Alföldi Iparlap, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-23 / 21. szám

V-ik évfolyam. 1886. 21-ik szám. Szeged, május 23-án. Előfizetési föltételek, helyben, házhoz hor­dással vagy vidékre posta utján. ■­ Negyed évre . I frt. Fél évre . . .­­ fit. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Templom-tér. Szerkesztői iroda: 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hova a kéziratok küldendők. Főszerkesztő : Bakay Nándor. Felelős szerkesztő: ifj. Szmollény Nándor. Főmunkatárs: Babos Elek. Hirdetések: id-od oldal . . 1.— 8-ad „ . . 2.-4-ed „ . . 3.50 Fél „ A 4 hasábos petit­sor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. Kiadóhivatal: Engel Adolf könyv- és könyomdája, pénzek küldendők, hogy az előfizetési Nőiparegyesület és nőipariskola Szegeden. Lapunk múlt számában röviden megemlékeztünk a Lévay Ferencz kir. tanfelügyelő úr által indított mozgalom­ról, mely egy nőiparegylet megalakítását s ezzel kapcsola­tosan egy nőipariskola fölállítását czélozza. Az ügy oly nemes, a terv oly életrevaló, hogy nem kételkedtünk, mi­szerint a f. hó 16-ára hirdetett előleges értekezletre a meg­hívottak nagy számmal fognak megjelenni. S várakozásunkban nem is csalódtunk, a­mennyiben a városi közgyűlési teremben ott láttuk Szeged hölgy­közönségének színe javát. Ott láttuk ama buzgó hölgyeinket, kik a jótékonyság s humanitás terén eddig is kiváló érde­meket szereztek. Az értekezleten mintegy százan, köztük több férfi­, vettek részt, kiket Lévay Ferencz kir. tanfelügyelő ur mele­gen üdvözölt s vázolta a meghívás czélját. Röviden előadta a létesítendő nőiparegylet s nőipariskola czélját, mely sze­rint az egylet czélja, társadalmi uton odahatni, hogy : 1. a házi körben gyakorolható és női keresetforrásra alkalmas iparágak minél szélesebb körben műveltessenek s ez által a közönségben a munkaszeretet ébresztessék, az ízlés finomuljon s az önerejükre utalt nők az iparűzés utján keresetképességet és keresetforrást nyerjenek; 2. hogy a divat- és pipere-czikkekben a tömegesen fogyasztott idegen gyártmányok helyett hazai s azétvevőség szerint szegedi készítmények jöjjenek helyi forgalomba. Ezen czélból az egylet nőipariskolát nyit, tanműhely­­lyel összekötve, hol serdülő leányok s felnőttek a női­ ipar minden ágában és a pipereczikkek készítésében alapos kép­zést nyernek. Az ipartanműhelylyel kapcsolatban iparbazár rendez­­tetik be és az ipariskolában készítendő czikkekre megren­delő intézet fog nyittatni. Házi iparágak s némely művészeti iparágak fölkaro­lása, honosítása s terjesztése szintén föladatát képezi az egyletnek, úgyszintén az olyannyira fontos szövészeti iparág gyakorlására s fejlesztésére is kiváló gond fog fordittatni s esetleg külön tanműhely berendeztetni. A czél tehát tiszta és világos, most már csupán a financziális kérdésnek kell megoldva lenni, hogy a tervezet létesüljön. S ebben sem kételkedünk. Szeged lelkes hölgyei, kik a nemes czélokért való buzgalmuknak már számtalanszor adták tanujelét, bizonyára lehetővé teszik a női iparegylet­nek s női­ ipariskolának társadalmi uton való létesítését. Az előleges értekezlet, dr. Rósa Izsó ügyvéd úr pár­toló fölszólalása után, egyhangúlag kimondotta az egyesület s iskola létesítését, mire a tagok közt a gyűjtő­ivek azonnal ki is osztottak. A legközelebbi ülés áldozó csütörtökön d. u. 3 órakor lesz, s ha 150 aláíró lesz, úgy az egylet kimondja meg­alakulását. Alapító tag egyszer s mindenkorra 50 frtot, vagy ennek 6°/0-ás kamatait, rendes tag évi 3 frtot, pártoló tag évi 2 vagy 1 frtot fizet, ez utóbbiak 3 évi kötelezettség mellett. Mi részünkről csak helyeselni tudjuk