Magyar Fakereskedő, 1908 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
1. szám nek ellenére helyesebbnek találja, hogy azt a kellemetlen helyzetet, amelybe a magyar faszakma néhány pénzintézet helytelen eljárása és néhány fatermelő könnyelműsége folytán került (amihez még minden tekintetben rossz pénzügyi viszonyok járultak), katasztrófává fújja fel. Néhány szóval megvilágítani akarnám a keményfa-piac jelenlegi helyzetét, de természetesen azzal a czélzattal, hogy a »Holzkäuser« tudósítóját, aki azt hiszi, hogy egész Magyarország nem egyéb, mint egy nagy tölgyfaerdő, kioktatni óhajtanám. Minden szakmabeli ember, úgy itt, mint Németországban, tisztában volt azzal, hogy az őszi tölgyfaárverések kedvezőtlen eredménynyel fognak végződni. Még ha a kedvezőtlen pénzügyi viszonyok nem álltak volna fönn, akkor sem változott volna a helyzet, mert az összes keményfatermelők későn bár, de mégis arra a tudatra ébredtek, hogy a magas tőárak mellett haszonra nincsen kilátásuk. A »Magyar Fakereskedő« még az árverés megtartása előtt adott számot a keményfatermelők körében uralkodó hangulatról. A »Holzkäufer«, mely az említett két czikkben mindig hamis következtetésekre jut, ezeket írja november hó 8-án: November 15-én a nevezett lap ezeket írja A tölgy-spekuláczió kiachja. A »Holzkäufer« éppen a leghelyesebb időpontban, mintegy villámszerűen vetett világot egy, az egész faszakmára veszélyes helyzetre; mindenki igyekezzék a vihar előjeleiből a helyes következtetéseket levonni. A Vinkovczén (Szlavónia) és Beregben (Magyarország) tartott tölgyfaárverések eredménytelensége (ezen árveréseken 3—4 millió korona értékű, kitűnő minőségű tölgyfa maradt eladatlanul) azt mutatja, hogy az osztrák és magyar nagybankok már nincsenek abban a helyzetben, hogy a tölgyfapiacz spekulációs üzleteiben részt vegyenek. És ezzel a tölgyfapiaczon beláthatatlan következményekkel járó krach tört ki, máris látható, hogy Magyarországon nagy fizetésképtelenségek alapjában ingatják meg a fapiaczot. Legutóbbi számunkban közöltük, hogy a Teltsch Adolf makói és a Kohn Emánuel tokaji czég egyenként 11/2 millió korona passzívával fizetésképtelen lett, most pedig a szegedi Löwy L. és társa 51/2 millió korona, a Schachtitz és Isa czég 630.000 korona, a Tenner czég pedig 300.000 korona passzívával lett fizetésképtelen, azonkívül, mint tudvalevő, a budapesti Steinherz B. czég mintegy 5 millió korona adóssággal kénytelen volt csődöt mondani. Egy olyan tudósítótól, aki azt írja lapjának, hogy »osztrák faiparosok magyar tölgy- és bükkfaerdők kitermelése czéljából az ismert nagyiparos, Groedel báró vezetése mellett Budapesten a tiszamenti fakereskedelmi részvénytársaságot megalapították, nem lehet mást várni. Elképzelhető a német keményfa érdekeltség meglepetése, amidőn ezen tudósításból oly nagy czégek czímeit tudta meg, amelyekről eddig sejtelme sem volt. Megmagyarázom nekik ezt a talányt: itt csupa puhafa-kereskedőről van szó; legtöbbje régi szolid czég, melyeknek mások bűneiért vezekelniük kell, de amelyeknek az ügyei remélhetőleg nemsokára rendezettek lesznek. Alig van keményfa-fűrész, mely négy keretnél többel dolgozna, a »Holzkäufer« czikkeinek az olvasói pedig azt gondolhatják, hogy a mi keményfa-termelőink Magyarország egész mobiltőkéjét megemésztették. A »Holzkäufer« abban is különbözik a többi napi és szaklaptól, hogy azt állítja, miszerint ezek a fizetésképtelenségek okozták azt, hogy a magyar hitelintézetek a fakereskedőktől megvonták a hitelt, pedig mindenki tudja, hogy ezeket a fizetésképtelenségeket éppen a hitelmegvonás idézte elő. És miután a faárverések eredménytelenek maradtak, a »Holzkäuser« arra a következtetésre