Magyar Gyáripar, 1922 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1922-01-01 / 1-2. szám
1—2. számú felszínre, mert eddig nem volt általános választói jog és így nem volt szükség arra, hogy a szocialisták szavazataira spekuláljanak. Tudniillik ez az írásunk épen azokról a hirtelen lett szociálreformerekről szól, akik ebbeli készségüket most a választások előtti utolsó órákban fedezték fel és ezzel biztosítani vélik maguknak azokat a szavazatokat, melyeket a szocialista tömegek képviselnek. A most folyó indemnitási vitánál már annyi barátja jelentkezik a szocializmusnak, hogy az ember szinte csodálkozva kérdezi, hogy mégis hogy történhettek meg az elmúlt két esztendőben azok az igazságtalanságok, amelyeket ezek az urak most szóvátesznek. Aki pedig véletlenül nincsen benn a parlamentben, az azt a fórumot használja fel a szocialista szavazatok lestoppolására, amely éppen rendelkezésére áll: a városháza termét, a sajtót, stb. és megismétlődik ugyanaz a folyamat, amelyet persze egészen más arányokban a Károlyi-kormány idején is láttunk, amikor a polgári politikusok állandóan olyan iramot diktáltak beszédeikben, amellyel a leghétpróbásabb szociálpolitikusok sem tudtak versenyt tartani. Hogy ez mennyire így van, erre elég utalnunk arra az interpellációra, mely a napokban a főváros közgyűlésén egy jónevű fővárosi ügyvéd részéről elhangzott, aki ott a demokráciát képviseli és szemben áll azokkal, akik az embereket felekezet és társadalmi osztály szerint sorozzák. Ez a városatya, aki mint mondottuk, igen kitűnő ügyvéd és akinek egyetlen vonatkozása a közgazdasági élethez, hogy annak idején bajba jutott hadseregszállítókat védett, egyszerre felfedezte a lakáskérdés megoldásának Kolumbusz tojását. Azzal hozakodott elő, hogy a vállalatok sokat keresnek, óriási tartalékaik vannak, tessék ezeket felhasználni lakásépítésre és ezt odaadni az alkalmazottaknak és munkásoknak. A bizonyítása igen egyszerű: felsorol egy csomó vállalatot, megállapítja az alaptőkéjét és azután az utolsó évi nyereségét ezzel az alaptőkével relációba hozván kisüti, hogy bizony ez a nyereség igen jelentős százaléka az alaptőkének, tehát építsenek. A Drasche-féle gőztéglagyárnál még külön csodálkozik is, hogy honnan van a tiszta nyeresége, amikor nem volt építkezés. Hát hiszen ezek olyan dolgok, hogy igazán csak a főváros közgyűlési tanácstermébe valók, csak közgazdasági analfabéták hagyhatják szó nélkül ezeket az adatokat és mi megbántanék a magyar gyáripart, ha ezekkel az érvekkel szemben ■most ellenérveket sorakoztatnánk fel. (Zárójelben jegyezzük meg csupán a Drasche-gyárra, hogy az egyebet is csinál mint téglát.) Ez a szemlénk tehát nem szól a közgyűlésnek, amely ilyen abszurdumok megcáfolására egyáltalán szót sem talál, nem is szól az ügyvéd úrnak, aki a maga buzgalmában nagyon helyesen már kellő időben hozzálát a választási campagnehoz, de szól azoknak a tömegeknek, amelyek egy izben már tapasztalhatták, hogy micsoda katasztrofális hatása lehet annak, ha az alkalmazottak és munkások felülnek az ilyen demagóg közgazdaságtan tanácsainak. Elvégre mi már láttuk azt, hogy a szocializálás gondolatát polgári politikusok már olyan időben vetették népgyűlések elé — akkor is választások előtt állott az ország — amikor a szociáldemokrata pártnak felelősséggel dolgozó vezérei e kérdést agyonhallgatni akarták, tudván, hogy ez végső soron a termelésnek anarchiába fullasztását jelenti. Most tehát ezeket a sorokat a gyáriparon keresztül ismét csak a munkássághoz és az alkalmazottakhoz intézzük. Vigyázzanak, gondoljanak arra, hogy ők jobban értenek a közgazdaság dolgaihoz, mint azok, akik most a fórumon spekulálnak az ő szavazataikra, ne üljenek fel azoknak, akik hívatlanul, vagy akár hivatva (aminek eldöntése nem tartozik reánk) vezetőkül tolják fel magukat és megbontják a termelésnek azt a rendjét, amely ez urak nélkül és gyakorta akaratuk ellenére mégis csak lassan-lassan és mindannyiunk hasznára kialakul. Magyar Gyáripar Jog és gazdaság. A napokban egy német könyv került a kezünkbe, berlini egyetemi professzor munkája, aki könyvében a magánjognak a világháború kitörése óta történt átalakulását igyekszik rendszerbe foglalni. Alig lesz manapság német jogász, írja könyvének bevezetésében, aki a gazdasági életben érvényes jogszabályokat csak megközelítően is annyira ismeri, mint a háború előtt és nem kell hangsúlyoznunk, hogy e megállpításában mennyire igaza van. A háborús intézkedések mélyen belenyúltak a magánjog szférájába, de főképen annak gazdasági vonatkozású intézkedéseit érintették. Minthogy pedig azokat a jogszabályokat, amelyek a magánjognak ezt a forradalmi átalakulását előidézték, túlnyomórészt rendeleti úton, a viszonyok kényszerítő hatása alatt, sokszor kellő előkészítés nélkül, részleteikben néha egymással ellenmondóan léptették életbe, rendszerbe foglalva, sőt könnyen hozzáférhető módon összegyűjtve sincsenek, valóban nem lehet csodálni, ha még a jogász is nehezen tud eligazodni a törvények, rendeletek és intézkedések egyre szaporodó tömkelegében. A gazdasági élettel gyakorlatilag foglalkozók pedig szinte tanácstalanul állanak szemben az éppen gazdasági vonatkozásban szinte forradalmi átalakuláson átment új joggal, melyet a német tudós igen találóan az új gazdasági jognak nevez. A berlini professzor kétségkívül igen hasznos munkát végzett a maga jogász és gyakorlati iparos és kereskedő olvasóközönsége számára, amikor ezt az új gazdasági jogot az érvényben levő rendelkezések alapján igyekezett rendszerbe foglalni, külön választva azokat a rendelkezéseket, amelyek a háborús kényszerítő szükség hatása alatt, mint eredetileg is átmenetinek tervezett intézkedések jöttek létre és a jogéletben nyomot alig hagyván hátra, most már csak a hatályuk ideje alatt létrejött jogviszonyok elbírálása szempontjából bírnak jelentőséggel, azoktól, amelyek még ha annak idején nem is .