Grafikai Szemle, 1928-1929 (25. évfolyam, 1-7. szám)

1928-10-01 / 1. szám

Tizennégy esztendő és néhány hónap múlt el azóta, hogy a Grafikai Szemle békebeli utolsó száma megjelent. Tizen­négy esztendő... a világegyetem életének egy röpke pillanata, az emberi élettartam egy töre­déke..., de ha lelki szemeink előtt fölvonul­tatjuk e csaknem másfél évtized világhistóriá­jának gyászos eseményeit, akkor úgy érezzük, mintha az idő­járásának óralapján a másod­percmutató is csigalassúsággal mozogna... Az emberek milliói szálltak a férfiélet legszebb korában jeltelen sírok mélyére, milliók váltak nyomorékká, az anyagi javaknak világhistóriai viszonylatban is példátlan pusztulása nyomán az erkölcsi leromlás, züllés sohasem sejtett mér­tékét észlelhetjük mindenütt az életben. Ez az időszak a szenvedő és satnyuló emberiségre nézve idegsorvasztó lassúsággal múlt el anélkül, hogy a szenvedések, nélkülözések végére értünk volna, avagy csak megsejthetnők a borzalmak végét, a boldogulás vágyva várt kezdetét... Ez a tizennégy esztendő nem suhant el nyom­talanul a nagy nyomdászcsalád feje fölött sem. Sőt, a magyar nyomdászságnak az általánosan érzett bajokon kívül egészen különleges bajok­kal kellett megküzdenie, amiket azonban e helyen fölsorakoztatni nem lehetséges. Ez alkalommal csak azokat a veszteségeket em­lítjük föl, amelyek a nyomdászságot szakkul­turális élete terén érték. A háború kitörésének első napjaiban nyilván­valóvá vált, hogy a Szakkör működését föl kell függeszteni, mert tagjainak több mint kéthar­mada bevonult. A választmány ezt határozatilag is kimondotta s egyben jóváhagyta az elnökség azon intézkedését, amellyel a Grafikai Szemle nyomásra kész augusztusi számának további munkálatait megállíttatta. Ezek az intézkedések a magyar nyomdászság szakkulturális életét egyik napról a másikra kioltották. Szaklap, szaktanfolyamok, előadá­sok, kiállítások, pályázatok megszűntek és szü­neteltek hosszú, hosszú ideig. A háború tartama alatt szakkulturális téren nem fordult elő nevezetesebb esemény. Pedig ha valaha szükség volt céltudatos szakoktatásra a nyomdaipar terén, úgy ez az időszak éppen a 1914—1919 közötti négy esztendő volt. Gon­doljunk csak azokra a fiatal szaktársainkra, akik ez időben tanulták Gutenberg apánk ma már művészetté fejlett iparát. Az akkori ter­melési viszonyok, módszerek, anyagok szinte lehetetlenné tették, hogy valaki magasabb fokú kiképzésben részesülhessen. Fokozta a bajt az is, hogy ifjú tanítványaink nagy része a normális tanulási idő kitöltése előtt volt kénytelen a szedővasat vagy egyengetőkést a Mannlicherrel fölcserélni. Ezek a fiatalok, ha vissza is tértek a katonai életből békés polgári foglalkozásuk­hoz, szakképzettség dolgában nem képviselték azt a munkástípust, amelyre a nyomdaiparnak szüksége lett volna, hogy a nyomdai üzemek háborúalatti lerongyolódása folytán amúgyis mélyresüllyedt nívóját följavíthatta volna. Ezt éreztük s meg is kíséreltük a korrekciót, de — nem rajtunk múlott — igen kevés sikerrel. A szakkulturális mozgalom megújhodásának első jeleként jelentkezik 1919 legelején az akkor még önálló Szakegyesület akciója a nyomdaipari szakiskola létrehozása érdekében, de ezt a kom­­mün kitörése meggátolja. A komm­ün bukása utáni időben természetszerű­leg gondolni sem lehetett a Szakkör megalakí­tására, vagy szaktanfolyamok létesítésére. Ehhez hiányzott a nyugodtabb atmoszféra, de még kevesen is voltunk, akik mint a régi Szakkörben vezetőszerepet betöltő szaktársak az új alaku­lásban is szerepet vállalhattunk volna. Fájda­lommal kell megemlékeznünk arról, hogy a háború a Szakkör vezetősége, tekintélyes elő­adói gárdája sorából nagyon sok küzdőtársunkat kívánta áldozatul szakkulturális életünk pótol­hatatlan kárára. Ilyen körülmények között nem is volt csoda, ha hivatalosan senki sem gondolt a magyar nyomdaipari szakkulturális élet föl­támasztására. 1920 elején Biró Miklós nyomdatulajdonos megindította a Magyar Grafikát és ezzel a szakmabeliek ideálisabban gondolkodó elemeit újabb munkára serkentette. Ettől az időponttól kezdve már sűrűbben merülnek föl tervezgeté­­sek a Szakkör és a szaktanfolyamok föltámasz­tására. Ezek azonban még mindig csak magán­­vállalkozások képében jelentkeznek, leginkább a Magyar Grafika környezetéből indulnak ki s ekként nem is vezethetnek eredményre. Az első hivatalos lépést a Szakkör újraalakítása

Next