Molnárok Lapja, 1931 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-03 / 1. szám
folyt a víz. A szerencsétlen óráról-órára, percről-percre látta nőni a vizet és a halálfélelemtől kidülledt szemmel látta lassan, de megtébolyító következetességgel — biztosan, egyenletesen — közeledni a halált,, a megfulladást. Ebbe a kádba ültette bele a nyájas olvasót az emberi lángelme, a sok ember munkáját végző, egy gépet szülő zsenialitás. Gúnyosan és az emberi korlátoltság iskolapéldájaként emlegették az utolsó időkig azt a skóciai munkástömeget, mely kalapáccsal ment neki az első szövőgépnek. Ma már nem nevetik! Nem vagyok transzban és bár ne volna igazam, de az az érzésem, hogy a gép duzzasztotta ugyan fel a tőkét a mai dimenziókig,, de a géppel visszaélő kapzsiság lesz az, amely azt elsöpri. Kittenbergtől, a híres afrikai oroszlánvadásztól hallottam egyszer Indiában, hogy a majmot a következő pszichikai csellel fogják. Egy belől kiszélesedő korsót erősítenek le, amelynek a nyaka olyan szűk, hogy éppen csak be lehet rajta csúsztatni a majom által annyira szeretett mangófa gyümölcsét, a zamatos mangót. Jön a majom, meglátja a mangót, benyúl érte, az öklébe veszi, húzná ki, de nem bírja, mert az öklében már nem tér fel a gyümölcs. Előugrik a vadász és elfogja a korsó előtt vergődő majmot, amelynek nincs elég erkölcsi ereje ahhoz, hogy ökléből kiejtve a gyümölcsöt, üres marokkal elmeneküljön. A vadász megfogja a kapzsi majmot és mangó helyett tökön és gerstlin táplálja. Ha már benne vagyok a mesében, hadd mondjam el Nagy Sándor »Anabázis«-ának azt a gyönyörű tényét, hogy indiai hadjáratából visszatértében a nagy perzsa sós pusztában — ahol a szomjhalai fenyegette az egész hadseregét, — egy hűséges vitéze által neki hozott egy sisak vizet a földhöz vágta azzal, hogy ha a közvitézek szomjan pusztulnálk el, pusztuljon el ő is. — Várjon a mi Kis Sándorkáink is így csinálnak-e?! * Ez elmondott két allegorikus mesében van a helyzet kulcsa: Ha a majom elereszti a mangót, úgy megmenekül, ha nem ereszti el, úgy gerslit fog enni. Ha a Kis Sándorkák eldobják a nekik hason nyújtott pezsgős poharat, akkor amidőn a katonáknak a nyelve lóg, a szeme drilled egy üdítő vízcsepp után: úgy — egy a véksőkig menetelésre vagy a szomjhalaira kész tábort fognak maguk mögött találni, — ha felhörpintik, úgy nem együtt pusztulnak el katonáikkal,, hanem már előbb elsöpri őket a tömegszenvedély. Quo Deus avertat! Nehogy azonban azt mondja valaki, hogy én csak meddő kritikát gyakorlok, kijelentem, hogy én bennem élénken él a kibontakozás lehetőségének gondolata és ha 10 ember jelentkezik, hogy e ténymegállapításaimat elolvasta, úgy ki is fogom azt fejteni. Egyelőre azonban csak azt tanácsolom, hogy jó lesz koptatógépeinket karban tartani. Azzal végzem, amivel kedves Elnökünk (ma is az!) kezdte: »Malmosok (pardon: Malmosok) jó éjszakát!« (Kemecse) Dr. Hibján Géza Racionális búzatermelés Irta: Reisner Tibor. A mezőgazdaság és malomipar mai legégetőbb problémája az, hogy a búzaminőség ijesztő mérvű leromlásának okát kifürkéssze és annak gátat szabjon. A jelenlegi gazdasági év terméseredménye pontot tett a gazdák és malmok közt évtizeden át divatossá vált elvi vitatkozások végére, amely a tyúk vagy tojás elsőbbségét bizonygató mesének megfelelően,, egyik oldalról az ésszerűtlen nemesítésben, a másik oldalról viszont a túlságos nullás kiaknázásban kereste az énős-évre romló sülőképesség okát. Ezek a magas szárnyalási és sokszor igen ötletes viták nyomtalanul vesztek el a magyar pusztákon és valószínűleg vég nélkül tovább folynának még ma is, ha a türelmes természet meg nem elégelte volna