Czipész Szaklap, 1920 (23. évfolyam, 1-17. szám)
1920-08-01 / 13. szám
XXIII. CZIPÉSZ-SZAKLAP hat igényt a kecskeméti tanároknak czipésztanulókká való képzése nagy ténye következtében. Igaz, s ezt senki nem tagadhatja, hogy tanulóiban rejlő nagy akarat és felfogó képesség tettek lehetővé a mester sikerét, de viszont mindama tényezők szétmálódtak volna egy formálni, vezetni nem tudó kézben. Szabó Ferencz keze jeles, kiválóan ügyes és művészi kéz, a siker tehát elmaradhatatlan volt. És e lapok szerkesztője, Bodh József is, büszke lehet erre a nagy sikerre, mert Szabó Ferenc egyike azoknak, kik a czipőkészítés tudományába Bodh által avattattak be. Szabó Ferencz — mint igazi elfogulatlan, okos ember — felismeri a képességek felébresztőinek jelentőségét s ennek világos tudatában ezt írja egyik levelében : „Most tudom csak valóban nagyrabecsülni s előttem értékessé tenni azt azt az irányt, melyet belém önteni szives volt s igazán örvendhetnek azok a tanítványok, kik kedves Bodh bácsi kezei alól kikerülnek, mert önzetlen, becsületes szakoktatásban részesülnek!“ A czipésztanuló tanárok kiállítása sikerült. A szabászati rajzok ügyes szerkesztése, gondos kivitele, különösen a felette változatos és különböző színben látható bőrutánzatú papírból kivágott szabásminták a legnagyobb gyakorlottságot árulják el a szabászat terén. Láttunk több magyaros kivitelű orrboríték-tervezetet, díszítéseket lyukasztókkal, színes czipőtervezeteket. A kiállított fekete férfi bőrczipők, fehérvászon női és gyermekczipők szorgalmas avatott kezek készítményei; egy magasszárú női fűzős bőrczipő nemcsak gondos elkészítést, de mesteri tudást is igényel. Bámulattal tapasztaltuk, hogy egyes tanulók durva tűzifából — igazi szerszámok nélkül — egészen megfelelő kaptafákat készítettek. Ha terünk engedné, még sok méltányolni valót kellene írnunk e rendkívüli kiállításról. Meghatóan szép volt ennek az ünnepségnek nem hivatalos befejező része is. A tanár-tanulók a kiállításról távozva, Sztankay Lajos ipariskolai igazgató vezetésével megjelentek Szabó Lajos házában, hogy neki is, akinek — Ferenc fia mellett — nagy érdemei vannak a tanfolyam vezetése körül, valamint fiának kifejezetten és családi körükben is megköszönjék fáradhatatlan buzgalmukat, melylyel az ő kiképzésüknél eljártak, és átadták Balázs Sándor tanulótársuk által készített gyönyörű emléktáblát. Sztankay igazgató helyénvalónak tartotta ezek után a tanulók nevében köszönetet mondani Szabóéknak azért a hamisíthatatlan, magyaros szíves vendéglátásért is, melylyel őket a tanfolyam ideje alatt több ízben fogadták és illetve kitüntették. Lám, a múltban úgy a családi életben, mint az iskolákban azzal fenyítették a rosszul tanuló fiú gyermekeket, hogy: „suszter“ leszel! És mit kell tapasztalnunk most? Azt, hogy maguk a tanárok határozták el, hogy megtanulják a czipészmesterséget, mert azt értékes iparággá emelte fel a háborúban kialakult czipődrágaság. Ma sok pénz kell egypár czipőért még akkor is, ha a fogyasztó maga szerzi be a hozzávaló anyagot, illetve ha lábbelijét önnönmaga készíti is el. Hogy a czipőhez olcsóbban jussanak a fix fizetésűek, tehát a most czipészszé lett tanárok is, megtanulták a czipészmesterséget annyira, hogy házilag a maguk és családtagjaik számára meg tudják csinálni a czipőt. Reméljük, hogy a kecskeméti tanár-czipészek az iskolában oda fognak hatni, hogy az iskolába járó fiúkkal megkedveltetik a czipészmesterséget, oda fognak hatni, hogy a czipészipari pályára