Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1937 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2. oldal. ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 1937 január 1. Biehn János R.-T. Budapest, u., alkotmány utca 21. ÚTBURKOLATOK: öntött és hengerelt aszfaltból Kátrányos és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás. TETŐFEDÉS: facement-, préseltkavics-, fedélleneztelék. SZIGETELÉS: nedvesség és talajvíz ellen, falak, padlók, erkélyek és lapos tetőkön *1-153-50 Gyártmányok: Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szigetelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement, bitumen, aszfalt ragacs, útépítő kátrány, porkátrány, kátrányolaj, karbolineum, gyümölcsfa-karbolineum, kátrány-paraffin, kocsikenőcs, eljutottunk odáig, hogy van egy törvényjavaslat, amely talán törvénnyé is válik, mire e sorok megjelennek és ebben a törvényben lesz egy felhatalmazás, amely a minisztert feljogosítja az alvállalkozók követelésének biztosítására. Az alvállalkozók követelését biztosítani, természetszerűleg a fővállalkozóval szemben lehet, így különböző meggondolásokra ad alkalmat a törvénytervezet. A háborút jóval megelőzött éveket, sőt évtizedeket, a lázas építőtevékenység jellemezte. Ez különösen a fővárosra terjedt, de a vidéken is szépen dívott. A fővárosban azonban a lázas tülekedéseknél legtöbbször kifejlődő olyan építtetőtípus is kifejlődött, amely építeni ugyan igen, de fizetni, azt már nem szeretett. Ez a fizetni nem szerető építtetőtípus azután ennek a tulajdonságának akadálytalan gyakorolhatására és ezútán az építőiparosok megkárosítására, a legtöbbször tönkretételére egész tanrendszerét alkotta meg a nemfizetés mikéntjének. Ez a rendszer egészen jól beválott, mert az azt gyakorló építtető szépen meggazdagodott, míg az áldozatokul kiszemeltek, a vállalkozó építőiparosok, a legtöbbször elpusztultak és letűntek a további szereplés színteréről. Akkoriban, jó pesti kifejezéssel, „Bauschwwindler“-nek nevezték ezt az építtetőtípust, ezek száma pedig szépen fejlődött, amíg az építőiparosok fel nem eszméltek és valamelyes gyenge védelmet nem találtak. A védelem nem volt intézményes, hanem csak amolyan ad hoc jellegű, kiterjedésében pedig csak az egyénig, a közvetlenül érdekelt egyénig hatott. Vagyis tehát, mindenki úgy védekezett, ahogyan tudott. A háború utáni vállalkozógeneráció ezekről a Bau Schwindler időkre és akkor dívott építési csalásokra kiterjedt kártételekről nem sokat tud, legfeljebb, ha az idevágó irodalmat tanulmányozta. Úgy látszik azonban, hogy a hidra ismét kezdi felütni a fejét, mert ma, az említett törvényjavaslat már megemlíti az építőipari követelések biztosításának szükségét, de csak az alvállalkozók érdekében. Ebből az látszik, mintha a „Bauschwindler“-eket most már nem is ni, építtetők sorában, hanem inkább a „fővállalkozók“ között kellene keresni és ezekkel szemben kell az „alvállalkozóknak“ védelmet biztosítani. Nem kívánunk maliciával élni, de a dolog úgy fest, mintha a háború után megváltozott volna a „Bauschwindler“ szerep és ezt nem az építtetők, hanem a jámbor és ártatlan építtetők helyett a „fővállalkozók, mondjuk ki nyíltan, az építőmesterek között kellene keresni. Szeretik ugyanis az építőmestereket „fővállalkozóknak“ titulálni és erre nem is kell más hivatkozásterületet keresni, mint a tatarozási és átalakítási adókedvezményről szóló rendeletek szövegét, ahol a „fővállalkozó“ alatt az építőmestert szeretik érteni, mint aki az összes építőmunkáknak hivatott iparosvállalkozója. Talán más lapra is tartoznék, de élénken tiltakozni szükséges minden olyan szándék ellen, amely az építőmestert nem építőiparosnak, hanem „fővállalkozónak“ kívánja degradálni. Igen! Degradálni! Degradálni Pedig azért, mert az építőmester annak ellenére, hogy jogosult elvállalni az építkezésnél előforduló összes munkákat, még mindig nem „fővállalkozó“, hanem „építőiparos“, mégpedig abból a fajtából, amely minden, az építkezésnél előforduló összes munkák elvállalására képesítéssel és jogosultsággal bír. Ezt a kérdést egyszer már tisztázni és expressis verbis fixírozni kellene! Visszatérve azonban a dolog meritumára, szükségesnek