Grafikai Szemle, 1898 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1898-01-01 / 1. szám

GRAFIKAI SZEMLEG 3. példa. időn az emberek a villamosság vonzó- és taszitó-erejét tapasz­talták, mindjárt több praktikus czélokra óhajtották felhasználni, ámde előbb módját kellett ejteni annak, hogy a villamosságot nagyobb mértékben 4. példa. idén az emberek a villamosság vonzó- és taszító-erejét tapasz­­talták, mindjárt több praktikus czélokra óhajtották felhasználni, ámde előbb is 5. példa. ■urópaszerte mindenütt a párisi divat lett irány­adó nemcsak az öltözetben és bútorzatban, hanem még az építészetben, költészetben és a társadalmi életnek minden ágban is. A franczia nyelv lett európaszerte az előkelő társaság- 6. példa, arhol jártunk is, érzékeink segítségével igen sok oly dolgot veszünk észre, ha valamely tért betöltenek. Ezen dolgot a természettudósok anyagnak nevezték el. Az Heller Ignácz. (Folyt. köv.) Rabok legyünk, vagy szabadok? Senki se mondhatja el ezt Petőfiként találóbban, mint mi: nyomdászok. Az igazságügyminiszter felbuzdulva az aszódi javítóintézet és a váczi fogház sikerein, most már a többi fogházakban is rabmunkává avatja a nyomdászatot. Lapunk nemrégen fel is szólalt a váczi fogházban lévő nyomda ellen, a­mely nemcsak a nyomdászatot, mint életpályát, bélyegzi meg azzal, hogy azt rab­mesterséggé deklarálja, de e mellett még igen érez­hető érvágást mér a nyomdaiparral foglalkozók exisz­­tencziája ellen. A napisajtó nem igen törődik az ilyen »csekélynek« látszó gazdasági kérdéssel, legfeljebb egy-két soros napihírben emlékezik meg róla. Pedig mi csodálatos­nak tartjuk ezt a közönyösséget akkor, mikor a nyomda­tulajdonosok mindjárt a forrásnál, a szerkesztőségek irodáiban tájékozhatnák az írókat arról a nagy fonák­ságról, a­mit az igazságügyminiszter legújabb »huma­nitárius« intézményével c­éloz. A törvény ha valakit elítél, annak nemcsak a szabad­ságát veszi el, de a vétség mérvéhez képest, a bünte­tés kiállása után még egy bizonyos ideig hivatalvesztésre is ítéli. Megteszi ezt nemcsak a fogházra ítéltekkel, de azokkal is, a­kiknek életfogytiglan elvette a szabadságát. Már most mikor a törvény valakit megfoszt a hiva­talától azért, mert az illetőt nem találja arra méltónak, ugyanakkor az igazságügyminiszter odaállítja azt a rabot a szedőszekrény mellé és kitaníttatja betűszedőnek. S mindezt a humanitás nevében cselekszi, nem gon­dolva meg azt, hogy a­mily mértékben emeli a hiva­talnoki kart, épp oly arányban mér csapást a nyomdász­testületre. Nem is olyan régen, mikor még királyi pecséttel és aláírással, pergamenre nyomott okmányon engedélyez­ték a nyomdanyithatást, akkor az illetőknek nemcsak azt kellett kimutatniuk, hogy képesítve vannak erre a pályára, hanem be kellett igazolniuk feddhetlen előéletü­ket is. Ezt az okmányt — akár csak ma az ügyvédi, orvosi stb. diplomát — kihirdették a megyegyűléseken, a­mit a vármegye mindig a saját megjegyzéseivel is ellátott. Milyen nagyot fordult az idő kereke egy félszázad alatt! A pergamenes nyomdászokat eltörülte a szabad ipar, most pedig a képzett munkások szájából a rabok veszik majd ki a kenyeret — a humanizmus nevében. Egyik oldalon közmunkákkal akarják csillapítani a munka­hiányt, a másik oldalon pedig rabmunkával teszik kere­set nélkül való proletárrá a tisztességes, dolgos kezet. Nézzük azonban a dolog jogi oldalát. A törvény elítél egy hivatalnokot, a­kit a fegyházban odaállítanak a szedőszekrény mellé, hogy mire onnan kijön, magának exisztenc­iát teremthessen. Ha a tör­vény betűi szerint járnak el, akkor az elítélt betűszedő­nek a fegyházban —­ mert hivatalvesztésre is ítélték — nem lehet a mesterségét folytatni, hanem valamelyes más iparágat, például az asztalosságot kell tanulnia. És ugyan mit gondol az igazságügyi kormány, hogy az a fogházból kikerült és ott tanult nyomdász csak­ugyan teremtett is magának exisztencziát?! Kap-e ez valahol foglalkozást mint betűszedő, avagy felveszi-e azt kebelébe a nyomdásztársadalom ? Nem, soha ! Éppen a közelmúltban volt reá példa, hogy a Magyar­­országi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesülete elutasította egy olyannak az egyesületbe való felvételét kérő folyamodványát, a­ki az aszódi javító­intézetben tanulta a betűszedést. Az egyesület — mint erkölcsi testület — nem is tehe­tett másképen és így fog tenni mindig, ha ehhez hasonló eset adja magát elő. A jogi szempontok rövid mérlegelése után nézzük most ennek az intézkedésnek a nemzetgazdasági fonák­ságait is ! Jogosan tehetjük ezt, mert minket mindig a higgadt mérséklés vezet a tények megítélésében. De, engedel­­met kérünk, az ilyen felháborító dolgok még a leg­hidegebb vérű embert is kihozzák a sodrából. Ilyen dolgok után nem tudjuk elképzelni azt, hogy miért kelljen valakinek zsenge gyermekkorában négy esztendőt tanulnia, ha felszabadulása után Útilaput köt­nek a talpára, hogy egész életét az országutakon,­való csavargással töltse el. És mind csak azért, mert az állam és hatóságok c­entralizáló spekuláczióira a munka­adók rendesen a tanonczgazdálkodással felelnek. Ha már az állam minden áron takarékoskodni akar, ne tegye ezt az iparosok és iparosmunkások rovására.

Next