Bőripari Szemle, 1921 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-01 / 1. szám

1921. január 1. BORIPARI SZEMLE 7. oldal. Malmat az egész vonalon helyreállítja. Ez pedig karöltve jár azokkal a bizonyos u. n. Áruirodák, központok és szindikátusok szétrebbentésével. Szabadforgalom mellett megszűnik mindenféle szállítási engedély, amelynek meg­szerzése nem volt oly egyszerű. Találóan mondotta zse­niális pénzügyminiszterünk, hogy­ mesterséges intézke­désektől csak mesterséges közgazdaság származhatott és hogy sérvkötőkből nem lehet összeállítani az államház­tartást. A háborút be kell fejezni! Igen, a háború befejeződött, tehát a háborút be is kell fejezni. Nincs szüksége a közgazdasági életnek sem­miféle mankóra! Amint a békében sokkal nagyobb ver­senyharc közepett megállotta helyét, a javakat potom árak mellett juttatta el a fogyasztásig, azonképen meg­fogja állani helyét ezután is! Nem létezik majd, hogy a munkásnak, tisztviselőnek életsora oly mostoha legyen, mint jelenleg. Hanem igenis ezer meg ezer kereskedő nemes versenyre kelve, rajta lesz, hogy a ma még el­rejtett áru napfényre kerüljön, hogy annak ára tűrhetővé váljék. Mert csak a versenyharc közepett lehet olcsó árakra számítani. A nagyvonalúságú termelés feltételei adva vannak, tehát meg fog indulni ez a várva-várt nagytermelés. Ha nincs megfelelő mennyiségű nyersanyag ehhez, se baj, az élelmes kereskedelem ezer és egy módját eszeli ki annak, csakhogy a szükséges nyersanyag rendelkezésünkre álljon. Elmondhatja-e magáról ugyanezt a kötött forga­lom is? Nemde, eddig a sütőfa is kötött forgalom tár­gyát képezte. Nemde, majd minden bolt, iroda fűtetlenül fogadja a vevőket. Ha idejében szabaddá tétetett volna a fütőfának forgalma, lett volna mindenkinek elegendő fája és mindene, amire csak szüksége van. A sérvkörös közgazdasággal tehát felsültünk volna! A lefolyt hat év felettébb tanulságos adatokat szol­gáltatott minden téren. Midőn a kötött forgalom megin­dult, hívei már-már ujongtak örömükben, hivén, hogy a kereskedelem létalapja megdőlt és már most minden e­lőbb jelent meg a kikötött időnél, ennélfogva a börön­­döket ki sem nyithatta és elintézetlenül kellett a nagy­céget otthagynia. Ily precis a német kereskedő! Nálunk ez az utazó, már nem egy óra és 5 perc múltával, ha­nem tán úgy az alsós párti végeztével, fél öt óra felé tette volna csak tiszteletét — természetesen nem hiába ... És azért, aki a rendet, pontosságot és a kereske­­delem-etnikai világnézetet közelebbről kívánja szemügyre venni, az siessen ki Németországba. Ott aztán látni fogja, milyenek nem kell a legtöbb embernek lennie . . . Aki egyszer megtanulta ezt a német világfelfogást ismerni, aki tisztában van az igazi kötelességteljesítés mikéntjé­vel, tehát a munkával, renddel, tisztasággal, erkölcsös­séggel, vallásossággal, műveltséggel, azt én az élet küz­delmeitől félteni nem tudnám . . . Ma már minden jobb házból való fiatalember, ki pozitív pályára lép, Németország felé igyekszik. Legott észreveszem, ha egy ily fiatalemberrel társalgok, hogy künn járt valamerre a nyugaton. Gondolatainak logikus felépítése és kidomborítása által sejtetni engedi a kül­földi szellemet, melyet magába szívott. Az ily fiatalem­ber aztán egész más szemszögből ítéli meg az embere­ket, azok cselekedeteivel egyetemben. Mélyen vésődnek bürokratikusan az íróasztal mellől lehet elintézni. Nyers­anyagot, készárut, fűtőanyagot akták alapján lehet elő­varázsolni. A kereskedői haszon megszűnvén, virágozni fognak a központok, áruirodák, szindikátusok és szövet­kezetek. Lám, rövid hat év múltával, miután már a ke­reskedelmet kipellengérezték, midőn annak útjába min­den elképzelhető nehézséget támasztották, kénytelen maga az államhatalom pénzügyminisztere nyílt ülésen, a nem­zetgyűlés tapsainak közepett kijelenteni: Vissza a szabad kereskedelemhez, a szabad forgalomhoz! Aki végiglapozza szemlénknek hat évfolyamát, rájön, hogy alig volt egy száma ennek a hat évfolyamnak, melyben meggyőző érvekkel ne mutattuk volna ki a kö­tött forgalom hátrányait, kapcsolatban annak protekciós rendszerével. Kimutattuk, mily mostoha bánásmódban volt része a kis- és középüzemű iparnak és mint kedve­zett ez kizárólagosan a nagyiparnak ! És lám, hat év le­­pergése után az események fényes elégtételt szolgáltat­nak nekünk ! A forgalom tehát felszabadul, s felszabadul egyben a nagy munkaenergia is, mely az emberek millióiban felhalmozva van. Csak így lesz képes az államhatalom ama bevételekhez jutni, amelyekre oly nagy szüksége van. Amit a kötött forgalom mellett nem bírt elérni, le­gott eléri a felszabadult erőforrások nyomán. El fogja érni továbbá a munkakedv megnyilvánulását és ami ezzel egy: valutánk meggyógyulását. Amit a központok maguk alá temettek, azt most mind a kereskedelem és az ipar fogja új életre kelteni. A termelő munka tehát megindult. A többi aztán magától adódik. 1921. Kínos bizonytalanságok közepett elérkeztünk az újév küszöbére. Mögöttünk az elmúlt év, mely nyugtalan hul­lámzások dacára sem mondható rossznak. Úgy a nyers-, mind a készbőrök, rövid megszakítással, élénk kereslet be lelkébe a szerzett tapasztalatok és éberen ügyel arra, nehogy azok feledésbe menjenek. Siessen tehát minden szülő gyermekét külföldre küldeni, mert csak az ott el­lesett tapasztalatok maradnak meg az emlékezetben. Pontatlanság, hanyagság, felületesség előtte ismeretlen fogalmakká válnak. Néhány évnyi ily tanulmányút nem vesz kárba. Az eféle befektetés kamatos­ kamattal szokott megtérülni. Az ily tanulmányutat megtett fiatalember min­dig és mindenben bizonyos szellemi fölényben szokott szemben azokkal lenni, kik az ily utat bármely oknál fogva nem tették meg. Harminc évvel ezelőtt, világhírű cégnél praktizál­tam és még ma sem tértem el semmiben sem attól a módszertől, amit német tanítómesteremtől ellestem. Az a fölény, amivel nagyméretű kereskedelmi vállalatot veze­tett, felejthetetlen előttem. Tíz szó kevés, de ennyinél többet sem igen lehetett belőle naphosszat kivenni. Egy pillantás elég volt, hogy megtudjam mit akart. A világ­hírű boroszlói zsidó főpap fia (Graetz), mély nyomokat hagyott lelkemben. Tőle tanultam a munkát megked­velni és élni a munka kultuszának. Élni tartalmas életet, annak minden kellemességeivel együtt. (hj)

Next