Fémiparosok Lapja, 1930 (8. évfolyam, 1-22. szám)
1930-01-23 / 1-2. szám
VIII. évfolyam 1930. január 23 — 2. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: HIVATALOS KÖZLÖNYEK Megjelenik havonta kétszer. Budapest, VI., Liszt Ferenc-tér 7. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: BECSEY ANTAL SparleslulfeG ^^8°^'****& dljuk Telefonszám — _ Aut.286—20. Munkatárs: Dr. RÉVAY ZOLTÁN testületi ügyész Előfizetési díj negyedévre P 320. FÉMIPAROSOK LAPJA A BUDAPESTI BÁDOGOS, SZERELŐ, FÉMNYOMÓ, LEMEZELŐ, RÉZÖNTŐ, BRONZ- ÉS RÉZMŰVES IPARTESTÜLET ÉS A BUDAPESTI FÉMMŰVESEK IPARTESTÜLETE Lesz-e munka? írta: Becsey Antal. Nem tudnék alkalmasabb kérdést intézni az új esztendőhöz, amely az imént köszöntött be, a maga rejtelmes arcával, mint azt, hoz-e munkát? Munkát, amelynek hozadékából telik kenyérre a családnak és telik adóra, az államnak. Annyi bizonyos, hogy a munkaalkalmak szerzése tekintetében egészen, mások a viszonyok, mint voltak békében. A mi szakmánk sorsa szorosan egybeforrott az építési szakma sorsával. Ez a szakma pedig, — sajnos, — állandóan nagy nehézségekkel küzd; már többször rámutattam a jelzálog-kölcsön hiányára és a nehézségeket felidéző okok egész sorozatára. Azzal tisztában kell lennünk, hogy az építő tevékenység a folyó évben sem fog nagyobb lendületet venni. Egyéb szakmabezi munkaalkalmak után kell tehát néznünk. Lapunk múlt évi utolsó számában Farkas Izor kartársunk is rámutat egy ily területre. Megállapítja, hogy számtalan város és nagyközség, pláne a falu nélkülözi az egészséges ivóvizet; nincs vízvezetéke, gázműve, még kevésbé csatornázása. Ő minden faluban szeretne oly törvényes rendszabályokat hozatni, amelyek alapján vízöblítéses berendezésekkel, hygienikus fürdőkkel lehetne ellátni a falu népét is. Hát ez, sajnos, nem megy. Sokkal szerényebb kívánsággal járultam én kb. egy évvel ezelőtt a Népjóléti Minisztérium elé. Arra mutattam rá, hogy a községeket és falvakat pusztító népbetegségek, a tuberkulózis és tífusz ellen az első és leghatalmasabb védelmi eszköz az egészséges és fertőzés ellen, intézményesen biztosított víz. Hivatkoztam a bajor viszonyokra, amelyeket az elmúlt években ismételten tanulmányoztam. Ott nincs falu, amelynek ne lenne vízvezetéke. Ott a legkisebb bajor paraszt is, tudja, hogy a vízvezeték egészséges, tiszta ivóvize nemcsak az ő egészségének őre, hanem döntő tényezője az állattenyésztésnek és a tűzrendészeti szempontoknak. Részletes tanulmányokat végeztem arra nézve is, hogy mily legegyszerűbb technikai megoldásokkal kellene a falu vízellátását nálunk is lehetővé tenni, és kimutattam, hogy aránylag nem nagy állami támogatással a falu tudná vállalni az ily beruházások terheit. Minden igyekezetem megtörött a pénzügyminisztérium álláspontján: az államnak nincs pénze erre a célra. Arról pedig meggyőződtem, hogy a falu népe egymagában nem bírja a költségeket, különben is iszonyodik mindentől, ami új és pláne újabb terhet is jelent. Pedig azzal tisztában kell lennie mindenkinek, aki a homokba nem dugja a fejét, hogy a mai falusi közegészségügyi viszonyokat fenntartani nem lehet. Végzetesen súlyos akadálya városaink és közegészségügyünk fejlődésének az, hogy rettenetesen el vannak maradva épen a legelemibb kultúrigények: a közegésségügy vonalán. Nagyobb vidéki városaink egész sorozata nélkülözi a vízvezetéket. Úgy látszik a régi receptet akarják követni. Eperjes, Pécs, Gyöngyös stb., csak akkor szánták rá magukat a vízvezeték létesítésére, amikor előzőleg éveken át a tífusz tizedelte meg a lakosságot, avagy a város nagyobbik fele égett porrá. Állandó rovata ma is a hírlapoknak a vidéki városokban jelentkező tífusz. Egyszer Baján, máskor Nyíregyházán, s így tovább, üti fel fejét ez az állandóan lappangó és áldozataira leselkedő rém; nem is szólva a falukról, ahol a pöcegödör, trágyadomb és kút békés triászban élnek együtt. Ezeknek, az állapotoknak megszüntetése, a vízellátás kérdésének modern megoldása egyformán kell, hogy érdekelje a község lakosságét, a közegészségügy felelős erőit, az állattenyésztés illetékes tényezőit és az ipar és kereskedelem legfőbb hatóságait is, mert hiszen munkaalkalmakról, az ipar foglalkoztatásáról is van szó; szóval kell, hogy egyfomán érdekelje a népjóléti, belügyi, földművelésügyi és kereskedelemügyi minisztérium vlláit. És nem állhat e törekvésekkel szemben mereven a, szőrösszivii pénzügyminisztérium sem. Elvégre meg kell találni a pénzügyminisztériumnak is a módot arra, hogy az örök negáció álláspontjáról letérve, az államháztartás érdekeit a közegészségügy és munkaszerzés államfenntartó problémáival összhangban hozza. Juttassa a városokat és községeket bizonyos adónemek, pl. a házadékból eredő jövedelmek részben, vagy egészben való átengedése révén abba a helyzetbe, hogy a kulturember leg-