A Fa, 1947 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1947-01-31 / 1-2. szám
Mit végzett eddig és mire készül a MALLERD Dr. Ajtay Sándor min. oszt. főnök, h. elnökigazgató Nagy Zoltán min. tanácsos az erdőbirtokpolitikai főoszt. vezetője: Egyelőre a legfontosabb teendőnk a földreform során az állami tulajdonba szállt erdőingatlanok területállagának a megvédése a legnagyobbrészt teljesen jogosulatlan igénybejelentések ellenében. A megyei tanácsok és az Országos Földbirtokrendező Tanács előtt halmokban fekszenek a még le nem tárgyalt birtokbavételi jegyzőkönyveink és fellebbezéseink. Ezeknek az elintézése még sok időt fog igénybevenni, s csak azután következhetik el a telekkönyvi átírás. Területeink megvédése mellett legfőbb törekvésünk a faállományoknak az elpusztítástól való oltalmazása. Ezért az Erdőtörvény büntető rendelkezéseit szigorítani kellene. Sajnos, ezen a térf a helyzet majdnem reménytelen, mert a vidéki kiskirályok és egyes ókeresztesi elemekkel szemben fegyvertelen személyzetünkkel tehetetlenül állunk, s minden igyekezetünk elbukik a meg nem értésen és egyes emberek önzésén. Közben az erdők gyors iramban pusztulnak és igen késsz van már az idő, amikor mindenki a saját bőrén fogja megérezni azoknak a pusztításoknak az eredményeit, melyet most teljes érdektelenséggel szemlélnek. Időközben előkészülünk a tervekkel, hogy az ország fátlan vidékein is erdőket létesítsünk, tavasszal pedig megkezdjük a nagyobb mérvű csemetenevelést, hogy az évek óta feldevrt újított vágásterületeket és a később fásítás alá kerülő területeket fokozatosan beültethessük. Fokozott gondot fordítunk az állami erdőgazdaságokhoz tartozó gyümölcsösökre, hogy azok mintaszerűen kezeltessenek, azokat a területeket pedig, amelyek most vagy a közeljövőben fásításra nem kerülnek, ideiglenesen mezőgazdasági művelés alá fogjuk, hogy a mai ínséges időkben az ország élelmezését mi is szolgálhassuk. Ha az erdőpusztításokat meg tudnánk szüntetni, akkor remény lenne arra - de csakis így hogy egy jobb jövő elé nézzünk,de ha a legjobban is sikerül minden, ez az idő még pár évtizeddel előre, a jövő homályában van. Műegyetemi tanszéket a fatechnológiának! Az erdészeti szaknevelés ügye talán soha sem volt olyan nagyjelentőségű, mint most, amikor gyökerében kell újjáteremteni hazánk erdőgazdálkodását. A felsőoktatás körében elméletileg is alaposan felkészült, az alsóbbfokú oktatás körében pedig a gyakorlati feladatok megoldására teljes mértékben alkalmas segédszemélyzetet és tisztikart kell nevelnünk. Enélkül a magyar erdők további pusztulását meggátolni, jövendő fejlődését és évről-évre javuló jövedelmezőségét biztosítani nem lehet. Alapvető fontosságú elsősorban a nemegyetemi képzettségű szakszemélyzet nevelésügyének helyes megoldása. Az alerdész-iskolák, valamint a tervbe vett és valószínűleg már a közeli jövőben meginduló erdészeti középiskola feladata lesz, hogy az erdőgazdálkodást megfelelő szakszemélyzettel lássák el. A legképzettebb irányító erdőmérnök, a leglendületesebb szervező munkája is hiábavaló volna, ha azok, akiknek kezében van a közvetlen végrehajtás, nincsenek kellőképen előkészülve fontos feladataikra. Szakértelmükön múlik az erdészeti újjáépítés sikere és éppen ezért meg vagyunk győződve arról, hogy a kormányzat is a legmesszebbmenő jóakarattal karolja fel ilyen irányú szaknevelésünk korszerű reformját. A jól bevált