A Bánya, 1914 (9. évfolyam, 1-50. szám)

1914-01-04 / 1. szám

IX. ÉVFOLYAM. 139 BUDAPEST, 1914 JANUÁR 1. ELŐFIZETÉSI ÁRA: EGÉSZ ÉVRE . . 16.- K 1 NEGYED ÉVRE . 4.— K FÉL ÉVRE ... 8.- K 1 EGYES SZÁM . . ..60 K­­ODO 16 DR BISCHITZ BÉLA ÜGYVÉD. 1. SZÁM.1989 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, V. KER., SAS-UTCA 20. SZÁM. TELEFON 108-00. HIRDETÉSEK .­. SZÁMÍTÁSSAL DÍJSZABÁS SZERINT LIl MINE THEMINL Munkanélküliség és munkaközvetítés. Az utóbbi hetekben köztudomás szerint közel 50 000-re szaporodott a fővárosban a munkanélküliek száma. Ez a szomorú szám az egész országot véve tekintetbe legalább még ennyivel szaporodik, úgy hogy nálunk jelenleg, télvíz idején a munkanélküliek szám­a legalább is 80—100.000­re tehető. A kormány a múlt hónapban 100 000 koronát, a főváros pedig 50.000 koronát utalt ki a kereset­hiány miatt nyomorgók segítésére. A vidéki munka­­nélküliek számára pedig az ország több városában ínségmunkákat kezdtek. El kell ismerni, hogy a kormánytól és a fővá­rostól megszavazott segélyösszeg tetemes, azonban a munkanélküliek nagy számát tekintve, az csupán egy pillanatra fogja enyhíteni, de végkép meg nem szün­teti a munkanélküliség nyomában fellépő ínséget. A vidéki inségmunkákkal sincsen másként a dolog. Egyes helyeken a szükségben szenvedők szá­mához képest sok a munka, amelyet engedélyeztek, másutt pedig édeskevés. Néhol 10.000 munkanélkülire esik 10—15.000 korona értékű inségmunka, másutt pedig 5 — 10.000 korona értékű inségmunkát hirdettek alig egy pár munkanélküli számára. Az ilyen, megengedjük a leg­jobb szándékkal, de tervszerűtlenül végrehajtott segélyakció csak néhány falatot juttat az éhezőknek, azonban a munkanélküliség égető problémáját meg nem oldja. Az országos munkanélküliség oka a mostani vi­szonyok között az a gazdasági válság, amelybe a balkán háborúk nyomán fellépő pénzügyi krízis so­dorta az országunkat. Iparunk, amely olcsó hitelre és részben a balkán államok kivitelére van szorulva, két oldalról kapott nehezen kiheverhető csapást. Az iparüzemek munkájának korlátozása sok munkáskezet fosztott meg mindennapi keresetétől. A nyári hónapok katasztrófaszerű árvízpusztításai rengeteg családot ütött el nyári keresetétől, amelyen azok szegényesen csak kiteleltek volna valahogy. Ez a sok, vagyonkáját és téli élelmét elvesztett csa­lád nagyban szaporítja a nyomorgók számát. Ezek a nálunk fellépő munkanélküliségnek kü­lönös okai. Az általános oka pedig tagadhatatlanul a munkaközvetítés teljesen elhanyagolt állapota. Még ha munkaalkalom lenne is valahol, a vál­lalkozó munkás megfelelő és kellő gyorsasággal működő közvetítő szerv hiányában idejében nem jut­hat ahhoz. Való­ban,­ ha a mi immírásunk keresethez akar Bidí?»**' W2**aW (Liyetom Kivtwti jutni, hamarabb elszánja legtöbbje magát arra, hogy Amerikába megy a bizonytalanba, minthogy esetleg az ország másik részébe menne, ahol talán nem is amerikai, de szerényen biztos keresethez juthatna. A bánya- és kohóiparban jelenleg munkanélkü­liségről beszélni nem lehet. Sőt inkább ebben a két iparágunkban pár év óta folyton növekedő munkás­hiányról lehet szó. Igaz, hogy ez a munkáshiány most télen nem olyan égető, mint általában nyáron, amikor az időszaki munkások nagy része mezei mun­kát végezni hagyja ott a bányát vagy a kohót. A gyáripari üzemek általános korlátolása miatt a szénpiac nem olyan szilárd, mint ilyenkor általá­ban lenni szokott. Az enyhe időjárás is hozzájárul, hogy egyes bányaüzemek részben készletre dolgoz­nak. Ez okból tehát most, ha nem is olyan nyo­masztó a bányaiparban a munkáshiány, mint kedve­zőbb konjunktúrák alkalmával, azért a bánya- és kohóiparban nem tűnt el végképen a munkáshiány fenyegető és nehezen megoldható kérdése kiújul az azonnal ismét, mihelyt a válságos állapotok kissé elmúlnak, sőt ez a kérdés még az eddig tapasztalt­nál sokkal emésztőbb alakban tör elő. Egyik múltévi számunkban kifejtettük a munkás­hiány okát. Megállapítottuk, hogy annak természet­szerű magyarázata a bánya- és kohótermelésnek az utóbbi években való örvendetes emelkedése s az a körülmény, hogy rohamosan fejlődő barnaszénbányá­szatunk nem volt képes emelkedésének megfelelő arányban rekrutálni munkásait az ország földművelő munkásainak sorából. A legtöbb nagyvállalat abban a reményben csi­nálta meg a termelés fokozására irányuló tervét, hogy munkásban nem lesz hiány. És valljuk meg őszintén, hogy a legtöbb vállalat nem is arra törekedett, hogy friss munkáselemet hódítson meg magának, hanem inkább arra a kényelmes, de önmagára is veszedel­mesebb módszerre tért, amelynek egyetlen munkás­szerzési eszköze a másik vállalat képzett munká­sainak az elhódításában állott. Ezt mi nem szemrehányásként mondjuk, de az igazság az, hogy ez volt a rendszer. Természetes, hogy ilyen politikával a vállalatok csak saját maguk alatt vágták a fát, mert csak serkentették a bánya­munkások amúgy is kóborlásra hajló ösztönét s ezzel sok haszontalan kiadást és zavart okoztak épen a saját üzemüknek. A toborzás elfajulásai közismertek. Az egyes vállalatok munkás csalogatása annyira elfajult, a civódás annyira elmérgesedett, hogy egyik­másik vállalat a bányakapitányságoknál tett panaszt versenytársa ellen.

Next