Czipész Szaklap, 1920 (23. évfolyam, 1-17. szám)

1920-08-01 / 13. szám

XXIII. CZIPÉSZ-SZAKLAP hat igényt a kecskeméti tanároknak czipésztanulókká való képzése nagy ténye következtében. Igaz, s ezt senki nem tagadhatja, hogy tanulóiban rejlő nagy akarat és felfogó képesség tettek lehetővé a mester sikerét, de viszont mindama tényezők szétmálódtak volna egy for­málni, vezetni nem tudó kézben. Szabó Ferencz keze jeles, kiválóan ügyes és művészi kéz, a siker tehát el­maradhatatlan volt. És e lapok szerkesztője, Bodh Jó­zsef is, büszke lehet erre a nagy sikerre, mert Szabó Ferenc egyike azoknak, kik a czipőkészítés tudományába Bodh által avattattak be. Szabó Ferencz — mint igazi elfogulatlan, okos ember — felismeri a képességek fel­ébresztőinek jelentőségét s ennek világos tudatában ezt írja egyik levelében : „Most tudom csak valóban nagyra­­becsülni s előttem értékessé tenni azt azt az irányt, me­lyet belém önteni szives volt s igazán örvendhetnek azok a tanítványok, kik kedves Bodh bácsi kezei alól kikerül­nek, mert önzetlen, becsületes szakoktatásban részesülnek!“ A czipésztanuló tanárok kiállítása sikerült. A sza­­bászati rajzok ügyes szerkesztése, gondos kivitele, kü­lönösen a felette változatos és különböző színben lát­ható bőrutánzatú papírból kivágott szabásminták a leg­nagyobb gyakorlottságot árulják el a szabászat terén. Láttunk több magyaros kivitelű orrboríték-tervezetet, díszítéseket lyukasztókkal, színes czipőtervezeteket. A kiállított fekete férfi bőrczipők, fehérvászon női és gyer­­mekczipők szorgalmas avatott kezek készítményei; egy magasszárú női fűzős bőrczipő nemcsak gondos elké­szítést, de mesteri tudást is igényel. Bámulattal tapasz­taltuk, hogy egyes tanulók durva tűzifából — igazi szer­számok nélkül — egészen megfelelő kaptafákat készí­tettek. Ha terünk engedné, még sok méltányolni valót kellene írnunk e rendkívüli kiállításról. Meghatóan szép volt ennek az ünnepségnek nem hivatalos befejező része is. A tanár-tanulók a kiállításról távozva, Sztankay Lajos ipariskolai igazgató vezetésével megjelentek Szabó Lajos házában, hogy neki is, akinek — Ferenc fia mellett — nagy érdemei vannak a tan­folyam vezetése körül, valamint fiának kifejezetten és családi körükben is megköszönjék fáradhatatlan buzgal­mukat, m­elylyel az ő kiképzésüknél eljártak, és átadták Balázs Sándor tanulótársuk által készített gyönyörű emléktáblát. Sztankay igazgató helyénvalónak tartotta ezek után a tanulók nevében köszönetet mondani Sza­­bóéknak azért a hamisíthatatlan, magyaros szíves ven­déglátásért is, melylyel őket a tanfolyam ideje alatt több ízben fogadták és illetve kitüntették. Lám, a múltban úgy a családi életben, mint az iskolákban azzal fenyítették a rosszul tanuló fiú gyer­mekeket, hogy: „suszter“ leszel! És mit kell tapasztal­nunk most? Azt, hogy maguk a tanárok határozták el, hogy megtanulják a czipészmesterséget, mert azt érté­kes iparággá emelte fel a háborúban kialakult czipő­­drágaság. Ma sok pénz kell egypár czipőért még akkor is, ha a fogyasztó maga szerzi be a hozzávaló anyagot, illetve ha lábbelijét önnönmaga készíti is el. Hogy a czipőhez olcsóbban jussanak a fix fizetésűek, tehát a most czipészszé lett tanárok is, megtanulták a czipész­mesterséget annyira, hogy házilag a maguk és család­tagjaik számára meg tudják csinálni a czipőt. Reméljük, hogy a kecskeméti tanár-czipészek az iskolában oda fognak hatni, hogy az iskolába járó fiúkkal megkedveltetik a czipészmesterséget, oda fognak hatni, hogy a czipészipari pályára