jut, hogy az árakban hanyatlásnak kell beállani. Vagyis a kínálat hiánya lesz az oka az árcsökkenésnek. Pedig eddig mindenki úgy tudta, hogy az árhanyatlás csak a kereslet hiányának, vagy a túltermelésnek a következménye. Most pedig lássuk, hogy milyen is tulajdonképpen a keményfapiac helyzete. A valóságban a helyzet kedvezőtlenebbül alakult, amint azt a hitelmegvonások és hitelmegszorítások mellett (aminek a súlya alatt a faszakma nemcsak nálunk, hanem Németországban is szenved) remélni lehetett volna. Természetes, hogy az erdőeladások csekély száma következtében a tölgyfűrészárú-termelésnek kisebbnek kell lenni és ezen czikkben nemsokára érezhető is lesz az áruhiány. A mi tölgyfát feldolgozó fűrészeinknek nincsenek erdőségeik (kivéve azt a néhány telepet, amely 3—4 évre el van látva fával), hanem arra vannak ráutalva, hogy gömbfaszükségletüket évrőlévre fedezzék. Csak a frízeknél tapasztalható a kereslet hiánya. A határőrvidéki tölgyfaerdőségek faanyagát, amennyiben az a kivitel czéljaira alkalmas volt, aránylag kedvező árak mellett, német kereskedők vették meg az őszszel tartott árveréseken. Köbméterenként 110 —120 koronát értek el és nem egy vevőnek üres kézzel kellett távozni az árverések színhelyéről, mert több tölgyfát egyáltalában nem kaphatott, vagy csak túl magasnak látszó árak mellett. De a magyar tölgyrönkök iránt is nagy érdeklődés mutatkozik, különösen Németországból, de ezen árúból sem kerültek a piacra említésre méltó tételek. A kádár fatermelés természetszerűleg csekély, nagyobb mennyiségű árú csak oly cégek kezében van, akiknek nincsen okuk arra, hogy a kádárfát áron alul adják el, mert ezek várhatnak addig, míg jobb árakat érhetnek el. Bükkfa-ára iránt állandóan nagy a kereslet, az összes, bükkfát feldolgozó fűrészek el vannak látva munkával, a kőris- és jávorfa nem szenvedett árcsökkenést, a kínálat ezen árakban alig valamivel nagyobb a keresletnél. Csak a szilfa ára csökkent, az üzlet ezen czikkben lanyha. Ily körülmények között rózsásabb színben lehet a jövőt látni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a pénzpiaci helyzetének javulásával az építési üzlet, is föl fog lendülni és azt lehet remélni, hogy a keményfa-szakmába tartozó összes czikkek fogyasztása az 1908. évben kielégítő lesz. Tölgyfa-spekuláczió krachjáról nálunk nem lehet és nem is lesz szó, mert Magyarország e téren már nem foglalja el azt a domináló helyet, mint azelőtt. Mindamellett mindig szívesen fogják venni a mi tölgyfánkat, még ha Korea és Japán bármennyi tölgyfát is szállít. Sch. J. : A tölgy spekuláczió kiachja. (Az érdekeltség köréből.) A »Holzkäuser« helyesen jellemezte a helyzetet, mikor azt írta, hogy az okt. 15-én és 29-én Vinkovczén és Zágrábban tartott tölgyfaárverések eredménye szakkörökben, nevezetesen Ausztria- Magyarországon nagy feltűnést keltett. Ezek az árverések, továbbá az a körülmény, hogy a Teltsch Adolf, tekintélyes makói cég, október 24-én 112 millió korona passzívával, a Kohn Emánuel tokaji cég pedig néhány nappal később szintén 112 millió korona passzívával fizetésképtelen lett, szélesebb körben is azt bizonyítja, hogy a magyar fatermelők a keményfaüzlet terén, természetesen elsősorban a tölgyfaüzlet terén alaposan elspekulálták magukat és hogy most már nem lehet arra számítani, hogy a tölgyfaárak eddigi nívójukat megtarthassák. MAGYAR FAKERESKEDO o .Boldog új évet kíván 0 0 0 t. üzletfeleinek és Barátainako o .Sflesinger flaques,Budapesto 0 5. oldal. Üzleti tudósítások. Wien. (1907.) Az 1907. év a legkedvezőbb előjelek között indult meg. Azok az árak, a melyeket az év végén fizettek, nemcsak a puhafánál, hanem mindennemű keményfánál is igen magasak voltak