Festék Ujság, 1936 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-31 / 1. szám
Festék n.iság: Kaucsuktartályok maró folyadékok számára. Amerikában újabban savakat és egyéb maró folyadékokat kaucsuktartályokban hoznak forgalomba. A tartályok teljes egészükben kaucsukból vannak és sem belül, sem kívül nincsenek ellátva fémmel vagy más anyaggal a korrózió meggátlása céljából vagy erősítésül. A tartályokat ezidőszerint háromféle nagyságban gyártják: 18,9, 49 és 208 literes méretekben. Szállítási célokra inkább a két kisebb űrméret felel meg, míg raktározásra inkább a 208 literes tartály. A megejtett kísérletek szerint a tartályok akár le is ejthetők, anélkül, hogy sérülést szenvednének. Pl. a tartályok bármelyike, vízzel színültig megtöltve, 1.8 m magasságról sérülés nélkül ejthető le, akár a legkeményebb betonlapra is. A tartályok emellett még könnyűek is; pl. a 18.9 literes csak 8.2 kg-ot nyom, szemben a hasonló űrtartalmú üvegballonnal, mely 20.4—22.7 kg súlyú, ami a fuvarköltségben is jelentősen kifejezésre jut. Törés nem fordulhat elő és raktározása szabadban is történhetik, mert hó és eső semmi behatással nincs rá. Láda szeg nélkül. A Liverpool melletti Bootle városkában többszáz munkással dolgozó vállalat alakult szegezés nélküli ládák előállítására. A találmány ausztráliai eredetű és több mint harminc országban védi szabadalom. Az első gyár már működik is Hollandiában. A szeg nélküli ládák annyira megnyerték az angol vállalatok tetszését, hogy a gyár máris hosszú időre el van látva munkával. A szegek azáltal válnak feleslegessé, hogy a ládafalakat összetartó abroncson vannak a szegek alkalmazva, melyeket csak be kell verni a fába. Előnye az új ládafajtáknak, hogy a ládák összerakhatók és szétszedhetők, úgyhogy visszaszállításnál kevés helyet foglalnak el. További előnye még, hogy jóval vékonyabb fát igényel az eddigiekkel szemben, ami nemcsak kisebb deszkaszükségletet hanem kisebb fuvarköltségeket is jelent. Egy-egy gép ebből az új ládafajtából percenként tizenkét darabot állít elő, szemben az eddigi két darabbal. rr a Pesti Lloyd Társulat dísztermében Forradalom a csomagolás terén A Magyar Hydrobenzin Rt. programmja. A Magyar Hydrobenzin Rt., mely a múlt hónapban tartotta alakuló közgyűlését, nagyszabású programmot tűzött ki maga elé. Hogy e programm beváltásra kerül, azt az egy millió pengő alaptőkén kívül az a tény is biztosítja, hogy az alakulásban a Magyar Királyi Kincstár és a Nitrokémia Ipartelepek Rt. is jelentős részt vállaltak. Az új részvénytársaság a magyar barnaszeneknek benzinné való feldolgozását tűzte ki céljául. Az erre szolgáló eljárást Varga professzor dolgozta ki és lényege az, hogy a barnaszénkátrány felmelegítve, folyékony állapotban, az úgynevezett hidrogénizáló bombába kerül, ahol 250—300 atm. nyomás mellett, katalizátorok segítségével, hidrogént vesz fel és így nyersbenzinné alakul át, mely további feldolgozásra és finomításra alkalmas. Az eljárás egyelőre még a nagyipari kísérletezés stádiumában van. Varga professzor laboratóriumi berendezése nyomán Péten benzinkísérleti állomás épült, mely alkalmas arra, hogy napi egy vágón olajat dolgozzon fel. Itt folynak a további kutatások szempontjából nagyvatosságú kísérletek, egyrészt, hogy megállapítsák, melyek a rendelkezésre álló hazai kátrányolajok közül a benzingyártásra legalkalmasabbak, másrészt az eljárás olyirányú fejlesztése céljából, hogy alapanyagul őskátrány, sőt szénpor is használható legyen. Sablon-festékek, Ládák, hordók, zsákok stb. jelzésére az alábbi összetételű festék ajánlható a leginkább: 10 rész gumiarabikvimot, 1 rész kalcinált szódát és 1 rész glicerint 40 rész vízzel alaposan elkeverünk. A keverékhez ezután megfelelő mennyiségű kormot adunk, egyenletes elosztódásig keverve. Ha a festéket ezenfelül még vízhatlanná is kívánjuk tenni, akkor a következő keverék a legelőnyösebb : 60 rész rubinselakot és 60 rész boraxot 750 rész vízben felfőzünk, majd még 60 rész gumiarabikumot is hozzáadunk. Ennek megtörténtével aztán a keverék tetszőlegesen színezhető: korommal vagy földfestékekkel. Sokszorosító tinta. Kitűnő sokszorosító tinta a következőképpen nyerhető: 10 rész methylviolett, 20 rész nigrosin, 60 rész alkohol, 30 rész glicerin és 5 rész gumiarabikum keverékét 50 °C-ig melegítve egyenletes oldatba hozzuk. Aszbeszt helyett. A Kao svéd vegyész a következő tűzálló impregnálási és mázolási célokra egyaránt alkalmas anyagot jelentette be szabadalomra: 4 kg ammóniumszulfát, 10—20 kg kréta, 1 kg glicerin, 1 kg csontenyv és 10 kg víz keverékét egyenletesen elkeverjük. A keverékkel telített textilanyag tökéletesen tűzálló, olyannyira, hogy tűz közvetlen érintésének is kitehető. Mázolási célokra a keverékhez pigmensek keverhetők, esetleg kevés gipsz is hozzáadható. • Kezelése könnyű fénytartó, rozsda ellen védő nagykereskedőknél is megrendelhető PATYOLAT ?,É 7rM 0 s óg YiPAR Ibbu r gey-ut c a 26. 5