iskolázott fiúk kerüljenek, mert most meggyőződtek arról, hogy annak tanulásához fogékony, találékony észre van szükség stb. Hogy ez így van, leginkább bizonyítja egyik volt oktatójuk, Szabó Ferencz, aki a szabászati rajzot és azzal járó mintavágást — a kifogástalan czipőkészítés­­hez, úgy a nélkülözhetetlen lábnyom felvételében szer­kesztendő elmés kaptafa-készítéshez szükséges változa­tos talpminta szerkesztésének számműveleteit legelőbb Bodr József „Első Budapesti Magán Czipész­ Szakiskola“ czímet viselő tanintézetben tanulta 1917-ben, rá 3 évre már annyira kiképezte magát az ott szerzett tanultak alapján, hogy — elég szakavatottnak érezvén magát — a cipészmesterség tanulására jelentkezett tanárokat ta­nította. Ugyancsak ki kell emelnünk Sztankay Lajos Kecs­kemét városának volt ipariskolai rajztanárát, most ipar­iskolai igazgatót, aki ugyancsak ott, ahol Szabó Ferencz, a Bodh-féle szakiskolában tanulta meg a szabászati­­szakrajzot 1903. évben. Sztankay azután a tanultak alap­ján 1908-ban „Czipészipari Rajzminták“-at adott ki az iparostanonczek oktatásához, amely jeles munkáját Bodh Józsefnek újított szabásrendszere szerint és Bodh hozzá­járulásával készítette. A most befejeződött tanfolyamon résztvett tanárokat ő is tanította a szakrajzban. Szabó Ferencz — továbbképzés végett — 1919. évben felvétette magát a Technológiai Iparmúzeumban megnyílt czipészipari szaktanfolyamra, amelyen kezdő s fő-alaptanulmányát bővítette, azt a gyakorlati életben atyja, Szabó Lajos jó hírnévben álló mester műhelyé­ben tökéletesítette és ez annál is inkább sikerült neki, mert atyja maga is jeles s elismert mester. A tanfolyam vezetésében apa és fiú együtt­működött s igy a közös és egyetértő buzgalom meg is hozta a nagy, gyönyörű eredményt. Szaktársak! Azt hisszük, mindannyiunk nevében kalapot emelhetünk ilyen kollegáink előtt s büszkék le­hetünk reájuk, kik bizonyára díszére fognak válni az iparos társadalomnak, mert elhatározó példájukkal do­kumentálták a tisztességes munka értékének egyforma­ságát, s ők, kik a tudást hirdetik, beálltak a tanulók sorába, hogy szellemi tudásukon, foglalkozásukon kívül is munkálkodva elősegítsék a boldogabb Magyarország alapköveinek lerakását. Megismerték mesterségünk szépségét s annak min­den részét. Magas tanultságuknál fogva változatost, újat önthetnek még bele; szaporodott azoknak a száma, kik a tisztességes ipart megbecsülni s értékelni tudják, egy­szersmind tiz emberrel több hirdetheti a magyar czipé­­szek igazságát s eloszlathatják azok kételyeit, kik abban a hiszemben vannak, hogy czipőt még a mai időben is 10—20 K-ból elő lehet állítani, s alaptalanul vádolják a tisztességes múltú magyar c­ipészeket. Ilyen szempontból is végtelen nagy elismeréssel kell adózni Szabó Lajosék vállalkozásáért, s ajánlatos volna az ország más helyein is hasonló tanfolyamokat tartani, egyrészt a rosszul beállított közvélemény helyes irányba való terelése, másrészt pedig az ez ideig — sajnos — Magyarországon lenézett ipari pályák meg­ismerése, illetőleg megbecsülése czéljából. Örömmel üdvözöljük az új iparostársakat, kik meg­értették a haladó kor szavát, s jó példával jártak elő foglalkozásunk minél magasabb nívóra való emelésén. Kérjük őket, nézzenek bele alaposan az iparos életébe, tanulmányozzák át annak nehéz gondterhes oldalát és legyenek az iparos sajtónak segítő társai, a­mely hiva­tott a rosszul értékelt és kevésre becsült iparosság ér­dekeiért küzdeni. A szabászati tanfolyamra minden nap lehet jelentkezni. 101

Next