Az Épitési Ipar, 1881 (5. évfolyam, 1/209-52/260. szám)
1881-10-09 / 41. (249.) szám
mely a szemet 27°—30° alatt hajló látósugarakkal engedi látni, még nem szül zavartalan benyomást a szemre, holott oldalról tekintve meggyőződhetünk arról, hogy a művész e követelményt nem hagyta ügyeimen kívül, hogy a felső lábszárakat a köpeny redőibe palástolt emelkedéssel látta el. De hát miért is kell Deák Ferenc ülő szobrának oly magas positióval bírni? Azért, mert a Ferenc József-téren áll! És ez az a körülmény, amelyben az ülő szobor hívei önmagukat cáfolják meg. Azt állítják ugyanis, hogy ugyanazon egy tér 3 leendő, szobra egymásra nem fog rossz viszszahatást gyakorolni. Az aktusra nézve mindenesetre nem, mert hiszen a szobrok az illető térnek nem csupán decoratív célú objectumai; önálló mű ott mindegyik, tehát a két szélső szobortól teljes symmetriát követelni fölösleges. Azonban a tér nagyságából következő távolságok sokkal kisebbek, semhogy az egyik szoborra nézve kedvező álláspont ne zavartatnék a szomszéd szobor közelsége által. És ez az ok volt káros befolyással az ülő Deák-szobor magasságbeli dimensiójának tagadhatatlanul a Széchenyiszoborhoz viszonyított megválasztásában, s nem csoda, miután az alakzatok viszonylagos nagyságát más külső okok kötötték meg, hogy Deák F. ülő alakja túl erőteljes és a lábazattal valamint az alatta levő allegorikus alakokkal nincs egészen kifogástalan arányban. Kellemes körvonalrajzról (silhouette) csak szemközt és az életről való egy negyed profil irányában tekintve lehet szó. Itt kellemes irányvariatiókkal biró vonalak veszik körül a teljesen symmetrikus és közepén menő súlypontvonallal biró idomzatot; kétoldalt t. i. teljes profilban tekintve általában egy derékszögű háromszög vonalai zárják be az ülő alakot. Az egyes alakok és csoportozatok önmagukban valódi remek alkotásai Huszár Adolfnak, a „Népnevelés“ csoportján broncreozott élő alakokban gyönyörködik a szem, míg tisztelő hallgatást parancsol „Justitia“ méltóságteljes alakja ajkainkra. Egymáshoz viszonyítva és a nagyobb mértékű főalaktól amúgy is eltekintve, úgy látszik, hogy a művész készakarva mellőzte a figurális egységet, hogy az ugyanazon niveamn ülő alakok ne mutassanak sülyedésszerű helyzetet, a „Népnevelés“ és a „Kiegyezés“ nagyobb mértékben mintázott alakok, mint az állók. A ruházat erőteljes és festői változatokban mozgó ráncokat, redőzetet mutat, itt-ott majdnem barokkszerűt. A „Kiegyezés“ csoportjának nincs előnyére az, hogy silbouetteje a két, szélről álló gyermeke által olyannyira kimozdul a talapzat szélső éleitől emelt függélyes iránytól. Ami a talapzat architektúráját illeti, mintegy látszik, hogy tervező igyekezett a túlterheltetés ellen való functiónak kellő tagozás által kifejezést adni; innen a sarkon álló oszlopok erős enthasisa és az oszlopok hasisát képező többsorú lépcsőzet, amely lépcsőknek sarokélei egymás fölött tekintve hosszabb vonalat adnak, mint maga a fölötte álló oszlop. A keskenyebb oldalon az oszlopállás igen szép arányú álló négyszöget zár be, mint kellemes hátterét Justitia alakjának, s valóban inkább ily decoratív szerep jutott az oszlopoknak, mint a párkányzat felett tartott teher hordása. És éppen ezért ezen sarkon álló oszlopok elrendezése nem nevezhető a legszerencsésebbnek, hiszen functiójukban úgyis a középső nagy kőtést látszik őket helyettesíteni. Deák ülő alakjának kisebbítése, vagy relatíve a talapzat architektúrájának a lépcsőzetek rovására történő arányítása csak előnyére szolgálna a szobor összhatásának, (amit a bizottság is figyelembe kívánt venni a kivitelnél). Az architektúra részlettagozásai teljes öntudatossággal vannak tervezve, tekintettel a méretekre, a leendő anyagra és annak kidolgozására. Tervezte Schikedanz Albert építész. Az ideiglenes szobor felállíttatása