Az Illatszerész, 1938 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
4. oldal AZ ILLAT SZI KÉSZ 1. szám MODERN ARCÁPOLÁS: tejszinszappan Eladási ára 44 és 64 fillér HAJNAL IPARI R T. Budapest, IX., Gubacsi út II szakmában nem lehetett visszhangja, ha a bejegyzett márkacikkek védett árait sem sikerült mindeddig megvédeni. Az érdekeltség vezetőinek magasabb erkölcsi színvonalra kell emelkedniük, hogy a szakmát a szabott ármozgalom részére meg tudják nyerni. Valamely szakma irányításának nem szabad jelszavak alapján történni. A szakma vezetőségének nem szabad az öndicséret, az egymás állandó felmagasztalása és folytonos bizalmi nyilatkozatok alapjára helyezkednie, nincs helye a szakma vezetésében a folytonos személyeskedésnek és önkényeskedésnek, hanem tervszerűnek és előrelátónak kell lenni annak a vezetőségnek, amely hivatva van a szakma boldogulását előmozdítani és emellett tért kell engedni a szakma összességének, hogy minden fontosabb ügyben véleményét nyilváníthassa, nem lehet és nem szabad a közügyekből kirekeszteni azokat, akik esetleg szembe kerülnek a közérdeket kisajátító egyéni- és klikkérdekekkel. A szakmai mérleg passzív, a hibákra, ha nem is az összesekre, rámutattunk, most már elvárjuk, hogy a rendes kereskedő elgondolásával a hibák kiküszöböltessenek és a szakma élére olyan vezetőség kerüljön, amely hivatása magaslatán áll és képessége, képzettsége és kortársainak szeretete a jövőbeli boldogulást elősegítse. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, mert hiszen a szaklapnak nem lehet az a hivatása, mindazonáltal az újév küszöbén meg kell emlékeznünk a várható eseményekről is. Az a szerencsétlen hír terjedt el, hogy az 1938-as év a dekonjunktúra jegyében fog lefolyni. Hogy dekonjunktúra legyen, ahhoz konjunktúrának is kellett előbb lennie, márpedig az illatszerszakmának évekre visszamenőleg konjunktúrája nem volt, tehát ennél a szakmánál a dekonjunktúra sem állhat be. Sőt a detailkereskedelemben a jövő esztendő bizonyos fokú fellendülést kell, hogy előidézzen és pedig azáltal, hogy az eucharisztikus kongresszust Budapesten tartják meg, ami több mint 200.000 idegen ideözönlését jelenti, ezek nemcsak Budapestet, hanem a vidéket is fel fogják keresni és ha ennek az embertömegnek csak a töredékét tudjuk megnyerni a szakma vevőiül, úgy máris egy bizonyos többletforgalmat jelent ez a detailkereskedelem részére. A Szent István-év meg fogja mozgatni nemcsak az egész belföld, hanem a külföld magyarságának jó részét is és ez ismét nagy áruforgalmi emelkedést kell, hogy jelentsen. Nincsen tehát semmi ok sem arra, hogy a dekonjunkturális kiábhíreknek teret engedjünk és ha az illatszerszakma állandó problémáit sikerülni fogldani, tehetséges vezetőségnek megoldani, úgy az 1938. év elé kellő bizalommal tekinthetünk. Ha valamely áru nincsen raktáron Teljesen kizárt dolog, hogy minden márkájú árut, mely a piacra kerül, tarthassunk. Épp ezért gyakran előfordulhat, hogy a vevő oly márkájú cikket kér, melyet nem tart az illető kereskedő. Sohasem szabad azonban a vevőnek ilyenkor azt mondani: «Sajnálom, ezt nem tartom.» Hanem helyesen akkor cselekszünk, ha szó nélkül a szóban forgó cikkből azt a márkát tesszük a vevő elé, melyet mi bevezettünk és a legtermészetesebb hangon kijelentjük, hogy: «Mi ezt a márkát ajánljuk.» Azután mondjuk el annak a cikknek előnyeit, de egy szóval se becsméreljük le a másik gyártmányt, mert ezzel csak bizalmatlanná tesszük a vevőt. Ugyancsak ezt az eljárást kövessük, ha valamely cikk kifogy a raktárunkból. Minden megjegyzés nélkül tegyük a kívánt cikknek megfelelő pótanyagot, mely lehetőleg a kért cikknél jobb legyen, a vevő elé és csak, ha már a kezébe vette és megnézte, akkor kezdjük azt dicsérni, megjegyezve, hogy bár valamivel drágább, de sokkal jobb és annak beszerzése előnyösebb. Ha ügyesen magyarázunk, a vevő megveszi az árut és minthogy jót adtunk neki, velünk szemben a bizalma csak növekedni fog. (V. K.) Szabad kereskedelem vagy képesítés? Közeledik január 10-ike, ameddig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseletek részére határidőt adott arra, hogy Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter által a kereskedelem képesítésének kötéséhez szóló 17 kérdésre a választ megadják. A legtöbb