Bőripar, 1915 (22. évfolyam, 1-36. szám)

1915-01-05 / 1. szám

Nr. 1. szám. nem forgó tőkéik gyors folyósításaival foglalkozni. Hogy a központi eladás eddigi költségeinek megtakarítása elegendő kárpótlást fog-e képezni a gyárosoknak a fenn jelzett hiányaik fedezésére, azt majd a jövő fogja meg­mutatni. A borkereskedelem feladata lesz most különös éberséggel arra figyelni, hogy ezen változott helyzetet érdekeinek megfelelő módon használja fel. Nem ta­gadjuk, hogy a talpbőrnek központi eladása sokszor áldozatokkal is járt a borkereskedelemre. Dús kárpót­lást nyert azonban a kereskedelem azáltal, hogy a kartell működése megadta a talpbőrnek a határozott értékét, megszüntette az egészségtelen verseny kinövé­seit és — az igaz ugyan sokszor pillanatnyi keserűsé­gek árán — nagy mérvben apasztotta a borkereskedelem sokszor túlcsigázott kötelezettségeit. Ha bőrgyárosaink okultak a talpbőrkartell két éves működésének tanul­ságaiból és gyártmányaik értékelésénél ezen tanulságo­kat felhasználják, úgy a bőrkereskedelem talán a bőr­­kartell bomlását is minden megrázkódtatás nélkül fogja átúszni, hogy a bőrgyárosok azonban határozottan meg fogják sínyleni az egyesülés hiányát, az a mi szent meggyőződésünk, valamint az is, hogy a talpbőr érté­kének nagyon is valószínű gyors hanyatlása folytán ismét sietve fognak törekedni egy új kartell létrehozá­sán. Mi mind­eddig is éber figyelemmel fogjuk a talp­bőr eladási viszonyait kísérni, felhasználván minden alkalmat arra, hogy olvasóinkat ezen cikk helyzetéről kellőleg informálhassuk. Nyersbőrkereskedők egyesülete. A mai viszo­nyok a nyersbőrkereskedők egy csoportját arra kész­tette, hogy iparkodjanak az érdekelteket oly egyesületbe csoportosítani, mely egyesületnek feladata volna a nyers­bőrszakmának helyzetét lehetőleg megjavítani. Ily egye­sülésnek szükségét fényesen bizonyította a múlt hó 21-én a bécsi Fetzer kávéházban II., Praterstrasse 8 megtartott, az alapítók által összehívott előkészítő érte­­kezlet, a­melyen a nyersbőrkereskedő cégek a monar­chia mindkét részéből nagy számban jelentek meg. A megjelentek egyhangúlag kimondták ezen egyesület szükségességét és az alapítókat bízták meg az előmun­kálatok szervezésével és az alapszabályok előkészítésé­vel. Felkérettek az alapítók az előmunkálatok legsür­gősebb elvégzésére, hogy a szervezkedés felépítése mihamarább megkezdődjék. Az előkészítő bizottság tagjai Arnstein és Pick Prága, Benedikt Gyula, Bécs, Ehrlich Gyula, Bécs, Fantl lg. és Fia Bud­­weis, Hirschl Frigyes, Kismarton, Hofbauer Simon és fia, Pozsony, Schnabel H. és fiai, Bécs, Stadler és fia, Bécs, Wohl Győző, Bécs. Az érdekeltek beje­lentéseikért és kívánságaikat Julius Benedikt céghez, Wien, II., Lichtenauergasse 5. sz. intézzék. Maximális cserzőanyagárak Németországban A német hadügyminisztérium maximális cserzőanyag­árakat állapított meg. Az árak egyelőre a kereskedelmi forgalomban nem kötelezőek ugyan, de mert katonai célokra többet fizetni nem szabad, a kereskedelem is um die oben angedeuteten Ausfälle zu decken, wird uns wohl die Zukunft zeigen. Die Aufgabe des Leder­handels ist nun mit besondener Aufmerksamkeit die Vorgänge zu verfolgen um die geänderte Lage zu seinem Nutz und Frommen auszunützen. Wir leugnen keinesfalls, dass der Centralverkauf des Sohlenleders in vielen Fällen auch vom Lederh2ndel Opfer forderte. Es wurde hiefür aber reichlich Ersatz geboten dadurch, dass das Sohlenlederkartell dem Sohlenleder einen be­stimmten präcisen Wert gab, dass die Auswüchse der kranken Concurrenz ausgemerzt wurden und dass — freilich oft auf Kosten von momentanen Unbequemlich­keiten — die in vielen Fällen überbelasteten Verbindlich keiten des Lederhandels bedeutend reduzirt wurden.Wenn unsere Lederfabrikanten aus der zweijährigen Tätigkeit des Sohlenlederkartells gelernt haben und bei dem Verkaufe ihrer Waren diese Lehren auch benützen werden, so wird der Lederhandel auch die Auflösung des Lederkartells ohne Schwierigkeiten bestehen. Dass aber die Lederfabrikanten das Fehlen des Kartells empfindlich fühlen werden, ist unsere heilige Ueber­­zeugung, wie wir auch behaupten, dass durch die Devalvirung des Wertes der Sohlenleder die Fabrikan­ten in absehbarer Zeit sich wieder beeilen werden ein neues Kartell anzustreben. Wir werden wie bisher auch weiterhin die Lage des Sohlenleders mit reger AuT- merksamkeit verfolgen und jede Gelegenheit benützen, um unseren g. Lesern getreue Berichte über die Lage dieses Artikels geben zu können. Verein der Rohlederfirmen. Die allgemeinen Verhältnisse haben eine Gruppe von Rohlederfirmen veranlasst, der Gründung eines Interessenvereines nä­herzutreten, dem die Aufgabe obliegen soll, eine Bes­serung der Lage der Häute- und Fellebranche anzu­streben. Einen Beweis für die Notwendigkeit eines Interessentenvereines erbrachte die lebhafte Beteiligung von Firmen aus beiden Reichshälften an der am 21. d. M. in Wien im Café Fetzer, II.. Praterstrasse 8, stattgehabten, von den Proponnenten einberufenen, vorberatenden Besprechung. Die Anwesenden sprachen sich einhellig für die Vereinsgründung aus und be­trauten die Proponnenten mit den nötigen Vorarbeiten, sowie der Ausarbeitung der Statuten. Es wurde das Ersuchen gestellt, die Vorarbeiten raschest zu erledigen, damit mit dem Ausbaue der Organisation ungesäumt begonnen werden könne. Dem vorbereitenden Komitee gehören folgende Firmen an: Arnstein & Pick in Prag, Julius Benedikt in Wien, Julius Ehrlich in Wien, lg. Fantl & Sohn in Budweis, Fritz Hirschl in Kismarton, Simon Hofbauer & Sohn in Pressburg, H. Schnabel & Söhne in Wien, Stadler & Sohn in Wien, Viktor Wohl in Wien. Anmeldungen und Wünsche von Interessenten nimmt die Firma Julius Benedikt, Wien, II., Lichtenauergasse No. 5, entgegen. Maximale Gerbstoffpreise im deutschen Reiche. Das deutsche Reichskriegministerium hat die Bőripar 5

Next