által pedig a szoborépítő bizottság emelt magának képzőművészetünk úttörő bajnokainak hálás keblében maradandó emléket, mert valóban eltűnő a hozott áldozat az árán szerzett tanulsá g Deák-szobor. A Deák-szobor mintája valódi nagyságban az illető bizottság korábbi megállapodásai szerint elkészült és néhány nap óta teljesen fölszerelve, kitűzött helyén áll, a Ferenc József-tér déli parkjában. Ilyen, a maga nemében egyedül álló mintának fölállítása akkor határoztatott el, midőn a fölött folyt legjavában a vitatkozások harca, váljon az adott körülmények közt, az ülő vagy álló szoboralak helyesebb vagy alkalmasabb-e? — Mindkét nézet vallói érveléseikkel nem győzhették meg egymást, mindkét oldalon mereven ragaszkodtak véleményeikhez, s bár az ülőszobor elvben egyelőre elfogadtatott, mégis, miután a pártolók és ellenzők érezve azt, hogy inkább, mondhatni, a képzelet világában mozognak és teljes megnyugvást nyújtó meggyőződést nem tápláltak, a kérdés mintegy hallgatagon mind a mai napig eldöntetlennek volt tekinthető. Ennek tulajdoníthatjuk azt, hogy a szoborminta létrejött, és ezzel az ügy egyszersmind az elméletből kilépve, a megítélésre biztosabb támpontot nyújtó gyakorlati stádiumba jutott. Elérkezett tehát annak az ideje, hogy a két nézet sorsa eldőljön. Az eldöntés pillanatában nem tartjuk fölöslegesnek egyet-mást elmondani az iránt, hogy az illető hivatott bizottság teljes nyugalommal és meggondoltsággal, valamint minden melléktekintet félretételével, egyedül a kitűzött célt tartva szem előtt — mondja ki döntő határozatát.*) Az alábbiakban nem akarunk ítéletet mondani, hanem csak a benyomásról adunk számot, melyet, a szobormintát minden oldalról megszemlélve, szereztünk A Dorottya utcából jövet, és innen kiindulva körüljártuk a szobrot, útunkban új és új számos álláspontot foglalva el, és nem feledve azt, hogy célunk a részletektől eltekintve, egyedül az: keresni a mű körvonalainak hatását. — És mit tapasztaltunk? — Észleltük azt, hogy szemlélő tekintetünk fel-felpillant ugyan olykor a főalakra, de nem ott nyugszik meg, hanem akaratlanul lesiklik a talapzat mellékalakjaira, a szépen megtestesített eszmékre, ezen gyönyörű csoportokra, melyek, a részletes gondos kidolgozás hiánya mellett is inkább lekötik figyelmünket. Pedig a főalak koncepcióját is, mármint annak körvonalait, csaknem kifogástalannak kell elismernünk, mert a néhány napi fennállásra szánt mintának hiányait inkább a keményebb, erősebb vonásokban tartott mintázásnak tulajdonítjuk, és mert hisszük, hogy Huszár Adolf, ki bebizonyította már, hogy a finom kidolgozás tehetségének dicséretre érdemes tulajdona, folytonosan a haladás útján előbbre törekszik. De álljunk bármely állásponton, válaszszuk a legkedvezőbb helyet a szoborral szemben, akkor kellemetlen hatásként érezzük ki, hogy a talapzati arányai, főleg pedig a főalak testtömege túlságosan hatalmasak. — Hatalmas arányai dominálólag hatnak, és éppen azért nem találhatjuk fel a feltétlenül szükséges harmóniát, de erősen lenyomva látjuk a háttér épületeit! És mindez, — úgy véljük nem tévedünk - végeredménye azon munkálkodásnak, melynél a művész az adott viszonyokat szigorúan számba vette . Mert azt tagadni alig lehet, hogy munkája megkezdésénél a szobrász az ott álló Széchenyi-szobrot figyelmen kívül nem hagyhatta, annak magas állását és az ülő alak csekélyebb magassági méretét tekintetbe vette. Gondolt továbbá a jövőre is, nehogy a tér közepére majdan odaállított lovag-szobornak. * Már megtörtént: az ülőszobrot a nagy bizottság majdnem egyhangúlag elfogadta * A sz e r k. gokhoz képest, sőt a jövőre nézve várható, hogy művészeink az egész nemzet büszkeségét képező műkincsekben hálálják majdan vissza a manap műveik biztos sikerüléséért hozott áldozatot! Adja isten, hogy úgy legyen! Kán.