a sok fölösleges szószaporítást. A folyó évi búzatermés — mint köztudomású — sikértartalomban és így sütőképességében olyan silány, amihez hasonló — legalább is a Tiszavidék nagy részén — még soha nem fordult elő. Ezen sajnálatos jelenség előidézőjét sokan az abnormálisan száraz beérési időjárásban látják, mások viszont a rendellenes telelést okolják, egyesek ködre gyanakodnak, viszont sokfelé meggyőzően magyarázzák, hogy a törzsgombának nevezett élősdi az oka mindennek, mert ez a növényzet beérési idejét mesterségesn megrövidítette. Ezek a magyarázatok botanikai szempontból keresik az okot és nem is lehet tőlük bizonyos jelentőséget megtagadni. Azonban mindannyian, akik ezeket a magyarázatokat adják vagy hallják, bensőleg úgy érzik, hogy csak amolyan suruzslást és ráolvasást végeznek és egyes optimista természetű embert sikerül is ily módon megnyugtatniuk, gondolván, hogy majd meglátjuk jövőre. Bizonyára vannak azonban az érdekeltek közt olyanok is nagy számban, akik nem egykönnyen nyugosznak meg egy ilyen jelenség könnyű kimagyarázásában, mert hiszen időjárási viszontagságok és élősdiek pusztítása más években is előfordult és ezek úgy a búza hektolitersúlyában, mint annak sütőképességében némi változást idéztek is elő, azonban a mostanihoz hasonló kimondottan sütésre alkalmatlan búzaminőségre — legalább is a Tiszavidéken —még a legöregebb gazdák és molnárok sem emlékeznek. Különös tapasztalat továbbá, hogy a mostani búzák közt leggyengébb sütőképességet az ú. n. nagvarfajú búzák mutatnak és sokkal megfelelőbbek a goromba héjú, nagyszemű nemesített búzák, ha a sütőképességet a tészta állóképessége és a sütemény térfogata szempontjából nézzük. További magyarázata a sütésre alkalmatlan és csak takarmányozás céljairafelhasználható egyes búzaminőségeknek az is, hogy az észszerűbtlen és összevissza keresztezett búzafajok degenerálódtak és a rossz időjárással szemben nem mutatkoztak ellenállóképeseknek, mint régebben hasonló rossz időjárás esetén, amikor a kizárólag termesztett magyar fajú búzák anynyira akklimatizálódva voltak az Alföld szeszélyes időjárásához, hogy minőségükben csak lényegtelen változatokat mutattak fel. Ezen álláspontot alátámasztani látszik a fentebb említett jelenség, hogy tudniillik a goromba, nagyszemű nemesítések nagyrészt mentesek ezen rossz tulajdonságoktól, mert ezek tisztavérűek és nem keresztezettek. Ezen, tisztán botanikai szempontból eredő magyarázatok nincsenek tekintettel a sütőképesség kémiai szempontjaira és ezért egymagukban tökéletes megoldást a racionális búzatermelést illetőleg nem is adhatnak. A konklúzió azonban ezen szemszögből nézve sem lehet más, mint a keresztezések folytán rosszférűvé vált búzafajok egységes, ellenállóképes vetőbúzákkal való kicserélése. Helyszűke miatt lehetetlenség kimeríteni a feltevések tömegét, mert sokan a talaj kimerülését okolják, illetőleg a mag és sikér felépítéséhez múlhatatlanul szükséges ásványi sók hiányát; ez ellen szól azonban az a megfontolás, hogy ez a körülmény ilyen hirtelen és nagy területekre kiterjedően nem állhat be. Sokkal kézenfekvőbb magyarázatot mutat azonban a sütőképesség kémiai és fizikai vizsgálata. Ez irányban a Lisztkísérleti Állomásnak okvetlenül értékes észleletei lehetnek, amelyek a jelen pillanatban előttem még ismeretlenek és amelyek az előző évjáratokkal szembeni összehasonlítások által a diastatikus erő, hidrogénion-koncentráció, a sikér gliadin- és glutenin-tartalmának egymáshozi viszonyának stb. stb. megállapításában okvetlenül hasznos magyarázattal és útmutatással szolgálhat. Praktikus emberek részére, fogyatékos laboratóriumi berendezések