Építészeti szemle, 1894 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1894-06-30 / 6. szám

SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VII., Szövetség-utca 45., hová a kéziratok küldendők. MEGJELEN: MINDEN HÓ VÉGÉVEL. HAVI NAP. ELŐFIZETÉS: Egész évre 8 frt. Félévre 4 frt. Negyed évre 2 frt Hirdetéseket felvess: ECKSTEIN BARNÁT Fürdő-utca 4. Budapest, 1894. Junius 30. 6. SZÁM. III. Évfolyam. ÉPÍTÉSZET! SZEMLE BOBULAJÁNOS. SZERKESZTŐ: MODERN ÉPÍTÉSZEK. Átalános a panasz újabb időben az építészek között, hogy kivéve egynéhány vaskalapos klikk embert, kik a mihez csak hozzáérnek és érhetnek, azt meg is kaparintják és ki nem engedik karmaik közül, alig van építész, a­kinek művé­szete — jól distingváljuk a fogalmakat, nem mestersége — manapság meg­élhetést biztosítana. Hogy van az, hogy egy építész, a ki Isten kényelméből való művész, a ki művészetét érti és érzi, a ki egész lelkével csügg művészetén, hogy az, ha csak nem egyúttal ügyes és élel­mes üzletember is, hogy akkor nálunk semmire sem viszi ? — legfölebb tán any­­nyira, hogy valami nagyobb irodában, mint első rajzoló szerepelhet és kénytelen beérni egy iroda elismerő csodálatával és méltánylásával, mert hisz, az ő terve­zete alá, az építész úr biggyeszti oda a nevét, jóllehet egyébb köze sincs a ter­vezethez, mint hogy megfizetett érte (no­tandum, átalában igen silányul.) Ha vizs­gáljuk mélyrehatóbban, hogy ugyan hol is keresendő ezen ferde helyzet és visz­­szás állapot oka, akkor bármily furcsán hangozzék is, de mégis kénytelenek va­gyunk azt mondani, hogy tisztán és kizá­rólag magukban a mi építészeinkben. Azokban az építészekben, a­kik a mű­vészet magas niveaujáról sülyesztették le az építészetet a közönséges, reklámos kon­­kurenciás, magát jobbra balra kínálgató mesterség, alacsony és kétes értékű polcára. Azokban az építészekben, a­kik csak bitorolják ezt a nevet, hogy »építész», mert ők képtelenek meglátni az építészet­ben azt a­mi szép, a­mi nemes, azt a mi lélekemelő benne; rövid látókörük csak a kufárkodásig, kalmárkodásig nyitja sza­baddá az utat számukra. De ezen a téren azután utólérhetlenek is. Kiállanak a boltajtóba és ütik a nagy dobot. Tessék csak nagyérdemű pub­likum besétálni. Díszes, olcsó, gipsfigurás tornyos, magastetős tervezetet készítünk két percentre, csak kétpercent­­r­e. Tessék besétálni! És a mi jó publikumunk tényleg besé­tál, tényleg csináltat tervet, tényleg két percentre és tényleg bedülnek a házai, rendesen még az építkezés foganata alatt. És ez nem üres beszéd, ez nem túlhaj­­tás. Ez szomorú tény és valóság! Hogy követelhetjük mi ezután, hogy a közönség megbecsüljön bennünket, ha maguk az építészek nem becsülik meg magukat. Csak természetes következménye a dolognak az, hogy maguk az építtetők mondják és tanácsolják az építésznek: csinálja csak meg a tervezetet olcsón és regressálja magát a mesterembereken. És így előáll az a visszás helyzet, hogy az az építész, a­kinek az építtető érdekeit kellene képviselnie és védenie, az az épít­tető tanácsára kénytelen összejátszani a mesteremberekkel és iparosokkal. Hogy az ily fajta üzleteknek mindig csak az építtető adja meg az árát, azt talán fölösleges is mondanunk. És most már ott vagyunk, hogy egész jó nevű építészek kénytelenek ily fajta üzletekbe bocsátkozni, ha csak nem akar­nak teljesen munka nélkül itt állani. Ha pedig már jobb nevű emberek is arra az útra lépnek, mit szóljunk a fiatal stréberek egész hadára, a­kik még tovább mennek és egész ingyen csinálják meg a tervezést és csak az az övék, a­mit az építkezés alatt maguknak ki tudnak »druk­­­­kölni«. Mert valóban csak ez a méltó műkifejezés erre a módszerre. Hogy aztán a tervezetek milyen kín­keserves i­n­g­y­e­n­e­s tákolmányok, azt el lehet élénken képzelni, vagy csak ki kell menni az utcára és megnézni a legújabb Budapestnek művészeti productióját az építkezés terén.

Next