Magyar Gyáripar, 1916 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
1. szám. Magyar Gyáripar Darányi Ignác karácsonyi cikkére a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke Válaszolt a B. H.-ban és lapunk hasábjain a Szövetség ügyvezető igazgatója. Fejtegetéseikhez nincs is mit hozzátennünk. A Szövetség vezető embereinek fejtegetéseiből kiolvasható, hogy igen nagyra értékelik azt a barátságos hangot, mely Darányi cikkéből kicsendül s azt a jobb ízlésre való szégyenkezést mellyel a sorok között a gazdagyűlés heveskedv állásfoglalását is mentegetni igyekszik. Nagyra értékeljük a megértést a termelő osztályok között és ezt a magunk részéről csak ápolni akarjuk. Belátásból, méltányosságból, okosságból. Belátásból, mert tudjuk, hogy az ország gazdasági ereje ma még túlnyomó részt a mezőgazdasági termelésen nyugszik. Méltányosságból azok iránt a szerzett jogok iránt, melyek a termelésen belül egyes osztályoknak kiválóbb pozíciót biztosítottak s amelyeknek revoluciószerű megdöntése beláthatatlan következményekkel járna a magyar társadalomra s a nemzeti termelésre, végül pedig okosságból is, mert az erők arányának ismeretében nem is törekedhetünk olyan gyökeres reformokra, amelyekről előre tudjuk, hogy azokat a mi viszonyaink között sem kormány, sem politikai párt nem vállalhatja. Fiat iustitia, pereat mundus, nem lehet egy termelési ág jelszava. Egészen bizonyos, hogy a magyar gyáripar vámpolitikai törekvéseit — már ami az agrárvámokat illeti — ezek a szempontok fogják irányítani és ami reformot az agrárvámpolitikában óhajt, arra csakis e szempontok figyelembevételével fog törekedni. Ha ez az, amire Darányiék gondoltak, amikor szívesen rámutattak az együttdolgozás lehetőségeire, akkor ezt a magyar ipar legálisan, becsületesen vállalhatja. Hogy azonban ez az együttdolgozás kimeríthető volna azzal, hogy a vámpolitikában a jövőben is „az egyenlőség és egyenlő elbánás elve“ érvényesüljön, amint ezt Darányi Ignác kívánja, ezt a leghatározottabban kétségbevonjuk. Ez így nem a termelő ágak érdekeinek kölcsönös mérlegelése és megértése volna, hanem egyszerűen paktum arról, hogy te ipar ne bántsd a hat korona harminc filléres búzavámot, ne bolygasd az élőállatbehozatal kérdését s akkor én nem nyúlok a vasvámokhoz, meg gépvámokhoz, meg textilvámokhoz. (Zárójelben legyen szabad ellentmondanunk Darányi Ignác azon állításának, hogy az agrárcikkek még ma sincsenek úgy megvédve, mint az ipari cikkek. Vannak egyes iparcikkek, melyek vámvédelme van olyan magas, mint a gabonavámok, de ezekben való produkciónk mennyivel kisebb értéket képvisel, mint a gabonavámokkal védett gabonacsoport. Arról nem is szólva, hogy az állategészségügyi konvenciókkal fölérő ipari vápo jíszpíj nincsenek.) Ez a paktum úgy gondoljuk nemragyoínak az ország érdeke és nem is volna illő két filyett jelentős termelő ághoz, mint a magyar gyárip^^é^a f magyar ipar. Mi azt gondoljuk helyesnek, az érdekében valónak, ha ilyen kölcsönösségektől függetlenül teljesen tárgyilagos szempontok szerint alkotjuk meg véleményünket a mezőgazdasági vámokról és ebben nem hagyjuk befolyásoltatni magunkat attól, hogy a mezőgazdaság érdekképviselete milyen álláspontot foglal el az ipari vámok, vagy az ipari szubvenciók dolgában, így pl. nekünk tudomásunk van arról, hogy a mezőgazdaság érdekképviselete állást foglalt a mezőgazdasági gépek vámja dolgában és követelte a gépek vámjának olyan mértékű leszállítását, mely egyértelmű volna e jelentős magyar iparágnak halálraítélésével. De azért, mikor kiegyezési előterjesztésünkben a gabonavámok kérdését tárgyaltuk, egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy mi most az „egyenlő elbánás elvét“ érvényesítsük ennek megoldásánál, hanem függetlenül a mezőgazdaság állásfoglalásától, egyedül a magyar mezőgazdasági és ipari termelés érdekeitől vezetve foglaltunk állást, amikor a gabonavámok dolgában azt mondottuk, „hogy a gabonavámoknak csak egy óvatos, hosszabb átmeneti időn keresztül fokozatosan foganatosítandó enyhítésére törekedjünk, mégpedig csakis akkor és abban a mértékben, amilyenben Németország csökkenti saját gabonatermékeinek vámvédelmét“. Ha a törvényhozás valaha arra az abszurd álláspontra helyezkedne, hogy meg kell tagadnia az iparfejlesztés eszközeit és az iparfejlesztés jelentőségére ügyet sem vetve csinálná tarifapolitikáját, adópolitikáját stb., akkor mi bizonnyal ez ellen minden eszközzel szembeszállnánk, de eszünkbe sem jutna, hogy ez esetben az egyenlő elbánás elvét akarjuk érvényesíteni, sőt kétségbe volnánk esve, ha a rövidlátásnak ugyanezt a politikáját alkalmaznák a mezőgazdaságra is. Nem, ha e két termelési ág üdvös, az országra hasznos munkát akar végezni, akkor messzebbre kellene menni a viszontbiztosításnál és ami a magyar gyáriparost illeti, a mezőgazdák meg lehetnek győződve, hogy nincs az az áldozat — akár a mezőgazdasági vámokra, akár pedig a mezőgazdasági szakoktatásra, állatállományunk szaporítására, a kisbirtokosoknak közpénzen gépekkel való ellátására, talajjavításra, utak javítására, kedvező vasúti tarifákra stb. stb. gondoljunk , amelyet az ipar a maga részéről szívesen meg nem szavazna, ha ettől a háború folytán immár elodázhatatlanná vált többtermelés megoldását várhatja.* Van egy néhány iparágunk, melynek érdekeit a mai nehéz körülmények között sem lehetetlen megvédeni, sőt azon a réven, hogy élelmiszerfölöslegeinket Ausztriának juttatjuk, az ilyen iparágak érdekében pozitív eredményeket is érhetünk el, így pl. nem lett volna lehetetlenség Ausztriával olyan megállapodást kötnünk, hogy gabonafölöslegünket Ausztriának ne gabona, hanem őrlemény formájában szállít-suk. Bizonyára túlságba vitt lejalitásból tekintettünkfel ettől a megoldástól s tekintettel azokra a vádakraés szemrehányásokra, melyeket az élelmezés dolgai miatt odaátról állandóan tűrnünk kell, meg tudjuk érteni ezt a gavallérságot. Már kevésbé tudjuk megérteni a módot, ahogy az osztrák húskontingens megállapítása körül a magyar szalámiiparral elbánt .