Konzervipar, 1947 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1947-01-01 / 1. szám

KONZERVIPAR Mostanában igen sokat és igen so­kan beszélnek rólunk. Hatósá­gok, magánosok, illetékes és ke­vésbé illetékes személyek nyilvání­tanak rólunk véleményt. Elmond­ják, hogy mit tudnak felőlünk, mit várnak és remélnek tőlünk. Néha igen érdekesek ezek a véle­mények és mindenesetre elégtétel­lel álapíthatjuk meg, hogy a kon­zervipar téma, mondhatjuk közér­­dekű téma lett. Magyarországon mindenkor egy kicsit politikus volt mindenki, — legalább is azt hitte magáról, hogy ért a politikához, — ma pedig emel­lett minden gondolkozó ember, fel­csapott egy kissé gazdasági szakem­bernek is. A háború és a háború utáni idők szörnyű megpróbáltatásai következtében jóformán minden em­berben él az a tudat alatti vágy, hogy újra úgy éljen, mint régen, mindenkinek a gondolatai között ott lappang a kérdés, miként lehetne a régi, a békebeli életnívónak, an­nak a bizonyos régi, jó életnek a feltételeit újra megteremteni. Ezért aztán mindenkinek kialakult a sa­ját gazdasági felfogása, ami abban nyilvánul meg, hogy tanácsot ad, de legalábbis véleményt nyilvánít, így van ez a konzerviparban is. Ha el is tekintünk az úgynevezett hí­vatlan prókátorok véleményétől és csak a hivatott hatóságok és a ve­lünk foglalkozó hatósági funkcioná­riusok véleményével és tanácsaival foglalkozunk, akkor sokszor érthe­tetlen optimizmussal, de igen sok­szor érthetetlen pesszimizmussal ta­lálkozunk. Mindez azonban nem is volna baj még, ha ez a romantikus gazdasági felfogás a tanácsadásban és a véleménynyilvánításban nyilvá­nulna meg és nem az esetleg ipa­runkat is érintő intézkedésekben.­­ Hiszen a konzervipar rengete­get keresett, minden áruját játszi könnyedséggel adta el itthon és annyit exportált, amennyit csak akart. —• mondotta nekem nemrégi­ben egy igen magas állású, intézke­désre jogosult funkcionárius, mind­ehhez pedig azt is hozátette, hogy — ezek után nincs is szükség már az ipar eddigi formában való támo­gatására, mert meg tud az már a saját lábán is állni. —■ Ezt a felfo­gást igen sok ember azzal a külön megállapítással tetézi meg, hogy Magyarországon szédületes fejlődés előtt áll a konzervipar, csak gyár­tani kell a konzerveket és minden rendben lesz máris. Máskor pedig éppen az ellenkező felfogással találkozunk. Vannak, akik azt mondják, minek mindez az erőfeszítés, hiszen ebben a háborút­­vesztett országban igen sokáig fog tartani még, amíg iparunkat újból fel tudjuk építeni és még akkor is kérdéses, hogy vájjon versenyképe­sek leszünk-e, kérdés, hogy nem vész-e kárba minden kapott támoga­tás és nem volna-e célszerűbb azt más, jobb célra felhasználni. Igen súlyos hibának tartanám, ha iparunk jövőjét akár az optimista, akár a pesszimista megítélés alap­ján akarnék kialakítani és ha hagy­nánk magunkat megtéveszteni a gazdasági romanticizmus korú- vagy derűlátó képétől. Iparunk jövőjét ma csak reális szemmel szabad nézni és azt csak reális számítások­kal lehet elképzelni. Az illetékes kö­zegek, de maguk a konzervgyárosok is csak a realitások alapján tehetik meg a szükséges intézkedéseket. Nem kétséges, hogy mind az opti­mistának, mind a pesszimistának igaza van bizonyos mértékig, de