alerdészi iskolák működésére az erdőgazdasági segédszemélyzet nevelésében ezután is szükség lesz. Tevékenységüket azonban szervesen egészítheti ki a felállítandó erdészeti középiskola. A demokrácia kulturálistörekvései az általános műveltségi színvonal emelésére irányulnak. Ebből a munkából az erdészet sem vonhatja ki magéit. Az erdészeti középiskola tehát a szaknevelést egyesítené a magasabb műveltség követelményeivel és ugyanakkor két lényeges feladat megoldását is vállalná magára. Egyfelől az iskola elvégzése alkalmassá tenné kisebb erdőgazdaságok vezetésére, másfelől pedig a legjobb előkészítést adná azoknak az ifjaknak, akik felsőbb tanulmányokra éreznek hivatottságot. A felsőfokú oktatás terén ezidőszerint két kérdés vár megoldásra. Az egyik a soproni erdészeti osztály tanszékeiné bizonyos fokú átszervezése. Nem lehet kétséges, hogy a tudományos erdőmérnökképzést össze kell hangolni a gyakoraiból !"6 fának kellene állami, azon a területen csak 6 fa áll. Sok év óta a kétszeres használatok, a harcoknak közvetlen kárai, a ma ismét fékezhetetlenül folyó önkényes károsítások folytán oda jutottunk, hogy megmaradt állományaink a szabályos 2.7 m3 kát. holdanként évi növedék helyett legfeljebb 0.7—0.8 m3 évi növedéket adnak. Mi következik ebből? A használatok ilyen izama mellett nem marad állomány, ami növedéket fejlesszen. Termelési főosztályunktól tudom, hogy egyes szerződéses termelőink kifogásolják a vágásterületeket. Értem én ezt, csak azon csodálkozom, hogy szakmabeliek úgy mutatják, mintha nekik meg kellene magyarázni igényeikben rejtőző hibás személetet. Minél jobb állományt vágunk ki, a növedékek annál bőségesebb forrását apasztják el. A megmaradó silány állomány pár év múlva már nem ad növedéket. Vannak vállalatok, amelyek vékony fajválasztékot használnak fel, ezek az összes vékony fából álló erdeinket vágásra valónak ítélik. Vannak vállalatok, amelyek közepes vastagságú fát igényelnek, ezek, ha közepes vastagságú fából álló erdőt látnak, azt már letarolni kívánják. De az ország helyreállításához pilótafák, gerendák, deszkák kellenek. Az igény tehát a vastag méretre is sorlati követelményekkel, mert ezeket ma parancsoló erővel veti fel az élet. Az erdészeti tudományok ágazatainak racionális átcsoportosítása adhatná meg erre a lehetőséget. A magunk részéről feltétlenül szükségesnek tartjuk egy fatechnológiai tanszék felállítását. Már régebben is megkezdte működését egy ilyen tanszék, csak sajnálatos módon az első világháború utáni szanálásnak áldozatul esett. Most azonban a magyar erdőgazdálkodás létkérdései sürgetik az újjászervezését. Fel kell azonban vetnünk az erdészeti felsőoktatás másik nagy kérdését is: az erdészeti osztály hovatartozásának ügyét. A leghatározottabban elleneznünk kell minden olyan megállapodást, amely a műegyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karából az erdőmérnöki osztályt véglegesen az agrártudományi egyetemhez csatolná. Ez elsősorban is súlyos csorbát ejtene a mérnökképzés egységén. Az erdőmérnökök nevelése szervesen egybetartozik a mérnökképzés többi ágazataival, valamennyi mérnöki tudományt természetes egységbe foglalják a műszaki tudományok elvi és gyakorlati alapelvei. