Czukrászok Lapja, 1938 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
A CUKRÁSZOK LAPJA VESZÉLYBEN A CUKRÁSZKISIPAR Irta: Szentpéteri József cukrászmester, Csepel. A cukrásziparban elég hosszú idő óta állandó téma az a fogyasztáscsökkenés, amely a cukrászipari termékeknél mutatkozik. A fogyasztóközönség csökkent vásárlóképessége egyik ismert oka ennek a jelenségnek, amely már komoly válsággal fenyegeti iparunkat, elsősorban természetesen a cukrászkisipart. Mi környékbeli cukrászok azonban egy újabb depressziót veszünk észre a fogyasztásban és szorgos kutatások után rájöttünk arra, hogy ennek okát mi idézte elő. Eddig ugyanis a tisztviselő osztály volt az a réteg, amely mint komoly fogyasztó a cukrászipar szempontjából számításba jöhetett. Egyszerre azonban kezdtük észrevenni, hogy vevőközönségünknek ez a része is el-elmarad és ennek nyitjára a véletlen vezetett rá. Egy állandó vevőm ugyanis, egy tisztviselő felesége tért be üzletembe tejszínhabot vásárolni és örömmel újságolta, hogy ezentúl nincs szüksége kész cukrászsütemény vásárlására, mert ezeknek készítését az Elektromos Műveknél már megtanulta. Kalácsot, orosz krémtortát, puncstortát már otthon készít és ezek a család igényeit teljesen kielégítik. Egy másik alkalommal egy mérnök felesége hozott be üzletembe egy puncstortát, hogy azt húzzam át, de megmondottam, hogy ezzel nem foglalkozom, mire kijelentette, hogy majd az Elektromos Műveknél ezt is megtanulják. Megtudtam azt is, hogy pl. Csepelről annyi jelentkező van az Elektromos Művek úgynevezett „bemutatójára“, hogy innen is autóval mennek és jönnek. Itt van tehát a magyarázata annak, hogy üzleti forgalmunk miért csökken állandóan. Eddig néha még akadt egy-egy kalács- vagy tortarendelés, ez azonban már-már teljesen megszűnik. A háziasszonyok már hiúsági szempontból is otthon készítik el ezeket a süteményeket, hogy férjeiknek megmutassák: ehhez is mennyire értenek. Amikor Klesitz pesterzsébeti kartársam ezt a panaszunkat az egyik csütörtöki összejövetelen az Ipartestületen szóvátette, leintették azzal, hogy az Elektromos Művek bemutatója senkinek sem árt. Lehetséges, hogy annak a szemében, aki Klesitz kartársamnak fenti választ adta, mi cukrász-kisiparosok „senkik“ vagyunk, de nézetem szerint ezzel ezt az ügyet semmi esetre sem lehet elintézettnek tekinteni. Ha jogos és méltányos panaszainkat ott, ahonnan ezeknek orvoslását várjuk, egy kézlegyintéssel intézik el, akkor a cukrászkisipari társadalom kénytelen lesz sérelmeinek orvoslására más utakat és módokat keresni. Ez is karácsonyi üzlet? Írta: HEINCZ GYULA, a szombathelyi cukrászszakosztály elnöke. Már egy évvel ezelőtt is a nemtetszésnek elég éles visszhangját szülte egyes csokoládégyárak és nagyüzemek azon tevékenysége, amellyel különböző vállalatok és intézetek tisztviselőinek kiszolgálását vállalták. A kereskedők és iparosok egy része saját elhatározásából azzal felelt erre, hogy az illető cégek képviselőinek, ügynökeinek nem adott fel rendelést. A hasonló esetek megszüntetésére irányuló ígéretek azután megnyugtatták a kedélyeket, de csak látszólag, mert úgy a kisiparosok, mint a kiskereskedők nem nagyon bíztak ezekben az ígéretekben és számításaikban nem is csalódtak. Karácsony közeledtével figyelni kezdték a közületek alkalmazottainak bevásárlásait. Ügyes rábeszélőképességgel rendelkező kereskedők több ízben hallották egy-egy magát ügyetlenül elszóló asszony szájából: „köszönöm, mi a hivatalból mindent megkapunk“, vagy egy nálam előforduló eset, amikor előttem jelentette valaki ki: „csak az árak érdekelnek, hogy nem kerül-e többe, mint amit a hivatalból vettünk.“ Korszerűtlen volna részemről a gyárak és nagyüzemek terjeszkedései ellen, ágálnom, azonban, amikora kisiparosság és főleg a vidéki iparosság reánézve előnyös elgondolásai sok esetben csak azért nem valósíthatók meg, mert azok esetleg ellenkeznek a nagyvállalatok érdekeivel, akkor megkövetelheti magának, hogy jogait — amelyek csak megélhetésére irányulnak — ne tapossák lábbal. A magánfeleket kiszolgáló cégek magatartásából arra kell következtetni, hogy hiányzik belőlük a kereskedő és gyáros közti természetszerű kapcsolatnak a tiszteletben tartása. Várjon miből éljen ma, a kisparos, a kiskereskedő, ha már a szezoncikkek árusításától is el kell esnie. Mennyivel érdemel kevesebb megbecsülést a kisiparos vagy a kereskedő, mint pl. a 180—220 pengő biztos havi jövedelmet élvező tisztviselő? Vagy érezné-e valaki annak káros következményeit, ha pl. az Elektromos Művek 300— 500 pengő havi jövedelemmel rendelkező tisztviselőkara, a tisztes polgári haszonnal megterhelt karácsonyi szaloncukorkáját a helybeli kereskedőnél vagy iparosnál szerezné be! Nem lehet ezt és az ehhez hasonló eseteket egy kényelmes kézlegyintéssel elintézni. Amíg az érdekeltek észbe nem kapnak és lépéseket nem tesznek, hogyha kell törvényes úton is megakadályozzák ezeket az anomáliákat, addig nem lehet azt az oly sokat palástolt nagy űrt betemetni, amely a kis- és nagyipar között nemcsak hogy megvan, de napról-napra áthidalhatatlanabbá válik.