Magyar Fakereskedő, 1908 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

1. szám­­ nek ellenére helyesebbnek találja, hogy azt a kellemetlen helyzetet, a­melybe a magyar fa­szakma néhány pénzintézet helytelen eljárása és néhány fatermelő könnyelműsége folytán került (a­mihez még minden tekintetben rossz pénz­ügyi viszonyok járultak), katasztrófává fújja fel. Néhány szóval megvilágítani akarnám a kemény­­fa-piac­ jelenlegi helyzetét, de természetesen azzal a czélzattal, hogy a »Holzkäuser« tudó­sítóját, a­ki azt hiszi, hogy egész Magyarország nem egyéb, mint egy nagy tölgyfaerdő, kioktatni óhajtanám. Minden szakmabeli ember, úgy itt, mint Németországban, tisztában volt azzal, hogy az őszi tölgyfaárverések kedvezőtlen eredménynyel fognak végződni. Még ha a kedvezőtlen pénz­ügyi viszonyok nem álltak volna fönn, akkor sem változott volna a helyzet, mert az összes keményfatermelők későn bár, de mégis arra a tudatra ébredtek, hogy a magas tőárak mellett haszonra nincsen kilátásuk. A »Magyar Fa­kereskedő« még az árverés megtartása előtt adott számot a keményfatermelők körében ural­kodó hangulatról. A »Holzkäufer«, mely a­z említett két czikkben mindig hamis következteté­sekre jut, ezeket írja november hó 8-án: November 15-én a nevezett lap ezeket írja A tölgy-spekuláczió kiachja. A »Holzkäufer« éppen a leghelyesebb idő­pontban, mintegy villámszerűen vetett világot egy, az egész faszakmára veszélyes helyzetre; mindenki igyekezzék a vihar előjeleiből a helyes következtetéseket levonni. A Vinkovczén (Szla­vónia) és Beregben (Magyarország) tartott tölgyfa­árverések eredménytelensége (ezen árveréseken 3—4 millió korona értékű, kitűnő minőségű tölgyfa maradt eladatlanul) azt mutatja, hogy az osztrák és magyar nagybankok már nincsenek abban a helyzetben, hogy a tölgyfapiacz spekulá­­c­iós üzleteiben részt vegyenek. És ezzel a tölgyfa­­piaczon beláthatatlan következményekkel járó krach tört ki, máris látható, hogy Magyarorszá­gon nagy fizetésképtelenségek alapjában ingatják meg a fapiaczot. Legutóbbi számunkban közöl­tük, hogy a Teltsch Adolf makói és a Kohn Emánuel tokaji czég egyenként 11/2 millió korona passzívával fizetésképtelen lett, most pedig a szegedi Löwy L. és társa 51/2 millió korona, a Schachtitz és Isa czég 630.000 korona, a Tenner czég pedig 300.000 korona passzívával lett fizetésképtelen, azonkívül, mint tudvalevő, a budapesti Steinherz B. czég mintegy 5 millió korona adóssággal kénytelen volt csődöt mondani. Egy olyan tudósítótól, a­ki azt írja lapjának, hogy »osztrák faiparosok magyar tölgy- és bükkfa­­erdők kitermelése czéljából az ismert nagyiparos, Groedel báró vezetése mellett Budapesten a tiszamenti fakereskedelmi részvénytársaságot meg­alapították­, nem lehet mást várni. Elképzelhető a német keményfa érdekeltség meglepetése, a­midőn ezen tudósításból oly nagy czégek czímeit tudta meg, a­melyekről eddig sejtelme sem volt. Megmagyarázom nekik ezt a talányt: itt csupa puhafa-kereskedőről van szó; legtöbbje régi szolid czég, melyeknek mások bűneiért vezekelniük kell, de a­melyeknek az ügyei remélhetőleg nemsokára rendezettek lesz­nek. Alig van keményfa-fű­rész, mely négy keret­nél többel dolgozna, a »Holzkäufer« czikkeinek az olvasói pedig azt gondolhatják, hogy a mi keményfa-termelőink Magyarország egész mobil­tőkéjét megemésztették. A »Holzkäufer« abban is különbözik a többi napi és szaklaptól, hogy azt állítja, miszerint ezek a fizetésképtelenségek okozták azt, hogy a magyar hitelintézetek a fakereskedőktől meg­vonták a hitelt, pedig mindenki tudja, hogy ezeket a fizetésképtelenségeket éppen a hitel­megvonás idézte elő. És miután a faárverések eredménytelenek maradtak, a »Holzkäuser« arra a következtetésre jut, hogy