Lakatosmesterek Lapja, 1936 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-10 / 1. szám
2 LAKATOSMESTEREK LAPJA 1936. január 10. felelő nagyságú és fekvésű területről fog gondoskodni kivételes kisipari helybérek mellett. A kiállítás ügyét magáévá tette a december havi taggyűlésünk is, amelyen lelkes és buzdító felszólalások hangzottak el a szakmai demonstráció mellett és kiemelték, hogy annak felkarolása egyenesen kartársi kötelesség. A taggyűlésen mindjárt meg is kezdődött az előjegyzés, számosan jelentették be részvételüket válogatott darabokkal. Tíztagú propaganda bizottság is alakult, amelynek tagjai személyes közreműködésükkel is oda fognak hatni a kortársaknál, hogy jubileumi kiállításunk sikere teljes legyen. A Vásár ügyvezetősége méltányolva a vasipar különleges jelentőségét, a maga részéről is minden irányban a legnagyobb készséggel felkarolja ügyünket. A közeli napokban ipartestületünk összes tagjainak megküldi a részletes feltételeket tartalmazó jelentkezési ívet, hogy minden kartársunk tudomást szerezzen jubileumi kiállításunk tervéről és az azon való részvételre magát idejében elhatározhassa. Felkérjük kartársainkat, hogy ezt a ritkán adódó közös ügyet tegyék magukévá, a jelentkezési ívet minél többen töltsék ki és sürgősen küldjék be a Vásár vezetőségéhez. Az előjelek után ítélve jubileumi kiállításunk az Ipartestület 50 éves múltjának egyik legnagyobb eseménye lesz A kézműipar társadalmi értékelése és az iskolázottság írta: Dr. Fluck István min. s.-titkár A magyar kézművesiparosság állandóan arról panaszkodik, hogy ennek a társadalmi osztálynak megbecsülése és értékelése nincs arányban a kisiparosságnak a társadalom rétegeződésében való elhelyezésével és számarányával. A panasz jogosultságát nem kívánjuk vita tárgyává tenni csak rá akarunk mutatni azokra az okokra, amelyek ennek az egészségtelen felfogásnak kialakulását előidézték. A magyar társadalomnak és különösen a magyar középosztálynak nagy vétke volt az, hogy az ipari és kereskedelmi foglalkozásokat lenézte és csak abban az esetben engedte gyermekeit ipari pályákra, ha tanulmányaikban nem mutattak kellő előmenetelt. Ez a felfogás azzal a következménnyel járt, hogy azok az iparos szülők, akiknek vagyoni helyzete megengedte gyermekeik iskoláztatását, nem nevelték gyermekeiket ipari pályákra, hanem arra törekedtek, hogy gyermekeik a szellemi foglalkozásúak között helyezkedjenek el. Természetesen azzal, hogy az iparosság saját gyermekeit sem nevelte apjuk mesterségének megbecsülésére hanem ellenkezőleg valósággal elriasztotta attól a fiatalságot, hogy a szülők műhelyének átvételével és apjuk mesterségének folytatásával keressék az életben a boldogulás útját, csak táplálta ezt a téves felfogást. Ha azt akarja az iparosság, hogy a kézműipar nagyobb megbecsülése a jövőben biztosíttassék, akkor elsősorban arra kell törekednie, hogy saját maga értékelje és becsülje meg mesterségét. Ezen a téren az iparosságnak kell elöljárni jó példával és gyermekeit úgy kell nevelnie, hogy tisztában legyenek azzal az értékkel, amit a magyar kézművesiparosság, mint termelő erő és társadalmi tényező a magyar nemzet életében jelent. Rá kell eszmélni a magyar kézművesiparosságnak, hogy gyermekeinek a jövőjét is jobban tudja biztosítani, ha az ipari foglalkozások megbecsülésére neveli, ha tökéletes szakmai kiképzésben részesíti, ha magasabb iskolai képzettség megszerzését előmozdítja. A technika fejlődése a modern élet követelményei, az általános műveltség emelkedése parancsolólag követeli, hogy az ipari pályákra készülők nagyobb iskolai előképzettséggel rendelkezzenek. A szélesebb látókörű, nagyobb műveltségű és saját foglalkozását megbecsülő fiatalságra van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy a magyar kézművesiparosság a mai nehéz gazdasági versenyben megállja a helyét és kivívja a kézművesiparosság társadalmi megbecsülését. Sajnos, nálunk nagyon kevés azoknak száma, akik gyermekeiket saját foglalkozásuk körében képezik ki, hanem a legtöbb iparos, ha gyermekét tovább iskoláztatja is, ezt nem azért teszi, hogy a nagyobb szellemi képzettség előnyeit az ipari pályákon kamatoztassa. A magyar iparosság iskolázottsága igen sok kívánnivalót hagy még maga után, mert a 215.517 iparral, házi- és népiparral, illetőleg vándoriparral foglalkozó önálló egyed közül, aki 20-nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, főiskolát 1012, nyolc középiskolát 3770, hat középiskolát 15.996, hat ellemit 119.490, négy ellemit 52.917, ennél kevesebbet, illetőleg egyéb iskolát 7000 végzett. 460 azoknak a száma, akik csak olvasnak és 12.931 sem írni, sem olvasni nem tud. Bár ezek az adatok nem csak az önáló és iparjogosítvánnyal bíró kézműiparosokra vonatkoznak, hanem a házi, népiparral és vándoriparral foglalkozókon felül az ipari foglalkozásnak minősíthető egyéb foglalkozásúak is (pl. varrónő) szerepelnek a statisztikában, mégis elég világosan rámutatnak azokra a hiányokra, amelyeket orvosolni kell, ha azt akarjuk, hogy a kézművesiparosság társadalmi súlya emelkedjék. A főiskolát végzettek csak 0.56 százalékát teszik ki az összességnek, a nyolc középiskolát végzettek 0.99 százalékát, a négy középiskolát végzettek 7.52 százalékát, a hat elemit végzettek 55.13 százalékát a négy elemit végzettek 24.1 százalékát, az egyéb iskolát végzettek 3.37 százalékát, a csak olvasni tudók 0.31 százalékát, a semmni sem olvasni nem tudók 6.22 százalékát teszik ki az iparosságnak. A helyzet tehát az, hogy a főiskolát, a középiskolát végzettek összesen 10.87 százalékával szemben, a négy eleminél kevesebbet végzett, illetőleg a csak olvasni tudó, valamint az írni és olvasni nem tudók 9,9 százalékát teszik ki az összességnek. Az iparosságnak a túlnyomó része 79,23 százaléka pedig csak elemi iskolai végzettséggel rendelkezik. Nem kétséges, hogy a változó ízléshez való alkalmazkodás és a technika állandó haladása miatt feltétlenül szükség van magasabb szellemi képzettségre, mert csak a magasabb iskolai képzettséggel bíró iparos tud önállósulása