Magyar Gyáripar, 1931 (22. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR szókból, hírlapokból, tanulmányokból, hatósági tapasz­talatokból tudja a hatóság, tudnia kell a kartelekre vonatkozó összes fontos tényeket, sőt a nem fontosakat is, melyek alapján a szükséges vizsgálatot megindít­hatja. Nyilvánvaló, hogy nálunk ez az intézkedés azt ered­ményezné, hogy ezek a megállapodások s a megállapo­dások tartalmát tevő üzleti koncepciók egy-kettőre a nyilvánosság elé kerülnek, versenytársaknak és gazda­sági megfontolástól éppen nem vezérelt közvélemény­nek elbírálása alá bocsáttatnak. Elvégre ezekre a szer­ződésekre csak akkor van szükség, ha a közgazdasági miniszter valamely kartel dolgában akcióra szánja el magát és a miniszternek akkor úgyis megvan a joga, hogy a karteliratokat bekérje és a karteleknek a köte­lezettsége, hogy ezeket beterjesszék. És ugyanez a joga megvan a kartelbíróságnak is. De már kezdettől fogva való beterjesztése a karteliratoknak és ezeknek halomba gyűjtése, irattárban való adminisztrációja egészen felesleges, az iparra pedig kockázatos. Notabene a nem­zetközi kartelmegállapodásoknál a magyar résztvevők nem is rendelkeznek szabadon a szerződés felől és a deponálási kötelezettség számos esetben majd azt vonja maga után, hogy a magyar termelés az ilyen nemzet­közi megállapodásokból kimarad. Ez aztán végső soron a magyar termelés letörését, a magyar piacnak a kül­földi termelés számára való teljes kiszolgáltatását jelenti. Jellemző, hogy a javaslat indokolása a bemutatási kötelezettséget statisztikai szempontokkal igazolja. Nincs ipari termelési statisztikánk, nincs mezőgazda­­sági statisztikánk, nincs adóstatisztikánk, de íme tör­vényes intézkedéssel és korlátlan pénzbüntetéssel csiná­lunk kartelstatisztikát és e réven a vállalatok minden üzleti titkát (termelési titkait, kalkulációját, eladási szervezetét stb., stb.) kiteregetjük, világos bizonyíté­kául annak, hogy nem a kartelprobléma szabályozásá­ról van szó, hanem az iparellenes szellem érvényesíté­séről. Az a körülmény, hogy a 4. § elrendeli a kartel­­iratok bizalmas kezelését, semmit sem jelent. Egy minisztériumban garmadával felgyűlő aktákat a leg­jobb akarat mellett sem lehet bizalmasan kezelni. Ha valóban a kartelkérdés szabályozásáról van szó és nem a gyáripar megbénításáról, akkor teljesen elég­séges, ha a megállapodó vállalatokat arra kötelezik, hogy a megállapodás létrejöttét, résztvevőit, tárgyát, területi kiterjedését és tartamát a közgazdasági minisz­ternél 15 napon belül jelentsék be. E szakasznak az az intézkedése, mely a bemutatási kötelezettséget kiterjeszti „az eredeti megállapodást vagy határozatot kiegészítő vagy módosító ilyen meg­állapodásra vagy határozatára“, ellentétben látszik ál­­lam­ az 1. § azon intézkedésével, mely az írásbafoglalás kötelezettségét az „alapító“ okmányokra mondja ki. ad. 5. §. A kartelbizottság tekintetében fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy a Kartelbizottságnak az Országos Ipartanács kebelében kell megalakulnia. Az Országos Ipartanács, melyben harmonikusan együtt­dolgozik a mezőgazdaság, a nagyipar, a kisipar, a ke­reskedelem és a munkásság és amelyben a kereskede­lemügyi miniszter kinevezése alapján a tudomány kép­viselői is helyet foglalnak, alkalmas fórum arra, hogy azokon a területeken, melyeken egyes termelési ágak és fogyasztói érdekek ütköznek, a gazdasági és szociális szempontok mérlegelésével kiegyenlítő, a különböző érdekeket harmóniába hozó szerepet játsszon. Nincs alkalmasabb fórum tehát éppen a kartelkérdésnek meg­tárgyalására, mint az Országos Ipartanács, melynek nagy gazdasági tekintélye garantálja azt, hogy a köz­vélemény az e kérdésekben való állásfoglalást meg­nyugvással fogadja. Egy iparág kartelügye különben sem egy elszigetelt kérdés, mely magában bírálható el, hanem része az összközgazdasági politikának, melyből ki sem szakítható és amellyel való vonatkozásban bírál­ható el helyesen. Az összefüggéseknek ez az áttekintése leginkább az Országos Ipartanácsnál van meg. Ha ilyen par excellence gazdasági kérdésekben való véle­ményadás az Országos Ipartanácstól elvonatik, ami a Tanács működésével szemben a legnagyobb bizalmat­lanság kifejezése, akkor nem látjuk semmi értelmét az Országos Ipartanács működésének. Meg kell azonban mondanunk, hogy mi különben is célratévesztettnek tartjuk a