Wiener Ferenc: Az osztrák munkásosztály szabadságharca (Budapest, 1934)
Február 6... Nyugtalan fojtott izgalom nehezedik a telkekre. A politikai feszültség már-már elviselhetetlen. Igaz és rémhírek kergetik egymást. Puccsról, a városháza megszállásáról, tömeges letartóztatásról beszélnek.Este az ifjúsági front kerületi gyűlésén vagyunk. Illegális gyűlés, a már megszokott elővigyázati intézkedésekkel: a kapuban, lépcsőházban és bejáratnál őrök állanak. Ha rendőr jön, dalolni fogunk. A februári fölkelés alatt nagy szerepet játszó városi házban gyűlésezünk. A zsúfolásig megtelt teremben fojtó hőség uralkodik. A 18—25 esztendős fiúkból és lányokból álló hallgatóság haragos, izgalmas elégedetlenséget, türelmetlen cselekvővágyat kifejező közbeszólásokkal kíséri az előadói beszédet. Az előadást szenvedélyes vita követi. Mindnyájan érezzük a közelgő vihar előszelét. A végső döntés küszöbén állunk... A közel 20 felszólaló közül kettőnek a szereplése felejthetetlen marad számomra. Az első: hatalmas, szélesvállú sportedzett fiú. Kitűnő szónok. Nagy hévvel beszél. Egy-egy mondatát lelkes taps kíséri De a taps részegít. Tehát fokozódik a tüzes támadás. „Már közel 10 hónapja várjuk a csatára hívó szózatot. Most már bizonyos, hogy a pártvezetőség fél a harctól. Kerüli a döntő küzdelmet. Ennek a következménye, hogy a munkások nem is akarnak, már nem is tudnak és nem is fognak harcolni. Ne várjunk tehát tovább. Fogjunk fegyvert. Kergessük el a fasisztabandát. Vegyük át a kormányt és alapozzuk meg a parasztok és munkások uralmát.“ _____ A másik szónok a munkanélküliek sápadtarcú típusa. Nyugodt megfontoltsággal beszél. Minden mondat után akadozó szünetet tart. Közepes szónok. Nem tud lelkesíteni. „Igaz, a múlt év márciusa óta húzódik a válság. A mi lelkünk is háborog. Tele vagyunk kétségekkel. Miért nem támadtunk, amikor kikapcsolták a parlamentet? Föloszlatták a Schutzbundot? Betiltottákaz Arbeiter-Zeitungot? Miért várunk? De azért a felelősségről se feledkezzünk meg. Mi lesz a harc következménye? Nem egyesítette volna-e támadásunk az egymással, a koncért és uralomért hadakozó barna és Heimwehrfasizmust? Nem verték volna-e le egyesült erővel a közös ellenséget, a munkásosztályt? Nincs megbízásom rá, nem is az én feladatom, hogy a pártvezetőség cselekedeteit, elhatározását védelmezzem, vagy megmagyarázzam. De nem