Épitő Ipar - Építő Művészet, 1920 (44. évfolyam, 1/2301-24/2324. szám)

1920-08-01 / 15. (2315.) szám

58 ÉPÍTŐ­IPAR ,­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (15. sz.) kozik, és sokféle alkalom nyílik célszerű új berendezéseket létesíteni, hiszen egyenesen szánalomra méltó, hogy egy olyan agrárállamban, mint Magyarország, a mezőgazdasági építészet mennyire nem tartott lépést az utolsó évek technikai fejlődésével! Nyújtsuk tehát alaprajz, berendezés, szerkezet és kényelem szempontjából a legtökéletesebbet és legújabbat, de össz­képében, hangulatában és reminiszcenciáiban mégis csak egy régi magyar kúria álljon előttünk; jusson róla eszünkbe mindig a régi, amely ennek a helyén állott. Találja meg benne a nép is, a cselédség is a réginek megszokott képét és hangulatát, s ekkor ő is az elődeinek a régi tiszteletével fog ragaszkodni a gazdájához, mert érezni fogja, hogy ez is úgy gondolkozik a népével szemben, mint ennek ősei gondolkoztak. De egy cifra, tornyos bástyás kastély idegen a nép fel­­­fogásában s elidegeníti tőle a földesurát, ahelyett, hogy közelebb vinné őket egymáshoz. Íme, a tervező építőművészetet itt egyszerre két célnak állítottuk a szolgálatába: egy esztétikai és egy szociális célnak; s az eredmény az, hogy mind a kettőnek egy és ugyanazon módon tud eleget tenni, vagyis a történelmi kereteknek és tradícióknak lehető hű megőrzése által. Vegyük fel ezután gondolatmenetünk eredeti megszakí­tott fonalát. Az építőművészettörténeti emlékekkel kapcsolatban két fő teendő merül fel: 1. Az emlékek karbantartása. 2. Az emlékek közismertté tétele. Az 1 alattival a Műemlékek Országos Bizottságának kell foglalkoznia; ezt a feladatkört ezúttal nem érintem. Ellenben éppen a föntebb elmondottak késztetnek arra, hogy annál nyomatékosabban foglalkozzam a másodikkal. Láttuk egynéhány megnyilatkozásában a következményeit annak a szomorú ténynek, amely szerint társadalmunk az építészeti emlékeink iránt megdöbbentő közönyösséggel és nemtörődömséggel viseltetik, s rámutattunk arra két ízben is, hogy ennek fő okát abban kell keresni, hogy a mi közönségünk nem ismeri műtörténeti építményeinket, senki sem hívja fel a figyelmét azok szépségeire és gondo­zásuknak szükségességére. S ha az ok megvan, akkor megvan a segítés módja is: átalánosan ismertté kell tenni az építőművészettörténeti emlékeinket, s ezzel idővel fel fog keltődni a nagyközön­ségben az azok iránt való érdeklődés és szeretet. Nem állítom, hogy ez egymaga elegendő a célra; át kell ehhez a közfelfogásnak és a gondolkodásnak is alakulnia, amely­hez első lépés a művészi nevelés népszerűsítése és annak a középfokú iskolákba való bevitele; de a műemlékek ismeretének terjesztése mindenesetre egy nagy és súlyos segítség lenne ebben a munkában. Láttuk az eddigiekben a bajokat, láttuk azoknak okát s megállapítottuk a segítésnek módját, legalább is az egyi­ket, azt, amely éppen a mi szakmánkba vág. Térjünk át most végre arra, hogy mit tehetünk a segítés érdekében s mit tegyünk, hogyan fogjuk meg a munkát? A megoldás módja: megörökíteni az épületet szakszerű fölvételekben s az eredményeket alkalmas módon, kiadvá­nyok alakjában a nagyközönség részére rövid történelmi és művészeti ismertetés keretében hozzáférhetővé tenni. Ismétlem: alkalmas módon: nem luxuriózus és költséges díszalbumok alakjában, hanem egyszerű eszközökkel elő­állított, értelmes és szerény formában, amelynek értéke nem a külsőben, hanem abban a szakszerűségben van, amelylyel annak tartalma fel van dolgozva és elő van adva, úgy amint ezt a németek nagyszerűen tudják csinálni. Nagyon fontos, hogy ezek a művek ne pusztán magyar nyelven, hanem a nyugati nyelveknek lehetőleg mind­egyikén közkézre jussanak, mert ily módon két célt szol­gálunk egyszerre: fölfedezzük építményeinket egyrészről a mi közönségünk számára, másrészről a nyugati művelt országok szakkörei számára, akik