látszik feleleveníteni azt a gyakorlatot, amelyet a „Bauschwindler“ folytatott, hogy az újabb vállalkozógeneráció — ha netán nem ismerné, — tájékozást nyerjen arról, miként folyt az építési csalások rendszere, hogy lássuk, miért és hogyan kell védekezni ellene. Természetes, hogy a rendszer minden fázisa itt fel nem vázolható, éppen ezért talán a legjellemzőbbre szorítkozhatunk. A vastag aranyláncos, aranyórás, aranykeretes szemüvegű, jól festő és nagy vagyont mutató, bizonyos fölényes nonchalance birtokában levő építtető úr, tehermentes telekkel rendelkezett. Elkészíttette az építeni tervezett bérkaszárnya terveit és költségvetését, jónevű építésszel, lehetőleg elég „biztonsággal“ beállított költségvetési árakkal kiszámítva és megjelent a hitelt nyújtó banknál, hogy jelzálogos építési hitelt vegyen igénybe. A pénzintézet szívesen nyújtott hitelt, első helyre, az építési tőke 50 százalékáig, sőt a telekértéknek is feléig. A második helyi kölcsön, minden akadály nélkül szintén megszerezhető volt, az építőköltség 25 százaléka, míg a harmadhelyi kölcsön, ennek az építőköltségnek 10 százaléka erejéig. Ezúton biztosított volt az építkezéssel kapcsolatos kiadás, annak 85—90%-a erejéig. Következett a vállalatbaadás. Az építési szerződésben a kereseti kimutatások 80—85%-áig vállalt fizetési kötelezettséget az építtető, jótállást is kötött ki, erre az időre pedig a vállalati összeg 10%-át tarthatta vissza szerződésileg, míg a differenciának az építés átadásakori kifizetését ígérte. A munkálatok vagy egy „generálvállalkozónak“, vagy a résziparosoknak adattak ki vállalatba. Az utóbbi eset a „Bauschwindler“ szempontjából előnyösebb volt. Megindult a munka, folyt akadálytalanul, a pönzle veszedelme hajtotta a vállalkozókat, az építésvezetés gondoskodott a terminusra elkészítésről. Lassan „befutott az I. keresetkimutatás“. Ez néhány heti intervallummal, akadálytalan kifizetést nyert. A bank szépen folyósított, a vállalkozó néhány ezer korona differenciára nem sokat hederített, hanem csak épített rendületlenül. Egy-két emelettel az építés mindig előbbre járt, mint a kereseti járandóság fizettetett, node annyi baj legyen. Az építtető fizet és ez a fő! Anyaghitel van és ez a fontos! Felérkezik az épület a „Gleichnihez“, az építtető jó magyaros szokás szerint „Gleichnipénzt“ ad, transparens, zászlók, egy kis pallérszónoklat és jön az ács, siet a tetővel, a bádogos, a tetőfedő sietnek, hogy semmi késés ne legyen, már készülnek a menyezetek, a válaszfalak, homlokzati és belső vakolások, szerelések, burkolások, minden annak rendje és módja szerint. A kereseti járandóságok is, ha nem is egészen pontosan, de csak „futnak". Közben az építtetőnek, családi, vagy egyéb ügyben el kell utaznia. A kereseti járandóságok egy kicsit késnek. No nem baj, ha hazajön az építtető, majd pótolja az elmaradtakat. Néhány heti távollét és illő bocsánatkérések után a keresetek, ha nem is teljes összegükbe, de hát mégis csak jönnek, az anyagszállítóknál pedig az építtető váratlan elutazása, szintén türelmet eredményez. Sietni kell, a terminus és a pönálé hajt! Végre a ház kész, a lakhatási engedély megvan, a lakók beköltöznek, az első negyedévi bért kifizették. A számlák elkészítése, azok revideálása, időt igényel, az iparosok részéről türelmet vár. Mindez megvan. A hetek, néha a hónapok múlnak és közben furcsa hírek keringenek. Az építtető eladta a házat és már az új tulajdonos nevén van, a vételárat az építtető felvette a vevőtől. Csak éppen az építész honoráriuma, meg az iparosok járandósága nem nyert teljes kiegyenlítést. Az iparosok a tervező és művezetőhöz szaladgálnak, járandóságuk kiutalásáért, ez sietve revideálja a számlákat, adja az utalványokat, az iparosok szaladnak az építtetőhöz, múlik az idő, amíg egymásra találnak az iparosok és egymásnak félve, bátortalanul panaszkodnak, mígnem lassan kialakul a kép. Látják, hogy „beleestek“ a slamasztikába. Mit lehet tenni? Perelni! Fedezete az építtetőnek nincsen,, de azért perbeszáll. Tagad. Nem is ismeri a felpereseket. Hónapok, évek múlnak, a perköltség szaporodik, az anyagkereskedőket fizetni kell, perek innen is, közben az iparos tönkremegy. A „Bauschwindler