az árakban hanyat­lásnak kell beállani. Vagyis a kínálat hiánya lesz az oka az árcsökkenésnek. Pedig eddig mindenki úgy tudta, hogy az árhanyatlás csak a kereslet hiányának, vagy a túltermelésnek a következménye. Most pedig lássuk, hogy milyen is tulajdon­képpen a keményfapiac­ helyzete. A valóságban a helyzet kedvezőtlenebbül alakult, a­mint azt a hitelmegvonások és hitelmegszorítások mellett (a­minek a súlya alatt a faszakma nemcsak nálunk, hanem Németországban is szenved) remélni lehetett volna. Természetes, hogy az erdőeladások csekély száma következtében a tölgyfűrészárú-termelés­­nek kisebbnek kell lenni és ezen czikkben nem­sokára érezhető is lesz az áruhiány. A mi tölgyfát feldolgozó fűrészeinknek nincsenek erdő­ségeik (kivéve azt a néhány telepet, a­mely 3—4 évre el van látva fával), hanem arra van­nak ráutalva, hogy gömbfaszü­kségletüket évről­­évre fedezzék. Csak a frízeknél tapasztalható a kereslet hiánya. A határőrvidéki tölgyfaerdő­ségek faanyagát, a­mennyiben az a kivitel czél­­jaira alkalmas volt, aránylag kedvező árak mellett, német kereskedők vették meg az őszszel tartott árveréseken. Köbméterenként 110 —120 koronát értek el és nem egy vevőnek üres kézzel kellett távozni az árverések színhelyéről, mert több tölgyfát egyáltalában nem kaphatott, vagy csak túl magasnak látszó árak mellett. De a magyar tölgyrönkök iránt is nagy érdeklődés mutatkozik, különösen Németországból, de ezen árúból sem kerültek a piac­ra említésre méltó tételek. A kádár fa­termel­és természetszerűleg csekély, nagyobb mennyiségű árú csak oly c­égek kezé­ben van, a­kiknek nincsen okuk arra, hogy­ a kádárfát áron alul adják el, mert ezek várhat­nak addig, míg jobb árakat érhetnek el. Bükkfa-ára iránt állandóan nagy a kereslet, az összes, bükkfát feldolgozó fűrészek el van­nak látva munkával, a kőris- és jávorfa nem szenvedett árcsökkenést, a kínálat ezen árakban alig valamivel nagyobb a keresletnél. Csak a szilfa ára csökkent, az üzlet ezen czikkben lanyha. Ily körülmények között rózsásabb színben lehet a jövőt látni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a pénzpiaci helyzetének javulá­sával az építési üzlet, is föl fog lendülni és azt lehet remélni, hogy a keményfa-szakmába tar­tozó összes czikkek fogyasztása az 1908. évben kielégítő lesz. Tölgyfa-spekuláczió krachjáról nálunk nem lehet és nem is lesz szó, mert Magyarország e téren már nem foglalja el azt a domináló helyet, mint azelőtt. Mindamellett mindig szívesen fog­ják venni a mi tölgyfánkat, még ha Korea és Japán bármennyi tölgyfát is szállít. Sch. J. : A tölgy spekuláczió kiachja. (Az érdekeltség köréből.) A »Holzkäuser« helyesen jellemezte a helyzetet, mikor azt írta, hogy az okt. 15-én és 29-én Vin­­kovczén és Zágrábban tartott tölgyfaárverések eredménye szakkörökben, nevezetesen Ausztria- M­agyarországon nagy feltűnést keltett. Ezek az árverések, továbbá­­ az a körülmény, hogy a Teltsch Adolf, tekintélyes makói c­ég, október 24-én 11­2 millió korona passzívával, a Kohn Emánuel tokaji c­ég pedig néhány nappal később szintén 11­2 millió korona passzívával fizetés­­képtelen lett, szélesebb körben is azt bizonyítja, hogy a magyar fatermelők a keményfaüzlet terén, természetesen elsősorban a tölgyfaüzlet terén alaposan elspekulálták magukat és hogy most már nem lehet arra számítani, hogy a tölgyfaárak eddigi nívójukat megtarthassák. MAGYAR FAKERESKEDO o .Boldog új évet kíván 0 0 0 t. üzletfeleinek és Barátainako o .S­flesinger flaques,­­Budapesto 0 5. oldal. Üzleti tudósítások. Wien. (1907.) Az 1907. év a legkedvezőbb előjelek között indult meg. Azok az árak, a melyeket az év végén fizettek, nemcsak a puhafánál, hanem mindennemű keményfánál is igen magasak vol­tak és általános