A Bánya, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

1913 január 5. (1. szám.) A BÁNYA ütközött. A belügyminisztérium felszólítván a bányafelügyelőtket, hogy eziránt javaslatot tegye­nek, ezek a következő­ szabály kibocsátását aján­lották : Minden folyosó a munkások beszállására rendelt aknától számított 90 ma­ragonban műve­­sen vagy szénpormentesen tartandó fenn; ugyanez álljon a kiszállító folyosókra is oly módosítással, hogy ha azok hossza 450 m.-t meghalad, ez esetben 90 méterenként nedves vagy szénpormentes zónák létesítendők. Ennek dacára semminemű szabályt sem adtak ki s a kérdés megoldását a bányatulajdonosok kezdeményezésére bízták. Az 1901. és 1902. évi bányarobbanások következtében újból összejöttek a bányafelügyelők, mely alkalommal előző véle­­ményeiket megújították, de egyúttal a különle­ges rendszabályok elégtelenségére utaltak, mi miatt a kérdés gyakorlati kivitele nehézségbe ütközik. E szabályok választott bírósághoz utal­hatók ugyan, de az ily eljárás nagyon hossza­dalmas s még így is nehézséggel járt az öntö­zés kötelezővé tétele. Dél-Walesben a bányatulaj­donosok jócskán gyakorolták az öntözést mivel a törvény értelmében véltek ily módon eljárni, így azután könnyű szerrel látszott, keresztülvihe­­tőnek az öntözés egységes kötelezővé tétele az egész kerületre. Azonban csalódtak. Mert mikor a kerületi felügyelő rávinni igyekezett a bányatulajdono­sokat ily általános szabályzat elfogadására, ez nem sikerült s ily módon az 1896. évi törvény­ben a felügyelőknek biztosított joghatály e te­kintetben sohasem jutott érvényre. (F. Breynaert: Note sur la question de poussiéres dans les mines anglaises. Annales des Mines, 1907.) A bánya repesztést száraz és szénporos helye­ken — mint tudjuk — már az 1887. évi alap­törvény általános szabályzatának (49. §) 12. h) pontja szabályozta, de akkor még nem voltak Angolországban engedélyezett vagy mint nálunk mondják biztonsági repesztő szerek. Az olyan száraz és szénporos helyekre nézve tehát, melyek gépszállító folyosókban vagy azok közvetlen köze­lében terültek el, a törvény említett általános szabályzatának 12. i) pontjában előírt súlyos in­tézkedéseket kellett egyszerre végezni, u. m.: az öntözést és a különleges biztonsági óvintézkedést. E kettő csak egyikének hiányában is, nem volt szabad repeszteni, mielőtt az illető szintről az összes munkások ki nem lettek szállítva, s csakis a repesztést, felügyeletet stb. szolgálatot tevő mintegy 10—12 személy maradhatott bent. Ez a helyzet az 1898. évi belügyminiszteri rende­lettel megváltozott, mennyiben az e rendeletben felsorolt repesztő szerek használata kötelezővé vált a száraz és szénporos folyosókban és bánya­részekben. E rendelet az 1887. évi törvénynek már idézett 12. i) pontját is pontosabban írja körül, amennyiben kimondja, hogy mindaddig tilos a repesztő lövés a fő­ szállító folyosókon valamint a légbeáramló utakon, amíg az illető telepről és a vele egy szinttel közlekedő többi szomszédos helyekről az összes munkás személyzet ki nem szállíttatott, avagy 20 yard (18 m.) kör kerületé­ben az öntözés nem foganatosíttatott s e mellett biztonsági (engedélyezett) repesztő szerek nem alkalmaztatnak. Azonban kiemeli a rendelet, hogy ezt, az előírást a munkahelytől számított 90 m. távolságon túl nem szükséges alkalmazni. Eként a kiszállító folyosókra e­éggé világos rendelkezé­sek voltak. A­mi pedig a többi vágatokat és mun­kahelyeket illeti, ezekre nézve az 1887. évi tör­vény 49. §. 12. h) pontja látszott mérvadónak, mely a bányarepesztés előtt a locsolást írja elő, de ha ennek kedvezőtlen befolyása lenne az olda­lakra és a tetőre, ily esetben az egyedül szüksé­ges óvóintézkedésként csakis a biztonsági (enge­délyezett) repesztő szerek alkalmazása maradt fenn. De a törvény ilynemű értelmezése távolról sem volt általános, mert ellentétben állónak látszott az 1898. évi miniszteri rendelettel, mely bár kötelezővé teszi a biztonsági (engedélyezett) re­pesztő sz­erek használatát a bánya száraz és szén­poros részeiben, de egyúttal kötelezővé teszi egyszerre a locsolást és ezen repesztő szerek használatát is a mun­kahelyről megállapított 90 mé­terben. E kérdés egyáltalában nem lett véglege­sen tisztázva, s a gyakorlatban a locsolás tényleg csak nagyon kezdetlegesen ment végbe azon ál­talánosan elfogadott véleménynél fogva, hogy a locsolás hátrányai és a vele járó nehézségek nagyok, úgy, hogy még a törvény is csak abban az esetben teszi kötelezővé minden egyes irányára az általános szabályok betartását (49. §) ha ez észszerűen fétséges. Ily körülmények között, habár időközben is számos, igen értékes közlemény jelent meg, mely a szénporveszedelem hitét mindjobban megerősí­tette, amihez a megismétlődött nagy bánya­katasztrófák szintén nem kis mértékben járultak hozzá, a kormány 1906. évi június hóban újabb bizottságot küldött ki a bányamunkások egész­ségügyének és biztonságának megvizsgálása és jelentéstétel végett. E bizottság a munkások egészségügyére és a bányabalesetekre vonat­kozó összes kérdéseket beható tanulmány tár­gyává tette, s így a szénpor veszélyének kérdé­sében is számos szakértőt hallgatott meg, mit annyival inkább tartott szükségesnek, mert még elég sok bányamérnök nyilvánított ellenkező véleményt ebben a kérdésben. A szénpor kérdésnek ily részletes tárgya­lását a bizottság saját kebeléből kiküldött külön albizottság feladatává tette oly hozzáadással, álla­pítaná meg, hogy figyelemmel a már­is végezett bel- és külföldi kísérletekre, mily irányban len­nének még a szénpor kísérletek tovább folyta­­tandók? Ehhez az albizottsághoz egy tanácsadó Budapest, V., Alkotmány­ utca 25. Szivattyúk minden célra. Tűzoltó fecskendők. Műszaki cikkek: gummi- és albesz-áruk minden célra. Kenőolajok, tisztítógyapot, gépszijak. Robbanásmentes acetylén bányalámpák. Telefon *68 Cool (Biquel 73n­52) .MOTOROK: 3

Next