Magyar Építőművészet, 1942 (41. évfolyam, 2-12. szám)

2. szám - Városok és épületek díszítése

MAGYAR építőművészet Megjelenik 1901 óta, mai formában és szerkesztésben újjáalakult 1940-ben. Felelős szerkesztő és kiadó : vitéz Irsy László. Munkatársak : Kaffka Péter, Réczey Miklós és Zsitva Tibor. Előfizetési ár : Egész évre 24 P, félévre 12 P, egyes szám­ára 3 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Buda­pest, XIII., Dráva­ utca 11. Tele­fon : 493-789. Megjelenik havonként. 1942 JANUÁRI SZÁM VEZÉRGON­DOLATA: Városok és épületek díszítése. TARTALMA: Bevezető — Dr. Bessenyey Zénó, m. kir. titkos tanácsos, a Fővárosi Köz­munkák Tanácsa elnöke. Városszépítés — Fodor Sándor, oki. mérnök, ny. miniszteri osztályfőnök. Homlokzatok esztétikai tatarozása Székesfehérvárott — Tervező: Dr. Kotsis Iván, oki. építészmérnök, mű­egyetemi nyilvános rendes tanár. A székesfehérvári szobrok titka — Schmidt Ferenc, oki. építészmérnök, városi műszaki tanácsos. A szobor —Say Géza, miniszteri tanácsos. A kiskunfélegyházai múzeum épüle­tének átalakítása — Tervező: Imrényi Szabó Imre, oki­ építészmérnök. Székesfehérvári épületek átalakítása — Tervező: Schmidt Ferenc, oki­­építészmérnök, városi műszaki taná­csos. Városrendezési kiállítás — Olgyay Viktor és Olgyay Aladár, oki. építész­­mérnökök. Bérházak — Épületszerkezetek — Kül­földi lapszemle. 1942 FEBRUÁRI SZÁM VEZÉRGONDOLATA: A kiállítási terület város­­rendezési kapcsolata és a ki­á­ll­ít­á­s é­p­ít­é­s­z­et­i kérdései. Bevezető későbbi korok bölcselői bizonyára könyvtárakat fognak összeírni annak a világrengésnek okairól, melynek ma élő részesei vagyunk. Örökéletűnek hitt eszmények, jelszavak, társadalmi rendszerek, melyeket az emberiség még a közelmúltban is mint szilárd és biztos talajt érzett lábai alatt, úgy tűnnek tova, mint összerepede­zett jégtáblák a tavaszi áradásban. Csak itt-ott emelkedik ki egy­­egy szirt, mint megingathatatlan szilárd pont a hömpölygő folyam­ban: a tértől és időtől független erkölcsi törvények és igazságok pillérei. Megrendülve nézzük a földkerekségen mindenütt dúló szörnyű pusztulást, s reményt vesztett kétségbeesésbe kellene süllyednünk, ha az emberiségnek szenvedésekkel teli többezer éves története nem szolgálna csalhatatlan bizonyítékokkal, hogy a romokból újból hajlékot, mégpedig szebb, jobb és biztosabb haj­lékot építhet, ha jövőjének alapjait a Munka és a Rend szikláira helyezi. A művészet a legérzékenyebb műszer az emberiség lelkületében történő átalakulások megmérésére. Ezeknek az átalakulásoknak megnyilvánulásai a művészetekben rendszerint sokkal előbb jelentkeznek, mint az emberi társadalom egyéb életműködéseiben. A művészetek egyúttal a leghívebb tükrei a lelkek mélyében végbe­menő nagy változásoknak. Szemeink előtt játszódott le az a folya­mat, amely az építőművészet utolsó félszázadában végbement. Az építőművészetnek ezt a válságát és változását az újkori nagy­városok utcasorai — mintha egy nyitott könyv sorai lennének — beszélik el a legvilágosabban. A különböző korok építőstílusának felébresztési kísérletei után következett e stílusok egybeolvasztása, kevergetése, majd minden építészeti stílustól és törvényszerűség­től való függetlenítés, míg végül a homlokzat-kiképzés merő szobrászati és festészeti díszítésben merült ki s a hivalkodás, a feltűnni vágyás értelmetlen cifra saroktornyokban és túlméretezett idomtalan tetőzetben csúcsosodott ki. De beteljesedett az újkor legnagyobb költőjének szava: Vergebens werden ungebundne Geister Nach der Vollendung reiner Höhe streben. Az emberiség kiábrándult sok hamisnak bizonyult jelszóból és irányzatból: a zűrzavar után rendre, a hiú cifrálkodás után józan és nemes egyszerűségre vágyik. Mindnyájan érezzük, hogy az ifjú építésznemzedék, mely tehetségét nem egy figyelemreméltó épületen már bebizonyította, a helyes úton halad. Meggyőződé­sem, hogy nincs már messze az az idő, amikor ennek az új irány­zatnak általánosan elfogadott művészi kötött formanyelve is kialakul. Soha, mióta a magyar faj létét e sok vérrel áztatott földhöz kötötte, nem állott nagyobb feladatok előtt, mint most. A kialakuló új világ rendjébe úgy kell beilleszkednie, hogy megőrizze faji tulaj­donságainak lényegét, mely szerte a nagyvilágban már annyi dicsőséget és elismerést szerzett nemzetünknek. Évezredes múltba visszatekintő történelmünk során a Gondviselés a legter­­hesebb időkben mindig megajándékozta nemzetünket kiváló tehetségekkel és áthatotta népünket a hősies erőkifejtés szelle­mével. Kövessük ismét, mint nagy elődeink a nemzeti fellángolás idején tették, az ihletett költő szavát: Messze jövendővel vess össze jelenkort. Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derül. DR. BESSENYEY ZÉNÓ

Next