Iparügyek, 1892 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1892-01-15 / 1. szám

a­ lások vannak folyamatban oly rendszabályok iránt, melyek valahára a jogosult panaszok megszüntetését eredményezzék a rabok ipari foglalkoztatásának oly rendszere által, mely a börtönügyi követelményeknek megfeleljen, de egyszersmind a legitim iparűzésnek is hatályos védelmet nyújtson. E mellett azon­ban újból is felhívjuk az ipartestületi t. elöljáróságokat, hogy az oly sokszor han­goztatott „konkrét esetekének akár hozzánk, akár az illetékes kamarához való bejelenté­sével fel ne hagyjanak. IX. A terjedelmes leirat, melyet a keres­kedelemügyi miniszter úr a törvényrevízió kérdésében hozzánk intézett, csak részben fogja az e kérdés körül legfőképen összpon­tosult várakozásokat kielégíteni. A­z. elöl­járóságok bizonyára teljes higgadtsággal fogják fontolóra venni a nevezetes aktában tüzetesen kifejtett érveket, melyek abban kulminálnak, hogy a miniszter úr jelenleg nem tartja ugyan időszerűnek a törvény alapelveinek megváltoztatását, azonban kész rendeleti úton a különben is leginkább a végrehajtás hiányossága folytán fel­merülő konkrét sérelmeket orvosolni. E vég­ből tényleg már eddig a következő rendeletek bocsáttattak ki, u. m.: 1) a végeladások en­gedélyezése és ellenőrzése tárgyában; 2) a képesítési igazolás körüli eljárás tárgyában; 3) a képesítésnek némely kézműiparágra való kiterjesztése tárgyában ; 4) az ipartes­tületek hatáskörének több szomszédos köz­ségre való kiterjesztése tárgyában. Mind e körrendeleteket van szerencsénk a mellékleten hiteles szövegük szerint közölni. Nem érezzük magunkat hivatva azokat, amik a miniszteri leiratban pontonként ki­fejtetnek, ez alkalomból kommentárral kí­sérni, de igenis konstatálnunk kell azt a tényt, hogy a miniszter úr egyetlen álta­lunk konkrét alakban szőnyegre hozott rész­letet sem tart csekélynek arra, hogy érdem­legesen ne nyilatkozzék és a kétségbe von­­hatatlan legjobb intencziókkal fel ne világo­sítson az iránt, hogy mely indokokból kész figyelembe venni avagy nem veheti figyelembe az egyes javaslatokat vagy sérelmeket. Azt hiszszük, a testületi hatáskörnek az illetékes hatóságok részéről való kellő respektálása s általában az ipartestületi működésnek meg­felelőbb támogatása nagyobb részt ellensú­lyozhatja azokat a bajokat, melyek a tör­vényrevízió szorgalmazásának legfőbb indo­kául szolgáltak. Épp azért az alálírt központi bizottság nem­­v­ulasztandja el, hogy felter­­­­jesztésileg oly rendelet kibocsátását kérel­mezze, mely nyomatékosan utasítsa az első és másodfokú iparhatóságokat, hogy ismerjék kötelességüknek az ipartestületeket, mint át­ruházott hatáskörben szintén hatósági jogokat gyakorló intézményt, az ipari adminisztrác­ió fontos közegei gyanánt támogatni és azok­nak előterjesztéseit nem ritkán c­élzatos huza­vona helyett gyorsan és erélyesen elintézni. Fontos elvi határozat jellegével bír a 66,446. sz­­. miniszteri rendeletben foglalt ama kijelentés, mely szerint „a 48. §. csakis segédmunkások tartásáról szól s ekké­­pen megengedi azon magyarázatot, miszerint a tanoncztartási jog a mellékesen bevont iparágra nem terjed ki.