Honi Ipar, 1907 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1907-01-01 / 1. szám

z ipar mai helyzetének. A külkereske­delem keletre való terelésének elmu­lasztásánál láttam én a magyar kö­zönyt először. Három körutat csináltam az or­­szágban a magyar ipar érdekében s dő alkalmam nyilt tapasztalatok gyűjté­sére. Jártam városról-városra, mező­­városr­ól-mező­városra, vidéki kiállí­tási bizottságok és ipartestületek szer­vezése érdekében és a­hol csak szerét e­íthettem, magam közvetítettem a megrendeléseket, szenzoroskodtam a magyar iparnak. Mit láttam akkor? Azt, hogy az iparos­ osztály nagyrészt bevándorolt idegen, a­ki mikor itt meggazdagodott, összecsomagolta hol­miját és tudományát s vitte haza, a külföldre. Akkor mondottam, hogy a magyar iparhoz először meg kell te­remteni a magyar iparos­ osztályt, hogy aztán annak segélyével megsze­rezzük a piaczot. Beadtam akkor a Házban egy me­morandumot az alsófokú ipariskolák felállítása dolgában. A kultuszminisz­teri tárcza tárgyalásának megkezdé­sekor történt. Ugyanazon a napon, egy órával azelőtt fejezték be a föld­művelésügyi tárcza tárgyalását egy nagy elhatározással. Megszavaztak egy Verneuil nevű angol mén megvé­telére — ha jól emlékszem — 140.000 forintot, lelkes örömrivalgás között. Zárj­el között jegyzem meg, hogy a nemes állat már egy év múlva lezárta örökre szemeit. Egy félórával — mon­dom — e határozat meghozatala után javaslom, hogy állítsanak be a kul­tuszminiszteri tárcza költségvetésébe alsófokú ipariskolák felállítására 12— 20.000 forintot. A lelkesedés lelohadt, minden arca megnyúlt. Én nyíltan kijelentettem, hogy az már mégsem járja, hogy egy órával ezelőtt megsza­vaztak egy lóért 140.000 irtot és most ellenvetéseket mernek tenni rongyos 12—20.000 forint miatt, a­melylyel a magyar iparoktatás alapkövét lehetne lerakni. Erre azt felelték : »Az nem tartozik ide !« »A 140.000 forint már meg van szavazva !« »A közoktatási tárczára nem lehet többé visszatérni !« Trefort odasomfordál mellém és halk hangon kezd kapac­itálni : »De kér­lek, nyugodj meg abban, hogy nincs pénz rá !« Én nem nyugodtam meg és igy szóltam : T. Ház ! A miniszter úr mondja, hogy e czélra nincs pénz. Hátha én a pénzt rendelkezésre bocsá­tom, kötelezi-e magát a miniszter úr arra, hogy az iskolákat fenn fogja tar­tani?« A miniszter habozott. Ekkor láttam én az országos közönyt az ipar­ügyekben másodszor. Végre nem menekülhetett a minisz­ter és meg kellett ígérnie, hogy az is­kolák fentartásáról az állam gondos­kodni fog, ha én felállítom őket. Akkor én így szóltam a t. Házhoz : »Én szí­vesen átadok és rendelkezésére bocsá­tok a miniszter úrnak ezennel egy 20.000 frtos utalványt, a­mely a fel­­állítási költségek fedezését lehetővé teszi. Ezek után az iskolákat a tisztelt Ház jóindulatába ajánlom­. Hát mit lehetett csinálni? ! El kellett fogadni ezt az ajánlatot, sőt meg is kellett kö­szönni nekem. De aztán jöttek az el­lenvetések : »Hja barátom, hát szép­nek szép, de az iparosok nem fogják az iskolákat igénybe venni, mert a tanonczoknak a gyermekeket kell rin­gatni, a műhelyeket tisztítani , fel fogjuk állítani az iskolákat és nem lesz tanuló. Az ellenvetések csak arra kellettek, hogy rám sózzák azt a kötelességet, hogy bejárjam az országot, az iparoso­kat kapac­itáljam és az iskolák tény­leges létesítéséről is én gondoskodtam. Ezt meg is tettem. Magam mellé vet­tem Jágóczy Péterffy Józsefet és be­jártam 89 községet. Éjjel utaztam, nappal agitáltam. Elköltöttem 20.000 írt helyett 42 ezeret és csináltam 27.800 gyermek számára tanonczisko­­lát. Utazásom tanulságairól és tapasz­talatairól egy elaborátumot dolgoztam ki és át is adtam illetékes helyen. 