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy másfélszáz esztendős történeti fejlődés kovácsolta össze az erdőmérnökképzést a bánya- éskohómérnöki oktatással. Ennek az összetartozásnak életteljességét bizonyítja, hogy az erdőmérnöki és a bánya-, kohómérnöki osztályok előkészítő tantárgyai részben ma is azonosak, egyes tantárgyaknak közös előadó-tanára van és ma is közös laboratóriumokat, gyűjteményeket, könyvtárt használnak. Ennek a szerves egységnek megbontása egész műszaki felsőoktatásunkat megcsonkítaná és az erdőmérnökképzést idegen környezetbe, az erdészettől kétségkívül távol eső agrárpolitikai szaknevelés körébe utalná. Reméljük, hogy a magyar erdőgazdálkodás egészséges fejlődése szempontjából létfontosságú kérdésben még nem mondták ki az utolsó szót. Minthogy ma a rendszeres erdőgazdálkodást hazánkban a MÁLLERDképviseli, meg vagyunk győződve arról, hogy az erdészeti szaknevelés ügyének továbbfejlesztése terén elsősorban a MÁLLERD felfogását veszik figyelembe. A MÁLLERD-re hárul a felvetődő gazdaságpolitikai feladatok közvetlen megoldása, tehát a MALLERD hivatott arra is, hogy lemérje e az erdészeti szaknevelés tekintetében felmerülő szükségletekt égető. De miből lesz vastag fa, ha már a vékonyat és a közepes vastagot is kivágjuk? Mert vékony erdő kivágásából nem lesz vastag fa, de vastag fából álló erdő kivágásából nem csak, hogy lesz vékony fa, hanem nem lesz kevesebb vékony fa, mintha azt az erdőt vékony fa korában levágtuk volna. De térjünk vissza a sűrűségre, mint erdőrendezői fogalomra. A ritka erdőből kétszer akkora területet kell kivágni, ennek felújítása kétszeres teher. A másik erdőrendezői fogalomhoz fordulva: a növedékihez, az a helyzet, hogy ha a gyár épületeiből eltávolítottuk a munkagépeket — növedéket szolgáltató állományokat — s össze-vissza zúzzuk, verjük ezeket a munkagépeket, ezek a gépek egy ideig akadozni, zötyögni fognak, egyszer csak megáll a gép, nincs termelés, nincs növedék. Meddig Szerkesztő Úr? Én kérdem: meddig? Nekünk, erdőrendezőknek, hivatásunk, hogy a jövő képét állítsuk a ma képelé vagy mellé, hogy az összehasonlítás lehetséges legyen. A fejlődés, vagy a viszszafejlődés, vagy éppen a végromlás képét ebből alkothatjuk meg. S felelősségem tudatában azt kell mondanom: Uram, túlvagyunk, már régen túlvagyunk azon a vonalon, amikor azt mondhatnám, hogy eddig és ne tovább! Ezek a mi problémáink! AJTAY VIKTOR főerdőtantícsos az erdőrendezési főosztály főnöke: Hogyan, Szerkesztő Úr? Melyek a mi problémáink? A válasz egészen paradox. Ott tartunk, hogy már nincsenek is problémáink, vagyis ott tartunk, ahol a problémák már végetértek. Az erdőrendezőség volna hivatva az évi használatok mértékét, helyét, kihasználási módjait az erdő fejlődésének természetéből folyólag 80—100 év távolról jövő okainak és okozatainak szemszögéből elbírálni, megállapítani, ezekről terveket készíteni, de ehelyett az évek hosszú során át már nem a tervszerűség, hanem a kényszer parancsolt használatainknál. Ahol kényszer áll fenn, ott a tervezés véget ér. Mott háborúban a háborús szükségletek parancsa, azután az országos és világgazdasági válságok sorozatának kényszere, majd ismét háborús kényszer, most pedig az újjáépítés égető szükséglete felborít minden tervgazdálkodást. Ennek a lapnak olvasói előtt nem kell ismételni, vagy ismertetni ezeknek a kényszereknek a következményét. Nekünk, mint erdőrendezőknek, most már nem is az adja a legnagyobb gondot, hogy rendkívüli használatokat vagyunk kénytelenek gyakorolni, bármennyire fáj is az egy erdésznek, akinek hivatása éppen a gazdálkodás