ezt az ő hasonló épít­ményeikkel már réges-régen megtették, sőt a kívülük eső országokban az ő műemlékeiknek úgyszólván propaganda­szerű ismertetésével azokat mindenütt ismertté tették úgy, hogy például az olasz vagy német műemlékek legkisebbjét is kimerítően pontos felvételekben ismerjük, azoknak min­den gondolatával, sőt részleteit, párkányait, fejezeteit fel is tudjuk rajzolni; sok magyar építményről azonban mind­össze hírből hallottunk, esetleg azok létezéséről sem tudunk! Nem is szólok arról, hogy abban a munkában, mely hazánknak a külföld előtt a maga teljes gazdagságában való beállítására irányul, mindenkinek ott kell közremű­ködni, ahol az ő tudása és szakmája azt neki megjelöli, illetőleg lehetővé teszi. A magyarországi építőművészet történetének folyamán, mint említem, a XVIII. és XIX. század azok, amelyekben kiválóan nagy számú, nagy értékű és gyakran nagy terje­delmű építmények keletkeztek. És­pedig a XVIII. század második felében Mária Terézia alatt sok kastély, udvarház, városi lakóház és középület épült jellegzetes copfstylusban ; a XIX. század elején pedig Magyarország is bele­került az új klasszicizmus korszakába, amely úgy Pesten és Budán, mint vidéken is­ számos értékes külső és belső kiképzést létesített. Az imént említettem a külföldnek az építőművészet­történeti emlékek fölvételével és publikálásával szorgos és rendszeres tevékenységét. Ezzel kapcsolatban még egy dologra akarom a figyelmet fölhívni. Külföldön már észre­vették a most nevezett korbeli építményeink számos és nagyszerű voltát és egy bécsi akadémiai professzor egy nagyszabású művében közre­adott néhány, Budáról fölvett épületet is, nevezetesen a magyar miniszterelnöki palotát és néhány kisebb, de annál szebb régi budai házat. Nem tekintve azt, hogy szem­lesütve nézzük eme tulajdonunknak a külföld részére, nem a magunk kezéből való mutoga­tását, de félős, hogy egy ily nagy műben, amelyben Ausztriának és Csehországnak e korbeli nagyszámú épít­ményei foglaltatnak, a külföldi szemlélő az amúgy sem túlságosan szembeötlően odaírt „Budapest" szót nem látja meg s emlékeinket, melyek az osztrák és cseh lapok közé sorozvák, valahová Bécsbe, Linzbe vagy Prágába képzeli . A fölvételt egy osztrák építész írta alá. Sőt azt is meg­említem, hogy eme fölvételeket nagyrészt osztrák és cseh építészek készítették és írták alá. Vannak emez idegen műben a pozsonyi házak is; sajnos, most ezeknek a fölvé­telét az osztrákok és csehek zavartalanul folytathatják. A most említett két korszak építményei kívánnak sürgős, szorgos és beható tanulmányozást és publikálást; nem mintha a régebbiek kevésbbé volnának fontosak, de ezek egyrészt kisebb számban vannak, másrészről a Műemlékek Országos Bizottsága részéről eddig kizárólag éppen ezek részesültek fölkarolásban, tehát ezek a korábbi renesszánsz és középkori emlékek az említettekkel szemben előnyben vannak. Ez a munkakör igen széles körű és a legapróbb rész­letekre kell hogy kiterjedjen. 1920. augusztus : Budapest műszaki ügyeinek adminisztrációja. (Emlékirat Budapest kormánybiztosához.) II. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet a technikai kérdésekkel való munkálkodás terén vele közreműködő többi egyesületekkel és szak­testületekkel együtt állandóan foglalkozik a közigazgatás egyes ágaza­taiban a technikai munkával összefüggő kérdések rendezésével. Korántsem akarunk ezzel illetéktelen beavatkozást gyakorolni, de természetes, hogy mindazok, kik a főváros életében egyébként is tevé­keny részt veszünk, szívünkön viseljük annak érdekeit és talán közve­­tetlenül is felajánljuk közreműködésünket minden alkalommal, ahol ezzel a közérdeknek szolgálatot tehetünk. Minden jó adminisztrációnak legfőbb kelléke a közvetetten intéz­kedés, tehát az, hogy az ügyek érdemleges elintézése annak a hatás­körébe tartozzék, aki a dolog lényegét teljesen átérti és így öntuda­

Next