Magyar textílipar, 1912 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-01 / 1. szám

’1912. JANUÁR 1. MAGYAR TEXTILIPAR házi iparilag most is készítik s azok fejlesztésével úgy a pozsonyi Izabella Egyesület, mint a prágai és brünni cseh technográfiai és iparművészeti egyesületek is foglalkoznak. Ezen kívül igen szép csipkegyü­teménye van az országos iparművészeti múzeumnak, továbbá a Turóc-Szt.- Mártonban székelő tót jótékonysági »Zsivena« nőegyesületnek is, az ottani »dom« épületben levő múzeumában. — Az én gyűjtemé­nyemben szintén van egy kollektió ilyen fátyol­végekből, s magyarországi szláv csipkékből. b) A sóvári Ырке. — Ez a bevándorolt német és cseh bányamunkások által, már a X1. században kultivált csipke önállóan fejlődött, s a minták főleg geometriai jelleget mutatnak. A sóvári csipkék hajdan nagyon kedveltek voltak Felső Magyarország egész északkeleti részé­ben, s nemcsak cérnából, de selyem és ezüst fonálból is készítették azokat. E szép csipke­ipar mint háziipar foglalkozás még a múlt század dere­kán is virágzott, de azután olyan rohamos hanyat­lásnak indult, hogy jelenleg már csaknem kive­szőben van, s csak a legújabb időben tettek kí­sérletet annak új életre való keltésére nézve. c) A csipke­keverés önálló magyar irányban évszázadok előtt Felső-Magyarország középső ré­szében, főleg Gömör, Abauj és Szepes vármegyékben fejlődött ki.­­ A felsőmagyarországi városok le­véltáraiban őrzött feljegyzések, okmányok s céli­ratok azt tanúsítják, miszerint, a paszomán­yosok, zsinórosok s gombkötők céhébe tartozó iparosok csipkeveréssel rendszeresen foglalkoztak, s ezen céhek közül a kassai annyira kivált, hogy a többi felett bizonyos felsőbbséget és ellenőrzést gyakorolt: a csipkeverők közül a rozsnyóiak vol­tak a leghíresebbek, s ezek a készítményeikkel messze földön kereskedtek. — Németországban Halléban 1632-ben különös és eredeti formájú csipkéket készítettek, és hoztak forgalomba »Hun­garian Lace« vagy »Point de Hongrie« név alatt, melyek igen kedveltek és keresettek voltak. — Később a csipkeverés főleg Gömör megyében házi ipari foglalkozássá alakult át, de megtartotta úgy a technikai kivitelben, mint a mintában az eredeti és önálló magyar jelleget. — A technika rokon­ságot mutat a régi velencei vert csipkével, s való­színű, hogy ezen alapon fejlődött a magyar vert csipke, melynek mintája paszomántos kivitelű ere­deti magyar alakzatokat tüntet fel. — A legutóbbi időben, bár felhagytak már ezen vert csipkék készítésével, tudomásom szerint még vannak Gö­mör megye néhány falujában öreg asszonyok, a kik ezt a munkát értik. — Ilyen csipkékből igen szép gyűjteményekkel bírnak a dobsinai Szontagh, a csetneki Szontagh családok, özv. Fadrusz Já­­nosné, Szmik Antal stb. A magyar vert csipkének tehát megvan a nemzeti jellege, a történeti fejlődése és alapja, a­melyen azt művészi irányban fejleszteni nemcsak lehet de hazafias kötelesség. Az eddig, főleg állami támogatás mellett létesült csipkeverő intézetek, kivétel nélkül cseh vagy német érchegységi és Cluny csipkemintákat dolgoztak s hoztak forgalom­ba. Ezek, bár úgy az anyagra, mint a kivitel és munka minőségére nézve kifogástalannak s ked­veltek, de egy parányi magyar jelleggel nem bírnak. A csipkeverést tehát teljesen magyar szellemben kell reformálni, s történeti, szakszerű tudással kell új ételre kelteni. Rendszeresen át kell kutatni az országot, hogy hol? mikor? s milyen csipkéket vertek, s azok emlékeit gyűjtsük össze s tegyük ösmertté. A régi magyar fátyolvégek, arany és ezüst csipke ruhadiszek, főkötők stb. mind becses iparművé­szeti emlékek, melyeket méltatnunk kell. — Ezen régi becses csipkét eredeti mintáját megtartva, azt modern ízlésben, finom anyagból kell újból készíteni s a világpiacon forgalomba hozni. — Ezzel megalkotjuk az eredeti igaz magyar vert csipkét, s ezzel mindenütt dicséretest, s szép sikert fogunk aratni. Napjainkban, bár több helyen foglalkoznak­nak hazánk csipkeveréssel, az rendszeresen kevés helyen történik s az előállított készletek a szük­ségletet távolról sem fedezik, kivitelről pedig még szó sem lehet. — Hazánk vert csipke szükségletét jelenleg főleg Csehország, Ausztria, s Franciaor­szágban Cluny látják el, de a téren is, mióta vannak csipkeverők gépek is, a gyári vert csipke rohamosan tért hódít, s főleg a Plauen, s a szász­­országi Vogtland­ból kikerült gyári vert csipke áruk olcsóságuknál fogva a kézi vert csipkét nagy­ban háttérbe szorítják. Ez alkalommal szükségesnek tartom a köz­figyelmet felhívni a régi magyar vécém­unkákra filet guipure készítményekre, melynek a régi ma­gyar női szorgos kezek tevékenységét igen becses emlékei.­­ A filet guipure munka bizánci eredetű, s már az Árpádházi királyok korában került ha­zánkba, s a kolostorokban, később a nemesi ud­varokban buzgó művelőkre talált, míg végül házi ipari foglalkozássá alakult át. A magyar rece munka úgy a mintázatban mint a változatos öltési mó­doknál fogva teljesen önállóan fejlődött, s iparmű­vészeti szempontból is igen nevezetes alkotásokat mutathat fel. Ezen becses emlékek felújítása szintén nemcsak nemzeti kötelesség, de közgazdasági érdek is, mert ezen eredeti magyar kézimunkával sok nőt lehetne foglalkoztatni, s a készítmények a világpiacon is számottevő árucikket képeznének. A régi magyar recemunkákból igen szép gyűjte­ményekkel bírnak: az országos iparművészeti mú­zeum, a bártfai múzeum, Dobsinán és Csehieken a gömöri Szontagh család, Szmik Antal stb. 3

Next