Lakatosmesterek Lapja, 1929 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1929-11-10 / 1. szám
1929 november 10 LAKATOSMESTEREK LAPJA 3. oldal BEKÖSZÖNTŐ. Irta : SÓTY ZOLTÁN. Borongás őszi reggelen bekopogunk, hozzátok lakatos és rokonszakmájú mesterek, kicsinyek és nagyok■ Köszönésünkre meglepetve kérditek ki vagy? mi célból jösz ? mit kívánsz? mit követelsz ? Nekem nem kell semmi, nekem már nincs miből adni, én nem akarok semmiről tudni, én már nem vagyok senki, én pusztulok a sárguló őszi levelekkel- Én korán hervadt kiszáradt ága az egykori lombos tölgykoronának, a legkisebb széltől összetörve porba hullok, elmúlok-Fel a fejjel kortárs! Megmondom ki vagyok, miért jöttem, mit akarok• Kétségbeesett helyzetedben vigasztalód, elesettségedben támogató barátod vagyok-Jöttem azért, hogy letargiádból felrázzalak, hogy megkérdezzem, hát csakugyan el akarsz pusztulni? Hát nem törődsz már élettel, családdal, gyermekkel ? Alkotó kalapácsod Valóban haszontalan paskolja mérgesen szikrázó kohóci vasát ? Megfeledkeztél arról, hogy porbahullásoddal ezeréves államunk alapját rendíted meg ? Elfelejted, hogy alkotó magyar iparos vagy és szent jogod és kötelességed élni? Kívánom, hogy ébredj öntudatra, hogy fogj össze már egyszer, hogy munkálkodásodnak nem lehet örökké nyomorúság a jutalma. Kívánom, hogy értékeld munkádat elsősorban magad érdeme szerint, hogy ezáltal mások is értékeljék és közös érdekeitek tiszteletben tartása által méltó családi és társadalmi életet élhess. Ha azt akarjátok, hogy igy legyen, fogjatok össze és kövessetek-Hogy ki vagyok ? Én vagyok az egyik legnagyobb hatalom, a Sajtó. w»wvwwwwvw»vww»wvw»vwvw»v» Azóta Szövetségünk minden ülésén, értekezletén s mindenütt hol kartársaim összejöttek, soha sem mulasztottam el az alkalmat, hogy őket óva intsem, hogy a tespedés a halál, a semmittevés, a dolgokat úgy fogadni amint jönnek és mennek, a mai időkben egyet jelent az egyes romlásával és az összesség pusztulásával. Eddig hiábavalónak bizonyult minden erőlködés, hogy kartársaimat tömörülésre, összműködésre bírjam! Nincs meg közöttünk az egyetértés, az a szolidaritás, amely nélkül boldgulást elképzelni sem lehet. Ahányan vagyunk, annyifelé húzunk s ha mégis akad közöttünk néhány, aki összetart, akkor akadnak mindig olyanok, akik ezt az egyetértést megbontani törekszenek s a széthúzás átkos magvát hintik el köztünk. Mi lehet az oka annak, hogy a kortársi összetartás hiányzik közülünk, mi az oka annak, hogy minden közhasznú tevékenység körünkben illuzóriussá válik ? Ezt a kérdést sokszor felvetettük már tanácskozásainkon. A felelet reá nem nehéz ! Meglelhető ez a gyarló emberi természetben, amely nálunk az önös magánérdekekben jelentkezik. Természetes következménye ennek, hogy a közös érdeket nem tartják fontosnak s csupán magánérdekeiket tömjénezik. Holott éppen az épületlakatos iparban bizonyult be legutóbb, hogy ez az önérdek igen sok esetben csupán látszólagos, a valóságban éppen az ellenkező az igaz. Az, aki a magánérdekét vélte cselekedetével szolgálni, nemcsak az öszszességnek t ártott tevékenykedésével, hanem önmaga ellen is vétett ezzel! Éreztük, hogy ezen az áldatlan állapoton csak az segíthet, ha saját sajtónk révén gondoskodhatunk arról, hogy gondolatunk, szózatunk minden egyes kartársunkhoz el is jusson, őket gondolkodásra és cselekvésre késztesse, kényszerítse. Most, hogy ipartestületünk vezetősége a kényszerítő szükség szavára, bölcsen és áldozatkészen megindítja a Lakatosmesterek Lapját, a legelső alkalmat megragadom arra, hogy harsogó szóval kiáltsam oda kartársaimnak, hogy ütött a tizenkettedik óra! Cselekednünk kell! Ha a mai kérlelhetetlen eszközökkel vívott gazdasági harcban ellenfeleinknek, a szervezett munkástábornak, a kartellírozott nagytőkének és gyárüzemeknek, a legfeljebb csak szavakban jóindulatú hatóságoknak és a közönyös csak saját bajával foglalkozó közönségnek nem akarunk könnyű martalékává lenni, akk°r végre valahára össze kell fognunk, a szoros együttműködés lehetőségének módjait meg kell találnunk, ellenkező esetben elpusztulunk / Kartársak ! Jól figyeljetek lapunk minden egyes szavára, olvassátok el minden sorát és azt szívleljétek is meg! A jövőben ez lesz a mindannyiunkat egybefogó kapocs, e réven fog eljutni hozzátok a hang, mely arra az útra hiv benneteket, amelyen járnotok kell, hogy egymás megbecsülésében és szeretetében összefogva, váll-váll mellett járva küzdjük meg a nagy harcot, melyben csak győznünk lehet, mert jaj a legyőzőiteknek ! Tarr Béla, a Lakatosmesterek és Rokonszakmák Országos Szövetségének elnöke: Összetartás. Harmadfél évvel ezelőtt, mikor a „Lakatosmesterek és Rokonszakmák Országos Szövetség“-ét életre hívtuk, az a cél lebegett szemünk előtt, hogy összességünket felrázzuk a tespedésből és öntudatra ébresztve gazdasági érdekeink védelmére indított harcainkban minden kartársunkat zászlónk alá tömörítsük. Éremkiosztó ünnepély. Az Állami Gépgyár, a Máv. Északi Főműhely és a Ganz-Danubius Gépgyár inasainak ipartestületi kitüntetése. Diszes és előkelő társaság gyűlt egybe Ipartestületünk Nyár utcai székházában, hogy szemtanúja legyen annak a lélekemelő ünnepélynek, amelyben az Ipartestület, a céhek utóda részesítette az ipar legifjabb hajtásait, a jól bevált és jól kiképzett inasokat. Az Ipartestület érmekkel és díszoklevelekkel tüntette ki a legnagyobb hazai gyárak 16 felszabadult inasát, bizonyságául annak, hogy a munkát, az érdemet megbecsüli és jutalmazza azoknál is, akik adminisztratíve kívülünk esnek bár, de az ipar láthatatlan együttesében mégis a mieink is. Megható látvány volt, amint a 16 érdemes ifjú a cserkészek díszsorfala között az elnöki emelvény elé lépett, hogy átvegyék kitüntetéseiket, inaséveiknek ezt a maradandó emlékét és rátermettségüknek első nyilvános elismerését. Az elnöki emelvényen helyet foglalt Sajó János ipartestületi elnök, Haverland Antal és Sóty Zoltán vizsgáló bizottsági elnökök, Ferenczy Emil mint tanácsos a kereskedelmi minisztérium.