Fémiparosok Lapja, 1930 (8. évfolyam, 1-22. szám)
1930-01-23 / 1-2. szám
4lEMIPAROSOK LAPJA 1930. január 23. elemibb közszükségletéhez hozzájuthassanak. Alkalmam volt meggyőződni arról a szívós munkáról, amelyet ezen a téren a csehek végeznek. Ott a kormány egyfelől kötelezi a városokat és községeket arra, hogy egészségügyi közműveiket bizonyos sorrendben megépítsék, mert ezt parancsolják a közegészségügy, az állattenyésztés és a tűzrendészet érdekei; és követeli azt az a tízezernyi ipari munkás érdeke, amely munkásság az évi 2.600 nagyon öntöttvas cső termeléséből és annak szereléséből él; de viszont segítő kézzel nyúl a városok és a községek hóna alá olyképen, hogy a szükséges beruházó tőke 30%-ával járul a vízművek építési költségeihez. Ezzel szemben nálunk az a helyzet, hogy zavartalanul pusztít a tüdővész és tífusz; a esőöntődék féllábbal mindig üzembeszüntetés előtt állanak; a szerelőipar válsággal küzd, de a bürokrácia útvesztőibe nem bír eljutni az élet sürgető és panaszkodó szava. De ez ne szegje kedvünket és ne ernyessze el kitartásunkat. Össze kell fognia a munka épkézláb embereinek és egyesült erővel addig dörömbölni a bezárt kapukon, amíg meg nem nyílnak. Emellett azonban nem szabad elhanyagolnunk a munkalehetőségek egyéb területeit sem. Ipartestületünk vezetősége kivette a részét már az új esztendőben is ebből a munkából. Egyelőre csak általánosságban jelezhetem, hogy a székesfővárosi gázművekkel oly megállapodás jött létre, amelyen most készülnek az utolsó simítások, és amely a főváros ezen nagy üzemének és a szerelő-iparosságnak kooperációját hosszú időre hivatva lesz biztos.Vuquiosi?A ojfoSoj vuqurezs oaoCi jat.iQ 'luojUi beszámolni. Sorakozó. Mire e sorok napvilágot látnak, talán sorsunk Hágában már el is dőlt. És dőlt légyen bár el javunkra, annyira optimisták nem lehetünk, hogy ebből a döntésből egy jobb jövő hajnalhasadását lássuk. De annyira pesszimisták sem tudunk már lenni, hogy a hátrányos döntésből egy mainál roszszabb helyzetre következtessünk. A jobb jövő hajnalcsillagának idebent kell feljönnie, egy rosszabb jövő nem lehet rosszabb, mint a jelen. Elismerem, hogy gazdasági lerongyoltságunknak Trianon is oka. Elismerem, hogy az általános világgazdasági krízis befolyásolja a mi helyzetünket is. De nem vagyok és nem vagyunk hajlandók belátni, hogy csak ez az oka a mi speciális gazdasági sorvadásunknak. Nem egyszer rámutattam úgy lapunk hasábjain, mint a napisajtóban arra, hogy van mód és lehetőség az ország kézművesiparosságának megmentésére, de hogy ez nem következik be, ennek nemcsak rajtunk kívül álló okai vannak, hanem okai vagyunk mi magunk, kisiparosok. A legutóbbi időben több iparosgyűlés foglalkozott, az iparoság régi rákfenéjével, a hatósági üzemek kérdésével. Hogy ezek az üzemek mit jelentenek számunkra, nem kell magyaráznom. Hogy ezek megszűnése mennyi munkaalkalmat nyújtana, láthatjuk abból, hogy egy véletlenül nyilvánosságra kerülő szabálytalanság, mely a dédelgetett üzemek egyikénél pattant ki, százezernyi pengők körül forog. A kenyérgyár a pékek kenyerét, az Élelmiszerüzem az élelmiszerkereskedők kenyerét, a Műszerüzem a kárpitosok, bádogosok, szerelők kenyerét veszélyezteti és ha megállapítjuk, hogy a fővárosban 76 hatósági üzem dolgozik és mindegyiknél csak 360-ra tesszük azoknak számát, akiknek kenyerét elveszik, akkor közel 23.000 család sínyli a hatóságiizezetnek létét. És mégis: ha egy ilyen üzemellenes gyűlésre hívják az iparosságot, az érdeklődés oly lanyha, a megjelentek száma oly kevés, hogy önkéntelenül is félünk attól a felülről jövő gyanútól, hiszen az iparosság tömege ezt az akciót nem is támogatja. Pedig nem így van. El tudom hinni, hogy ez az iparosság, mely már-már elvérzett, fásultságba, tespedésbe esett és bár érdekli a kérdés, mégis úgy látja, hogy hiába itt minden, a hatalmasok f élén küzdeni lehetetlen. Hát ez sem így van. Mert a végletekig fokozott lerongyolódás és nyomorgás elkeseredéssé fajul és az eszközök válogatása nélkül jelentkezik, mert a reakció mindenkor erősebb és nyersebb, mint az ezt, létrehozó akció. Ez az elmélet reális alapokon nyugszik. És ebből két tanulságot szűrhetünk le. Az egyik: preventív intézkedésekkel elejét venni a bajoknak, — s ez legyen tanulság az intéző körök, az intéző hatalmak részére, — a másik: az együvétartozással, az együttes fellépéssel, a fásultságból való kilépéssel és egyöntetű akarással kierőszakolhatjuk az élethez való jogunkat és az ehhezszükséges lehetőségeket. Ez legyen tanulság a mi részünkre. A mi szervezettségünkkel, a mi tömegerőnkkel sikereket lehet elérni. De honnan vegyék az élreállítottak az erőt a fellépéshez, erőt a követelések hangsúlyozásához, ha nem látják maguk mögött azt a tömeget, amelyre hivatkozhatnak, amelyre támaszkodhatnak . És higgyék el, a mi ipertestületi életünkben is érhetünk el eredményeket, ha gyülekezeteinken nem a tagok huszadrészét, hanem a szakma együttesét látnák. Végtelenül elszomorító jelenség, hogy elöljárósági üléseinket, a részvétlenség folytán a határozatképtelenség fenyegeti, mert a hivatottak is lanyhán fogják fel ebbeli hivatottságukat. És bár emberfeleti munkát követel a hivatásukat komolyan felfogó vezetőktől egynémely eredmény elérése, mégis elárulhatom, hogy a legközelebbi faggyűlé