Honi Ipar, 1907 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1907-01-01 / 1. szám
z ipar mai helyzetének. A külkereskedelem keletre való terelésének elmulasztásánál láttam én a magyar közönyt először. Három körutat csináltam az országban a magyar ipar érdekében s dő alkalmam nyilt tapasztalatok gyűjtésére. Jártam városról-városra, mezővárosról-mezővárosra, vidéki kiállítási bizottságok és ipartestületek szervezése érdekében és ahol csak szerét eíthettem, magam közvetítettem a megrendeléseket, szenzoroskodtam a magyar iparnak. Mit láttam akkor? Azt, hogy az iparos osztály nagyrészt bevándorolt idegen, aki mikor itt meggazdagodott, összecsomagolta holmiját és tudományát s vitte haza, a külföldre. Akkor mondottam, hogy a magyar iparhoz először meg kell teremteni a magyar iparos osztályt, hogy aztán annak segélyével megszerezzük a piaczot. Beadtam akkor a Házban egy memorandumot az alsófokú ipariskolák felállítása dolgában. A kultuszminiszteri tárcza tárgyalásának megkezdésekor történt. Ugyanazon a napon, egy órával azelőtt fejezték be a földművelésügyi tárcza tárgyalását egy nagy elhatározással. Megszavaztak egy Verneuil nevű angol mén megvételére — ha jól emlékszem — 140.000 forintot, lelkes örömrivalgás között. Zárjel között jegyzem meg, hogy a nemes állat már egy év múlva lezárta örökre szemeit. Egy félórával — mondom — e határozat meghozatala után javaslom, hogy állítsanak be a kultuszminiszteri tárcza költségvetésébe alsófokú ipariskolák felállítására 12— 20.000 forintot. A lelkesedés lelohadt, minden arca megnyúlt. Én nyíltan kijelentettem, hogy az már mégsem járja, hogy egy órával ezelőtt megszavaztak egy lóért 140.000 irtot és most ellenvetéseket mernek tenni rongyos 12—20.000 forint miatt, amelylyel a magyar iparoktatás alapkövét lehetne lerakni. Erre azt felelték : »Az nem tartozik ide !« »A 140.000 forint már meg van szavazva !« »A közoktatási tárczára nem lehet többé visszatérni !« Trefort odasomfordál mellém és halk hangon kezd kapacitálni : »De kérlek, nyugodj meg abban, hogy nincs pénz rá !« Én nem nyugodtam meg és igy szóltam : T. Ház ! A miniszter úr mondja, hogy e czélra nincs pénz. Hátha én a pénzt rendelkezésre bocsátom, kötelezi-e magát a miniszter úr arra, hogy az iskolákat fenn fogja tartani?« A miniszter habozott. Ekkor láttam én az országos közönyt az iparügyekben másodszor. Végre nem menekülhetett a miniszter és meg kellett ígérnie, hogy az iskolák fentartásáról az állam gondoskodni fog, ha én felállítom őket. Akkor én így szóltam a t. Házhoz : »Én szívesen átadok és rendelkezésére bocsátok a miniszter úrnak ezennel egy 20.000 frtos utalványt, amely a felállítási költségek fedezését lehetővé teszi. Ezek után az iskolákat a tisztelt Ház jóindulatába ajánlom. Hát mit lehetett csinálni? ! El kellett fogadni ezt az ajánlatot, sőt meg is kellett köszönni nekem. De aztán jöttek az ellenvetések : »Hja barátom, hát szépnek szép, de az iparosok nem fogják az iskolákat igénybe venni, mert a tanonczoknak a gyermekeket kell ringatni, a műhelyeket tisztítani , fel fogjuk állítani az iskolákat és nem lesz tanuló. Az ellenvetések csak arra kellettek, hogy rám sózzák azt a kötelességet, hogy bejárjam az országot, az iparosokat kapacitáljam és az iskolák tényleges létesítéséről is én gondoskodtam. Ezt meg is tettem. Magam mellé vettem Jágóczy Péterffy Józsefet és bejártam 89 községet. Éjjel utaztam, nappal agitáltam. Elköltöttem 20.000 írt helyett 42 ezeret és csináltam 27.800 gyermek számára tanoncziskolát. Utazásom tanulságairól és tapasztalatairól egy elaborátumot dolgoztam ki és át is adtam illetékes helyen. 