a tanfelügyelő úr életrevaló tervezetét s hisszük, hogy daczára súlyos köz­­gazdasági s financziális helyzetünknek, mely különösen reánk szegediekre nyomasztólag nehezedik, a kitűzött czél nem egy megvalósíthatlan törekvés leend. Bízunk Szeged lelkes közönségének áldozatkészségében. Ifj. Szmollény Nándor: A szakképesség beigazolása. Ausztriában és egész Németországban általános köz­vélemény-áramlat indult meg az önálló iparűzőknél, a szak­képesség beigazolásának kötelezővé tételére nézve. Meg­mondtuk annak idejében, hogy jó lesz nekünk e kérdéssel nem utánok czammogni az előhaladt ipartudománynyal dicsekedhető népeknek, hanem azonnal megtenni a kellő intézkedéseket. Ma már világszerte belátják a gondolkodni tudó elmék, hogy e tekintetben sok szép és nagy eszmék csak a papi­roson állnak meg, de a természetben, a gyakorlati kivitel­nél kudarc­ot vallanak. Bármely téren káros következményük van a botor, ábrándos kísérleteknek, s bármely életpályára nézve káros kihatással vannak a „próbatörvények“, a­melyek már eleve azért hozatnak, hogy majd esetleg rész­hatásuk esetén megváltoztattatnak. Sehol oly káros hatásuk nem lehet az ilyen próba­törvényeknek, mint a tudás ösztönzése, a tudomány meg­határozása s az ehhez kötött jogok terén , mert itt egész nemzedékek lételét, egész országok boldogságát semmisítik meg a hiányos törvények. Ha a polgári jog- vagy vagyontulajdonra vonatkozó törvények hiányosak, ezek egy időre szóló, egyesekre vo­natkozható károkat okozhatnak s ezek rosz­hatása azonnal orvosolható a jobb törvények behozatala által. Azonban a tudomány jogainak meghatározására vonatkozó törvények kétségessé teszik magát a tudomány fejlődését s megállít­ják a nemzeti fejlődést. Alig képzeli tehát, nem is hiszi a korszak diplomata serege, — a­melyből ma légió van — hogy a föltétlen kereseti szabadsággal dúlta föl a társa­dalmi rendet, s hogy a családi élet régi zamatja ez által törültetett le a népek sorsának tengersima tükréről, s hogy a kedélyek háborgását, melynek inditó oka a mélységes boldogtalanságban rejlik, a korlátlan kereseti szabadság s az ezáltal a tőkének a munka fölött adott előjog okozta. Ezt a visszásságot megszüntetni csak azon az utón való visszamenés által lehet, a mely után a rend megbon­tatott és lerontatott. Sokszor, de nálunk még nem elégszer hangoztattuk, s 1866-ban ez érdemben kiadott röpiratunk megjelenése óta, tehát 20 éven át szakadatlanul bizonyítgattuk, hogy Magyarországban a korlátlan iparszabadság nem fog ipart teremteni, sőt a létező iparos elemeket is tönkre fogja tenni. Most újra mondjuk, hogy a szakképesség beigazolásá­nak törvénybe igtatása nélkül nem fognak államférfiaink a közgazdasági dolgok kérdésének elintézésével boldogulni. Hogy ma már a szakképesség megszerzésére a művelt ál­lamokban nem csupán a kézműhelyek, hanem a tanműhelyek és szaktanodák is rendelkezésre állanak, s hogy ezek még nálunk hiányzanak, ez nem mentség s ez nem ok arra nézve, hogy a mely tudományt a kézműhelyekben meg lehet sze­rezni, legalább az tétessék kötelességévé a nagyreményű ifjúnak, hogy ezt szerezze meg. Mert azt már számtalanszor bizonyítgattuk, hogy ha nálunk a mi szellemes fajunknak kötelezővé nem teszszük a lényeges tudás beigazolását, a készületlenségre nyitunk tárt kapukat, mert a mi ifjúságunk eszes biztarságánál fogva úgy is könnyen ad helyet azon hitnek, hogy ő hosz­­szadalmas tanulás nélkül is a tudás birtokában van, mert látja a dolgok nyitját! így jártam már nem­­egy jóravaló iparostanulóval, a­kiben volt az ész isteni adományából annyi, hogy elég lett volna tíz másfaju fiúnak, de kitartás nem volt bennük.

Next