“ Végül nem vélünk indiskrécziót elkövetni, ha felemlítjük, miszerint a kereskedelemügyi miniszter úr az ipartanács egyik ülésében oda nyilatkozott, hogy szándékában van az ipartestületi intézményre vonatkozólag alkal­mas időben törvénynovellát előkészíteni, mely egyfelől az ipartestületek megalakítását bizo­nyos előfeltételek mellett kötelezővé fogja tenni, másfelől pedig hatályosabbá teendi a testületek átruházott hatósági agendáit és ellenőrző adminisztratív jogkörét, ama meg­szorítás megszüntetése mellett, mely szerint az ipartestületi kötelékbe eddig csupán képesítés­hez kötött mesterségek űzői vonhatók be kötelezőleg. Ez utóbbi intézkedés hivatva lesz ama válaszfalakat megszüntetni, melyeket a mostani törvény minden elfogadható indok nélkül azonos termelési és társadalmi viszo­nyok közt élő iparos és iparos közt emel. — * Kiegészítendőnek véltük a felsorolt leiratokat és rendeleteket tartalmazó füzetet az újonnan szervezendő ipartestületi betegsegélyző­­pénztárak alapszabály-mintájával. Alig szük­séges hangsúlyoznunk ama kiválóan fontos ér­dekeket, melyek az ipartestületeknek szorgos feladatává teszik a kötelékükbe tartozó segéd­­személyzetnek oly irányú tömörítését, mely által a munkaadókkal való természetszerű kontaktus e téren is mennél szorosabbá vál­­hassék. Midőn az 1891 : XIV. t.-cz. nem statuál semmiféle megszorítást arra nézve, hogy a kézműipari segédszemélyzet a 28. §-ban felsorolt különféle kategóriájú betegsegélyző­­pénztárak bármelyikéhez csatlakozhassék, egyedül az ipartestületi pénztár megalakítása által lehet elejét venni ama visszásságnak, hogy a munkaadó hétről-hétre több pénz­tárhoz — első­sorban a kerületi vagy valamely magán­egyesülés útján létesített betegsegélyző­­pénztárhoz - legyen kénytelen a kötelező járu­lékokat befizetni. Amennyiben a törvény a pénztár igazgatása közül a segédeknek a kétharmad t­ö­b­b­s­é­g­e­t minden körül­mények közt biztosítja, részükről semmi ok sincs a bizonyos oldalról máris szított ide­genkedésre. Ellenben ama rendelkezés, hogy az ipartestületi pénztár elnöke csak az ipar­testület elnöke lehet, oly kapcsot létesít, mely által csakis a jól felfogott kölcsönös érdekek juthatnak érvényre. Az 1891: XIV. t.-cz. 63. §-a kimondja, hogy: „azon ipartestület, melynek tagjainál összesen kétszáznál több segédmunkás (segéd és tanoncz) foglalkoztatva van, ipartestületi betegsegélyzőpénztárt alakíthat.“ E világos rendelkezés értelmében tehát kizárólag az ipartestület elöljárósága vagy közgyűlése jogosult a pénztár létesítésének elhatározá­sára. De mivel viszont a 65. §. azt statuálja, hogy a pénztár első alapszabályait az ipartestület békéltető bizottsága az összes segédekkel, illetve megbízottakkal együttesen állapítja meg,­­ a budapesti ipartestületek képviselői e hó 11-én az országos iparegye­sületben tartott gyűlésükben azt az ér­telmezést fogadták el irányadóul, hogy az alapszabályokat ugyan a békéltető­ bi­zottság mester- és segédtagjai együttes ülésben állapítják meg, azonban az ipar­hatósági biztos a segédek rendes választó közgyűlésén az ekként megállapított terveze­tet bemutatván, amennyiben az változatlanul el nem fogadtatnék, a netáni észrevételek jegyzőkönyvi kivonat alakjában a testület ál­tal az alapszabálytervezettel együtt felterjesz­tetnek a kereskedelmi miniszterhez. Figyelmeztetjük még az ipartestületeket az alapszabály-minta 9. §-ának — úgy látszik tolihibán alapuló — téves szerkezetére, mert annak sem törvényes alapja, sem rácziója nincs, hogy a biztosításra kötelezettek járu­léka az ipartestületi pénztáraknál a kerü­leti pénztár tagjai részére külön megállapí­tandó átlagos napibér összege után vettes­sék ki. Épp azért egyedül czélravezető az, hogy mindegyik ipartestület saját viszonyai­hoz mértten alapszabályilag határozza meg a tagdíj alapjául szolgáló átlagos napibért. Ha péld­­a két százalékos kulcsra való tekintet­tel a felnőtt munkások átlagos hetibére 6 írtban, a 18 éven aluli segédeké, női mun­kásoké és tanonczoké pedig egységesen 3 írtban állapíttatik meg, a heti járulékok az első