Magyar Vaskereskedő, 1905. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1905-07-02 / 27. szám
" A hű személyzet megjutalmazása. Minden kötelességteljesítésnek és jócselekedetnek tulajdonképeni jutalma magában a jótett nyomán fakadó lelkiismeretbeli megnyugvásban kellene ugyan, hogy legyen, azonban az emberi természetben fekszik, hogy az ilyen nagyon is elvont etnikai körülmények iránt, különösen az anyagi gondokkal küzdő ember nem eléggé fogékony és a legritkább esetben késztet valakit valamely jócselekedetre annak a tudata, hogy ez neki lelkiismeretbeli megnyugvást fog okozni, hanem mindig az illetőn kívül fekvő körülmények, elsősorban embertársának elismerése, az erkölcsi és anyagi előnyökre való kilátás a rugója még a kötelességteljesítésnek is. Az embereknek egymással való érintkezésében bizonyos etnikai momentumokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen pedig nem szabad ilyenekről megfeledkezni akkor, ha az érintkezés sűrű, meglehetősen állandó jellegű és az egymással érintkező emberek egymás érdekeire szinte döntő befolyást gyakorolnak, amint az például a vaskereskedő és segédje között való érintkezésnél van. Amíg a vaskereskedő-főnök és segéd egymás iránt csak annyiban érdeklődik, hogy az egyik fizet a másiknak (minél kevesebbet, annál jobb), a másik pedig dolgozik az egyiknek (szintén minél kevesebbet, annál jobb), ez a viszony nem lehet egészséges és sem a főnököt, sem a segédet nem fogja kielégíteni. Ha azonban a főnök rászánja magát arra, hogy a segédet félig-meddig kartársának, családtagjának tekintse, vele ehhez képest bánik, az esetleges alkalmakat megragadja, hogy megjutalmazhassa és ezzel becsvágyát fölcsigázhassa, a segéd munkakedvét és munkaképességét azzal nagy mértékben fokozni fogja, aminek előnye végeredményben ismét a főnökre háramlik vissza. Olyan körülmény ez, amelyet egyetlen gondolkozó vaskereskedőnek sem volna szabad szem elől tévesztenie, mert végre a személyzet magatartásától, amelyet üzletében nem nélkülözhet és amelyre vagyonának vagy legalább is jövedelmének jelentékeny részét bíznia kell, nagy mértékben függ a maga boldogulása is. A gondatlan, a pontatlan, a lelkiismeretlen segéd főnökének nagyon sok kárt okozhat és rendesen olyan kárt, amit aztán az illetőn sohasem lehet megvenni. Viszont a jó szorgalmas segéd főnökének sok hasznot szerezhet. S épen mert igy van, azért kell nagyon megbecsülni ezt az alkalmazottat, aki kötelességeit lelkisme 6. oldal. MAGYAR VASKERESKEDO 1905. julius 2. szólt az a kedvezményes dijtétel, dehát régen készülhetett. Azóta megnőtt már a csecsemő. Azért marad minden a régiben. Az a fő, hogy a kiviteli statisztika rubrikáiba minél kövérebb számok kerüljenek. Kérdezzük azonban, hogy az iparvédő notabilitások nem olvasnak betűt ? Hányszor emlegettük már ezt az ügyet. Vagy nincs azon vidéken gazdasági tudósító, avagy ha van csak pipázik, hogy erre a szomorú jelenségre megyei akció kell, olyan akció mint árvíz, tűzveszedelem, vagy éhínség idején ? Micsoda szervezete van nálunk az iparvédelemnek, ha a megyéknek kell megmozdulni, olyan baj orvoslására, amit egyszerű tarifa megváltoztatással meg lehetne szüntetni? Hanem oda lyukadunk ki, ahol czikkünk bevezetésében kezdtük. Ki az ördög ellenőrizi nálunk, hogy az állami közegek teljesítik-e kötelességüket. Hiszen más dolgokkal vagyunk mi elfoglalva. Igazán nehéz probléma előtt állunk, ha arra gondolunk , kihez is forduljunk, hogy gyors intézkedést követeljünk ebben az ügyben, mely a lassú lépésű megyéket is sorompóba hívta a felvidéki vasipar érdekében. Talán még legnyugodtabban az Országos Iparegyesülethez. Igaz, ez az egyesület minden derék törekvése belebotlik közéletünk, gazdasági szervezetünk rettenetes hiányaiba. De az egyesület részéről minden olyan ügy irányában, ami a magyar ipar ügye, mindig a legnagyobb jóindulatot tapasztaltuk. A kereskedelmi kormány ? Édes istenem. Más dolga van annak. Jobban mondva annyi a dolga, hogy nem foghat egyikhez se. Kár a kilincset koptatni. Az említett megyék bizonyosan a kormányhoz fordultak, hogy a felvidékről ezt a veszedelmet elhárítsa. Helyesen tették. Mi legjobban örülünk annak, hogy czikkeinknek meg volt a foganatja. Rég kelletett volna ezt tenni. Nem bizonyos ugyan, hogy a kormány intézkedik ebben az ügyben. Tessék elhinni — nem bizonyos. De csak hadd teljék meg minél jobban a tarisznyájuk. Hadd szaporodjanak a rovások. Talán a bürokratikus lelkiismeretnek is megvan a maga határa. Talán felocsúdnak addig, míg a teljes züllés és pusztulás elkövetkezik, vagy átadják a megtelt tarisznyát olyan kézbe, akinél az ország legelsőrendű gazdasági és életérdekei iránt a legelemibb kötelességérzet nem megy érdemszámba. gazdasági és szerszámgépgyára Budapest, VI., Lőportár utcza 14. szám. Gyárt: Nagynyomó „Mabille” borsajtókat úgy kézi, mint erőhajtásra felszerelve. Valamint szőlőzúzakat, borprés csavarokat és mindennemű esztergályozási munkákat. Legolcsóbb forrás tábori tüzek, háromlábú amerikai emelő, bánya-, kerti és zsáktaligákban. ===== Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. ===