Riehl Alajos: Bevezetés a jelenkor filozófiájába (Budapest, 1922)
Első előadás
ELSŐ Λ L ÖА ‹ n . A filozófia lényege és fejlődése. — A filozófia az ókorban, ti talán a múlt század közepe táján azt a feladatot tűzte volna maga elé, hogy a nyilvánosság előtt filozófiáról szóljon, vállalkozásával bizonyára hajótörést szenvedett volna. Szava kortársainak legműveltebbjei között sem talált volna hallgatókra s azonfelül annak a gyanúnak tette volna ki magát, hogy természettudományok korszakában valami alchimia-félét akar fölidézni. De akkoriban senki sem tűzött volna maga elé ilyen föladatot, nem is tehette volna. Ama kor tudományának általánosan uralkodó meggyőződése szerint a filozófia túlélte magát. Kihalt életformának tetszett, mely a szellemi fejlődésnek egy előzetes korszakához tartozott s legföljebb mint puszta tanultság, mint a történeti emlékezés és kutatás ügye állott némi becsben. Akkor állíthatták azt is, hogy maga a filozófia tudománya nem egyéb, mint a filozófia története — oly állítás, mely megfelelt ugyan a filozófia akkori pillanatnyi helyzetének, de tőle magától voltakép megtagadta az életet és a jövőt. A megismerés és világszemlélet általános kérdéseivel való foglalkozást nem vették többé teljesen tudományos értékűnek, és az exakt kutatás, a filológia és a történet minden ágának vagy ágacskájának specialistája azt hitte, hogy kicsinyléssel tekinthet Platon és Kant tudományára. Hiába emelkedtek a természettudósok körében is egyes hangok, melyek óva intettek a filozófia összecserélésétől a metafizikai spekulációk akkori legifjabb rendszereivel és azt követelték, hogy a filozófia jogtalan igényeinek visszautasítása mellett félre ne ismerjék azokat, melyek jogosak. De állandóan félreismerték, magának a tudománynak nagy kárára. Ez, 5