Magyar Posta, 1927 (1. évfolyam, 1. szám)

1927-11-01 / 1. szám

4 Dr. Forster Károly: A hágai légipostás konferencia. Km.-e után 6/10 aranycentimeot fognak fizetni. A súlyt repü­lutankint 100—100 grammra kikerekítve fogják megállapítani. Hogy az igazgatások egymás közt történő leszámolását egyszerűbbé tegyék, ez utóbbinál 100 Km-es dijtávolságokat állapítottak meg. Kimond­ták továbbá, hogy a dij­térítés alapja itt a nettó súly. Ennek ellenében azonban a dijat valamivel felemelték. Egymásnak tehát az igazgatások a légi-levélpostai küldemények minden 100 grammja és a légi út minden 100 km-e után 6,5 aranycentimeot fognak megtéríteni. E díjmegállapítás gyakorlati nagy jelentőségét a következő példával mutathatom be. Buda­pestről Berlinbe a légi út 785 Km. Ezt a távolságot a fentiek szerint 800 Km-nek véve, 100 g-nyi levélpostának Berlinbe való szállítása 48 aranycentimebe fog kerülni; 100 g-ra körülbelül 7 levelet számítva, egy-egy levél légipostás szállításának költsége kb. 7 aranycentime, azaz 8 fillér lesz, ami, ha még a sok mellékköltséget, esetleges kikerekítést, stb. számításba is vesszük, a jelenlegi 40 f-es díjnak igen jelentékeny leszállí­tását fogja lehetővé tenni. Sajnos a légipostas csomagok díjában nem sikerült ilyen megegyezést létrehozni. A legtöbb nehézséget itt a ködtartalom és a súly viszonyának kérdése okozta. A légiforgalmi társaságok ugyanis nem fogadták el dif­­térítésül a súlyt, mint kizárólagos alapot. Rámutattak — és valljuk meg, joggal — arra, hogy pld. a női kalapdobozok óriási férőhelyet vesznek el a gépek szűk raktárhelyiségéből, viszont súlyuk alig van. Azt javasolták tehát, hogy bizonyos minimális köbtartalom 1 kg. súlynak legyen számít­ható, még ha azt a tényleges súly nem is éri el. Ezt mint elvet el is fo­gadták az igazgatások, a ködtartalom minimumában azonban a megegye­zés nem jött létre. Felhozták a társaságok azt a nehézséget is, hogy a gépek űrtartalma nem olyan, hogy postacsomagokat tetszés szerinti szám­ban lehessen szállítani, illetve kényszerítve volnának esetleg külön gépe­ket indítani, ami új költségeket okozna. Ilyen körülmények között azt a közvetítő javaslatot fogadták el, hogy a társaságok a légipostás csoma­gokért nem fognak több szállítási díjat igényelni, mint amit a magánfe­lektől szállításra elfogadott árucsomagokért szednek. A légi szállítási díj kérdésének szabályozása után a posta által a fe­lektől szedendő légipostas pótdíj kérdése került megvitatásra. Az igazga­tások egy része először azt akarta keresztülvinni, hogy egységes díjat kelljen minden igazgatásnak szednie, bárhova szóljon is a levél. Tekintettel a nagy költségkülönbségekre, ehhez a legtöbb igazgatás nem járult hozzá. Ehelyett azonban elfogadták a két zóna rendszert. T. i. minden igazga­tásnak joga lesz a díjat önállóan megállapítani, de e díj a küldemények minden 20 g-ja és a megtett út minden 1000 km-e után nem lehet na­gyobb, mint 25 arany centime. Kimondták továbbá, hogy az ország területén belül levő légiszállí­­tásért szintén díj igényelhető, ezt a díjat azonban egységesen kell meg­állapítani az egész ország területére. Sok vitát okozott a leszámolás módjának kérdése is. Egyes igazgatá­sok — köztük mi is — statisztikai felvételeket javasoltak, míg mások a súly naponként való megállapítását kérték. Kompromisszumképen ki­mondták, hogy ezt a kérdést az érdekelt igazgatások közös megegyezésére bízzák. Hasonlóképen az érdekelt igazgatásoktól függ, hogy az értéklevél és

Next