C. R.: A háborús nagyhatalmak. Szerbia és a szerbek (Budapest, 1915)

I. A szerb nép a török uralom alatt. A szerb néptörzs, amelyhez Szerbia­­jelenlegi lakosai, a horvátok, montenegróiak, bosnyákok, her­­cegonek, dalmátok és szlavónok, továbbá a bolgárok tartoznak, azt a területet, amelyen most a Duna mentén és a Balkán-félszigeten lakik, a hetedik szá­zadtól a kilencedik századig vette birtokába. A nagy népvándorlás idejében, amely az európai népek éle­tére olyan hatalmas átalakulást gyakorolt, ez a nép­törzs valószínűleg a Kárpátoktól délre fekvő lakó­helyéről egészen a régi bizánci birodalom — a hel­lén kultúra örököseinek a határáig vonult. Való­színű, hogy a bizánci császárok a saját céljaikra akarták felhasználni a jól hadakozó nomádokat, azonban nem tudták megakadályozni, hogy a szer­­bek egyre tovább nyomuljanak délre, egészen Ma­cedóniáig, ahol a hellén népréteget szorongatták. Bár a betolakodottak a császár fenhatósága alatt állottak és a nyolcadik században a kereszténységet is felvették, a bizánci befolyás mégis csekély volt. Ezek a néptörzsek az első időkben nem jutot­tak el az állami szervezetig. Időszámításunk első évszázadaiban a germánokhoz hasonlóan, főleg ál­lattenyésztéssel foglalkoztak és fél-nomád életmódot folytattak. Csak amikor a kilencedik évszázad má­sodik felében a bolgárok, egy finn néptörzs a Bal­kánra hatolt és a szlávokat elnyomta (miközben a hódítók nemsokára a legyőzöttek erkölcseit és nyel­vét felvették), alakult meg a Balkán-félsziget keleti részén a bolgár állam. Ez a tizedik évszázadban a bizánciakra veszélyesnek látszott és rettenetes ke­gyetlenséggel vitt gyilkos háborúkra vezetett, ame­lyek váltakozó szerencsével folytak. A szerb törzsek — 3 —

Next