Bőripari Szemle, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
9 Cl 1904. Irta: VIDOR JENŐ. Érdemes-e visszapillantást vetni a lefolyt esztendőre ? Aki a szakma közös érdekeiben elért eredményeket keresi, annak nem igen érdemes. Aki megelégszik a jelenségek osztályozásával és a tanulságok levezetésével, annak érdemes. Miben különbözik ez az év minden más esztendőtől ? Öregebbek lettünk 12 hónappal, hogy okosabbak mennyivel lettünk — erről állítsa föl kiki maga a mérleget. A kétes követelések leírása, amelyen az esztendei zárlat alkalmával majdnem valamennyien átesünk, bizonyos keserű mellékizt kever a szilveszteri hangulatba. Ott állunk e dologban, ahol tavaly ilyenkor. Az üzletek hamis átruházásáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház még mindig nem tárgyalta le ; a csődtörvény sokat sürgetett reformja még mindig nem következett be; épp így késik a kereskedelmi-és az ipartörvény revíziója is. Zilált politikai viszonyainkat tekintve, nincs kizárva, hogy 1905. végén épp úgy fogjuk nélkülözni követeléseink biztonságát, mint ahogy tehetetlenül nézzük most is már évek óta a lelkiismeretlen adósok bűnös, de nem üldözhető manipulációit. A törvényhozás tétlenségén a társadalmi kialakulásoknak kellene segíteniük és a magunk erejéből kellene olyan intézményeket létesíteni és olyan intézkedéseket tenni, amelyek a hitel biztonságát fokozhatnák vagy, ami ezzel egyet jelent: a hitel bizonytalanságát csökkenthetnék. Sajnos, hogy a lefolyt esztendőben ez irányban se történt semmi. A kereskedelmi csarnokban megindult ugyan egy mozgalom, amely azt célozta, hogy váltó nélkül hitelt a bérszakmában senki se kapjon, aki nem fizet készpénzben, — ez a kívánság azonban a gyakorlati megvalósulástól épp oly távol áll, mint az az igyekezet, hogy 4 hónál hosszabb lejáratot senkinek se engedélyezzünk. A polgári perrendtartás új szervezete szerint, a nyílt követelések kivétel nélkül az adós lakóhelyén pörlendők. Minthogy pedig a kereskedelemnek óriási kára támadna abból, ha minden csöpp helységben külön ügyvéddel volna kénytelen magát képviseltetni, minden komolyan gondolkozó kereskedőnek arra kell törekednie, hogy követeléseiről váltót kapjon, amely esetben a váltó kiállítási helyén adhatja be szükség esetén a keresetet. A váltó azonban kell nemcsak bajban, de kell a tőke mobilizálása érdekében akkor is, ha az üzlet simán folyik. Megdöbbentő jelenség, hogy a kereskedelem folytonos fejlődése ellenére, a sok utazó működése is az aránytalanul megszaporodott levelezés dacára is kereskedőink a váltó aláírását még mindig bizalmi kérdésnek tekintik, holott ennek se a bizalomhoz, se a bizalmatlansághoz nincs semmi köze. Aki jó, aki rendesen fizet, annak mindegy, ha adott váltót vagy sem. Aki nem jó, azt nem javítja meg az, ha aláírja is a nevét. Csodálatos dolog, hogy józan és intelligens emberekkel alig lehessen megértetni, hogy a kereskedő csak akkor tudhat olcsón eladni, ha a tőkéjét forgathatja, ha követeléseiért váltókat kap, amelyeket pénze tehet, —aminek ellentéte viszont az az eset, hogy ha tőkéje nyílt követelésekben parlagon hever, akkor a kereskedő okvetlen nagyobb haszonra dolgozni kénytelen. A fizetési határidők pontosabb betartása és a hitel rendezése tekintetében tehát az 1904. év eredményt nem hozott. Nem hozhatott eredményt már csak azért sem, mert mindenki panaszkodik, de senki se tesz egy lépést sem valamely közösen indítandó mozgalom felé. A bevásárlás és az eladás szabályozása dolgában jelentős határozatokat hozott a Szent István napján megtartott bőrkongresszus. Az országos nagygyűlésnek az az egyhangú elhatározása, hogy honi cégeink csak olyan külföldi bőrgyáraktól vagy bőrnagykereskedőktől vásároljanak, amelyeknek Budapesten önálló képviseletük van: ha tényleg keresztülvihető lesz, akkor olcsóbb és jobb választékot fog nyújtani a magyar borkereskedőknek, nagyot fog lendíteni a fővárosi bőrbizományosok forgalmának és hatalmas arányban előmozdítja majd a hazai kereső ország, de eddig semmit sem kapott. Az a régi rákfene eszi az idejét, ami már hatvanhét óta átka az országnak, hogy a kereskedelmi miniszter nem ipart és kereskedelmet csinál, hanem politikát. Ennek talán nem a kereskedelmi miniszter az oka, hanem az összkormány, no de ez végeredményében teljesen mindegy. A kereskedelmi miniszter tárcája van a legszűkebben dotálva. Tőle hasznot várnak és nem adnak rendelkezésére oly összeget, amivel valamit kezdhetne. Ilyen módon megrövidítették az iparpártolásra szánt összeget is, aminek az lett a következménye, hogy a kormány takarékoskodott és aki támogatást kért, nem kapott. Nem is alakult a lefolyt évben sem új bőrgyár, sem új cipőgyár. No de maradjunk a sorrendnél. Az időjárás ez évben iparunknak nagyon kedvezett. Szép tavaszt, verőfényes nyarat, essős őszt és meglehetősen hideg és csapadékos telet hozott a lefolyt év. Ennek azonban a szakma kevés hasznát látta, mert a száraz nyár miatt a termés gyenge eredményeivel járt az ország fő fogyasztó közönsége, a mezőgazda, nem tudott pénzelni, nem is vásárolhatott. A bőrgyártásnak különösen nehéz volt a szerepe. A nyersbőrárak ez évben is egyra emelkedtek, viszont TÁRCA. A „BŐRIPARI SZEMLE“ eredeti tárcája. Motto: Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Az ezerkilencszáznégyes esztendő nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztek. A szilveszteri mulatozásnál, amit bátran nevezhetünk tornak is, hiába ürítették a pezsgő poharakat az új esztendőre, az nem volt hálás, nem hozott javulást és nem adott balzsamot azokra a sebekre, amelyeket az előző évek ütöttek. Sem általánosságban, sem speciálisan a mi szakmánkra nem volt jó ez az esztendő és sajnálni talán csak a mészárosok fogják. A múlt év vége felé uj kormányt kapott az ország. Az uj kereskedelmi minisztertől sokat várt az I 1904. BŐRIPARI SZEMLE, 1905. január 1.