Vajda Zoltán József: A lapátos hadsereg (Budapest, 1945)
abban, hogy hozzá csak bizonyos formák között lehet eljutni, abban nem hiszünk. De vannak a hiten kívül más szempontok is. Lehet, hogy megérjük azt az időt, amikor teljesen megbénítják a zsidók megélhetési lehetőségét. — Ez nem lehet — tiltakoztam és védtem a magyarságot —, nem vagyunk vadak közt. Azt hiszem, nagyon rossz volt a hasonlat, mert a vad, ha jóllakik, nem törődik azzal, ha a gyengébb vad is eszik. — De igen !— erősködött a feleségem —, eljöhet az az idő, amikor a zsidó nem keresheti meg a kenyerét és éhezésnek teszed ki a tieidet. Engem és a Szüléidet, mert őket sem bírod majd támogatni. . . Megkeresztelésem. Kezdtem megbarátkozni a gondolattal, ide mikor arra gondoltam, hogy meg kell jelennem vallásom papjánál, bejelentem a kitérést, kissé visszariadtam és gyávaságnak minősítettem a gondolatot. Féltem a pap szemrehányó tekintetétől. Feleségem látta, hogy akaratom meggyöngült és megérezte, hogy mi az, ami visszatart, vállalkozott arra, hogy édesanyjával együtt velem jön a rabbihoz. Előbb a plébániára mentünk, ahol bejelentettük az áttérési szándékot. Azután mentünk a rabbihoz. Nagyon féltem ez úttól. Tudtam, ha összeszid vagy kirúg, nem szólok egy szót sem, hanem igazat adok neki. Ridegen fogadott, amikor megtudta, hogy mi az óhajom. Láttam rajta, hogy el akar utasítani, ki akar dobni, de tartóztatta magát. Azt kérdezte erőltetett nyugodtsággal, miért határoztam magamat e lépésre? Ekkor őszintén feltártam a helyzetemet. Ha én zsidó maradok, ezzel sajnos, nem válthatom meg a zsidóságot a szenvedéstől, de ha kitérek, akkor segíthetek a feleségemen, a családomon, esetleg más szenvedő embertársamon. Rám nézett meleg, átható pillantással, mintha a szememből akarná kiolvasni, valóban ez-e az ok? Igazságom tudatában álltam tekintetét, azután szó nélkül lehajolt az íróasztalára és írni kezdte az igazolványt, melyben elismeri, hogy vallásom otthagyása miatt jelentkeztem nála. Megható szavak kíséretében adta át az írást és megkért bennünket a jóságos Isten nevében, hogy segítsük a sokat szenvedett és még sok szenvedés előtt álló zsidóságot, ahogy azt a módunk, tehetségünk engedi. Mi szótlanul, meghatva hallgattuk. Azután nem törődve a feleségem, anyósom keresztény voltával és most már az én más vallásommal sem, megáldott bennünket ... " Könnyes szemekkel jöttünk ki a rabbitól. Ezután jöttek a tanuló órák, újból kisgyerek módjára tanultam a katolikus vallást, mely alapjaiban majdnem azonos a zsidó vallással. Jó tanuló voltam, jól feleltem, megtörténhetett a megkeresz-