Bőripari Munkás, 1927 (37. évfolyam, 1-23. szám)
1927-01-01 / 1. szám
* oldal i QrwtfAmstfllAs A J8aE«icsnB« Iissariesfiilette fiöljelente«e a SzükcsBviunk&sol«. SxakeswesfiSIcíel. Der grösste Sr-lmft ha ganzen Land ist ri und bleibt der Denunziant. A Budapesti Vegyes (Szűcs) Ipartestület följelentésére, múlt év december hó 16-án, a szücsmunkások szervezetében megjelentek a hatóság képviselői, hogy vizsgálatot indítsanak az egyesület ellen. A vizsgálatot megelőző és lapunk olvasói előtt ismeretes események az elmúlt év derekára, illetve a szücsmunkások kollektív szerződésének megkötése idejére nyúlnak vissza. Az elmúlt esztendőben is, június hó elsején lejárt a szücsmunkások egy évre kötött munkaszabályszerződése. Az új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások még májusban megindultak és az érdekelt munkásokra nézve igen súlyosan ütöttek ki. A munkásoknak amúgy sem rózsás munkabéréből 15—25%-ot hasítottak le a munkáltatók, elvették a túlórapótlékok 50%-át és a nyári szabadságidőnek felét. A munkáltatóknak azonban mindez nem volt elég. Ki akarták venni a munkások kezéből a munkaközvetítést is. A kísérletet azonban erélyesen visszautasították a munkások, ami ugyan eredménnyel járt, de amint látni fogjuk, határtalan bosszút ébresztett a munkáltatókban. Tudott dolog, hogy az elmúlt év januárjától szeptemberig közel 300 szücsmunkás volt munka, nélkül a fővárosban. A néhány , talán 1500 dolgozó munkás pedig a szerződés egyik komisz és erőszakolt rendelkezése értelmébenjanuártól május végéig heti négynapos munkaidő mellett volt foglalkoztatva. Főként ennek a körülménynek tudható be, hogy jobb meggyőződésük ellenére, a munkások vezetői a fenti súlyos szerződési feltételeket elfogadásra ajánlották a munkásoknak. A munkások régi vívmányai ellen intézett vakmerő és tervszerűen előkészített támadás, mondanunk sem kell, egyet jelentett a munkások életszínvonalának újabb megrontásával. De a munkásság vezetői, a diktált föltételeket elfogadásra ajánlották a munkásoknak azért is, mert a tárgyalások menetéből arra a meggyőződésre jutottak, hogy ha a feltételeket szépszerével el nem fogadják, a munkáltatók azok elfogadására kényszerítik majd a munkásokat. Tudni kell ugyanis, hogy a rövid szezon úgyszólván létérdekévé teszi a munkáltatóknak a szerződéskötést. A munkások tehát nem ültek föl a csapdának és elfogadták az elfogadhatni kint. A munkáltatóknak ezúttal azonban minden kevés volt. És mint említettük, a közvetítést is ki szerették volna venni a munkások kezéből. Ez ugyan nem sikerült az uraknak, de sikerült később belekötni a létrejött szerződés rendelkezéseibe és ezúton kikezdeni a közvetítést. Már most tudni kell,, hogy a szerződés 11. és 18. §-ai a következőket mondják: „Az üzemekben csak olyan munkások és munkásnők alkalmazhatók, akik a Szűcs- és Sapkásmunkások Szakosztályának tagjai“. „A munka,közvetítést kizárólag a Szűcs- és Sapkásmunkások Szakosztálya végzi.“ „E rendelkezésekből folyik, hogy a közvetítőszerv a jelentkezés sorrendjében csak tagokat közvetít. De ha ezt nem is mondaná ki a szerződés, alap,szabályszerű és f emberi kötelesség tette parancsoló szükséggé a munkások számára, hogy eszerint cselekedjenek. Az alapszabályok ugyanis csak tagok munkába közvetítését teszik lehetővé. A jelentkezés sorrendjének betartását pedig a józan ész és az emberies érzés írja elő. A munkáltatók tehát mindennek az ellenkezőjét követelték. A szeptember havában megindult közvetítések során súlyt helyeztek a munkások arra, hogy a szabályoknak megfelelően és igazságosan