csak akkor, ha a dolgokat egy bizo­nyos oldalról és csak egyetlenegy szemszögből vizsgálja. Bizonyos, hogy minden adottságunk megvan Magyarországon egy reális, jól meg­szervezett konzerviparnak a felépí­téséhez. A jól felépített ipart bel­földön és külföldön egyaránt ver­senyképessé tehetjük, de ha nem tör­ténnek meg azok az intézkedések, amelyek ennek a célnak az elérésé­hez szükségesek, akkor igaza van a pesszimistának és az összes adottsá­gok ellenére is kár minden fárado­zásunkért. A konzervipar problémá­ját tehát reálisan kell megoldani. A reális megoldásnak a lehetősé­gét a következő előfeltételek bekö­vetkezésében, illetve teljesítésében látjuk : 1. A nyersanyagtermelés megszer­vezése és feltétlen biztonsága an­nak, hogy a gyárak az üzemeiket ki is­ tudják használni mert külön­ben a termelési költség nagymérték­ben való emelkedése versenyképes­ségünket szinte lehetetlenné tenné. (Erről egyébként lapunk megelőző számában részletesen írtunk már.) 2. Az iparnak meg kell kapnia a termelt nyersanyagok feldolgozásá­hoz szükséges összes segédanyago­kat. Feltétlenül el kell az ipart látni szénnel, nehogy bekövetkezhessen az, hogy valamelyik gyár a gazdák által szállított nyersanyagot szén­hiány miatt ne tudja feldolgozni. A gyáraknak meg kell kapniuk a szükséges fehérlemezt, hordókat, fa­anyagot, üveganyagot, konzerváló anyagokat, stb. Tulajdonképpen ezeknek a beszerzése sem gyártási probléma, hiszen a fenti alapcikke­ket előállító gyárak kapacitása ma az ipar szükségletét biztosítani tudja már. Amit a hazai ipar nem termel vagy nem elégséges mértékben ter­mel és ami import útján fedezhető csak (mint pl. hordódonga vagy fa­anyag, esetleg fehérlemez), az a kor­mány által megkötendő államközi szerződésekben okvetlenül biztosí­tandó. 3. Mind a nyersanyagoknak, mind a segédanyagoknak az ármegállapí­tásánál a legnagyobb megfontoltság­gal kell eljárni, mert ezen tényezők­nek a helyes vagy a helytelen meg­állapítása az ipar külföldi verseny­­képességét és belföldi eladási lehe­tőségeit rendkívüli módon befolyá­solhatja. 4. Az ipar legfontosabb problé­mája a tőkekérdés. A forint stabili­zációja valamennyiünk előtt szent és jól tudjuk, hogy a magyar gazda­sági erőfeszítéseknek olyan mérhe­tetlen jelentőségű eredményük volt, amelynek a világgazdaság történeté­ben aligha akad párja. Azt is na­gyon jól tudjuk, hogy a könnyel­műen kiadott, vagy a könnyelműen felhasznált hitelek ezt a stabilizá­ciót veszélyeztethetik. Mégis a leg­nyomatékosabban kell rámutatnunk arra, hogy a magyar konzervipar ebben az évben megfelelő hitelellá­tás nélkül nem dolgozhat még. Álta­lánosságban igen érthetőnek talál­juk, hogy pénzügyi hatóságaink a hi­telmegszorítások mellett minden vál­lalkozást arra akarnak késztetni, hogy igyekezzék saját tőkéjét is a legnagyobb mértékben igénybe ven­ni, sőt olyan tendenciáról is tudunk, amely az esetleges hitelnyújtást at­tól teszi függővé, hogy a vállalkozó saját tőkéjéből a nyújtandó hitelnek egy bizonyos megszabott arányú hányadát a vállalkozásba szintén be­fektette-e. Mindezek elvileg igen helyes elgondolások és valóban a nagy cél érdekét szolgálják. A kon­zerviparnál azonban másképpen kell ^Реш^ REALITÁS ! írta : SOÓR IMRE'4 ]

Next