Az Épitési Ipar, 1881 (5. évfolyam, 1/209-52/260. szám)

1881-10-09 / 41. (249.) szám

mely a szemet 27°—30° alatt hajló látósugarakkal engedi látni, még nem szül zavartalan benyomást a szemre, holott oldalról tekintve meggyőződhetünk arról, hogy a művész e követelményt nem hagyta ügyeimen kívül, hogy a felső lábszárakat a köpeny redőibe palástolt emelkedéssel látta el. De hát miért is kell Deák Ferenc ülő szobrának oly magas positióval bírni? Azért, mert a Ferenc­ József-téren áll! És ez az a körülmény, a­melyben az ülő szobor hívei önmagukat cáfolják meg. Azt állítják ugyanis, hogy ugyan­azon egy tér 3 leendő, szobr­a egymásra nem fog rossz visz­­szahatást gyakorolni. Az aktusra nézve mindenesetre nem, mert hiszen a szobrok az illető térnek nem csupán deco­­ratív célú objectumai; önálló mű ott mindegyik, tehát a két szélső szobortól teljes symmetriát követelni fölösleges. Azonban a tér nagyságából következő távolságok sokkal kisebbek, semhogy az egyik szoborra nézve kedvező állás­pont ne zavartatnék a szomszéd szobor közelsége által. És ez az ok volt káros befolyással az ülő Deák-szobor magasságbeli dimensiójának tagadhatatlanul a Széchenyi­­szoborhoz viszonyított megválasztásában, s nem csoda, miután az alakzatok viszonylagos nagyságát más külső okok kötötték meg, ho­­gy Deák F. ülő alakja túl erőteljes és a lábazattal valamint az alatta levő allegorikus alakokkal nincs egészen kifogástalan arányban. Kellemes körvonalrajzról (silhouette) csak szemközt és az életről való egy negyed profil irányában tekintve lehet szó. Itt kellemes irány­variatiókkal biró vonalak ve­szik körül a teljesen symm­etrikus és közepén menő súly­pontvonallal biró idomzatot; kétoldalt t. i. teljes profilban tekintve általában egy derékszögű háromszög vonalai zár­ják be az ülő alakot. Az egyes alakok és csoportozatok önmagukban valódi remek alkotásai Huszár Adolfnak, a „Népnevelés“ csoport­ján broncreozott élő alakokban gyönyörködik a szem, míg tisztelő hallgatást parancsol „­Justitia“ méltóságteljes alakja ajkainkra. Egymáshoz viszonyítva és a nagyobb mértékű főalak­tól amúgy is eltekintve, úgy látszik, hogy a művész kész­akarva mellőzte a figurális egységet, hogy az ugyanazon niveamn ülő alakok ne mutassanak sülyedésszerű helyzetet, a „Népnevelés“ és a „Kiegyezés“ nagyobb mértékben min­tázott alakok, mint az állók. A ruházat erőteljes és festői változatokban mozgó ráncokat, redőzetet mutat,­­ itt-ott majdnem barokkszerűt. A „Kiegyezés“ csoportjának nincs előnyére az, hogy sil­­bouetteje a két, szélről álló gyermeke által olyannyira ki­­mozdul a talapzat szélső éleitől emelt függélyes iránytól. Ami a talapzat architektúráját illeti, mintegy látszik, hogy tervező igyekezett a túlterheltetés ellen való functió­­nak kellő tagozás által kifejezést adni; innen a sarkon álló oszlopok erős enthasisa és az oszlopok hasisát képező többsorú lépcsőzet, amely lépcsőknek sarokélei egymás fö­lött tekintve hosszabb vonalat adnak, mint maga a fölötte álló oszlop. A keskenyebb oldalon az oszlopállás igen szép arányú álló négyszöget zár be, mint kellemes hátterét Justitia alakjának, s valóban inkább ily decoratív szerep jutott az oszlopoknak, mint a párkányzat felett tartott te­her hordása. És éppen ezért ezen sarkon álló oszlopok elrendezése nem nevezhető a legszerencsésebbnek, hiszen functiójukban úgyis a középső nagy kőtést látszik őket he­lyettesíteni. Deák ülő alakjának kisebbítése, vagy relatíve a ta­lapzat architektúrájának a lépcsőzetek rovására történő arányítása csak előnyére szolgálna a szobor összhatásának, (amit a bizottság is figyelembe kívánt venni a kivitelnél). Az architektúra részlettagozásai teljes öntudatossággal van­nak tervezve, tekintettel a méretekre, a leendő anyagra és annak kidolgozására. Tervezte Schikedanz Albert építész. Az ideiglenes szobor felállíttatása által