tartamosságának biztosítása, hanem átvett erdeink leromlott állapota. Átlagos erdei sűrűségünk 0,6, ami azt jelenti, hogy már most ott tartunk, hogy Hofmann István főerdőtanácsos azipari főosztály vezetője. A végrehajtott földreform egyik legfontosabb eredményének tekinthetjük az erdők államosítását, mert állami kezelésben megszűnik majd az erdőtőkét apasztó, közérdekellenes rablógazdálkodás, ami a két világháború között folyt. Következésképpen fakészletünkkel takarékoskodnunk kell. Tehát a faipari üzemek sem számíthatnak a következő esztendőkben olyan nyersanyagmennyiségekre, mint a múltban. Az így bekövetkező kiesést a nyersanyag kevésbé rigorózus megítélésével kell pótolnunk és a rendelkezésünkre álló faanyagmennyiséget a gyengébb minőségek feldolgozásával duzzaszthatjuk fel a szükséges mértékre. A földreform során a kisajátított erdőbirtokokkal számos fűrészberendezés és vasútüzem is állami tulajdonba és kezelésbe került. Sajnos, valamenynyi lehasznált, leromlott állapotban. Ezek közül az életképeseket kiválasztva és üzembehelyezve, kezdte meg munkáját a MALLERD ipari főosztálya. A fafeldolgozás terén a további lépés a kiválasztott életképes és fejleszthető üzemek gépi berendezésének tökéletesítése, nyersanyag- és hulladékfeldolgozó melléküzemekkel való kibővítése lesz, így törekszünk faipari téren is jobb, gazdaságosabb és céltudatos termelésre. Terveinket természetesen csak úgy vihetjük keresztül, ha vállaljuk képzett faipari üzemvezetők kinevelésének munkáját is. Erdei vasutak üzembehelyezése terén szintén fokozatos kiépítéssel reméljük az erdőgazdasági munkák eredményességét elősegíteni. Legsürgősebb teendőnk a vasutak újjáépítése után a különféle kocsitípusok egységesítése. Ezáltal igyekszünk felszerelésünket a jobb kihasználás érdekében mobillá tenni. Erdei vasúthálózatunk kibővítését a műszaki főosztállyal karöltve tervezzük. Külön feladat teherautó-parkunk kibővítése. Teherautók minél nagyobb számú beállításával igyekszünk a fatermékek szállítási problémáit a lehető legkedvezőbben megoldani. Az új erdőipari munkabérek Alapvetően új munkabér és fuvartérrendszert vezetett be az idei termelési évben az Állami Erdőgazdasági Üzemek Központja, mely természetszerűen kötelező magánkitermelőkre nézve is. Több okból volt szükség új bérrendszerre. Elsősorban a forint értékállandóságának védelmében az egész vonalon a pénzbéreket kellett érvényesüléshez juttatni. A természetbeni bérfizetések valamennyi termelési ágban megszűntek és így az erdei munkásnál megszűnt a farészre termelés. Az új bérrendszert minden részletében pontosan kidolgozni nem volt idő, mert az augusztusi stabilizáció után nyomban, szeptemberben meg kellett indítani a termeléseket. Ezért, bár a MALLERD tisztában volt azzal, hogy az így életbe léptetett bérfizetési elvek csak átmenetet jelenthetnek az erdei munka korszerű, szociális értékelésének kiépítéséhez, mégis a faárak megállpítása és a termelés minél gyorsabb megkezdése érdekében sürgette az új bérrendszer életbeléptetését. Erdőségeink szomorúan leromlott állapota megkívánta azt is, hogy az ipari akkord-bérekhez hasonlóan a legmeszszebbmenően biztosítsák a minél nagyobb teljesítményeket. Ugyanakkor pedig lehetővé tették a magasabb teljesítményekre megállapított prémium segítségével, hogy a kemény munkát végző favágó, fuvarozó és egyéb erdei munkás jogos bérigényei kielégítést nyerhessenek. 3