Czipész Szaklap, 1905 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
VIII. évfolyam. CZIPÉSZ-SZAKLAP: szeretettel üdvözöljük olvasóink hatalmas táborába. Kérjük tehát, szíveskedjék a Csipesz-Szaklapra előfizetni. A Czipész-Szaklap minden hó 1-én, az évszaknak megfelelő divatczipő mellékletet hoz, minden hó 15-én annak szabásmintáját közli, természetes nagyságban, hogy előfizetőink ezeket kivághassák papendekliből, mire könnyű szerrel mintához jutnak, mellékletek ingyenesek. Minden új előfizető, aki legalább fél évre előfizet, mértékkönyvet ingyen kap. Előfizetési árak: egész évre 8 korona, fél évre 4 korona. Kérjük előfizetőinket, hogy lapunk kézbesítése után az előfizetés megújítása iránt haladéktalanul intézkedni szíveskedjenek. Tisztelettel a Cziposz Szaklap szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, VII., Wesselényi u. 27. I ——■——— Visszatekintés Tartalomban gyarapodva, munkaerőkben izmosodva immár egy újabban letűnt éves pályafutásunkra tekinthetünk vissza. Mögöttünk hagytuk a küzdelemteljes múltat, elénk mered a szürke jövő. Az ország számos helyén kerületi nagygyűléseket tartottak a lábbeli készítő iparosok, a bőrárak folytonos emelkedése és egyéb drágaságok miatt. Azokon a nagygyűléseken azután a lábbeliek árát a jelzett okok folytán 15-20 százalékkal emeltük fel, ezt nyilvánosságra is hoztuk és a nagyközönség az áremelésbe beleegyezett, amivel cselekedetünket igazolta. Szerte az országban közösséget vállaltunk és a régi viszonyokat megváltoztattuk. Felemeltük a lábbeliek árát, mert a régi munkadíjak mellett, midőn körülöttünk a kenyér, hús (ha ugyan került ez nagyritkán asztalunkra) a lakás mind-mind megdrágult, amely viszonyokkal szemben nekünk is növelnünk kellett ipari készítményeink árát, legalább ellensúlyoztuk a minden oldalról fel-feltünedező méregdrága árakat. Sorompóba léptek Magyarország legtöbb kis és nagy városaiban a czipészek a lábbeliek felemelése iránt és Békés-Csabán, Czegléden, Kiskun-Félegyházán, Aradon és Győrött hatalmas szószólóink akadtak szaktársaink körében, akik meggyőző érveléssel bizonyítgatták igazunkat. — Ezt már szeretem — morogta Junot — legalább nem kell port hinteni az írásra. Napóleon hallotta ezt s annyira tetszett neki Junot hidegvérüsége, hogy másnap hadnagggyá léptette elő, Junot később Francziaország marsalja lett. Napóleonról tömérdek ilyen anekdota maradt fel, melyek azt bizonyítják, hogy nem egyszer veszedelmes helyzetekből tudta magát egy jó ötlettel kivágni s ugyanazt a tulajdonságot katonáiban is sokra becsülte. A jénai csata előtt való este sűrű sötétségben vizsgálta az előőrsöket. Egy őrs ráczélzott, mert ellenségnek nézte. Napóleon levetette magát a földre, a golyó nem talált. Napóleon felállt, az őrs újra töltött és lőtt; a golyó füle mellett süvöltött el a hadvezérnek. Ezalatt oda vágtattak a hadsegédek és rémüldözve világosították fel az őrt tévedéséről. Napóleon is oda ment és éktelenül leszidta a katonát: — Micsoda ? Te gránátos vagy ? Hát így lőnek a gránátosok? Két lövésre se találtál el ! — Ne lett volna olyan sötét, — felelt a katona — úgy lőttem volna le felségedet, hogy meg se mukkan! Megható jelenet folyt le 1809-ben, mikor a francziák öt napi makacs harcz után végre elfoglalták Regensburgot Az egyik tábornok hadsegéde, egy kapitány