közvetítsenek. És a szerződés 13. §-ának rendelkezése szerint minden indokolt esetben elközvetítette a szervezet a soron kívül név szerint kért munkásokat is. Így történt ez néhány száz esetben, amikor önigazolást nyert, hogy a név szerint kért munkást vagy munkásnőt legutóbbi munkahelyére kérik vissza. De szemet hunytak és a békesség kedvéért elhallgattak olyan eseteket is a munkások, amikor 1ó közvetítő szerv megkerülésével alkalmaztak munkásokat, akik nem voltak a szervezet tagjai, következésképen munkábalépésük szabályellenes volt. Minden szabállyal, szociális érzéssel ellenkezett az, amikor a munkáltatók hat-nyolchónapos munkanélküliek háttérbeszorításával nem tagok közvetítését, követelték. Úgyhogy néhány kirívó esetben a közvetítést meg kellett tagadni, illetve csak megfelelő rendezés után történt meg a közvetítés. A munkáltatók azonban, ezt látva láttuk, ki voltak oktatva arra nézve, hogy ne engedjék magukat a munkások szervezetétől „terrorizálni“. A munkáltatók szemében terror volt, hogy a munkások szervezete csak tagokat, régebbi munkanélkülieket és lehetőleg a sorrend betartásával akart elsősorban közvetíteni. A továbbiak könnyebb megértése végett szükség volt mindezeknek röviden összefoglalt elmondására. Augusztus hó első napjaiban azután a következő levelet kapta a szervezet a Budapesti Vegyes Ipartestülettől: A Magyarországi Bérmunkások Szűcs- és Sapkásszakosztályának Budapest. Az Önök szakszervezetének tagjaitól naponta érkeznek hozzánk olyértelmű panaszok, hogy a tagsági díjjal hátralékos szücsmunkások elhelyezkedését Önök megnehezítik, sőt sok esetben lehetetlenné teszik azáltal, hogy a hátralékos tagdíjak egy öszszegben való lefizetéséhez kötik a munkaközvetítést (sőt munkanélküli idejükre is követelik a szakegyesületi díjakat), illetve szervezettségének igazolását, mely esetekből kifolyólag jegyzőkönyvileg panaszokat is fölvettünk. Tekintve, hogy az Ipartestület hivatott arra, hogy a munka folytonosság fölött őrködjön és jogosított bármely oldalról jövő túlkapások ellen a rendelkezésére álló eszközökkel föllépni, a folyton ismétlődő és indokolt panaszok nyomása alatt közbelépésre határoztuk el magunkat. Tudomásunk van arról, hogy a szűcsmesterek országos szövetsége kollektív szerződést kötött Önökkel, mely szerint Önök a legnagyobb engedékenységgel tartoznak e kérdéseket megoldani, fölkérjük tehát t. Címet, hogy 3 napon belül, nyilatkozzék azirányban, várjon hajlandó-e ezen szerződés lojális betartására. Amennyiben megnyugtató választ Önöktől kapni nem tudnánk és a panaszok megismétlődnének, úgy sajnálatra, kénytelenek leszünk a felsőbb iparhatóságnál ezen anomáliákat bejelenteni s azok sürgős orvoslását kérni. Budapesten, 1926 augusztus hó 3-án. Gulyás, jegyző: Filszeker, elnök. Erre a levélkéret annak idején már megfeleltünk lapunk hasábjain. A Magyar Szücsmesterek Országos Egyesülete hóna alá nyúló és a kollektív szerződés betartására figyelmeztető ipartestület túllépte hatáskörét, ezért a fönti remekművet ad acta tettük. Minthogy azonban továbbra is csak tagokat és lehetőleg csak a jelentkezés sorrendjében voltunk hajlandók közvetíteni, a magas ipartestület beváltotta ígéretét és a szakegyesületet a hatóságnál följelentette. A vizsgálatot megejtő hatóság képviselői előtt plauzibilissé tettük, hogy alapszabály szerint és szerződés szerint csak tagjaink közvetítésére vagyunk kötelezve. Nem tekinthetők tagoknak azok, akik ezheti járulékkal tartoznak és ezért a tagok sorából törölve lettek. Alapszabályszerűen hajtjuk be a hátralékokat az