kartelbizottság intézményét, mert ilyen nagyfontosságú gazdasági ügyben nem szívesen látjuk a miniszteri felelősségnek ezt az át­hárítását. A közgazdasági miniszter vállalatok és ipar­ágak sorsáról dönt, egy tollvonással nagy értékeket és az exisztenciák egész sorát teheti tönkre. Tessék ezért a teljes felelősséget viselni és éppen ezért a kérdést minden megkötöttség nélkül, a legmegfelelőbb módszer szerint tanulmányozni. Tehát azokkal tárgyalni meg, akikkel jónak látja, olyan ankéteket tartani, melyek legalkalmasabbak a probléma feltárására, de egy mes­terkélten összeállított bizottság véleményét — akár egy véleményen van vele, akár nem — elhibázottnak tart­juk és e hiba számláját megint csak az ipar fogja meg­fizetni. Az 5. §-nál még fel kell vetnünk a következő kér­dést. Ez a § kizárja az eljárásnál az érdekelt tagot, amit csak helyeselni lehet. De ha már van ez a kartelbizott­ság, akkor erre az esetre póttagról kell gondoskodni, mert könnyen megeshet, hogy az érdekelt tag kizárásá­val egy vitális kérdésének eldöntésénél a gyáripar a bizottságban minden képviselet nélkül marad. De újból aláhúzzuk a kartelbizottság kreálásának teljes indoko­latlanságát./ ad 6. §. A javaslat az adminisztrációs szankciók jogát a közgazdasági miniszterre bízza. Elhibázottnak tartjuk ezt. Rendkívül nehézkessé teszi az egész el­járást, mert a közgazdasági miniszter ügykörrel nem bírván, minden egyes eset minden részletével a minisz­tertanács elé lesz kénytelen menni. Azt sem tartjuk szerencsés elgondolásnak, hogy most, amikor végre komolyan a takarékosság terére léptünk és hivatali apparátusunkból, amit csak lehet, lefaragunk, hogy most hozzálássunk egy új minisztérium megszervezésé­hez. Mert ne áltassuk magunkat: ebből új minisztérium fejlődik. Hiszen a javaslat a hatáskör nélküli köz­­gazdasági miniszternek ezzel hatáskört és pedig egyet­len hatáskört adván, úgyszólván belekényszeríti abba, hogy most már minden nap és minden órában tevé­kenykedjen, természetesen egyedül az ipari termeléssel szemben. Ezentúl a gyáriparnak két minisztere lesz; az egyik, aki felépíti, a másik, aki elpusztítja. De mint már fentebb kifejtettük, a kartelpolitika az nem egy külön közgazdasági vagy közigazgatási tény, hanem kell, hogy szervesen illeszkedjen bele az általános köz­­gazdasági politikába. Már most tudvalevő dolog, hogy nálunk a közgazdasági miniszternek, ügykör híján, közgazdasági politikája nincs; sem ipari, sem mező­­gazdasági, sem pénzügyi politikát, de általános köz­gazdasági politikát sem csinál. Viszont abból a köz­­gazdasági politikából, melyet a kereskedelmi minisz­ternek kell folytatnia logikusan, az egésznek sérelme nélkül a kartelpolitika ki nem hasítható. Lehetetlen anomáliákra fog vezetni, ha a közgazdasági miniszter a kartelek szempontjából más vámpolitikát, más ipari közigazgatási politikát, más vasúti tarifapolitikát fog követni, mint amilyet a kereskedelmi miniszter a maga ügykörében helyesnek tart. Helyesen ez a kérdés csak a kereskedelmi minisztérium ügykörében helyezhető el. E szakasz első bekezdése megint magán viseli an­nak a rettegésnek jegyét, hogy az ipar valamely moz­dulatának ellenőrzése kimaradhat a törvényből. A né­met rendelet 4. §-a azt mondja: „Gefährdet ein Vertrag oder Beschluss der im § 1. bezeichneten Art oder eine bestimmte Art seiner Durchführung die Gesamtwirt­­schaft, oder das Gemeinwohl, so kann der Reichwirt­schaftsminister verfügen“ stb., stb. A magyar javaslat is abból indul ki, hogy az 1. § alá eső megállapodás vagy határozat, vagy alkalmazásának módja veszélyez­teti a közgazdaság vagy közjó érdekét, de a megálla­podás, határozat és alkalmazásuk módjához még hozzá­teszi: „vagy bármely olyan tevékenység vagy maga­tartás, amely — habár írásba foglalt megállapodás vagy határozat nélkül is — az 1. §-ban megjelölt célt szolgálja“. Ez a szövegezés megint felesleges fogalmak­kal operálván, alkalmas arra, hogy a törvényt alkal­mazó bírónál zavarokat támasszon, ami egy ilyen új­ és nehéz matériánál igazán nem kívánatos. Ha a törvény felsorolta a megállapodás és határozat fogalmát és hozzátette még az „alkalmazásuk módját“, akkor feles­leges és zavaró a „tevékenység és magatartás“ fogalom, mert ezek úgyis benne vannak a „megállapodás és ha­tározat“ fogalmában és mindenesetre benne vannak az „alkalmazásuk módjában“. Amikor a kartel vagy a 1. szám.

Next