Magyar Energiagazdaság, 1951 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
drágító tényezőt megfelelően ellensúlyozni, akkor egész gazdálkodásunkat az energiafaktor drágítani fogja.Ahhoz, hogy az energiagazdálkodás feladatait közelebbről megismerhessük, ismerni kell az ország energiamérlegét. Az energiamérlegnek lényegében két oldala van. Az egyik oldalon vannak a rendelkezésre álló energiaforrások, a másik oldalon a kielégítendő energiaigények. A feladat tehát az igények oly módon való kielégítése, hogy az energiaforrások a lehetőség szerint a legkisebb mértékben vétessenek igénybe. Az energiahordozók átalakításánál és az energia felhasználásánál fellépő veszteségek tehát a minimumra szorítandók. Természetesen ugyanekkor figyelembe kell venni azt is, hogy az energiaforrások közül elsősorban a kevésbbé értékes, vagy könnyebben megszerezhetők kerüljenek felhasználásra. Ugyancsak nem szabad szem elől téveszteni az összgazdaságosság kérdését sem. Nem lenne helyes például az energiaforrásokkal való takarékoskodás akkor, ha az más vonalon több munkát igényelne, mint amennyit energiában megtakaríthatunk. Az energiagazdásznak tehát, az energiahordozókon kívül, a munkával is takarékoskodnia kell, ami lényegében azt jelenti, hogy az energia átalakításánál és felhasználásánál szükséges befektetések összhangban legyenek a elért eredménnyel. Lényegében az energiaköltség és a felhasznált munkaérték összegeinek kell mindig az optimális értéket adnia. Az 1. sz. ábra sematikusan ábrázolja egy ország energiaátalakításának és felhasználásának képét. A //-val jelzett víztartály jelképezi az ország rendelkezésére álló vízienergiát. Magyarország a felhasználható vízienergiák tekintetében szegénynek mondható. Nem rendelkezünk kellő magasságban tárolható nagy víztömegekkel és folyamaink is túlnyomórészt kisesésűek. Nagyobb vizi-erőművel nem rendelkezünk. Néhány pár száz kW teljesítményű vizi-erőművünk van a Hernád és Rába folyóinkon. Legjelentősebbek közül való a kesznyéteni vizi-erőmű, amely a Hernád folyó energiáját hasznosítja 4400 kW maximális teljesítménnyel. A közeljövőben készül el a Tiszán (Tiszalöknél) épített duzzasztómű, amelyhez kapcsolódó vizi-erőmű teljesítménye ma 10.000 kW lesz, mely a Tiszának a duzzasztás folytán előállított 5,5 m esését fogja hasznosítani. Ez lesz egyelőre legnagyobb vízi-erőművünk. Bár még néhány nagyobb lehetőséggel is rendelkezünk, az ország energiagazdálkodásában a vizi-energiának csak alárendelt szerep juthat. Az S betűvel jelölt szénkupac jelképezi az országban fellelhető valamennyi egyéb tüzelőanyagban rejlő energiaforrásokat. Végül a P betűvel jelzett hullámvonalak jelzik a környezetünkben (folyóvizekben és a levegőben) rejlő energiát. Az ábrán lévő kör jelzi az ország különböző energiafogyasztóit, az egyes, különböző módon vonalkázott, szektoronként. A fehér (1) szektor jelzi a villamos-energiafogyasztást, a vonalkázott (2, 3, 4) szektor pedig a hőenergia-fogyasztást. Az egyszerűen vonalkázott (2) rész jelzi azokat a hőfogyasztókat, amelyek a szükséges hőenergiát közvetlenül tüzelőanyag formájában igénylik. A függőlegesen vonalkázott (3) szektor jelzi azokat a fogyasztókat, amelyeknek hőenergia-igényét hőerőgépek fáradt melegével elégítik ki, elsősorban tehát az ellennyomásos gőzgépek fáradtgőzével fűtött berendezések. Végül a vízszintesen vonalkázott (4) szektor ábrázolja azokat a hőenergiafogyasztókat, amelyeket hőszivattyúberendezések látnak el energiával. A szektorok nemcsak magát a fogyasztott energiát, hanem az energia szállításával és felhasználásával kapcsolatos valamennyi veszteséget is tartalmazzák. A rendelkezésre álló vizi energiából a Qv vizienergia kerül felhasználásra a VT vízturbinában, mellyel Vx villamos-energiát termelnek. Ugyanekkor a Qt felhasznált tüzelőanyag-energiának egy része (Qi) fáradtmeleg értékesítése nélkül dolgozó hőerőgépben (KT) kerül felhasználásra. Tekintettel arra, hogy Magyarországon az ilyen rendszerű gépek túlnyomó többsége kondenzációs gőzgép, azért itt ennek sematikus ábráját alkalmazzuk. A kondenzációs veszteségeket (Q/C) mint a folyóvizeket (D) fűtő melegmennyiséget ábrázoljuk. Ezen erőgépek által termelt villamos-energia (V2) a vízi erőművekben termelt V 1 energiával együtt, az elektromos hálózatot táplálja. A tüzelőanyagok másik része (Q2) részben a tüzelőanyagot közvetlenül felhasználó fogyasztókhoz jut (Q3), részben pedig a hulladékmeleg-értékesítéssel dolgozó hőerőgépeket (ET) szolgálja ki (Q4). Ez utóbbi erőgépek (melyeket a sémában ellennyomásos gőzgépként ábrázolunk) által termelt villamos-energia (V4) a hálózatba jut, míg a hulladékmelegként hasznosított energia (Q 5) a megfelelő fogyasztói szektort táplálja. A környezetben rejlő energiák kihasználására szolgáló hőszivattyú (HSz) Qp melegmennyiséget von el a környezettől V5 elektromos energia felhasználásával, majd a termelt hőenergiát (Q6) a fogyasztói szektorhoz juttatja. Ha tehát az energiagazdálkodás feladatául azt a célt tűzzük ki, hogy a tüzelőanyag-forrásainkkal minél takarékosabban bánjunk, úgy a sematikus ábra minden további nélkül mutatja a tennivalókat. Az energia felhasználása és szállítása során fellépő veszteségek értékének csökkentése természetesen minden további nélkül csökkenti a felhasznált energiamennyiségeket. Ezeknek a veszteségeknek csökkentése azonban általában nem anynyira energiagazdálkodási, mint elsősorban konstrukciós feladat. Az energiagazdász számára két lehetőség kínálkozik a tüzelőanyagfogyasztás csökkentésére. Az egyik feladat a Qv — és Qp — értékeknek a megnövelése, ami által a Qt — érték megfelelően csökken, a másik feladat pedig a Qk — értéknek csökkentése. Az első lényegében azt jelenti, hogy fokozni kell vízierőinknek, valamint a hőszivattyú adta lehetőségeknek kihasználását, a második pedig, hogy a kondenzációban elvesző melegmennyiséget kell csökkentenünk. Ez utóbbi történhet olyképpen, hogy magát a kondenzációs rendszert javítva csökkentjük a kondenzációs veszteségeket, de történhet olyképpen is, hogy a hulladékmeleghasznosítással dolgozó gépek számát, elsősorban az ellennyomásos .