Magyar Vaskereskedő, 1905. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-02 / 27. szám

" A hű személyzet megjutalmazása. Minden kötelességteljesítésnek és jócselekedetnek tulajdonképeni jutalma magában a jótett nyomán fakadó lelkiismeretbeli megnyugvásban kellene ugyan, hogy le­gyen, azonban az emberi természetben fekszik, hogy az ilyen nagyon is elvont etnikai körülmények iránt, külö­nösen az anyagi gondokkal küzdő ember nem eléggé fogékony és a legritkább esetben késztet valakit vala­­mely jócselekedetre annak a tudata, hogy ez neki lelki­ismeretbeli megnyugvást fog okozni, hanem mindig az illetőn kívül fekvő körülmények, elsősorban embertár­sának elismerése, az erkölcsi és anyagi előnyökre való kilátás a rugója még a kötelességteljesítésnek is. Az embereknek egymással való érintkezésében bizonyos etnikai momentumokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen pedig nem szabad ilyenekről meg­feledkezni akkor, ha az érintkezés sűrű, meglehetősen állandó jellegű és az egymással érintkező emberek egy­más érdekeire szinte döntő befolyást gyakorolnak, amint az például a vaskereskedő és segédje között való érint­kezésnél van. Amíg a vaskereskedő-főnök és segéd egymás iránt csak annyiban érdeklődik, hogy az egyik fizet a másik­nak (minél kevesebbet, annál jobb), a másik pedig dol­gozik az egyiknek (szintén minél kevesebbet, annál jobb), ez a viszony nem lehet egészséges és sem a főnököt, sem a segédet nem fogja kielégíteni. Ha azonban a főnök rászánja magát arra, hogy a segédet félig-meddig kar­társának, családtagjának tekintse, vele ehhez képest bánik, az esetleges alkalmakat megragadja, hogy meg­jutalmazhassa és ezzel becsvágyát fölcsigázhassa, a segéd munkakedvét és munkaképességét azzal nagy mér­tékben fokozni fogja, aminek előnye végeredményben ismét a főnökre háramlik vissza. Olyan körülmény ez, amelyet egyetlen gondolkozó vaskereskedőnek sem volna szabad szem elől tévesztenie, mert végre a személyzet magatartásától, amelyet üzletében nem nélkülözhet és amelyre vagyonának vagy legalább is jövedelmének jelen­tékeny részét bíznia kell, nagy mértékben függ a maga boldogulása is. A gondatlan, a pontatlan, a lelkiismeret­len segéd főnökének nagyon sok kárt okozhat és ren­desen olyan kárt, amit aztán az illetőn sohasem lehet megvenni. Viszont a jó szorgalmas segéd főnökének sok hasznot szerezhet. S épen mert igy van, azért kell nagyon megbe­csülni ezt az alkalmazottat, aki kötelességeit lelkisme­ 6. oldal. MAGYAR VASKERESKEDO 1905. julius 2. szólt az a kedvezményes dijtétel, dehát régen készül­hetett. Azóta megnőtt már a csecsemő. Azért marad minden a régiben. Az a fő, hogy a kiviteli statisztika rubrikáiba minél kövérebb számok kerüljenek. Kérdezzük azonban, hogy az iparvédő notabilitá­­sok nem olvasnak betűt ? Hányszor emlegettük már ezt az ügyet. Vagy nincs azon vidéken gazdasági tudósító, avagy ha van csak pipázik, hogy erre a szomorú jelen­ségre megyei akc­ió kell, olyan akc­ió mint árvíz, tűz­­veszedelem, vagy éhínség idején ? Micsoda szervezete van nálunk az iparvédelemnek, ha a megyéknek kell megmozdulni, olyan baj orvoslására, amit egyszerű tarifa megváltoztatással meg lehetne szüntetni? Hanem oda lyukadunk ki, ahol czikkünk bevezeté­sében kezdtük. Ki az ördög ellenőrizi nálunk, hogy az állami közegek teljesítik-e kötelességüket. Hiszen más dolgokkal vagyunk mi elfoglalva. Igazán nehéz probléma előtt állunk, ha arra gondolunk , kihez is forduljunk, hogy gyors intézkedést követeljünk ebben az ügyben, mely a lassú lépésű megyéket is sorompóba hívta a felvidéki vasipar érdekében. Talán még legnyugodtabban az Országos Iparegyesülethez. Igaz, ez az egyesület min­den derék törekvése belebotlik közéletünk, gazdasági szervezetünk rettenetes hiányaiba. De az egyesület részéről minden olyan ügy irányában, ami a magyar ipar ügye, mindig a legnagyobb jóindulatot tapasz­taltuk. A kereskedelmi kormány ? Édes istenem. Más dolga van annak. Jobban mondva annyi a dolga, hogy nem foghat egyikhez se. Kár a kilincset koptatni. Az említett megyék bizonyosan a kormányhoz for­dultak, hogy a felvidékről ezt a veszedelmet elhárítsa. Helyesen tették. Mi legjobban örülünk annak, hogy czikkeinknek meg volt a foganatja. Rég kelletett volna ezt tenni. Nem bizonyos ugyan, hogy a kormány intéz­kedik ebben az ügyben. Tessék elhinni — nem bizo­nyos. De csak hadd teljék meg minél jobban a tarisz­nyájuk. Hadd szaporodjanak a rovások. Talán a bürok­ratikus lelkiismeretnek is meg­van a maga­ határa. Ta­lán felocsúdnak addig, míg a teljes züllés és pusztulás elkövetkezik, vagy átadják a megtelt tarisznyát olyan kézbe, akinél az ország legelsőrendű gazdasági és élet­­érdekei iránt a legelemibb kötelességérzet nem megy érdemszámba. gazdasági és szerszámgépgyára Budapest, VI., Lőportár­ utcza 14. szám. Gyárt: Nagynyomó „Mabille” borsajtókat úgy kézi, mint erőhajtásra felszerelve. Vala­mint szőlőzúzakat, borprés csavarokat és mindennemű esztergályozási munkákat. Legolcsóbb forrás tábori tüzek, háromlábú amerikai emelő, bánya-, kerti és zsáktaligákban. ===== Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. ===

Next