Grafikai Szemle, 1928-1929 (25. évfolyam, 1-7. szám)
1928-10-01 / 1. szám
Tizennégy esztendő és néhány hónap múlt el azóta, hogy a Grafikai Szemle békebeli utolsó száma megjelent. Tizennégy esztendő... a világegyetem életének egy röpke pillanata, az emberi élettartam egy töredéke..., de ha lelki szemeink előtt fölvonultatjuk e csaknem másfél évtized világhistóriájának gyászos eseményeit, akkor úgy érezzük, mintha az időjárásának óralapján a másodpercmutató is csigalassúsággal mozogna... Az emberek milliói szálltak a férfiélet legszebb korában jeltelen sírok mélyére, milliók váltak nyomorékká, az anyagi javaknak világhistóriai viszonylatban is példátlan pusztulása nyomán az erkölcsi leromlás, züllés sohasem sejtett mértékét észlelhetjük mindenütt az életben. Ez az időszak a szenvedő és satnyuló emberiségre nézve idegsorvasztó lassúsággal múlt el anélkül, hogy a szenvedések, nélkülözések végére értünk volna, avagy csak megsejthetnők a borzalmak végét, a boldogulás vágyva várt kezdetét... Ez a tizennégy esztendő nem suhant el nyomtalanul a nagy nyomdászcsalád feje fölött sem. Sőt, a magyar nyomdászságnak az általánosan érzett bajokon kívül egészen különleges bajokkal kellett megküzdenie, amiket azonban e helyen fölsorakoztatni nem lehetséges. Ez alkalommal csak azokat a veszteségeket említjük föl, amelyek a nyomdászságot szakkulturális élete terén érték. A háború kitörésének első napjaiban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szakkör működését föl kell függeszteni, mert tagjainak több mint kétharmada bevonult. A választmány ezt határozatilag is kimondotta s egyben jóváhagyta az elnökség azon intézkedését, amellyel a Grafikai Szemle nyomásra kész augusztusi számának további munkálatait megállíttatta. Ezek az intézkedések a magyar nyomdászság szakkulturális életét egyik napról a másikra kioltották. Szaklap, szaktanfolyamok, előadások, kiállítások, pályázatok megszűntek és szüneteltek hosszú, hosszú ideig. A háború tartama alatt szakkulturális téren nem fordult elő nevezetesebb esemény. Pedig ha valaha szükség volt céltudatos szakoktatásra a nyomdaipar terén, úgy ez az időszak éppen a 1914—1919 közötti négy esztendő volt. Gondoljunk csak azokra a fiatal szaktársainkra, akik ez időben tanulták Gutenberg apánk ma már művészetté fejlett iparát. Az akkori termelési viszonyok, módszerek, anyagok szinte lehetetlenné tették, hogy valaki magasabb fokú kiképzésben részesülhessen. Fokozta a bajt az is, hogy ifjú tanítványaink nagy része a normális tanulási idő kitöltése előtt volt kénytelen a szedővasat vagy egyengetőkést a Mannlicherrel fölcserélni. Ezek a fiatalok, ha vissza is tértek a katonai életből békés polgári foglalkozásukhoz, szakképzettség dolgában nem képviselték azt a munkástípust, amelyre a nyomdaiparnak szüksége lett volna, hogy a nyomdai üzemek háborúalatti lerongyolódása folytán amúgyis mélyresüllyedt nívóját följavíthatta volna. Ezt éreztük s meg is kíséreltük a korrekciót, de — nem rajtunk múlott — igen kevés sikerrel. A szakkulturális mozgalom megújhodásának első jeleként jelentkezik 1919 legelején az akkor még önálló Szakegyesület akciója a nyomdaipari szakiskola létrehozása érdekében, de ezt a kommün kitörése meggátolja. A kommün bukása utáni időben természetszerűleg gondolni sem lehetett a Szakkör megalakítására, vagy szaktanfolyamok létesítésére. Ehhez hiányzott a nyugodtabb atmoszféra, de még kevesen is voltunk, akik mint a régi Szakkörben vezetőszerepet betöltő szaktársak az új alakulásban is szerepet vállalhattunk volna. Fájdalommal kell megemlékeznünk arról, hogy a háború a Szakkör vezetősége, tekintélyes előadói gárdája sorából nagyon sok küzdőtársunkat kívánta áldozatul szakkulturális életünk pótolhatatlan kárára. Ilyen körülmények között nem is volt csoda, ha hivatalosan senki sem gondolt a magyar nyomdaipari szakkulturális élet föltámasztására. 1920 elején Biró Miklós nyomdatulajdonos megindította a Magyar Grafikát és ezzel a szakmabeliek ideálisabban gondolkodó elemeit újabb munkára serkentette. Ettől az időponttól kezdve már sűrűbben merülnek föl tervezgetések a Szakkör és a szaktanfolyamok föltámasztására. Ezek azonban még mindig csak magánvállalkozások képében jelentkeznek, leginkább a Magyar Grafika környezetéből indulnak ki s ekként nem is vezethetnek eredményre. Az első hivatalos lépést a Szakkör újraalakítása