volt a vélemény, — még oly körökben is, a­hol az árakat sohasem találják eléggé magasaknak , hogy az áremelkedés már elérte tetőpontját. És tényleg oly események következtek be, a­melyek az üzletre rendkívül bénítólag hatottak. Először a kőművesmunkások, majd az asztalos­munkások sztrájkjáról van szó ; természetes, hogy e sztrájkok káros hatását legelsősorban a fa­kereskedelem érezte, azonkívül jelentkezni kezd­tek a pénzpiac­ feszültségének jelei, a­mennyi­ben a jelzálogüzlet pénzforrásai először meg­apadtak, majd a nyár folyamán teljesen be­dugultak. A­mi a puhafát illeti, a felsorolt kedvezőtlen körülmények a puhafa átalakulására egyáltalá­ban nem voltak hatással. Az itteni puhafakeres­kedelem daczára annak, hogy a helyi forgalom megcsappant, a kiviteli üzlet felé fordult. A ter­melők árkövetelései a nyár folyamán állandóan emelkedtek és az év végén érték el tetőpontjukat. A közvetítő-kereskedelem, ősi szokás szerint, természetesen most is panaszkodik a bevásárlás nehézségei miatt, de mégis kénytelen az árköve­teléseket megadni és az áremelkedést — a­mennyiben lehetséges­­— a fogyasztókra áthárítani. Mindent egybevetve, az itteni puhafa-keres­kedelem elég jó üzletévre tekinthet vissza, a­mennyiben a Magyarországon előfordult fizetés­­képtelenségeknél közvetlenül csak jelentéktelen összegekkel volt érdekelve és a bizalmatlanság, a­mely az utóbbi hetekben tért foglalt, teljesen alaptalannak bizonyult. A legutóbbi napokban az építőszakmához tar­tozó iparágak képviselői ankétet tartottak, melyen több építőipari c­ég egyesülését propagálták, a­melynek az volna a feladata, hogy az állami és városi hatóságoknál az építőipar megszilárdítá­sához szükséges intézkedések eléréséért, neve­zetesen az átírási illeték mérsékléséért és építő­­bank alapításáért küzdjön. Az utóbbi hetekben a pénzpiac­on is javult a helyzet és nem kell a túlságos optimizmusnak tulajdonítani, hogy ha megjósoljuk, hogy a tavaszra a puhafaüzlet fellendülése várható. Nincs kizárva, hogy a tavasz beálltáig néhány gyenge kezű termelő az eladási árakat mérsékli, de az árak említésreméltó csökkenését egész bátran kizártnak lehet mondani. A keményfa-ü­zlet helyzete már nem volt oly kedvező, mint a puhafa-üzleté. A­mi a tölgyfát illeti, az 1906. év őszén fizetett árak képezték a zenitet és már a tavasz elején az építési czé­­lokra szolgáló tölgyfaárú, különösen pedig a fríz, lanyha irányzatot mutatott. A hordófa­üzetben is csökkent a forgalom és az árak rohamos emelkedése a nyár kezdetével véget ért. Azok az erős kezek, melyek a tölgyfaüzletet uralják, felismerték a helyzet komoly voltát és most, miután a termelést a szükséges mértékben kor­látozták, a hordófaüzlet szanálására alapos a kilátás. A talpfapiac­on az árak állandóan emelkedő irányzatot mutatnak és úgy látszik, hogy az ár­emelkedés még nem érte el a legmagasabb fokot, mert a külföld részéről élénken keresik a mi talpfánkat. Ha tekintetbe vesszük, hogy az osz­trák és magyar vasúti hálózat fogyatékosságai­nak pótlására mily rengeteg összeget kell for­­dítani, a talpfaárak további emelkedése kétség­telennek látszik. A bükktalpfák, melyeket az 1906. évben a tölgytalpfák részleges pótlására használtak, alig szenvednek majd árcsökkenést, noha új talpfakészítő vállalatok létesítése folytán a termelés megnövekedett. Ugyanez áll a bü­kk­­fűrészárúnál is, a­melyet az itteni piaczon a lefolyt évben mind nagyobb mértékben alkal­maztak, annál is inkább, mert a bútorszakmá­­ban most uralkodó secessiós divat a bükkfának nagyon kedvez. A legutóbbi hetekben uralkodott félelem és idegesség a nyugodtabb megfontolásnak adott helyet és minden körülmény arra vall, hogy a bécsi fakereskedelem továbbra is megőrzi régi jó hírét.

Next