kategóriában (hárommal osztható) 12 krt, az utóbbiban pedig 6 krt fognak kitenni, mely járulékok kétharmada a segédszemély­zetet, egyharmada pedig a munkaadót illeti. Egészen az iparosság házi ügyét képezi az aradi kongresszus által egyhangúlag el­fogadott ama testületi indítvány, mely szerint „tekintettel arra, hogy ipari állapotaink javu­lásának egyik lényeges kellékéül tekinti az iparosságnak a nemzet gyűlésében való ará­nyosabb és nagyobbszámú képviseltetését, úgy e gyűlésből kifolyólag, mint a legköze­lebb megejtendő országgyűlési képviselővá­lasztások mozgalmait megelőzőleg felhívást intéz az ország összes iparosaihoz oly czél­­ból, hogy — kellő időben szervezkedve — társadalmi úton mindent elkövessenek, mi­szerint érdemes iparosok és iparbarátok megválasztása által a kézműipar érdekei hi­vatott szószólókat és tanácsadókat nyerjenek.* Be kell érnünk azzal, hogy a nagygyűlés ez enuncziáczióját egyszerűen a t. elnökség emlékezetébe hozzuk, feleslegesnek tartván az arra való utalást, miszerint az ipartestü­letek, mint ilyenek, politikai jellegű mozgal­mak tényezői nem lehetnek. Ott azonban, a­hol alkalom és tér nyílik az iparos érde­­­kek hatályosabb alkotmányos érvényesítésére,­­ bizonyára meg fog találtatni a legczél­­szerűbb és egyszersmind leglegálisabb mód az iparosság által állandóan hangoztatott, de mindeddig csupán a jámbor óhajok sorába tartozott eszme megvalósitásának első meg­kísérlésére. Budapesten, 1891. deczember hó 20-án. Hazafiui tisztelettel a központi bizottság nevében: Gelléri Mór, Báth­ Károly, jegyző, elnök. IPARÜGYEK, 1892. január 15. AZ IPARFEJLESZTÉSI AKCZIÓ. A kereskedelmi miniszternek 1890. évi működéséről a törvényhozás elé terjesztett jelentéséből. Az 1890. év folyamán iparunk fokoza­tosan fejlődött és minden téren konstatál­ható némi haladás. — Az iparfejlesztés te­kintetében általam kitűzött és múlt évi je­lentésemben már ismertetett irány tervszerű és c­éltudatos követése egészben helyesnek bizonyult, az ország legnagyobb részében többé-kevésbbé élénken foglalkoznak gyakor­lati ipari kérdésekkel, a bizalom ipari alko­tások iránt észrevehetőleg növekedik, a­mi egyik kiváló biztosítéka a fokozatos haladás­nak, melynek eredményeként elvégre mégis csak elérhetni ama kitűzött czélt, hogy ha­­­zánk nyerstermelésének ipari feldolgozása legalább túlnyomó részben itthon az ország­ban fog megtörténni s ily módon azon te­kintélyes összegek nagyobb része, melylyel különféle ipari termékekért évről-évre a külföldnek adózunk, az országban fog ma­radni. Az iparfejlesztés terén felmerülő teendők óriási halmaza s a gyakorlati irány állandó megóvása, illetőleg a szükséges szorosabb ka­pocs kormány és érdekeltség között; az ipari alkotásokhoz szükséges tőke és anyagi tá­mogatás könnyebb megszerzése és nyújtha­­tása; végül a kereskedelemnek szorosabb kapcsolatba hozatala az ipari érdekekkel; indítottak arra, hogy állandó érintkezést ke­ressek e téren a gyakorlati életben működő egyénekkel, hogy módokról gondoskodjam, melyek anyagilag megkönnyítik az állam, illetőleg kormány feladatát és működését és végül, hogy elég erős közvetítő kereskede­lem hiányában oly kereskedelmi vállalat létesíttessék, melyre a hazai ipari termelés különösen kivitel tekintetében bizton támasz­­kodhassék. A gyakorlati téren működő szakkörök bevonásával szerveztem az országos ipar­tanácsot, melynek rendeltetése és fel­adata, hogy a kereskedelemügyi miniszter , által hozzá utalt ipari ügyekben és kérdé­­sekben véleményt mondjon, illetve javaslat •­tokat tegyen.­­Az eddigi tapasztalatok azon véleményre jogosítanak, hogy az ipartanács

Next