Bőripari Szemle, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

9 Cl 19­0­4. Irta: VIDOR JENŐ. Érdemes-e visszapillantást vetni a lefolyt eszten­dőre ? Aki a szakma közös érdekeiben elért eredménye­ket keresi, annak nem igen érdemes. Aki megelég­szik a jelenségek osztályozásával és a tanulságok le­vezetésével, annak érdemes. Miben k­ülönbözik ez az év minden más esztendőtől ? Öregebbek lettünk 12 hónappal, hogy okosabbak mennyivel lettünk — erről állítsa föl kiki maga a mérleget. A kétes követelések leírása, amelyen az esztendei zárlat alkalmával majdnem valamennyien átesünk, bizo­nyos keserű mellékizt kever a szilveszteri hangulatba. Ott állunk e dologban, ahol tavaly ilyenkor. Az üzletek hamis átruházásáról szóló törvényjavaslatot a képviselőh­áz még mindig nem tárgyalta le ; a csődtörvény sokat sürgetett reformja még mindig nem következett be; épp így késik a kereskedelmi-és az ipartörvény revíziója is. Zilált politikai viszonyainkat tekintve, nincs kizárva, hogy 1905. végén épp úgy fogjuk nélkü­lözni követeléseink biztonságát, mint ahogy tehetetlenül nézzük most is már évek óta a lelkiismeretlen adósok bűnös, de nem üldözhető manipulációit. A törvényhozás tétlenségén a társadalmi kialakulá­soknak kellene segíteniük és a magunk erejéből kellene olyan intézményeket létesíteni és olyan intézkedéseket tenni, amelyek a hitel biztonságát fokozhatnák vagy, ami ezzel egyet jelent: a hitel bizonytalanságát csökkent­hetnék. Sajnos, hogy a lefolyt esztendőben ez irányban se történt semmi. A kereskedelmi csarnokban meg­indult ugyan egy mozgalom, amely azt célozta, hogy váltó nélkül hitelt a bérszakmában senki se kapjon, aki nem fizet készpénzben, — ez a kívánság azonban a gyakorlati megvalósulástól épp oly távol áll, mint az az igyekezet, hogy­ 4 hónál hosszabb lejáratot senkinek se engedélyezzünk. A polgári perrendtartás új szervezete szerint, a nyílt követelések kivétel nélkül az adós lakóhelyén pörlendők. Minthogy pedig a kereskedelemnek óriási kára tá­madna abból, ha minden csöpp helységben külön ügy­véddel volna kénytelen magát képviseltetni, minden komo­lyan gondolkozó kereskedőnek arra kell törekednie, hogy követeléseiről váltót kapjon, amely esetben a váltó kiállí­tási helyén adhatja be szükség esetén a keresetet. A váltó azonban kell nemcsak bajban, de kell a tőke mobilizálása érdekében akkor is, ha az üzlet simán folyik. Megdöbbentő jelenség, hogy a kereskedelem folytonos fejlődése ellenére, a sok utazó működése is az aránytalanul megszaporodott levelezés dacára is keres­kedőink a váltó aláírását még mindig bizalmi kérdésnek tekintik, holott ennek se a bizalomhoz, se a bizalmatlan­sághoz nincs semmi köze. Aki jó, aki rendesen fizet, annak mindegy, ha adott váltót vagy­ sem. Aki nem jó, azt nem javítja meg az, ha aláírja is a nevét. Csodálatos dolog, hogy józan és intelligens emberek­­kel alig lehessen megértetni, hogy­ a kereskedő csak ak­kor tudhat olcsón eladni, ha a tőkéjét forgathatja, ha követeléseiért váltókat kap, amelyeket pénze tehet, —­­aminek ellentéte viszont az az eset, hogy ha tőkéje nyílt követelésekben parlagon hever, akkor a kereskedő okvet­len nagyobb haszonra dolgozni kénytelen. A fizetési határidők pontosabb betartása és a hitel rendezése tekintetében tehát az 1904. év eredményt nem hozott. Nem hozhatott eredményt már csak azért sem, mert mindenki panaszkodik, de senki se tesz egy lépést sem valamely közösen indítandó mozgalom felé. A bevásárlás és az eladás szabályozása dolgában jelentős határozatokat hozott a Szent István napján megtartott bőrkongresszus. Az országos nagygyűlésnek az az egyhangú elhatározása, hogy honi cégeink csak olyan külföldi bőrgyáraktól vagy bőrnagykereskedőktől vásárol­janak, amelyeknek Budapesten önálló képviseletük van: ha tényleg keresztülvihető lesz, akkor olcsóbb és jobb válasz­tékot fog nyújtani a magyar borkereskedőknek, nagyot fog lendíteni a fővárosi bőrbizományosok forgalmának és hatalmas arányban előmozdítja majd a hazai kereső ország, de eddig semmit sem kapott. Az a régi rák­fene eszi az idejét, ami már hatvanhét óta átka az országnak, hogy­ a kereskedelmi miniszter nem ipart és kereskedelmet csinál, hanem politikát. Ennek talán nem a kereskedelmi miniszter az oka, hanem az össz­­kormány, no de ez végeredményében teljesen mindegy. A kereskedelmi miniszter tárcája van a legszűkebben dotálva. Tőle hasznot várnak és nem adnak rendelke­zésére oly összeget, amivel valamit kezdhetne. Ilyen módon megrövidítették az iparpártolásra szánt összeget is, aminek az lett a következménye, hogy a kormány­ takarékoskodott és aki támogatást kért, nem kapott. Nem is alakult a lefolyt évben sem új bőrgyár, sem új cipőgyár. No de maradjunk a sorrendnél. Az időjárás ez évben iparunknak nagyon kedvezett. Szép tavaszt, verő­fényes nyarat, essős őszt és meglehetősen hideg és csapadékos telet hozott a lefolyt év. Ennek azonban a szakma kevés hasznát látta, mert a száraz nyár miatt a termés gyenge eredményeivel járt az ország fő fo­gyasztó közönsége, a mezőgazda, nem tudott pénzelni, nem is vásárolhatott. A bőrgyártásnak különösen nehéz volt a szerepe. A nyersbőrárak ez évben is egy­ra emelkedtek, viszont TÁRCA. A „BŐRIPARI SZEMLE“ eredeti tárcája. Motto: Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Az ezerkilencszáznégyes esztendő nem váltotta be azokat a reményeket, a­melyeket hozzá fűztek. A szilveszteri mulatozásnál, amit bátran nevezhetünk tor­nak is, hiába ürítették a pezsgő poharakat az új esz­­tendőre, az nem volt hálás, nem hozott javulást és nem adott balzsamot azokra a sebekre, a­melyeket az előző évek ütöttek. Sem általánosságban, sem speciá­lisan a mi szakmánkra nem volt jó ez az esztendő és sajnálni talán csak a­­ mészárosok fogják. A múlt év vége felé uj kormányt kapott az or­szág. Az uj kereskedelmi minisztertől sokat várt az I 1904.­­ BŐRIPARI SZEMLE, 1905. január 1.

Next