Bőripari Szemle, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1904-01-01 / 1. szám
1. szám. BŐRIPARI SZEMLÉ ben tömörüljenek egy eszme szolgálatába, mert amit egyes ember nem vihet keresztül, az egyesült erővel nagyon könnyen érhető el. Az ilyen közös megegyezés alapján létesült érdekszakcsoport gondoskodik arról, hogy: 1. a nyersanyag beszerzése és a készáruk értékesítése körül egységes eljárás biztosítassék ; 2. hogy a termelés tökélesítése s a versenyképesség előmozdítása érdekében szükségesnek mutatkozó munkagépek és eszközök közös hozzájárulással beszereztessenek ; 3. hogy a gépek és más eszközök közös használatával a szaktársak közötti kapcsolat minnél szorosabbá tétessék, miáltal, mint végcélnak, egy közös termelő szövetkezetnek újra előkészíttessék. A szakosztály gondoskodik arról, hogy úgy az államtól nyert, valamint saját közös hozzájárulással beszerzett munkagépek és segédeszközök, gyakorlott és szakavatott egyén által kezeltessenek. 4. Szükség esetén felállít a szakosztály, a haladó kor szellemének megfelelő gépekkel, ellátott műhelyeket, melyekben a tagok önállóságukat megtartva és otthon saját műhelyeikben dolgozva, csak a gépeket használnának. A közös műhelyeknek nagy gyakorlati haszna van, mert hivatva vannak az iparost versenyképessé tenni és ezen fontos társadalmi osztályt megmenteni. A találmányok is, mintha az emberi agyvelő magasabb gondolkozása is békába lett volna verve, szüneteltek ebben az esztendőben. A bőripari vegyészet, melynek ez az évtized a fénykora, eddig egymásután termelte a meglepőbbnél meglepőbb hasznos újításokat, 1903-ban nem jutott tovább egy-két tanácskozásnál. Új gyár, vállalat, mivel 1902-ben oly szépen szaporodott az ország közgazdasága, egy se alakult 1903-ban. Még csak új bőrkereskedés sem nyílt annyi, mind más esztendőben szokott, ellenben a régiek közül hányan haltak el ez évben. Halálozás, bukás túlontúl. Bőrgyáros, tímár, kész- és nyersbőrkereskedő, különbözet nincs közöttük, egyformán kevéssé lettek megkímélve. Sőt szökések és öngyilkosságok is fordultak elő, amit ennek előtte csak a külföldről hallottunk. Azok a nevesebb szakemberek, kik 1903-ban elhunytak, a következők: Bőrgyárosok és tímárok: Schnabel György Körmöcbánya, Friedinger János Besztercze, Groszmann Gyula Péchujfalu, Balog Sándor Temesvár, id. Bernáth József Gölnicbánya, Bánhegyi József Budapest-Érsekujvár. Borkereskedők: Bródy Bertalan Rima-Szombat, Gajdos Mihály Újpest, Hernes Henrik Pozsony, Strausz Salamon Duna-Földvár—Budapest, Wermerser György Szászrégen, Schön Lipót Cservenka, Újhelyi József Tót- Komlós, Perlesz Salamon India, Balkányi Simon Tisza- Ujlak. Nyersborkereskedők: Kohn Sándor Kecskemét, Spitz Géza Nagykároly, Deutsch Sándor Nagy-Kanizsa. És egy szakíró: Löwenstein Lipót Budapest. Hogy kik és hányan buktak meg, azoknak előszámlálására nem vállalkozhatunk, mert kínos visszaemlékezést keltenének úgy a hitelezőkben, mint magukban a fizetésképtelenné vált és esetleg időközben kiegyezett kereskedőkben és iparosokban. A nagyobb szenzációt keltett szökevények: Löwy Ignác bőrbizományos és Volko Vladimir bőrgyáros. A szomorú esztendőt, ahogy eltemettük és fogadtuk, az újat beültettük az őt megillető trónusba, feléledt bennünk a reménység, hogy talán ez különb lesz az elmúltnál és a mi rosszban részünk volt eddig, azt elfelejteti velünk a jó jövő. Adja Isten, hogy úgy legyen! Termelő és műhelyt tartó szövetkezetek. Érdekes tanulmány fekszik előttünk. „A szövetkezetek hazánkban“ című, 75 oldalra terjedő füzetben tárgyalja a győri felső kereskedelmi iskola tanára, Kemény Ignác, a szövetkezetek különféle szervezeteit. E tanulmány írója nem gyakorol szorosan kritikát szövetkezeteinkről, csupán arra a célra törekszik, hogy megismertesse ilyeneknek történelmét, keletkezését, alakulásait, hiányait stb.-t. Olvasóink bizonyára ismerik álláspontunkat a szövetkezetek mai állapotával szemben, amennyiben nem egyszer bizonyítottuk, hogy ilyenek, eltekintve attól, hogy kereskedelemellenes politikát követnek, még a laza vezetés, ellenőrzés és minden szakképzettség hiányában, a szövetkezeti tagokat is, kik többnyire szegény iparosok, nagyobb vagyonvesztegségbe sodorják. (Minapi számunkban ezt példával fényesen beigazoltuk.) Most pedig Kemény Ignác tanár, érdekes fejtegetéseivel jön segítségünkre, amennyiben azt, amit mi nem egyszer e helyen hirdettünk és vallottunk, szóról-szóra helyesli. Mi a bőripari miniszteri megbízottal szemben állítottuk, hogy a termelő és műhelyt tartó szövetkezetek az illető iparosokat egyszerű munkássá degredálnák le és egy sereg, ma még önálló s mindenkitől független iparosból tömegmunkást csinálnának. Ezen fejtegetésünk — úgy látszik — az illetőknél meghallgatásra találván, mert a központnak abbeli törekvése, hogy termelőszövetkezeteket létesítsen, hajótörést szenvedett. És most, ily helyről is hirdetik a tant, hogy ha pl. a magyar tímár-kisiparosok akár termelő, akár értékesítő szövetkezetnek gründolásába bocsájtkoznának, úgy legelsősorban önkéntelenül, is le kell mondaniuk egy nagy és szép dologról: az egyéni önállóságról.