olyan munnkanélküliektől is, akik a munkanélküliek nyilvántartásában nem szerepelnek, illetve a kötelező jelentkezést elmulasztották. A járulékfizetés alóli fölmentést egyébként a munkanélküliek,csak néhány esztendeje, közgyűlési határozat alapján élvezik. Annakétőtre hátralékos járulékaikat a munkanélküliek utólag megfizetni tartoztak. Legrosszabb esetben tehát a hátralékos, illetve kimaradt tagok és főként olyanok közvetítését tagadtuk meg, akik a munkanélküliek nyilvántartásába nem voltak fölvéve és egynéhány száz munkanélküli mellőzésével — munkáltatói ajánlattal — akartak munkába, jutni. A legtöbb esetben azonban — az ipartestületnél panaszt tevők esetében is — a békesség kedvéért, tényleg eltekintettünk alapszabálytól, szerződéstől és az akadályok elhárítása után az érdekelteket elközvetítettük. A szakegyesület intern ügye, hogy a hátralékokat hogyan hajtja be. A munkáltatók jól tudják — hiszen velük több ilyen ügyben tárgyaltunk —, hogy a hátralékokat részletekben hajtottuk be mindig. Józan ésszel föl sem tehető, hogy a fizetni akaró tagok belépése elé akadályokat gördítsen a szervezet. Az ellenfél táborában védelmet kereső, hitvány testvérárulók is olyanokból rekrutálódtak, akik a szervezettől távolmaradtak, járulékot nem fizettek, vagy soron kívül követelték munkábahelyezésüket. Újból és ismételten hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a nóta vége minden esetben az engedékenység volt. Emellett bizonyít ama körülmény is, hogy valamennyi panaszt tevő jómadár a szervezet által végül is munkába helyeztetett. A panaszt , tevők nagy része ma már újból nem tagunk, lehet, hogy legközelebb ismét panasszal élnek majd. Ha a magukról megfeledkezett, minden jel szerint beugrasztott emberek eljárására tudunk is mentséget fölhozni — a kenyér utáni hajsza sokszor elhomályosítja a tisztán látást —, nem tudunk semmiféle mentséget találni az ipartestület eljárására. És látván most már az összefüggést, sok minden között, itt az ideje annak, hogy nyíltan, világosan beszéljünk. Meg kell természetesen mondanunk azt is, hogy a hatósági vizsgálatnak és döntésnek nyugodtan nézünk elébe, hiszen minden érzésünk szerint szabólvszerűen, igazságosan, becsületesen jártunk el és semmiféle szabálytalanságot el nem követtünk. Ezzel szemben a Vegyes Ipartestület a szabálytalanságok egész sorát követte el, és igen gyanús hátterű akcióhoz adta oda magát. Eltökélt szándékunk tehát most már mindenképen a dolog végére járni és mindenre való tekintet nélkül a napfényre hozni mindazt, amit az üggyel kapcsolatban megállapítani módunkban van. Mert a sötét odújukban most lapuló és meghúzódzkodó „értelmi szerzőket“, a nagy mozgatókat, a bajkeverőket, a munkások szervezetét tönkretenni és azután a ..munkások beleibe hágni“ akarókat keressük! Mert: vannak és lenni kell ilyeneknek. Az Ipartestület — egyéb elfoglaltság hijján — tehát fölveszi tagjaink panaszait. E tagokról már megmondottuk véleményünket. De ki hiszi el, hogy e tagok és a bölcs Ipartestület ne tudná, hogy a vélt vagy valódi sérelmek és panaszok orvoslása elsősorban hol keresendő? Kerdjük és kezdjük tehát azzal, miért nem utasította a Vegyes Ipartestület ezeket a tagokat arra, hogy keressék meg a szakegyesületben a kellő fórumokat panaszaik fölvételére és megvizsgálására? Vagy a Vegyes Ipartestületnél nem így van szokásban? De itt vannak előttünk belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályaink, azokból valók a következő passzusok: 8. 