iskolázott fiúk kerüljenek, mert most meggyőződtek arról, hogy annak tanulásához fogékony, találékony észre van szükség stb. Hogy ez így van, leginkább bizonyítja egyik volt oktatójuk, Szabó Ferencz, aki a szabászati rajzot és azzal járó mintavágást — a kifogástalan czipőkészítéshez, úgy a nélkülözhetetlen lábnyom felvételében szerkesztendő elmés kaptafa-készítéshez szükséges változatos talpminta szerkesztésének számműveleteit legelőbb Bodr József „Első Budapesti Magán Czipész Szakiskola“ czímet viselő tanintézetben tanulta 1917-ben, rá 3 évre már annyira kiképezte magát az ott szerzett tanultak alapján, hogy — elég szakavatottnak érezvén magát — a cipészmesterség tanulására jelentkezett tanárokat tanította. Ugyancsak ki kell emelnünk Sztankay Lajos Kecskemét városának volt ipariskolai rajztanárát, most ipariskolai igazgatót, aki ugyancsak ott, ahol Szabó Ferencz, a Bodh-féle szakiskolában tanulta meg a szabászatiszakrajzot 1903. évben. Sztankay azután a tanultak alapján 1908-ban „Czipészipari Rajzminták“-at adott ki az iparostanonczek oktatásához, amely jeles munkáját Bodh Józsefnek újított szabásrendszere szerint és Bodh hozzájárulásával készítette. A most befejeződött tanfolyamon résztvett tanárokat ő is tanította a szakrajzban. Szabó Ferencz — továbbképzés végett — 1919. évben felvétette magát a Technológiai Iparmúzeumban megnyílt czipészipari szaktanfolyamra, amelyen kezdő s fő-alaptanulmányát bővítette, azt a gyakorlati életben atyja, Szabó Lajos jó hírnévben álló mester műhelyében tökéletesítette és ez annál is inkább sikerült neki, mert atyja maga is jeles s elismert mester. A tanfolyam vezetésében apa és fiú együttműködött s igy a közös és egyetértő buzgalom meg is hozta a nagy, gyönyörű eredményt. Szaktársak! Azt hisszük, mindannyiunk nevében kalapot emelhetünk ilyen kollegáink előtt s büszkék lehetünk reájuk, kik bizonyára díszére fognak válni az iparos társadalomnak, mert elhatározó példájukkal dokumentálták a tisztességes munka értékének egyformaságát, s ők, kik a tudást hirdetik, beálltak a tanulók sorába, hogy szellemi tudásukon, foglalkozásukon kívül is munkálkodva elősegítsék a boldogabb Magyarország alapköveinek lerakását. Megismerték mesterségünk szépségét s annak minden részét. Magas tanultságuknál fogva változatost, újat önthetnek még bele; szaporodott azoknak a száma, kik a tisztességes ipart megbecsülni s értékelni tudják, egyszersmind tiz emberrel több hirdetheti a magyar czipészek igazságát s eloszlathatják azok kételyeit, kik abban a hiszemben vannak, hogy czipőt még a mai időben is 10—20 K-ból elő lehet állítani, s alaptalanul vádolják a tisztességes múltú magyar cipészeket. Ilyen szempontból is végtelen nagy elismeréssel kell adózni Szabó Lajosék vállalkozásáért, s ajánlatos volna az ország más helyein is hasonló tanfolyamokat tartani, egyrészt a rosszul beállított közvélemény helyes irányba való terelése, másrészt pedig az ez ideig — sajnos — Magyarországon lenézett ipari pályák megismerése, illetőleg megbecsülése czéljából. Örömmel üdvözöljük az új iparostársakat, kik megértették a haladó kor szavát, s jó példával jártak elő foglalkozásunk minél magasabb nívóra való emelésén. Kérjük őket, nézzenek bele alaposan az iparos életébe, tanulmányozzák át annak nehéz gondterhes oldalát és legyenek az iparos sajtónak segítő társai, amely hivatott a rosszul értékelt és kevésre becsült iparosság érdekeiért küzdeni. A szabászati tanfolyamra minden nap lehet jelentkezni. 101