Malomujság, 1935 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1935-06-01 / 1. szám

­. évfolyam, 1. szám. Előfizetési árak : FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ : Császár Ferenc SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Budapest, II., Margit-körút 26. Telefon: 51-4­32 Budapest, 1935. június 1. Egész évre ..................................... 12 pengő Félévre .............................................. 6 pengő R. T. * B. T. * K. F. T. cégek részére egy évre 24 pengő. Megjelenik havonta kétszer Postatakarékpénztári csekkszámla sz.: 32.275. Hirdetési árak : Egy hasábos (60%, széles) milimétersor 30 fill. Egy hasábos (40­%, széles) milimétersor 20 fill. Apróhirdetések szavankint ............ 10 fill. Vastagbetűből ..................... ... ... 20 fül. Bornemissza Gésza ,­asz első ipari minisszter Az új költségvetési évvel kezdi meg működését az ipari minisztérium, az élen Bornemisza Gézával, az első ipari miniszterrel. Ha van ipar, amely e tényt örömmel üdvözölheti, úgy kétségtelen, hogy a malomipar az. Ez az ősi ipa­runk eddig hontalanul bolyongott három minisztérium körül. A kereskedelmi minisztérium hatáskörét és be­folyását a bethleni időszak gyengítette meg. Az­ élelmi­szertörvény és a balettarendszer miatt a malomipar­ a földmívelésügyi és pénzügyminisztériumok felé sodró­dik és csak a vámkeresmények felülbírálását végző ár­vizsgáló bizottságon keresztül fűzték gyenge szálak még a kereskedelmi minisztériumhoz. Minden lényegbevágó kérdésében azonban egyik minisztériumban sem talált támaszt, sőt egyes esetekben a kereskedelmi minisz­térium volt kénytelen más minisztérium megbízásából a malomipart »megrendszabályozni«. Ez a helyzet most tisztázódott és kétszeres az örö­münk, hogy az új ipari tárca élére fiatal, tetterős és az ipar szükségletei iránt nevelésénél fogva is tájékozott mérnök-miniszter került. Bornemisza Gézának meg kell látnia, hogy a malom­ipar, trianoni m­egtépáizottsága dacára, első fontosságú iparunk, amelynek nehéz helyzetét meg kell végre az országnak is érteni és súlyos kérdé­seit, napi ügyeit végre jól kell intéztetni, mert nemzeti vagyonunk nagy része értéktelenedett el az eddigi állapotban. A malomiparnak sokan okoztak­ kárt, de elpusztítani ennek dacára sem lehetett. Hiába mondták eddig, hogy hol a kis-, hol a nagymalomipar van pusztulásra ítélve, a tény az, hogy mind együttesen sorvad. Csak­ ha ennek az iparnak túlzott, egyoldalú ter­heit lebontják, akkor jöhet jobb idő nemcsak­ a malom­iparra, hanem az egész országra. Drága liszt, kenyér­­és korpa visszahat a termelésre. Drága liszt kevés fogyasz­tást és drága korpát is jelent, mert több búzát kell veszteségre kivinni. A teherelosztásnak újabb, egyenle­tesebb, igaza­bb, nem ily betegen antiszociális módját kell az új miniszternek kitalálnia. Akkor lesz igazi reform-minisztere az országnak. Császár Ferenc A magyar malomipar célk­itű­zései írta : Csiha Győző gépészmérnök, malomtulajdonos Akik mostanában a magyar ma­lomipar sorsáról gondolkoznak és ter­vezgetnek, általában már az első lé­pésnél b­elebonyolódnak a termésérté­kesítés túl nehéz kérdéseibe. A két kérdést, a lényegesen könnyebbet a sokkal nehezebbel, annyira összeszö­vik, hogy a végén minden malom­­probléma termésértékesítési problé­mává válik terveikben s ennélfogva szinte megoldhatatlanná. Elismerem, hogy a termésértékesí­­tés kérdése az ország jelenlegi hely­zetében talán mindenek felett álló. De nem ismerem el, hogy az Orszá­gos Malomszövetségben tömörült —­ehát főképen az ország belső fo­gyasztását ellátni akaró — malmok sorsa elválaszthatatlanul összefügg a érmésértékesítés kérdésével. Sőt helytelennek, önmagunkra ká­rosnak érzem a két kérdés minden áron való összekapcsolását, mert el­homályosítja előttünk saját céljain­kat és szétforgácsolja küzdő erőnket. A magyar malomiparnak más ter­melési ágakkal összhangban ugyan, de önálló célkitűzésekre kell töre­kednie.* Legelső, haladéktalanul kivívandó célunk csak egy lehet: a lisztforgalmi adó megsemmisítése. Lehetnek fogyasztási adók, melyek tűrhetők, sőt célszerűek, de a ke­nyérre ilyen hatalmas fogyasztási­adót tenni már azon a határon van, ahol megszűnik az emberek sorsát intéző bölcsesség. Kenyeret mindenki eszik, minél szegényebb, annál többet. Az ötgye­rekes vidéki kisiparos, akinek csonka országunkban talán legnehezebb a sorsa, havonként 6-7 pengő kenyér­fogyasztási adót fizet, az egy-két­­gyermekes, százezer pengő jövede­lemben bővelkedő bankár pedig, aki alig eszik kenyeret, cselédségével együtt feleannyit. Ez a minden józ­an képzeleten fe­lül álló szörnyű igazságtalanság ha­talmas erkölcsi alapot ad küzdel­münknek a kenyéradó ellen, és — ha bátrak vagyunk és tudunk küz­deni — csak diadalra vihet ben­nünket. Ez a harc mindenki harcává kell, hogy váljék országunkban, mert a józan ész, az okos politikai számítás

Next