6. Azon tag, aki a munkaközvetítésre vonatkozó határozatokat megkerüli, jelen alapszabályok értelmében bizonyos időre, avagy teljesen elveszti már szerzett jogait. 19. §: A vezetőség elleni netáni panaszok tudomásulvétele és azok megszüntetése végett érintkezik a vezetőséggel (a felügyelő választmány), ha a kiegyezés nem sikerülne, a panaszt a választottbíróság vagy közgyűlés elé viszik. Alapszabályaink e két rendelkezése, mindennél szebben beszél. A 8. § alapján jogunk és természetesen okunk is lett volna arra, hogy e renitenskedő tagokkal szigorúbban járjunk el. Sőt az alapszabályok 6. §-a értelmében „a vezetőség kizárhatja a tagot, ha bebizonyítást nyert, hogy a Szövetség vagy annak tagjait munkaviszonyaikban megkárosítottak. És mi sem szerzett jogaikat nem vettük el, még kevésbé zártuk le a panaszttevőket. És ők a 19. § megkerülésével mégis panaszt tesznek saját vezetőségük ellen egy arra- egyáltalában nem illetékes helyen. A nem illetékes hely pedig fölveszi a panaszokat s azokból tőkét kovácsolva. A leír a szervezetihez és a következmények terhe mellett a „szerződés betartását követeli“. Fölötte nem gyanús-e mindez? De van tovább is! Az Ipartestületen, csodák csodája, tudomással bírnak arról, hogy kollektív szerződés van a szakmáiban, arról is tudnak, hogy a „kérdéseket (értsd: a közvetítést) a legnagyobb előzékenységgel (?) tartozunk megoldani“; minderről, ismételjük, tudnak, de arról, hogy az Ipartestület elnöke, úgyis mint a Szücsmesterek Országos Egyesületének igazgatósági tagja, immár hosszú esztendők óta nem tartja be ezt a szerződést, vagy ha úgy jobban tetszik, fölrúgja, azt, erről nem tudnak semmit. Sőt — és ez a bölcs Ipartestület kitűnő judiciumára vall — ezzel az úrral íratják ale, a szakegyesületnek küldött levelet is. És még egy kis összeférhetetlenségi esetet sem látnak fönforogni. De, ugyebár, a cél szentesíti az eszközt?! És nem-e csodálatos véletlen az is, hogy a kollektív szerződésből csak a munkásokat érintő rendelkezéseket képes kiolvasni az Ipartestület! A munkáltatókat még arra is elfelejti figyelmeztetni, hogy éljen szerződésadta, jogával, hivassa, össze a munkarendvédő bizottságot, vagy tekintsen be a közvetítés rendjébe, hiszen ezt a szerződés biztosítja számára. De minek isfirtatni, kutatni tovább, hogy mit kellett és mit illett volna cselekednie az ipartestületnek? A munkások szervezete ellen kellett eljárni, tehát eljártak úgy, ahogy lehetett. A mindenképen Vegyes Ipartestület, akárhogy is boncolgassuk az ügyet, szabálytalanul, helytelenül, igazságtalanul járt el. Nem rejtjük véka alá ama véleményünket, amely szerint nyilvánvalónak látszik, hogy a Magyar Szűcsmesterek Országos Egyesületének akart szolgálatot tenni. És nem a szegény panaszos munkásokon segíteni, akiknek sohasem sietett a védelmére, amikor azoknak a munkabérét és munka feltételeit rontották meg a munkáltatók, vagy amikor azok a fölmondás nélküli elbocsátások ügyében emeltek panaszt. Az Ipartestülettel végeztünk, lesz gondunk rá nekünk is, hogy az illetékes hely szétnézzen ebben a dzsungelben, ahol az elmondottak tanúsága szerint a legtörvénytelenebb formákban segítik elő a munkások elleni akciókat, veszedelmeztetve ezáltal a termelés rendjét és békéjét. Végére hagytuk azonban a legfontosabbat, a legtisztázni valóbbat. A följelentést a munkások szervezete ellen, közvetlen az Ipartestület követte el. Minden okunk megvan azonban arra, hogy a munkáltatók egyesületét se lássuk ártatlannak ebben a csúnya játékban. Emlékeztetünk, hogy a szerződési tárgyalások során az elnöki székből megfenyegettek bennünket és hatósági beavatkozást helyeztek ki