Az Illatszerész, 1938 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

4. oldal AZ ILLAT SZI KÉSZ 1. szám MODERN ARCÁPOLÁS: tejszinszappan Eladási ára 44 és 64 fillér HAJNAL IPARI R­ T. Budapest, IX., Gubacsi­ út II szakmában nem lehetett visszhangja, ha a bejegyzett márka­cikkek védett árait sem sikerült mindeddig megvédeni. Az érde­keltség vezetőinek magasabb erkölcsi színvonalra kell emelked­niük, hogy a szakmát a szabott ár­mozgalom részére meg tud­ják nyerni. Valamely szakma irányításának nem szabad jelszavak alap­ján történni. A szakma vezetőségének nem szabad az öndicséret, az egymás állandó felmagasztalása és folytonos bizalmi nyilat­kozatok alapjára helyezkednie, nincs helye a szakma vezetésé­ben a folytonos személyeskedésnek és önkényeskedésnek, hanem tervszerűnek és előrelátónak kell lenni annak a vezetőségnek, amely hivatva van a szakma boldogulását előmozdítani és emel­lett tért kell engedni a szakma összességének, hogy minden fon­tosabb ügyben véleményét nyilváníthassa, nem lehet és nem szabad a közügyekből kirekeszteni azokat, akik esetleg szembe kerülnek a közérdeket kisajátító egyéni- és klikkérdekekkel. A szakmai mérleg passzív, a hibákra, ha nem is az össze­sekre, rámutattunk, most már elvárjuk, hogy a rendes keres­kedő elgondolásával a hibák kikü­szöböltessenek és a szakma élére olyan vezetőség kerüljön, amely hivatása magaslatán áll és képessége, képzettsége és kortársainak szeretete a jövőbeli boldogulást elősegítse. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, mert hiszen a szak­lapnak nem lehet az a hivatása, mindazonáltal az újév küszö­bén meg kell emlékeznünk a várható eseményekről is. Az a sze­rencsétlen hír terjedt el, hogy az 1938-as év a dekonjunktúra je­gyében fog lefolyni. Hogy dekonjunktúra legyen, ahhoz kon­junktúrának is kellett előbb lennie, már­pedig az illatszerszak­mának évekre visszamenőleg konjunktúrája nem volt, tehát ennél a szakmánál a dekonjunktúra sem állhat be. Sőt a detail­­kereskedelemben a jövő esztendő bizonyos fokú fellendülést kell, hogy előidézzen és pedig azáltal, hogy az eucharisztikus kon­gresszust Budapesten tartják meg, ami több mint 200.000 idegen ideözönlését jelenti, ezek nemcsak Budapestet, hanem a vidéket is fel fogják keresni és ha ennek az embertömegnek csak a töredé­két tudjuk megnyerni a szakma vevőiül, úgy máris egy bizonyos többletforgalmat jelent ez a detailkereskedelem részére. A Szent István-év meg fogja mozgatni nemcsak az egész belföld, hanem a külföld magyarságának jó részét is és ez ismét nagy árufor­galmi emelkedést kell, hogy jelentsen. Nincsen tehát semmi ok sem arra, hogy a dekonjunkturális kiábhíreknek teret enged­jünk és ha az illatszerszakma állandó problémáit sikerülni fog­l­d­a­ni, tehetséges vezetőségnek megoldani, úgy az 1938. év elé kellő bizalommal tekinthetünk. Ha valamely áru nincsen raktáron Teljesen kizárt dolog, hogy minden márkájú árut, mely a piacra kerül, tarthassunk. Épp ezért gyakran előfordul­hat, hogy a vevő oly márkájú cikket kér, melyet nem tart az illető kereskedő. Sohasem szabad azonban a vevőnek ilyenkor azt mondani: «Sajnálom, ezt nem tartom.» Hanem helyesen akkor cselekszünk, ha szó nélkül a szóban forgó cikkből azt a márkát tesszük a vevő elé, melyet mi bevezet­tünk és a legtermészetesebb hangon kijelentjük, hogy: «Mi ezt a márkát ajánljuk.» Azután mondjuk el annak a cikk­nek előnyeit, de egy szóval se becsméreljük le a másik gyártmányt, mert ezzel csak bizalmatlanná tesszük a vevőt. Ugyancsak ezt az eljárást kövessük, ha valamely cikk kifogy a raktárunkból. Minden megjegyzés nélkül tegyük a kívánt cikknek megfelelő pótanyagot, mely lehetőleg a kért cikknél jobb legyen, a vevő elé és csak, ha már a kezébe vette és megnézte, akkor kezdjük azt dicsérni, megjegyezve, hogy bár valamivel drágább, de sokkal jobb és annak be­szerzése előnyösebb. Ha ügyesen magyarázunk, a vevő meg­veszi az árut és minthogy jót adtunk neki, velünk szemben a bizalma csak növekedni fog. (V. K.) Szabad kereskedelem vagy képesítés? Közeledik január 10-ike, ameddig a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara az érdekképviseletek részére határidőt adott arra, hogy Bornemisza Géza kereskedelemügyi minisz­ter által a kereskedelem képesítésének kötéséhez szóló 17 kérdésre a választ megadják. A