Építészeti szemle, 1894 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1894-06-30 / 6. szám
SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VII., Szövetség-utca 45., hová a kéziratok küldendők. MEGJELEN: MINDEN HÓ VÉGÉVEL. HAVI NAP. ELŐFIZETÉS: Egész évre 8 frt. Félévre 4 frt. Negyed évre 2 frt Hirdetéseket felvess: ECKSTEIN BARNÁT Fürdő-utca 4. Budapest, 1894. Junius 30. 6. SZÁM. III. Évfolyam. ÉPÍTÉSZET! SZEMLE BOBULAJÁNOS. SZERKESZTŐ: MODERN ÉPÍTÉSZEK. Átalános a panasz újabb időben az építészek között, hogy kivéve egynéhány vaskalapos klikk embert, kik a mihez csak hozzáérnek és érhetnek, azt meg is kaparintják és ki nem engedik karmaik közül, alig van építész, akinek művészete — jól distingváljuk a fogalmakat, nem mestersége — manapság megélhetést biztosítana. Hogy van az, hogy egy építész, a ki Isten kényelméből való művész, a ki művészetét érti és érzi, a ki egész lelkével csügg művészetén, hogy az, ha csak nem egyúttal ügyes és élelmes üzletember is, hogy akkor nálunk semmire sem viszi ? — legfölebb tán anynyira, hogy valami nagyobb irodában, mint első rajzoló szerepelhet és kénytelen beérni egy iroda elismerő csodálatával és méltánylásával, mert hisz, az ő tervezete alá, az építész úr biggyeszti oda a nevét, jóllehet egyébb köze sincs a tervezethez, mint hogy megfizetett érte (notandum, átalában igen silányul.) Ha vizsgáljuk mélyrehatóbban, hogy ugyan hol is keresendő ezen ferde helyzet és viszszás állapot oka, akkor bármily furcsán hangozzék is, de mégis kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy tisztán és kizárólag magukban a mi építészeinkben. Azokban az építészekben, akik a művészet magas niveaujáról sülyesztették le az építészetet a közönséges, reklámos konkurenciás, magát jobbra balra kínálgató mesterség, alacsony és kétes értékű polcára. Azokban az építészekben, akik csak bitorolják ezt a nevet, hogy »építész», mert ők képtelenek meglátni az építészetben azt ami szép, ami nemes, azt a mi lélekemelő benne; rövid látókörük csak a kufárkodásig, kalmárkodásig nyitja szabaddá az utat számukra. De ezen a téren azután utólérhetlenek is. Kiállanak a boltajtóba és ütik a nagy dobot. Tessék csak nagyérdemű publikum besétálni. Díszes, olcsó, gipsfigurás tornyos, magastetős tervezetet készítünk két percentre, csak kétpercentre. Tessék besétálni! És a mi jó publikumunk tényleg besétál, tényleg csináltat tervet, tényleg két percentre és tényleg bedülnek a házai, rendesen még az építkezés foganata alatt. És ez nem üres beszéd, ez nem túlhajtás. Ez szomorú tény és valóság! Hogy követelhetjük mi ezután, hogy a közönség megbecsüljön bennünket, ha maguk az építészek nem becsülik meg magukat. Csak természetes következménye a dolognak az, hogy maguk az építtetők mondják és tanácsolják az építésznek: csinálja csak meg a tervezetet olcsón és regressálja magát a mesterembereken. És így előáll az a visszás helyzet, hogy az az építész, akinek az építtető érdekeit kellene képviselnie és védenie, az az építtető tanácsára kénytelen összejátszani a mesteremberekkel és iparosokkal. Hogy az ily fajta üzleteknek mindig csak az építtető adja meg az árát, azt talán fölösleges is mondanunk. És most már ott vagyunk, hogy egész jó nevű építészek kénytelenek ily fajta üzletekbe bocsátkozni, ha csak nem akarnak teljesen munka nélkül itt állani. Ha pedig már jobb nevű emberek is arra az útra lépnek, mit szóljunk a fiatal stréberek egész hadára, akik még tovább mennek és egész ingyen csinálják meg a tervezést és csak az az övék, amit az építkezés alatt maguknak ki tudnak »drukkölni«. Mert valóban csak ez a méltó műkifejezés erre a módszerre. Hogy aztán a tervezetek milyen kínkeserves ingyenes tákolmányok, azt el lehet élénken képzelni, vagy csak ki kell menni az utcára és megnézni a legújabb Budapestnek művészeti productióját az építkezés terén.