odavágtat, jelenti a császárnak a diadalt. Vevőink, rendelőink belátták cselekedetünk jogos voltát, bele is törődtek már az új helyzetbe, mindenütt helyeselték eljárásunkat, amivel persze ismét csak álláspontunkat erősítették meg, hogy a czipész is csak akkor tehet eleget kötelezettségeinek, ha a körülötte lezajló gazdasági változatokat nem hagyja maga mellett észrevétlenül tovasartani, hanem felismeri az azokban rejlő átalakító hatásokat, alkalmazkodik ezekhez ő maga, a munkája, a helyzete, mérlegeli a saját személye s a két keze munkájának értékét, szóval haladjon a korral, figyelje meg az időjárását, alkalmazkodjék az átalakulásokhoz, mert mi egyrészt, mint emberek, másrészt , mint czipész iparosok folyton változunk. Ez egy általánosan tudott dolog, akkor hát rendjén van, hogy munkánkon is változtassunk. Fel kell itt említenünk, hogy a kereskedelmi miniszter gondoskodása folytán ez évben megszakítás nélkül tartottak czipészipari vándortanfolyamok, melyeknek egy részét lapunk szerkesztője, Bodr József vezette. Most is tapasztalták, hogy a legjelentéktelenebb vidéki városkában is egybesereglenik a tanfolyam alkalmából a szaktársak, akik szíves-örömest szívják magukba a létfentartásukhoz szükséges tudást. Legvégül legyen szabad — mint azt más újságok is teszik — lapunk most befutott VII-ik évfolyamára is visszatekintenünk. .. Gzipész-Szaklap nevezetes változásokon ment ez évben keresztül. Megszüntette az idővel lejárt rovatokat, melyek helyébe gazdag hírforrást adott. Utóbbira nagy súlyt helyezünk, mert a czipész szakmát foglalkoztató kisebb szakügyeken kívül feldolgozzuk s közreadjuk e rovatunkban mindazt, amire szaktanainknak, mint iparosoknak, szükségük van, és tudniok kell. Új rovatot is nyitottunk, a „Szemlé“-t. Itt azokat a híreket közöljük kivonatosan, melyek idegen államok czipészeiről és azok mozgalmairól szólaltak. Azt hiszszük, hogy a külföldi szaktársak körében is merülhet fel egy-egy terv, mely ami sajátos hazai viszonyaink közepette példaadásra is szolgáltathat okot. A világ minden tájékán lakó czipészek között mindig történik olyasmi, ami érdekes, ha nem is tovább, mint csak addig, hogy tudomást vegyünk a hír révén külföldi szaktársainkról. Ezt a czélt szolgálja a Szemle, mely a maga — Sir, győztünk. A gránátosok a várfalon vannak. — Jól van — felelt a császár, de akkor meg látta, hogy a kapitány vérzik. — De ön. . . . — Nézze, felség, — folytatja a hadsegéd diadalmas örömmel — otthön vannak, zászlónk a várfokon leng. — Igen, igen, — mond a császár, látva hogy a tiszt meginog lován, — de ön meg van sebesülve. — íme, felség győzelem, az osztrák tüze elhallgat! — De hisz ön súlyosan sebesült, — szól a császár türelmetlenül, látva, hogy a kapitány már-már leesik a lóról. — Nem, Felség, meg vagyok ölve — felelt a tiszt és holtan hanyatlott le. A francziák későbbi háborúiból is jegyzett fel a hagyomány egy sereg efféle adomát. Bugeaud marsal is híres volt tréfáiról. Lyonban egy népzendülést kellett elnyomnia. A zendülök vezére egy egyenruhás tűzoltó volt. — Holló, tűzoltó — kiáltott neki a marsal a tömegre mutatva — teljesítsd kötelességedet, oltsd el ezt a tüzet, különben én kezdem! A kabil hadjáratban Bugeaud egy csata vége felé meglátott egy vadászkatonát, akinek nem volt sipkája. Rászólt: — Hol a sipkád, atyafi ? 3