17 év múlt el azóta, mai napig sem kap­tam erre egy sor választ sem. Megcsináltam az iparos-iskolákat és kidolgoztattak ezek számára 5—6 tankönyvet, a­melyek darabonként 1.50—1.60 forintba kerültek. Kifej­tettem a miniszternek, hogy ez kép­telenség, a­ szegény iparos nem tudja megfizetni ezeket a tankönyveket. Azt a feleletet kaptam, hogy hja, ezen nem lehet változtatni ! Mit tehettem egyebet, összevásároltam a magam költségén valamennyi könyvet, le­szállítottam árukat busz krajczárra és így bocsátottam áruba. Ezt is hall­gatagon vették tudomásul. Később azt láttam, hogy az iparok­tatás fejlesztése elkerülhetetlenül szükséges ; elmentem az öreg Posner Károly Lajoshoz és rábeszéltem őt a technológiai iparmúzeum felállítására, a­mely a felsőfokú iparoktatás ottho­nává lett. Kibéreltük a Beleznay-ker­­tet és megcsináltuk a múzeumot, a­mely hivatását gyönyörűen töltötte be. Egy külön kuratóriumot alakítot­tunk a múzeum igazgatására, a­mely­nek én voltam az elnöke. És mit felelt erre az állam? Egy szép reggel levelet kaptam, mely körülbelül így hang­zott : »Tisztelt Gróf Úr ! Van szeren­csém önt arról értesíteni, hogy a tech­nológiai iparmúzeum vezetésére ala­kult kuratóriumot feloszlatom és önt az abban viselt elnöki állásától fel­mentem.« Ez volt a jutalmam a tech­nológiai iparmúzeum felállításáért. Közönséges elcsapatás. Az országos közöny valóságos dia­dalt ült az első kiállítások rendezése körül is. Mikor 1879-ben a fehérvári kiállítást akartam rendezni, a kor­mánytól segélyt kértem. A kormány adott is 600, mondd hatszáz forintot. A társadalmi előkelőségek, a­kikhez fordultam, hallani sem akartak anyagi áldozatról." Én a saját zsebemből elő­legeztem 78.000 irtot ; mindenki azt mondta, hogy azt a pénzt kidobtam. Bebizonyítottam, hogy nem kell félni a kiállítások rendezésétől, a pénzemet visszakaptam, sőt a kiállítás még fölösleggel is záródott és azonkívül még a múzeumnak ajándékozhattam a gyönyörű kapukat és állványokat, a­melyeket a párisi kiállításon vettem. A fehérvári kiállítás után gazdasági és iparos-kongresszus ült össze Buda­pesten. Ott hangoztattam,­­hogy a legnagyobb baj a magyar textilipar hiánya és hogy e hiány miatt szövet­­neműekért évenként 160 milliót vi­szünk a külföldre. Rám hagyták, hogy úgy van, helyes. Én nem értem be ennyivel, hanem kimentem Freiwal- HONI IPAR Munkás-Ellenőrző ÉS BÉRLAP-AUTOMATA­­ „ROCH­ESTER“ . Ellenőrzése feltétlenül megbízható. Egy és ugyanazon bérlapon registrálja az egész heti munkaidőt. A napi munkaidő átvitele könyvekbe elesik. Megtakarít munkát, időt és pénzt. A munkást teljesen megnyugtatja. Differencziákat a munkásokkal kizár. Egyed­árusítója:NEMÉNYI ODON BUDAPEST,VI. ANDRÁSSY-ÚT 43 rTelefon 12—27. G­RAB M. FIAI Gyárt mindennemű viaszkosvászon-árut . GYŐR. .• viaszkos­­­vászon gyára Gyárt mindennemű viaszkosvászon-áru

Next