Lakatosmesterek Lapja, 1936 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-10 / 1. szám

2 LAKATOSMESTEREK LAPJA 1936. január 10. felelő nagyságú és fekvésű területről fog gondoskodni kivételes kisipari helybé­rek mellett. A kiállítás ügyét magáévá tette a december havi taggyűlésünk is, ame­lyen lelkes és buzdító felszólalások hangzottak el a szakmai demonstráció mellett és kiemelték, hogy annak felka­rolása egyenesen kartársi kötelesség. A taggyűlésen mindjárt meg is kezdődött az előjegyzés, számosan jelentették be részvételüket válogatott darabokkal. Tíztagú propaganda bizottság is ala­kult, amelynek tagjai személyes közre­működésükkel is oda fognak hatni a kortársaknál, hogy jubileumi kiállításunk sikere teljes legyen. A Vásár ügyvezetősége méltányolva a vasipar különleges jelentőségét, a maga részéről is minden irányban a legnagyobb készséggel felkarolja ügyün­ket. A közeli napokban ipartestületünk összes tagjainak megküldi a részletes feltételeket tartalmazó jelentkezési ívet, hogy minden kartársunk tudomást sze­rezzen jubileumi kiállításunk tervéről és az azon való részvételre magát ide­jében elhatározhassa. Felkérjük kartársainkat, hogy ezt a ritkán adódó közös ügyet tegyék magu­kévá, a jelentkezési ívet minél többen töltsék ki és sürgősen küldjék be a Vá­sár vezetőségéhez. Az előjelek után ítélve jubileumi ki­állításunk az Ipartestület 50 éves múlt­jának egyik legnagyobb eseménye lesz A kézműipar társadalmi értékelése és az iskolázottság írta: Dr. Fluck István min. s.-titkár A magyar kézművesiparosság állan­dóan arról panaszkodik, hogy ennek a társadalmi osztálynak megbecsülése és értékelése nincs arányban a kisiparos­ságnak a társadalom rétegeződésében való elhelyezésével és számarányával. A panasz jogosultságát nem kívánjuk vita tárgyává tenni csak rá akarunk mutatni azokra az okokra, amelyek en­nek az egészségtelen felfogásnak kiala­kulását előidézték. A magyar társada­lomnak és különösen a magyar közép­­osztálynak nagy vétke volt az, hogy az ipari és kereskedelmi foglalkozásokat lenézte és csak abban az esetben engedte gyermekeit ipari pályákra, ha tanulmá­nyaikban nem mutattak kellő előmene­telt. Ez a felfogás azzal a következ­ménnyel járt, hogy azok az iparos szü­lők, akiknek vagyoni helyzete megen­gedte gyermekeik iskoláztatását, nem nevelték gyermekeiket ipari pályákra, hanem arra törekedtek, hogy gyerme­keik a szellemi foglalkozásúak között helyezkedjenek el. Természetesen azzal, hogy az iparosság saját gyermekeit sem nevelte apjuk mesterségének megbe­csülésére hanem ellenkezőleg valóság­gal elriasztotta attól a fiatalságot, hogy a szülők műhelyének átvételével és ap­juk mesterségének folytatásával keres­sék az életben a boldogulás útját, csak táplálta ezt a téves felfogást. Ha azt akarja az iparosság, hogy a kézműipar nagyobb megbecsülése a jö­vőben biztosíttassék, akkor elsősorban arra kell törekednie, hogy saját maga értékelje és becsülje meg mesterségét. Ezen a téren az iparosságnak kell elöl­járni jó példával és gyermekeit úgy kell nevelnie, hogy tisztában legyenek azzal az értékkel, amit a magyar kézműves­­iparosság, mint termelő erő és társadal­mi tényező a magyar nemzet életében jelent. Rá kell eszmélni a magyar kéz­­művesiparosságnak, hogy gyermekei­nek a jövőjét is jobban tudja biztosíta­ni, ha az ipari foglalkozások megbecsü­lésére neveli, ha tökéletes szakmai ki­képzésben részesíti, ha magasabb isko­lai képzettség megszerzését előmoz­dítja. A technika fejlődése a modern élet követelményei, az általános műveltség emelkedése parancsolólag követeli, hogy az ipari pályákra készülők nagyobb is­kolai előképzettséggel rendelkezzenek. A szélesebb látókörű, nagyobb művelt­ségű és saját foglalkozását megbecsülő fiatalságra van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy a magyar kézművesipa­rosság a mai nehéz gazdasági verseny­ben megállja a helyét és kivívja a kéz­művesiparosság társadalmi megbecsü­lését. Sajnos, nálunk nagyon kevés azok­nak száma, akik gyermekeiket saját fog­lalkozásuk körében képezik ki, hanem a legtöbb iparos, ha gyermekét tovább iskoláztatja is, ezt nem azért teszi, hogy a nagyobb szellemi képzettség előnyeit az ipari pályákon kamatoztassa. A magyar iparosság iskolázottsága igen sok kívánnivalót hagy még maga után, mert a 215.517 iparral, házi- és népiparral, illetőleg vándoriparral fog­lalkozó önálló egyed közül, aki 20-nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, fő­iskolát 1012, nyolc középiskolát 3770, hat középiskolát 15.996, hat ellemit 119.490, négy ellemit 52.917, ennél ke­vesebbet, illetőleg egyéb iskolát 7000 végzett. 460 azoknak a száma, akik csak olvasnak és 12.931 sem­ írni, sem olvas­ni nem tud. Bár ezek az adatok nem csak az öná­ló és iparjogosítvánnyal bí­ró kézműiparosokra vonatkoznak, ha­nem a házi, népiparral és vándoriparral foglalkozókon felül az ipari foglalko­zásnak minősíthető egyéb foglalkozá­súak is (pl. varrónő) szerepelnek a sta­tisztikában, mégis elég világosan rámu­tatnak azokra a hiányokra, amelyeket orvosolni kell, ha azt akarjuk, hogy a kézművesiparosság társadalmi súlya emelkedjék. A főiskolát végzettek csak 0.56 százalékát teszik ki az összesség­nek, a nyolc középiskolát végzettek 0.99 százalékát, a négy középiskolát végzettek 7.52 százalékát, a hat elemit végzettek 55.13 százalékát a négy elemit végzettek 24.1 százalékát, az egyéb iskolát végzettek 3.37 százalé­kát, a csak olvasni tudók 0.31 száza­lékát, a sem­­mni sem olvasni nem tudók 6.22 százalékát teszik ki az iparosságnak. A helyzet tehát az, hogy a főiskolát, a középiskolát végzettek összesen 10.87 százalékával szemben, a négy eleminél kevesebbet végzett, illetőleg a csak olvasni tudó, valamint az írni és olvasni nem tudók 9,9 szá­zalékát teszik ki az összességnek. Az iparosságnak a túlnyomó része 79,23 százaléka pedig csak elemi iskolai vég­zettséggel rendelkezik. Nem kétséges, hogy a változó ízlés­hez való alkalmazkodás és a technika állandó haladása miatt feltétlenül szük­ség van magasabb szellemi képzettség­re, mert csak a magasabb iskolai kép­zettséggel bíró iparos tud önállósulása

Next