és általános volt a vélemény, — még oly körökben is, ahol az árakat sohasem találják eléggé magasaknak , hogy az áremelkedés már elérte tetőpontját. És tényleg oly események következtek be, amelyek az üzletre rendkívül bénítólag hatottak. Először a kőművesmunkások, majd az asztalosmunkások sztrájkjáról van szó ; természetes, hogy e sztrájkok káros hatását legelsősorban a fakereskedelem érezte, azonkívül jelentkezni kezdtek a pénzpiac feszültségének jelei, amennyiben a jelzálogüzlet pénzforrásai először megapadtak, majd a nyár folyamán teljesen bedugultak. Ami a puhafát illeti, a felsorolt kedvezőtlen körülmények a puhafa átalakulására egyáltalában nem voltak hatással. Az itteni puhafakereskedelem daczára annak, hogy a helyi forgalom megcsappant, a kiviteli üzlet felé fordult. A termelők árkövetelései a nyár folyamán állandóan emelkedtek és az év végén érték el tetőpontjukat. A közvetítő-kereskedelem, ősi szokás szerint, természetesen most is panaszkodik a bevásárlás nehézségei miatt, de mégis kénytelen az árköveteléseket megadni és az áremelkedést — amennyiben lehetséges— a fogyasztókra áthárítani. Mindent egybevetve, az itteni puhafa-kereskedelem elég jó üzletévre tekinthet vissza, amennyiben a Magyarországon előfordult fizetésképtelenségeknél közvetlenül csak jelentéktelen összegekkel volt érdekelve és a bizalmatlanság, amely az utóbbi hetekben tért foglalt, teljesen alaptalannak bizonyult. A legutóbbi napokban az építőszakmához tartozó iparágak képviselői ankétet tartottak, melyen több építőipari cég egyesülését propagálták, amelynek az volna a feladata, hogy az állami és városi hatóságoknál az építőipar megszilárdításához szükséges intézkedések eléréséért, nevezetesen az átírási illeték mérsékléséért és építőbank alapításáért küzdjön. Az utóbbi hetekben a pénzpiacon is javult a helyzet és nem kell a túlságos optimizmusnak tulajdonítani, hogy ha megjósoljuk, hogy a tavaszra a puhafaüzlet fellendülése várható. Nincs kizárva, hogy a tavasz beálltáig néhány gyenge kezű termelő az eladási árakat mérsékli, de az árak említésreméltó csökkenését egész bátran kizártnak lehet mondani. A keményfa-üzlet helyzete már nem volt oly kedvező, mint a puhafa-üzleté. Ami a tölgyfát illeti, az 1906. év őszén fizetett árak képezték a zenitet és már a tavasz elején az építési czélokra szolgáló tölgyfaárú, különösen pedig a fríz, lanyha irányzatot mutatott. A hordófaüzetben is csökkent a forgalom és az árak rohamos emelkedése a nyár kezdetével véget ért. Azok az erős kezek, melyek a tölgyfaüzletet uralják, felismerték a helyzet komoly voltát és most, miután a termelést a szükséges mértékben korlátozták, a hordófaüzlet szanálására alapos a kilátás. A talpfapiacon az árak állandóan emelkedő irányzatot mutatnak és úgy látszik, hogy az áremelkedés még nem érte el a legmagasabb fokot, mert a külföld részéről élénken keresik a mi talpfánkat. Ha tekintetbe vesszük, hogy az osztrák és magyar vasúti hálózat fogyatékosságainak pótlására mily rengeteg összeget kell fordítani, a talpfaárak további emelkedése kétségtelennek látszik. A bükktalpfák, melyeket az 1906. évben a tölgytalpfák részleges pótlására használtak, alig szenvednek majd árcsökkenést, noha új talpfakészítő vállalatok létesítése folytán a termelés megnövekedett. Ugyanez áll a bükkfűrészárúnál is, amelyet az itteni piaczon a lefolyt évben mind nagyobb mértékben alkalmaztak, annál is inkább, mert a bútorszakmában most uralkodó secessiós divat a bükkfának nagyon kedvez. A legutóbbi hetekben uralkodott félelem és idegesség a nyugodtabb megfontolásnak adott helyet és minden körülmény arra vall, hogy a bécsi fakereskedelem továbbra is megőrzi régi jó hírét.