Lakatosmesterek Lapja, 1929 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1929-11-10 / 1. szám

1929 november 10 LAKATOSMESTEREK LAPJA 3. oldal BEKÖSZÖNTŐ. Irta : SÓTY ZOLTÁN. Borongás őszi reggelen bekopogunk, hozzátok lakatos és rokonszakmájú mesterek, kicsinyek és nagyok■ Köszö­nésünkre meglepetve kérditek ki vagy? mi célból jösz ? mit kívánsz? mit kö­vetelsz ? Nekem nem kell semmi, ne­kem már nincs miből adni, én nem akarok semmiről tudni, én már nem vagyok senki, én pusztulok a sárguló őszi levelekkel- Én korán hervadt ki­száradt ága az egykori lombos tölgy­koronának, a legkisebb széltől össze­törve porba hullok, elmúlok-Fel a fejjel kortárs! Meg­mondom ki vagyok, miért jöttem, mit akarok• Kétségbeesett helyzetedben vigaszta­lód, elesettségedben támogató barátod vagyok-Jöttem azért, hogy letargiádból felráz­zalak, hogy megkérdezzem, hát csak­ugyan el akarsz pusztulni? Hát nem törődsz már élettel, családdal, gyer­mekkel ? Alkotó kalapácsod Valóban haszontalan paskolja mérgesen szikrázó kohóci vasát ? Megfeledkeztél arról, hogy porbahullásoddal ezeréves álla­munk alapját rendíted meg ? Elfelejted, hogy alkotó magyar iparos vagy és szent jogod és kötelességed élni? Kívánom, hogy ébredj öntudatra, hogy fogj össze már egyszer, hogy munkálkodásodnak nem lehet örökké nyomorúság a jutalma. Kívánom, hogy értékeld munkádat elsősor­ban magad érdeme szerint, hogy ezáltal mások is értékeljék és közös érdekeitek tiszteletben tartása által méltó családi és társadalmi életet élhess. Ha azt akarjátok, hogy igy legyen, fogjatok össze és kövessetek-Hogy ki vagyok ? Én vagyok az egyik legnagyobb hatalom, a Sajtó. w»wvwwwwvw»vww»wvw»vwvw»v» Azóta Szövetségünk minden ülé­sén, értekezletén s mindenütt hol kar­társaim összejöttek, soha sem mulasz­tottam el az alkalmat, hogy őket óva intsem, hogy a tespedés a halál, a semmittevés, a dolgokat úgy fogadni amint jönnek és mennek, a mai idők­ben egyet jelent az egyes romlásával és az összesség pusztulásával. Eddig hiábavalónak bizonyult min­den erőlködés, hogy kartársaimat tömö­rülésre, összműködésre bírjam! Nincs meg közöttünk az egyetértés, az a szolidaritás, amely nélkül boldgulást elképzelni sem lehet. Ahányan vagyunk, annyifelé húzunk s ha mégis akad kö­zöttünk néhány, aki összetart, akkor akadnak mindig olyanok, akik ezt az egyetértést megbontani törekszenek s a széthúzás átkos magvát hintik el köz­tünk. Mi lehet az oka annak, hogy a kor­társi összetartás hiányzik közülünk, mi az oka annak, hogy minden közhasznú tevékenység körünkben illuzóriussá vá­lik ? Ezt a kérdést sokszor felvetet­tük már tanácskozásainkon. A felelet reá nem nehéz ! Meglelhető ez a gyarló emberi természetben, amely nálunk az önös magánérdekekben jelentkezik. T­ermészetes következménye ennek, hogy a közös érdeket nem tartják fon­tosnak s csupán magánérdekeiket töm­­jénezik. Holott éppen az épületlakatos iparban bizonyult be legutóbb, hogy ez az önérdek igen sok esetben csupán látszólagos, a valóságban éppen az el­lenkező az igaz. Az, aki a magánérdekét vélte csele­kedetével szolgálni, nemcsak az ösz­­szességnek t ártott tevékenykedésével, hanem önmaga ellen is vétett ezzel! Éreztük, hogy ezen az áldatlan ál­lapoton csak az segíthet, ha saját saj­tónk révén gondoskodhatunk arról, hogy gondolatunk, szózatunk minden egyes kartársunkhoz el is jusson, őket gon­dolkodásra és cselekvésre késztesse, kényszerí­tse. Most, hogy ipartestületünk vezető­sége a kényszerítő szükség szavára, bölcsen és áldozatkészen megindítja a Lakatosmesterek Lap­ját, a legelső alkalmat megragadom arra, hogy har­sogó szóval kiáltsam oda kartársaimnak, hogy ütött a tizenkettedik óra! Csele­kednünk kell! Ha a mai kérlelhetetlen eszközökkel vívott gazdasági harcban ellenfeleink­nek, a szervezett munkástábornak, a kartellírozott nagytőkének és gyárüze­meknek, a legfeljebb csak szavakban jóindulatú hatóságoknak és a közönyös csak saját bajával foglalkozó közönség­nek nem akarunk könnyű martalékává lenni, akk°r végre valahára össze kell fognunk, a szoros együttműködés lehe­tőségének módjait meg kell találnunk, ellenkező esetben elpusztulunk / Kar­társak ! Jól figyeljetek lapunk minden egyes szavára, olvassátok el minden sorát és azt szívleljétek is meg! A jö­vőben ez lesz a mindannyiunkat egybe­fogó kapocs, e réven fog eljutni hoz­zátok a hang, mely arra az útra hiv benneteket, amelyen járnotok kell, hogy egymás megbecsülésében és szereteté­­ben összefogva, váll-váll mellett járva küzdjük meg a nagy harcot, melyben csak győznünk lehet, mert jaj a le­győzőiteknek ! Tarr Béla, a Lakatosmesterek és Rokonszakmák Országos Szövetségének elnöke: Ö­sszetartás. Harmadfél évvel ezelőtt, mikor a „Lakatosmesterek és Rokonszakmák Országos Szövetség“-ét életre hívtuk, az a cél lebegett szemünk előtt, hogy összességünket felrázzuk a tespedés­­ből és öntudatra ébresztve gazdasági érdekeink védelmére indított harcaink­ban minden kartársunkat zászlónk alá tömörítsük. Éremkiosztó ünnepély. Az Állami Gépgyár, a Máv. Északi Főműhely és a Ganz-Danubius Gépgyár inasainak ipartestületi kitüntetése. Diszes és előkelő társaság gyűlt egybe Ipartestületünk Nyár­ utcai szék­házában, hogy szemtanúja legyen annak a lélekemelő ünnepélynek, amelyben az Ipartestület, a céhek utóda része­sítette az ipar legifjabb hajtásait, a jól bevált és jól kiképzett inasokat. Az Ipartestület érmekkel és díszoklevelek­kel tüntette ki a legnagyobb hazai gyárak 16 felszabadult inasát, bizony­ságául annak, hogy a munkát, az érde­met megbecsüli és jutalmazza azoknál is, akik adminisztratíve kívülünk esnek bár, de az ipar láthatatlan együttesé­ben mégis a mieink is. Megható látvány volt, amint a 16 érdemes ifjú a cserkészek díszsorfala között az elnöki emelvény elé lépett, hogy átvegyék kitüntetéseiket, inas­éveiknek ezt a maradandó emlékét és rátermettségüknek első nyilvános elis­merését. Az elnöki emelvényen helyet foglalt Sajó János ipartestületi elnök, Haver­­land Antal és Sóty Zoltán vizsgáló bizottsági elnökök, Ferenczy Emil mint tanácsos a kereskedelmi minisztérium.

Next