Czipész Szaklap, 1919. április (22. évfolyam, 5-6. szám)

1919-02-15 / 5. szám

52 nem kell ökölbe szorítani kezeiteket, mert pa­naszaitokat meg nem hallgatják. Olyanok inté­zik sorsotokat, akik maguk is a pöröly, a ka­lapács, a gyalu munkásai voltak, illetve mindig átérezték és megbecsülték az egyéni, fizikai és szellemi munka értékét, annak minden terhét, minden követelményét, akik megtanulták az élet minden igazságát, az ember minden jogát, akik megfigyelték és soha el nem feledik a gono­szok gazságait, ármányait, amiket elkövettek ősapáitok, apáitok, embertársaitok ellen, és — ellenetek! Kisiparostársak, a becsületes munka ideje most már itt van, értsétek meg a mai időt, il­leszkedjetek be a bekövetkezett tisztességes mun­kának rendszerébe, hogy beváló részei legyetek annak az óriási új gépezetnek, amely a világot megváltoztatni, megreformálni, jobbá, emberies­­sebbé tenni fogja. Kisiparostársak, testetek, lelketek minden atomjával, egészen és teljesen legyetek hívei, harczosai, s — ha kell — vértanúi — az Uj Rendnek s ennek vörös lobogója alatt a mun­kát a legnagyobb igazsággá emelő Magyaror­szágnak­­ kérlelhetetlen szükségességét, hogy e borzalmas helyzet hétfejü sárkányát elpusztítsuk. A bőrgyárosok és bőrnagykereskedők nemcsak a háború alatt, hane­n később is, egész mostanig a leg­­szem­érmetlenebb módon űzték és űzik az áruk elrej­tését, illetőleg felhalmozását s ezzel kapcsolatosan a legfékevesztettebb árdrágítást s igy tényük már nem­csak az áruuzsora jellegét öltötte fel, hanem átcsapott az őrületbe is. Ilyen körülmények közt — természetes — okai lettek a rettenetes áruhiánynak, az egész ország­ban elburjánzott zugkereskedelemnek, a magas czipő­­áraknak, sőt a böjtfelhajszolásra kényszerített czipészek iránti óriási ellenszenvnek is­ ügy van. Czipászszaktársaink egyenesen rákény­­szerítettek a zugkereskedelem dugáraira és ennek kö­vetkeztében a magas czipőárakra, sőt sokszor a tilal­mas árdrágításra is. De vájjon joggal bűnösnek mond­­hatók-e a czipészek, akik oly szégyenletesen kis meny­­nyiségben jutottak — rendes utón — bőranyaghoz, hogy abból havonta 2-3 pár czipőt se tudtak volna készíteni, tehát a legkétségbeesettebb helyzetbe jutottak volna, ha nem fordulnak az anyagbeszerzés rejtett utaihoz. Az önfentartás természetes ösztöne volt rugója tetteiknek, de a bűnt azok követték el, akik ezt a le­hetetlen állapotot előidézték, tehát­ maguk az állam bizonyos intézményei, aztán a gyámoltalan állami ellen­őrzést kijátszó bőrgyárosok és bőrnagykereskedők. Ezt az anarchikus állapotot tovább nem tűrhette Vágó József kormánybiztos s hozzálátott a leginkább czipészmunkásokból álló ellenőrző-bizottságok létesíté­séhez azzal a czélzattal, hogy a hallatlan visszaéléseket kideríthesse. Ezeknek az ellenőrző-bizottságoknak a mű­ködése egyenesen megdöbbentő eredménnyel járt. A tiszta igazságot kereső Népszava ebben a dologban a következőket írja: Az eddig konstatált kihágásokból és visszaélések­ből kifolyólag több mint 100 följelentést tett a Kész­­bőrközpont az illetékes rendőrkapitányságnál és a a czipőgyáripar gépe, szerszáma, mert hiszen annak készítményeit is a kézműiparos csinálja és minden or­szágnak olyan a nagyipara, amilyen fejlett annak a kézműipara. A gyári munka minden részében utánzata a kézműiparnak és Magyarországon is azóta termel a „vascigész“, a czipőgyáripar szebbet, szakszerűbbet, amióta a szakképzettség fokozatos fejlődésével a kézi­ügyesség kifejlődött a czipészkézművesiparban. Hogy a kézműiparos czipész-munkás szak­képzett legyen, már segéd­munkás idejében gondol­nia kell a felsőbb mesteri szakismeretek tanulá­sára s azok közé tartoznak elsősorban is a szakrajz­­minta szabászat papírból, kaptafaalakítás elemei, ezt kö­vetik a több észbeli munkát igénylő gazdaságos szabá­szat ismeretei bőrből, vagy arra czélra szolgáló „műbőr“, és a bőrneműekre vonatkozó árverése kalkuláczió, könyv­vitel stb. — Sajnos, azonban, hogy a kiemelt és nél­külözhetetlen szakismeretekben a czipészek 80 százaléka nem képezi ki magát és mégis önálló lesz. Pedig a czipőszabászat, illetve az itt elmondott s szükségesnek tartott szakismeretek tudása nélkül az iparos nem lehet képzett mester, nem is értheti a sza­bászattal járó árverést, a kalkulácziót, a bőröknek gaz­daságos felhasználását és azok szakszerű értékesítését. A bőrt ugyanis észszerű számítással, helyes szabás­mintákkal kell tudni felhasználni, mert máskülönben kárt szenved általa a czipész. Csak a bőröknek helyes felhasználásával tud a mester keresni, ellen esetben sok Féktelenségek. Csak most, hogy bővebben betekinthetünk a lel­ketlen nyerészkedők spekuláczióiba, látjuk a bőrügy körül elhatalmasodott féktelenségek egész borzalmas sorát; csak most ismerjük fel annak mielőbbi gyors és T A­R C­Z A. A czipész szakmai tudása. Ki ne hallotta volna már a közönség egyik részé­nek azt a vádját, hogy: „a czipészkisiparosok nagy része olyan, mint a magyar paraszt. Látja az uraság gőzekéjét, vető- és aratógépét, de nem veszi és a régi primitív ekével, kaszával stb. piszmog“ . . . Ebben van is valami igazság. De ez a mondás s vád nem alkalmazható általánosságban, mert azok között is csak a kis „zsellérgazda“ ember nem veszi a fenti szerszá­mokat. A pénzesebb parasztgazdák ellenben utánozzák az uraságokat, földjeink megmunkálásában használják a szántó-, vető-, boronáló-, arató- és cséplőgépeket, mert ez eszközök a föld megmunkálásához valóban alkalma­sak és a régi egyszerű primitív gazdasági eszközöknél előnyösebbek is. Nem így áll a felvetett kérdés a czipészkézműipar­­ban. A czipészipari gépek, melyeknek segítségével nemcsak sokat, de szépet is lehet előállítania, a tömeg­munkában nem alkalmazhatók a finom, egyéni, páros csipőkészítés teren. Már maga az a szó, hogy: „kéz­műipar“, nem engedheti meg bizonyos nagy gépek használatát. A kézműiparnak a fő gépe a szakképzett­séggel párosuló kéziügyesség. Ezt soha le nem teheti CZIPÉSZ-SZAKLAP xxu.

Next