elvégezte pusztító munkáját, így volt ez régen, kevés kivétellel másként. Legfeljebb variálódott a dolog és a trükkök különböztek. A lényeg az építési csalás és az építőiparos tönkremenetele volt. Az építőiparosok, sok évi tapasztalat után és az elszenvedett kudarcoknak és károknak szégyenkezve elhallgatása mellett, de az eseteknek szaporodása után mégis bevallásával, kezdtek észreterni és az építési követelések biztosítását követelni. Akkoriban azonban az építőiparosok egy emberként állottak ki a maguk szövetségében, nem egymás ellen hadakozva, egymás erejét gyengítve, hanem egymást támogatva a közös cél elérésének reményében, de legalább is ennek érdekében vállvetve, hogy sorsukon javítsanak. Nem, akadt kormányzat, amely ezt a kérdést dűlőre vinni merte volna. Hiába hivatkozott a Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége, számtalan köz- és vándorgyűlésén arra, hogy az építőipari követelések biztosítása kérdésében Németországban már mégis konszolidált és valamennyire elfogadható viszonyok vannak, legalább azokat ültessék át ide. Nem történt semmi. Kitört a háború, az ilyen bagatell ügyek lekerültek a napirendről, mígnem most, a világégés megindulta után 22 esztendővel, az a kísérlet jelentkezik, amely a kérdést, az említett miniszteri rendelettel kívánja megoldani Úgy látszik, csak amolyan mellékes részletkérdésként, amely a többi között, az c pontban elfér. Mégis, ne zúgolódjunk. Eddig a kísérletig, sok évtizeden át jutott el az építőiparosság, hacsak annak egy része is, az alvállalkozói. Azt azonban meg kell mondani, hogy az úgynevezett „alvállalkozói“ követelések biztosításával egyidőben és általánosan kell megoldani, az építőipari mindennemű követelések biztosítását is, mert amint a múltból idézett példa mutatja, az „alvállalkozók“ bizony nem mindig csak „alvállalkozókként“ működnek, hanem igen gyakran, sőt, gyakrabban, mint „fővállalkozók“ is. Nem helyes, a generális rendelkezés helyett, csak részmegoldással kísérletezni, hanem bátran belevágva a kérdésbe, azt egészen megoldani szükséges. De nem is érthető, a félmegoldásra irányuló szándék. Miért kell csupán az egyik részét az iparosságnak védelemben részesíteni és azzal a rejtettnek látszó szándékkal, hogy kimondjuk, az úgynevezett „fővállalkozó ellen kell védeni az alvállakozót és nem az építőiparosokat a „Bauschwindler“ építési csalókkal szemben, legyenek azok akár úgynevezett „fővállalkozók , akár maguk az építtetők is. Mi lehet az oka annak, hogy törvénytervezet készül, amely csak kivételesen az „alvállalkozót“ kívánja védeni? Ne kutassuk, hogy minő rejtett erők azok, amelyek a törvénytervezetbe az intézkedésnek ezt az alakját, igyekeztek bejuttatni. De mégis az egészből az látszik kitűnni, mintha az iparosság egyik része, igyekeznék a másikkal szemben a maga számára előnyösebb helyzetet teremtetni, tehát kivételes állapotba jutni. Mintha az iparosegység, a közös sors, nem járná át az iparos lelkeket, mintha ismét éket akarnának verni az iparosérdekeltségek soraiba? Nem tudjuk. De ez a látszat és ez ellen az építőiparosságnak egyöntetűen kellene tiltakoznia és mindenkire egyenlősen kiterjedő és minden csalóval szemben kivétel nélkül megfelelő védelmet biztosítania. Ha az építőiparosságnak az építőipari követelések biztosíttatlanságából eredő erre a sebern és fájdalmára. végre sok évtizedes küzdelem után mégis hajlandó a kormányzat, orvosszert nyújtani, akkor ezt kivétel nélkül minden építőiparosra egyenlő érvényűnek kell követelni és a részmegoldással nem szabad megelégedni. Az építőipari követelések biztosítása olyan jogi kérdéskomplekszum, amely csakis generálisan oldható meg. Itt félre kell tenni minden rejtett szándékot, minden szétválasztó törekvést és minden külön érdekkielégítést! Adja az Isten, hogy az 1937-es esztendő, éne a sok évtizedes sérelemre is meghozza a tökéletes gyógyítórt! SOMORI BÉLA lalás padlóburkolási vállalat ETERNIT falburkolatok BUDAPEST, VI., Gr. ZICHY JENŐ-U. 37. Telefon: 1-19881. ETERNIT-CSÖVEK Dolgozzunk Citadur tatai bauxitcementtel! Részletes ismertetést és ajánlatokat küld a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat BUDAPEST, V., Zoltán utca 2