pedig a szo­bor­építő bizottság emelt magának képzőművészetünk út­törő bajnokainak hálás keblében maradandó emléket, mert valóban eltűnő a hozott áldozat az árán szerzett tanulsá­­ g Deák-szobor. A Deák-szobor mintája valódi nagyságban az illető bizottság korábbi megállapodásai szerint elkészült és né­hány nap óta teljesen fölszerelve, kitűzött helyén áll, a Ferenc­ József-tér déli parkjában. Ilyen, a maga nemében egyedül álló mintának fölállítása akkor határoztatott el, midőn a fölött folyt legjavában a vitatkozások harca, vál­jon az adott körülmények közt, az ülő vagy álló szobor­­alak helyesebb vagy alkalmasabb-e? — Mindkét nézet vallói érveléseikkel nem győzhették meg egymást, mindkét oldalon mereven ragaszkodtak véleményeikhez, s bár az ülőszobor elvben egyelőre elfogadtatott, mégis, miután a pártolók és ellenzők érezve azt, hogy inkább, mondhatni, a képzelet világában mozognak és teljes megnyugvást nyújtó meggyőződést nem tápláltak, a kérdés mintegy hallgatagon mind a mai napig eldöntetlennek volt tekinthető. Ennek tulajdoníthatjuk azt, hogy a szobor­minta létrejött, és ez­zel az ügy egyszersmind az elméletből kilépve, a megíté­lésre biztosabb támpontot nyújtó gyakorlati stádiumba jutott. Elérkezett tehát annak az ideje, hogy a két nézet sorsa eldőljön.­­ Az eldöntés pillanatában nem tartjuk fölöslegesnek egyet-mást elmondani az iránt, hogy az illető hivatott bizottság teljes nyugalommal és meggondoltsággal, valamint minden melléktekintet félretételével, egyedül a kitűzött célt tartva szem előtt — mondja ki döntő hatá­rozatát.*) Az alábbiakban nem akarunk ítéletet mondani, ha­nem csak a benyomásról adunk számot, melyet, a szobor­mintát minden oldalról megszemlélve, szereztünk A Do­­rottya­ utcából jövet, és innen kiindulva körüljártuk a szobrot, útunkban új és új számos álláspontot foglalva el, és nem feledve azt, hogy célunk a részletektől eltekintve, egyedül az: keresni a mű körvonalainak hatását. — És mit tapasztaltunk? — Észleltük azt, hogy szemlélő tekin­tetünk fel-felpillant ugyan olykor a főalakra, de nem ott nyugszik meg, hanem akaratlanul lesiklik a talapzat mel­lékalakjaira, a szépen megtestesített eszmékre, ezen gyö­nyörű csoportokra, melyek, a részletes gondos kidolgozás hiánya mellett is inkább lekötik figyelmünket. Pedig a fő­alak koncepcióját is, már­mint annak körvonalait, csaknem kifogástalannak kell elismernünk, mert a néhány napi fennállásra szánt mintának hiányait inkább a keményebb, erősebb vonásokban tartott mintázásnak tulajdonítjuk­, és mert hisszük, hogy Huszár Adolf, ki bebizonyította már, hogy a finom kidolgozás tehetségének dicséretre ér­demes tulajdona, folytonosan a haladás útján előbbre tö­rekszik. De álljunk bármely állásponton, válaszszuk a legked­vezőbb helyet­ a szoborral szemben, akkor kellemetlen hatásként érezzük ki, hogy a talapzati arányai, főleg pedig a főalak testtömege túlságosan hatalmasak. — Ha­talmas arányai dominálólag hatnak, és éppen azért nem találhatjuk fel a feltétlenül szükséges harmóniát, de erő­sen lenyomva látjuk a háttér épületeit! És mindez, — úgy véljük nem tévedünk - végered­ménye azon munkálkodásnak, melynél a művész az adott viszonyokat szigorúan számba vette . Mert azt tagadni alig lehet, hogy munkája megkezdésénél a szobrász az ott álló S­z­é­c­h­e­n­y­i-szobrot figyelmen kívül nem hagyhatta, annak magas állását és az ülő alak csekélyebb magassági méretét tekintetbe vette. Gondolt továbbá a jövőre is, ne­hogy a tér közepére majdan odaállított lovag-szobornak. *­ Már megtörtént: az ü­lőszobrot a nagy bizottság majdnem egyhangú­lag elfogadta * A s­z e r k.­ gokhoz képest, sőt a jövőre nézve várható, hogy művé­szeink az egész nemzet büszkeségét képező műkincsekben hálálják majdan vissza a manap műveik biztos sikerülésé­­ért hozott áldozatot! Adja isten, hogy úgy legyen! Kán.

Next