érdekképviselet már a válaszadással elkészült, csaknem valamennyi közgyűlést hívott egybe, amelyen a tagok mindegyikének módot adott a felszólalásra. Az érdekképviseletek állásfoglalásának nagy részét már lapunk korábbi számaiban ismertettük, úgyszintén a sajtó állásfoglalását is. Az újabb állásfoglalások közül rendkívül érdekes dr. Mössmer Pál kereskedelmi főtanácsosnak «A képesítés kérdéséhez] című, az OMKE karácsonyi számában megjelent cikke, amely páratlan tárgyilagossággal ítéli meg a kérdést és végeredményében a felhozott érvek alapján a kereskedelem képesítése ellen foglal állást. Dr. Messmer három csoportra osztja azokat, akik a képesítést kívánják; az első csoportba a valóban tiszteletreméltó idealistákat sorolja, akik zászlójukra a kereskedelem nívójának, tekintélyének emelését tűzték ki és hangsúlyozzák, hogy a kereskedelmi szabadság — felfogásuk szerint — az egész kereskedelem számára olyan nemes értelemben vett kincs, amelyet elherdálni nem akarnak. Mindazonáltal azt állítják, hogy felfogásuk szerint ez a kereskedelem képesítéshez kötésével nincsen veszélyeztetve. A második tábor, amely az elsővel ellentétben a szakmai képesítés szűkkeblű jelszavát írta zászlójára, kölcsönveszi ugyan a kereskedelmi nívó emelésének tetszetős jelszavát, de az általános kereskedelmi képesítés elvét írott malasztnak tekinti és igazi célja a szakmai zsúfoltság megakadályozása. A harmadik csoportnak nem is a jelszó a fontos, ezek a régi céherkölcsök ködös romantikájával fennen lobogtatják a zászlót, a céh életformák visszaállítását tűzték ki célul és visszatérnek nemcsak külsejükben, de belső szellemi elgondolásukban is a céhek középkori retrográd formájához. Megállapítása szerint a kereskedőosztály tekintélyének régen ártott valami annyira, mint az az agitáció, amelyet a képesítéshez kötés hívei téves eszközökkel, helytelen argumentációval folytatnak a kereskedelmi tekintély emelése érdekében. Túlbuzgósággal rántják le ennek az osztálynak mások által nem egyszer helytelenül kikezdett tekintélyét, becsületét és úgy állítják be, mintha a magyar kereskedőosztály a hírhedt levantinus kereskedelem színvonalára sülyedt volna le, pedig a magyar kereskedőosztály minden tekintetben megállja helyét, nagy többségben tanult, képzett kereskedőkből áll, akik kereskedői invenciójukról, kereskedői képességükről bizonyságot tettek. Hová jutunk — kérdezi —, ha magunk állítunk ki magunkról ilyen hamis szegénységi bizonyítványt? Ha ilyen becsmérlő kifejezések hangzanak el, mint amilyenek a képesítéshez kötés akciója során hangzottak el? Kötelességének tartja, hogy ezeket a vádakat visszautasítsa. Egy osztály tekintélyénél mindig az élén állók színvonala, társadalmi pozíciója lesz a döntő, nem pedig a legalsóbb rétegek színvonala. A kereskedői szaktekintély sem hozható szoros összefüggésbe azzal, várjon az illető kereskedő műveltségét, kereskedői szaktudását, szakismeretét feltétlenül a tanonciskolában, inasi és segédévek alatt szerezte, vagy pedig esetleg az egyetemen. És hány ilyen kitűnő diplomás kereskedőnk van, aki nem mint inas és segéd szerezte meg a maga szaktudását, de megszerezte azt azzal az autodidakszissal, amelyre a kereskedő egyéb ismeretei szerzésénél is rá van utalva. Kereskedőnek születni kell, lehet kereskedői pályára céltudatosan nevelni is, de ezzel sem fogunk tudni kereskedő-tehetségeket nevelni, mert azt nem lehet iskolában tankönyvekből megtanulni, sem a pult mellett, ha nincs hozzá kereskedői érzék és itt hivatkozik dr. Kacsóh Bálint kér. min. osztálytanácsosra, a kereskedelmi problémák és a kereskedelem képesítéshez kötésének kitűnő és objektív ismerőjére, aki egy előadásában kifejtené, hogy „akiben nincsenek meg bizonyos alapkövetelmények, mint személyiségének alapsajátosságai, abból sohasem lehet jó kereskedő. Ebből a szempontból szinte azt mondhatnám, hogy a jó kereskedő születik. Talán egy kis túlzást találhatnak egyesek ebben a megállapításokban, de azok a tapasztalatok, amelyeket a kereskedőkkel való érintkezés során éveken át szereztem, megerősítenek ebben a felfogásomban.“ Messmer arra a kérdésre, hogy a képesítéshez kötést tekinti e a kereskedelmi osztály nívója, tekintélye emelésének egyetlen járható útjának, határozott nemmel felel. És azzal folytatja.