legtöbb érdekképviselet már a válaszadással elkészült, csaknem valamennyi közgyűlést hívott egybe, amelyen a tagok mindegyikének módot adott a felszólalásra. Az érdekképviseletek állásfoglalásának nagy részét már lapunk korábbi számaiban ismertettük, úgyszin­tén a sajtó állásfoglalását is. Az újabb állásfoglalások közül rendkívül érdekes dr. Mössmer Pál kereskedelmi főtanácsosnak «A képesítés kér­­déséhez] című, az OMKE karácsonyi számában megjelent cikke, amely páratlan tárgyilagossággal ítéli meg a kér­dést és végeredményében a felhozott érvek alapján a kereskedelem képesítése ellen foglal állást. Dr. Messmer három csoportra osztja azokat, akik a képesítést kívánják; az első csoportba a valóban tiszteletreméltó idealistákat sorolja, akik zászlójukra a kereskedelem nívójának, tekintélyének eme­lését tűzték ki és hangsúlyozzák, hogy a kereskedelmi szabad­ság — felfogásuk szerint — az egész kereskedelem számára olyan nemes értelemben vett kincs, amelyet elherdálni nem akarnak. Mindazonáltal azt állítják, hogy felfogásuk szerint ez a kereskedelem képesítéshez kötésével nincsen veszélyeztetve. A második tábor, amely az elsővel ellentétben a szakmai képe­sítés szűkkeblű jelszavát írta zászlójára, kölcsönveszi ugyan a kereskedelmi nívó emelésének tetszetős jelszavát, de az általá­nos kereskedelmi képesítés elvét írott malasztnak tekinti és igazi célja a szakmai zsúfoltság megakadályozása. A harmadik csoportnak nem is a jelszó a fontos, ezek a régi céherkölcsök ködös romantikájával fennen lobogtatják a zászlót, a céh élet­formák visszaállítását tűzték ki célul és visszatérnek nemcsak külsejükben, de belső szellemi elgondolásukban is a céhek kö­zépkori retrográd formájához. Megállapítása szerint a kereskedőosztály tekintélyének ré­gen ártott valami annyira, mint az az agitáció, amelyet a képe­sítéshez kötés hívei téves eszközökkel, helytelen argumentáció­val folytatnak a kereskedelmi tekintély emelése érdekében. Túl­buzgósággal rántják le ennek az osztálynak mások által nem egyszer helytelenül kikezdett tekintélyét, becsületét és úgy állít­ják be, mintha a magyar kereskedőosztály a hírhedt levantinus kereskedelem színvonalára sülyedt volna le, pedig a magyar kereskedőosztály minden tekintetben megállja helyét, nagy több­ségben tanult, képzett kereskedőkből áll, akik kereskedői inven­ciójukról, kereskedői képességükről bizonyságot tettek. Hová jutunk — kérdezi —, ha magunk állítunk ki magunkról ilyen hamis szegénységi bizonyítványt? Ha ilyen becsmérlő kifejezések hangzanak el, mint amilyenek a képesítéshez kötés akciója során hangzottak el? Kötelességének tartja, hogy ezeket a vádakat visszautasítsa. Egy osztály tekintélyénél mindig az élén állók színvonala, társadalmi pozíciója lesz a döntő, nem pedig a leg­alsóbb rétegek színvonala. A kereskedői szaktekintély sem hoz­ható szoros összefüggésbe azzal, várjon az illető kereskedő mű­veltségét, kereskedői szaktudását, szakismeretét feltétlenül a ta­nonciskolában, inasi és segédévek alatt szerezte, vagy pedig esetleg az egyetemen. És hány ilyen kitűnő diplomás kereske­dőnk van, aki nem mint inas és segéd szerezte meg a maga szaktudását, de megszerezte azt azzal az autodidakszissal, amelyre a kereskedő egyéb ismeretei szerzésénél is rá van utalva. Kereskedőnek születni kell, lehet kereskedői pályára cél­tudatosan nevelni is, de ezzel sem fogunk tudni kereskedő-tehet­ségeket nevelni, mert azt nem lehet iskolában tankönyvekből megtanulni, sem a pult mellett, ha nincs hozzá kereskedői érzék és itt hivatkozik dr. Kacsóh Bálint kér. min. osztálytanácsosra, a kereskedelmi problémák és a kereskedelem képesítéshez köté­sének kitűnő és objektív ismerőjére, aki egy előadásában kifej­tené, hogy „akiben nincsenek meg bizonyos alapkövetelmények, mint személyiségének alapsajátosságai, abból sohasem lehet jó kereskedő. Ebből a szempontból szinte azt mondhatnám, hogy a jó kereskedő születik. Talán egy kis túlzást találhatnak egye­sek ebben a megállapításokban, de azok a tapasztalatok, ame­lyeket a kereskedőkkel való érintkezés során éveken át szerez­tem, megerősítenek ebben a felfogásomban.“ Messmer arra a kérdésre, hogy a képesítéshez kötést tekinti e a kereskedelmi osztály nívója, tekintélye emelésének egyetlen járható útjának, határozott nem­mel felel. És azzal folytatja.

Next