mellett csak a sikér fizikai állapotának vizsgálata marad. És itt igen szembetűnő jelenséggel találkozunk. A sikér a kimosás pillanatában ugyanolyan jó tulajdonságokat mutat, mint a jó évjáratok sikerjei, azonban állás közben tejfölszerű, folyékonnyá válk és például sok esetben a tészta félórai pihentetése után már sikert nem is nyerhetünk. Kézenfekvő,, ámbár merész feltevés az, hogy a lisztben egy új, eleddig ismeretlen sikérromboló (proteolitikus) ferment jelent meg, amely a különben tökéletes siker degradációs folyamatát meggyorsítja. Könnyen lehet, sőt valószínű is, hogy a felsorolt magyarázatok egyike sem helytálló és a sajnálatosan rossz sütőképesség számos különböző rossz behatás eredője. Nemzetgazdasági szempontból azonban nem ismerek ma fontosabb problémát, mint a minőségnek a már megvolt régi nívóra való visszasegítését, mert ennek híján gazdáink az amerikai minőségbúzákkal szemben teljesen versenyképtelenné válnak és ez magával hozza a magyar exportmalomipar tökéletes tönkretételét. Ajánlatos etekintetben inkább pesszimistának lenni, mint jelenleg vagyunk és tudatában kell annak lennünk, hogy gyors segítés nélkül legfontosabb exportcikkünk és így magán- és nemzetgazdaságunk pillére pótolhatatlanul tönkremegy és a múltban híres magyar búza külföldi piacokon hírhedté válik. Budapest, 1931. január 3. Évforduló után ... Irta: Angelman Árpád Elmúltak az ünnepnapok, újra itt vannak az újév szürke hétköznapjai. Várjon a molnárság hogyan lépett át az új esztendőbe? * Minden évforduló szomorú, nemcsak azért, mert életünkben egy esztendő megint elmúlt, hanem, mert egy olyan év múlt el, amelyik a hozzáfűzött reményekből és kívánságokból semmit sem valósított meg. »Boldog népeknek nincs történetük, boldog esztendőknek nincsenek eseményei.« Ez a megállapítás mindenkor igaz volt, de talán annyira sohasem, mint most. Most, amikor az események egymásratorlódásából azt láttuk, hogy minden újabb és újabb hatósági intézkedés iparunk életbenmaradását veszélyezteti és gazdasági érvényesülésünk lehetőségeit megakadályozza. Ha visszagondolunk ugyanis az elmúlt esztendő eseményeire, nem tudunkszabadulni attól az érzéstől, hogy a hivatalos részről történt intézkedések mögött olyan szellem húzódott meg, amelynek egyrészt a reális élettel semmi kapcsolata nem volt, másrészt pedig a gazdasági élet törvényei teljesen ismeretlenek voltak előtte. Minden gazdasági munka eredményének szempontjából az a körülmény egyedül a fontos, hogy a bevételek és kiadások egymással összhangban álljanak. Ebből a szempontból teljesen közömbös a gabonaárak alakulása akkor, ha a fizetett vám értéke és az üzemköltség közötti arány hasznot produkál. Tehát akár a mezőgazdaság,akár a malomipar érdekének a maigabonaárak is megfelelnek akkor, ha a kiadási tételek vele arányban állanak. A gabonaárak emelése erőszakos eszközök igénybevételével sohasem sikerülhet, ezzel szemben a beszerzendő ipari cikkekárait módjában állott volna az államhatalomnak ezer és egy módon szabályozni. Ebből az következik, hogy igen súlyos gazdaságpolitikai tévedés volt az, amikor erőszakot követtek el a kereslet és kínálat talán egyetlen örökérvényű gazdasági törvénye útján kialakuló árak ellen. "A baletta eddigi eredménye semmi más, mint egy igen komplikált adminisztrációjú adóelengedés azzal a hátránnyal, hogy a gabona áralakulására lanyhítólag hat. Azt talán még a hivatalos felfogás is elismeri, hogy egy virágzó malomipar egyrészt minden erőszakos és más irányú ,termelési ággal foglalkozó osztályok külön megadóztatása nélkül is magasabb gabonaárakat fizetni tudna és fizetné, másrészt a termelt takarmánycikkeket