Czipész Szaklap, 1918 (21. évfolyam, 5. szám)
1918-03-15 / 5. szám
XXI. A tett erőből, közös munkálkodással gyógyító balzsamot készítsünk. Ne hagyjuk magunkat, ne hagyjuk iparunkat, biztosítsuk jövőnket !*) J. J. *) A hazai czipés/kézműipar egyik legkiválóbb szakembere által írt eme czikket olvasóink különös figyelemébe ajánljuk. A bérezés Erdély fővárosában, az ősi „kincses“ Kolozsvárott élő jelesünk e czikkében olyan képet ad nemcsak a Királyhágón túli hanem mesteri vonásokkal egyben az általános magyar czipészkézműipari viszonyokról is, hogy a kép hű, igaz s természetesen elszomorítóan sötét színét mindeneket megdöbbenthetnek és igazsága mindeneket meggyőzhet. A szerkesztő. Szaktanácskozás. A kereskedelemügyi minisztériumban a népruházati évek mai helyzetéről és a további teendőkről, az ipari, kereskedelmi és fogyasztási érdekkörök képviselőivel, február hó végén értekezletet tartottak, mely i. e. 10 órától este 9 óráig tartott. Szterényi József miniszter megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a ruházati ügyek intézésére eddig alakított bizottságok és a központok között nincs meg az eredményes működést biztosító összhang és főleg hiányzik az a betetőző szerv, amely hivatva volna a szóban forgó ügyekben egységesen és megfelelő autonómiával eljárni. Enélkül pedig ezek az ügyek eredményesen és főleg gyorsan nem intézhetők. Az értekezlet folyamán a czipőügy kérdésében ajánlatba tétetett a jegyrendszer általánosítása és kimondása annak, hogy azok, akiknek czipőjük, ruhájuk van, újat csak az esetben kaphatnak, ha eddigi készletükből bizonyos részt beszolgáltatnak. A Népruházati Bizottság működése bizonyítja azt, hogy lehetséges a czipőárakat lényegesen leszállítani és jó czipőket készíteni s sikerült már eddig is 107.000 pár olcsó és jó czipőt biztosítani a fogyasztó közönségnek. Az árak: tiszta bőrből való munkásczipő 52 K, jobb férfi czipő 57 K, női czipő 55 K, gyermek és leány czipő 31 K, fatalpú munkásczipő 22—90, fatalpú gyermek czipő 17—18 K. (Maximális árakon szerzett anyagokból, olcsó hadi munkaerővel. A kézműiparosok olcsó lábbelit nem termelhetnek azért sem, mert nem áll rendelkezésükre '■.kifogyhatatlan mennyiségben maximális áron anyag ésolcsó hadimunkás. A szerk.) László Pál a bőr- és czipőszakmánál ismertette a bőrosztály eddigi működését és a tárgyalás alatt álló kérdéseket, mint például a használt czipők okszerű felhasználását és a czipőjavítás ügyét. Kiemeli az anyaghiányt, miért is a bőrtermelés és az árszabályozás kérdésének rendezését kívánja. Schall Antal, a budapesti czipészipartestüület elnöke, a kisiparosság nevében panaszkodik ennek mellőzése miatt. Az elosztást a felosztó bizottság végezte, a kisiparosság közreműködésével. Jelenleg olyanok kapnak bért, akik arra semmiféle jogcímmel nem bírnak. Nem az alkalmi gyárosokat, hanem a tanult czipésziparosokat kell bőrrel ellátni. Hubai János czipészmunkás, a szakszervezet titkárja a következőket mondotta: Békeidőben három millió pár czipet hoztak be , és ennek a hiánynak pótlása volna a legszükségesebb. Rámutat arra, hogy noha a bőrárak maximálva vannak, maximális áron nem kapni semmit. Az anyagelosztás terén is nagy visszaélések vannak. Például rámutat arra, hogy noha a Központi Hitelszövetkezet kapja a földolgozandó bőr 7°/„-át és noha ennek a Hitelszövetkezetnek magának is van gyára , ez a gyár anyaghiány miatt nem dolgozhatik, mert a Hitelszövetkezet a bőr nagy részét vidéki kereskedőknek adja el és három-négy közvetítő kezén keresztül jut a fogyasztóhoz. Ahol tervszerűen dolgoznak és maximális áron kapnak árut, ott olcsón lehet előállítani czipőket! Csak gyári termeléssel lehet némileg kielégíteni — a mai munkaerőhiány mellett — a legégetőbb szükségletet. Az e téren levő szervezetlenség legnagyobb bizonyítéka, hogy a Wolfner-gyár néhány hét alatt 20.000 pár gyermekczipőt tudott gyártani. Ha a kormány a Wolfner-gyárhoz hasonlóan szervezné a gyermekezipők készítését, 200—300.000 pár gyermekezipőt tudna előállíttatni. Helyesnek tartja, hogy a kormány végre erős kézzel a termelést is szervezni akarja. A munkások nagy része már a háború kezdete óta hatósági kényszerrel vesz részt a termelésben. Ha a munkások és kisjövedelmű tisztviselők közellátása szükségessé teszi, úgy a czipőgyárakat is lehet rekvirálni. Szterényi József kereskedelemügyi miniszter öszszegezi az elhangzott kívánságokat és megállapítja, hogy a felszólalások a népruházati szervezet teljes kiépítését, szakbizottságok alakítását, vidéki szervezetek létesítését és altruista alapon szervezendő üzleti szerv felállítását kivárnák. Kapcsolatot kell létesíteni a különböző központok és a Népruházati Bizottság között, hogy egységesen irányítsák a beszerzést és a termelést. E végből egy kormányzó közeg kirendelése volna kívánatos, amely felelősség mellett rövid úton intézkednék. A szervezetet, az ipart, kereskedelem, a fogyasztók és a munkásság belevonásával életbe fogja léptetni. Gondoskodni kíván a köz- és magántisztviselők és a munkásság szükségletének olcsóbb ellátása végett altruista alapról. Ha az állam áldozatot hoz, azt azokért teszi, akik arra legjobban rá vannak szorulva. Nem szereti a hatósági üzemeket. Az ilyenek ne csináljanak versenyt. CZIPÉSZ-SZAKLAP Szterényi és a kisipar. Az új kereskedelemügyi miniszter programbeszédéből vesszük a kézműiparra vonatkozólag mondott részt: „egyet kell sajnálnom, hogy azt a kisipari politikát, melyet szinte húsz éven keresztül a kereskedelmi minisztérium folytatott, azzal a nappal, mikor az akkori Wekerle-kormány hivatalából távozott, abbahagyták. A kisipar, mely Magyarországnak egy nagy társadalmi osztályát, amely a legsúlyosabb anyagi exisztenciájának nehézségeivel küzd, a legsúlyosabb feltételek közt él, amely lényegében nemzeti és magyar, amely a városok polgárságát alkotja, teljesen magára hagyatott ismét és én biztosíthatom a t. Házat, hogy vissza fogunk térni hamarosan ahoz a politikához, mely az egész iparfejlesztésbe belekapcsolja a kisipar fejlesztését is, amely kisiparral nemzeti, anyagi, gazdasági és szociális politikát kell folytatni.“ Köztudat, hogy Szterényi amikor a kereskedelemügyi minisztérium iparfejlesztési osztályának volt a főnöke, vezetője, később pedig államtitkára, a czipészkézműipar fejlesztése iránt érzett jóindulatával e szakmának szakoktatási ügyét szélesbbí tette, a vándortani- 45