Bernard Shaw: Anglia ellen és a cár ellen. Okos szó a háborúról (Budapest, 1915)
Bevezetés
t is oly értelemben, hogy önhittségét megalázzam. Lord Kitchener a minap hibát követett el, amikor korholta az ír önkénteseket, hogy nem sereglenek‘’gyorsabban „hazájuk“ védelmére. Az írek Angliát nem tekintik még egyelőre hazájuknak. Ennélfogva arra kellett volna kérnie őket, hogy jöjjenek, mint rendszerint, és segítsék meg a szegény drága Angliát kemény küzdelmében, így rendben lett volna a dolog. Miután ekkor őszintén megvallottam elfogultságomat, amely épp úgy számításba vehető, mint ahogy a vadász számításba veszi a szelet, ám ne becsüljék többre véleményemet a dolgokról, mint amennyit ér. Használni fogok vele valamit, mert bármennyire elvakulttá tesz is talán elfogultságom vagy konokságom, előítéleteim ebben a kérdésben nem azok, amelyek elvakítják a brit hazafiakat, úgyhogy csaknem bizonyos, hogy meglátok egyet-mást olyasmit is, ami az említett hazafiaknak nem ötlött még a szemükbe. Először is, nem látom ezt a háborút olyan háborúnak, amely a kormányokat és a népeket teljes és harmonikus szolidaritásba forrasztotta volna össze a közös ellenséggel szemben. Látom, hogy Anglia népe egyesült abban a dühös megvetésben és dacban, amelyet a porosz junkerizmus nézetei és cselekedetei ébresztettek fel benne. Látom továbbá, hogy a német népet lelke mélyéig felkavarta az angol