Bernard Shaw: Anglia ellen és a cár ellen. Okos szó a háborúról (Budapest, 1915)

Bevezetés

t is oly értelemben, hogy önhittségét megaláz­zam. Lord Kitchener a minap hibát követett el, amikor korholta az ír önkénteseket, hogy nem sereglenek‘’gyorsabban „hazájuk“ védel­mére. Az írek Angliát nem tekintik még egye­lőre hazájuknak. Ennélfogva arra kellett volna kérnie őket, hogy jöjjenek, mint rend­szerint, és segítsék meg a szegény drága Ang­liát kemény küzdelmében, így rendben lett volna a dolog. Miután ekkor őszintén megvallottam elfo­gultságomat, amely épp úgy számításba vehető, mint ahogy a vadász számításba veszi a szelet, ám ne becsüljék többre véleményemet a dol­gokról, mint amennyit ér. Használni fogok vele valamit, mert bármennyire elvakulttá tesz is talán elfogultságom vagy konokságom, előítéleteim ebben a kérdésben nem azok, amelyek elvakítják a brit hazafiakat, úgy­hogy csaknem bizonyos, hogy meglátok egyet-mást olyasmit is, ami az említett hazafiaknak nem ötlött még a szemükbe. Először is, nem látom ezt a háborút olyan háborúnak, amely a kormányokat és a népe­ket teljes és harmonikus szolidaritásba for­rasztotta volna össze a közös ellenséggel szem­ben. Látom, hogy Anglia népe egyesült abban a dühös megvetésben és dacban, amelyet a porosz junkerizmus nézetei és cselekedetei éb­resztettek fel benne. Látom továbbá, hogy a német népet lelke mélyéig felkavarta az angol

Next