17 év múlt el azóta, mai napig sem kaptam erre egy sor választ sem. Megcsináltam az iparos-iskolákat és kidolgoztattak ezek számára 5—6 tankönyvet, amelyek darabonként 1.50—1.60 forintba kerültek. Kifejtettem a miniszternek, hogy ez képtelenség, a szegény iparos nem tudja megfizetni ezeket a tankönyveket. Azt a feleletet kaptam, hogy hja, ezen nem lehet változtatni ! Mit tehettem egyebet, összevásároltam a magam költségén valamennyi könyvet, leszállítottam árukat busz krajczárra és így bocsátottam áruba. Ezt is hallgatagon vették tudomásul. Később azt láttam, hogy az iparoktatás fejlesztése elkerülhetetlenül szükséges ; elmentem az öreg Posner Károly Lajoshoz és rábeszéltem őt a technológiai iparmúzeum felállítására, amely a felsőfokú iparoktatás otthonává lett. Kibéreltük a Beleznay-kertet és megcsináltuk a múzeumot, amely hivatását gyönyörűen töltötte be. Egy külön kuratóriumot alakítottunk a múzeum igazgatására, amelynek én voltam az elnöke. És mit felelt erre az állam? Egy szép reggel levelet kaptam, mely körülbelül így hangzott : »Tisztelt Gróf Úr ! Van szerencsém önt arról értesíteni, hogy a technológiai iparmúzeum vezetésére alakult kuratóriumot feloszlatom és önt az abban viselt elnöki állásától felmentem.« Ez volt a jutalmam a technológiai iparmúzeum felállításáért. Közönséges elcsapatás. Az országos közöny valóságos diadalt ült az első kiállítások rendezése körül is. Mikor 1879-ben a fehérvári kiállítást akartam rendezni, a kormánytól segélyt kértem. A kormány adott is 600, mondd hatszáz forintot. A társadalmi előkelőségek, akikhez fordultam, hallani sem akartak anyagi áldozatról." Én a saját zsebemből előlegeztem 78.000 irtot ; mindenki azt mondta, hogy azt a pénzt kidobtam. Bebizonyítottam, hogy nem kell félni a kiállítások rendezésétől, a pénzemet visszakaptam, sőt a kiállítás még fölösleggel is záródott és azonkívül még a múzeumnak ajándékozhattam a gyönyörű kapukat és állványokat, amelyeket a párisi kiállításon vettem. A fehérvári kiállítás után gazdasági és iparos-kongresszus ült össze Budapesten. Ott hangoztattam,hogy a legnagyobb baj a magyar textilipar hiánya és hogy e hiány miatt szövetneműekért évenként 160 milliót viszünk a külföldre. Rám hagyták, hogy úgy van, helyes. Én nem értem be ennyivel, hanem kimentem Freiwal- HONI IPAR Munkás-Ellenőrző ÉS BÉRLAP-AUTOMATA „ROCHESTER“ . Ellenőrzése feltétlenül megbízható. Egy és ugyanazon bérlapon registrálja az egész heti munkaidőt. A napi munkaidő átvitele könyvekbe elesik. Megtakarít munkát, időt és pénzt. A munkást teljesen megnyugtatja. Differencziákat a munkásokkal kizár. Egyedárusítója:NEMÉNYI ODON BUDAPEST,VI. ANDRÁSSY-ÚT 43 rTelefon 12—27. GRAB M. FIAI Gyárt mindennemű viaszkosvászon-árut . GYŐR. .• viaszkosvászon gyára Gyárt mindennemű viaszkosvászon-áru