olcsón bocsáttatná a mezőgazdaság rendelkezésére. Ez a megállapítás és az ebben rejlő igazság felismerése ma már nemcsak azért fontos, mert annak hivatalos részéről való elismerése a malomipar érdekeinek megfelelő, hanem azért, mert ennek az igazságnak a belátása egész gazdasági életünk és berendezkedésünk javára szolgálna. Közhitté vált azonban az a felfogás és ma már politikai jelszó lett,hogy gazdasági életünk mérlegének mutatója a mezőgazdaság és ez az a foglalkozási jog, amely gazdasági életünk egyensúlyát helyre tudja állítani. Nem akarjuk vita , tárgyává tenni ennek a gazdasági elvnek a helyességét, amelyet a XVIII. század elején XVI. Lajos pénzügyminisztere, Turgot Róbert gazdasági politikája »fiziokratizmus« neve alatt hirdetett, mert az elmúlt évszázad bebizonyította, hogy egy olyangazdaságpolitikaiállásponttal, amely egy ország gazdasági érvényesülésének lehetőségét és gazdagodását egy termelési osztályon — a mezőgazdaságon keresztül — látja biztosítva, a gazdasági élet stabilitását és a viszonyok javulását nem lehet elérni. De ha már ennek a 200 esztendővel ezelőtt hirdetett és elavult álláspontnak az igazságát el is fogadjuk, egészen érthetetlen előttünk az a felfogás, amely akkor, amikor a mezőgazdaság életképessé tételének érdekében a legnagyobb áldozatokat hozza, ugyanakkor a mezőgazdaság legnemesebb produktumait feldolgozó malomipart — tehát mezőgazdasági ipart — nemhogy támogatná, hanem ellenkezőleg: különböző rendeletekkel és intézkedésekkel teljesen megbénítja. Amikor a kormánynak ezt a két határozott irányú politikumát, egymással szembeállítjuk, azt látjuk, hogy a malomiparnak a jelenlegi helyzetében a részletkérdéseken felül (taletta, forgalmi adó, őrlési adó, őrlési tanúsítvány és őrlési maximálás) egy hatalmas gazdasági felfogással kell megküzdenie. Nekünk azt a gazdasági elvet kell úgy a köztudatba, mint a hivatalos körök felfogásába belevinni, amelyet Smith Ádám angol közgazdász hirdetett ("Vizsgálódás a nemzeti vagyonosodás természetéről és okairól...) és amelyet a gazdaságilag érvényesült modern államok által követett politika igazolt. Ez a felfogás nem egy termelési ággal szemben a többiek terhére való kedvezés helyességét hirdeti, hanem minden gazdasági érvényesülés alapját az emberi munkában látja, ami azt jelenti, hogy egy termelési közösség — ez esetben az állam — megadja a munka szabadságát és a munka ellenértékének biztosítását. Tehát nem lehet a mezőgazdaság javára a malomipar munkájának ellenértékét maximálni, nem lehet egy iparág — amelynek érvényesülését amúgy is ezer más ok akadályozza — az állam forgalmiadószedője, statisztikusa, végül minden ellenszolgáltatásnélküli hivatala. Az állam nem szolgáltathat ki egy iparágat a szén- és olajkartellek helyzetkihasználási árpolitikájának akkor, amikor azt látjuk, hogy egy másik termelési ágat módjában áll megvédenie. Az igazságot keressük. Azt az egyenlő elbírálást, amely az államhatalom minden adófizető polgárának évszázados törvényekkel biztosított joga. Az elmúlt esztendő a malomipar legszomorúbb évei közé tartozik, de a tapasztalatok leszűrt eredményei talán egyrészt jobb belátásrabírják az államhatalom képviselőit,másrészt a súlyos válságok felébresztik a molnárságban az összetartozandóság érzését. Ha a közös munka és az erős összetartás lesz a jövő évben a magyar molnárság iránytűje, akkor ellent tud állani azoknak a nagy viharoknak, amit a gazdasági élet óriási szélvészei támasztani fognak és biztosan kerül ki azokból az örvényekből, amit amerikai és orosz dumpingnek, termelési és fogyasztási válságnak neveznek a gazdasági élet tengerének alapos ismerői.