Automobil Motorsport-Turizmus Közlekedés-Útépítés, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-15 / 1. szám

1930 január 15. A­UTOMOBIL—MOTORSPORT—TURIZMUS , de csengő szól, amint a vörös kigyullad. Itt stopperrel mér­tem, hogy mennyi idő szükséges, amíg a keresztezés kitisz­tul és az álló kocsik elindulnak. Az eredmény 5—7 mp, ami a németeket teljesen igazolja, hogy 6 mp-ig világítanak sár­gával. A csengőt azonban lakott területen barbarizmusnak tartom, tessék egy lakást elképzelni, mely alatt percenként egy mindent túlharsogó alarmcsengő üvölt. Három intéz­kedést gondolok a budapesti viszonyokra alkalmazható­­nak, ha nem is a közeljövőben,­­de a forgalom növekedésé­vel arányosan. Az előbb említett bekanyarodás megszorítása, nálunk jobbra, mely tilalmat a főbb keresztezésekre, vagyis ahol lámpa szabályoz, lehetne korlátozni. Megengedni és a vezető megítélésére bízni, hogy harmadiknak, negyediknek előzhet, keresztezésnél is; ez nagyon meggyorsítja a forgalmat és ha első hallásra veszélyesnek is tűnik fel, a sok külföldi példa viszont igazolja az ellenkezőjét. Párisban még hozzá teljesen ismeretlen autókon az irányjelző és mindkét olda­lon szabad előzni, akár ötödiknek is. Harmadik ajánlatom, mely a forgalom növekedésével úgyis szükségesnek fog mu­tatkozni, hogy a járóművek csak a menetirányukba eső bal­oldali járdához állhatnak, mert már sok összeütközés oko­zója volt egy-egy hirtelen a jobboldalra átkanyarodó kocsi. A parkolással nekünk, hála Istennek, még sokáig nem lesz gondunk, annál inkább azonban a gyalogosokkal. Ez viszont Párisban már nem probléma, ott a közönség félősebb és rá­érő része, csak a megengedett időpontban és a faburkolatba vert sárgarézszegecsek között kel át az úttesten, aki pedig siet, hihetetlen ügyességgel és szemmértékkel keresztül­ugrál az áradaton és csak ha elütik, írja fel a rendőr (ha még tudja). Kétféle módszert különböztethetünk meg a rendőrök forgalmi szabályozásánál: az egyik a bécsi iskola, az egyen­ként hívogató, integető, állandóan minden irányba figyelő közlekedési rendőr, a másiknak nem tudom hol a hazája, de jellemzője a merev, egyesekre tekintetnélküli és mondhat­nám gépszerű váltása a forgalmi iránynak. Az első, egy az idegekre menő, nehéz agymunka, de áldása az igazi gyors autóközlekedésnek, a második nagy, forgalmas keresztezé­seknél, hol állandó az autóáradat, jól beválik, különben egyenlőtlenné teszi a forgalmat, sokszor egy tolókocsi ked­véért nyolc autó áll fél percig. Az első rendszer szerint Ber­lin, Stuttgart, München, Genf, Budapest sok helyen és főleg Bécsben láttam az irányítást. A bécsi rendőrt tartom külön­ben a legtökéletesebbnek az általam látott városok között, teljesen átérzi feladatát, amellett kedves és nyugodt. A ber­lini katonás, intelligens, a párisi nem az, könnyen izgul és barátságtalan; a müncheni kicsit „wichtigmaeher”, de azért kedves. Zürichben, Genfben észre se venni őket, oly kevés van belőlük; az olaszok, Nápolyt kivéve, aranyosak, főleg Rómában, ahol talán a legméltóságteljesebbek. A cseh is elég szimpatikus, a krakóiak pedig egyenesen kedélyesek. Határőrökhöz volt idén szerencsém, 58 határátlépésem alkalmával körülbelül megegyezők a vélemények a rendőrök­ről mondottakkal, csak a franciák nagyon alaposan kutat­nak és a beutheni németek egy kis vízumlejárásért olyan felfordulást csináltak, mintha valami főbenjáró bűn lett volna; letartóztattak és 3 márka büntetés lefizetése után engedtek csak tovább Lengyelországba. Persze míg betaxiz­tunk a határról, 3 órám oda volt. Azért kicsit igazuk volt, mert rendnek muszáj lenni! Egy pár jellemző számadat Pak­s forgalmából. Magam számoltam stopperem segítségével a percenkénti egyirányú forgalmat, ennek kétszerese adja az­­utcáét és hatvan­­szorosa az óránkénti eredményt. Az Avenue de l’Opera-i erkélyeken sok mérés átlaga eredményeképpen a forgalmas nappali órákban, mindkét irányban számítva, percenként 65—80 gépkocsi halad el. Az érdekes ebben, hogy a forga­lom növekedésével először emelkedik ez a szám egész 80-ig, de a legnagyobb közlekedés idején ismét leesik 65—70-re, mert a mellékutcák is tömve lévén, nagyon lelassul a menet­­sebesség a főúton. Ebben az időben aztán a gyalogos sok­kal sebesebben jut előre és az autók százait is könnyen le­het előzni. Egy ízben ilyenkor az erkélyemen 27 cammogó és álló autóbuszt tudtam megszámolni, egy körülbelül 700 m-es szakaszon. De a vezetőknek Párisban igazán angyali türelmük van, csak ha öt-hat percnél tart tovább egy-egy sarkon az állás, kezdenek vészes duda- és klaxonkoncertbe. A Place de l’Operán, hol a legsűrűbb az autók min­dent elsöprő áradata, a percenkénti forgalom 105—115, ami ha napi 10 órát számítunk, úgy 70.000 autónak felel meg naponta. Nyugodtan mondhatom, hogy autónak, mert az az óránkénti egy ló, mely halálmegvetéssel üget ebben az ára­datban, vagy az a pár mindenre elszánt kerékpáros és moto­ros, úgysem számít. A villamosokat forgalmas helyekről már évek óta kitelepítették, helyüket a busz és Páris egyik csodája, a szédületes arányokban épített metró foglalta el. Az Opera előtt sétáló idegen nem is sejti, hogy lábai alatt három emelet mélységig száguld három metróvonal öt ko­csiból álló vonata és aki igazán gyorsan akar eljutni nap­pal egy messzi pontra, csak a metropolitant használja, mely helyenként a 65—70-es tempót sem szégyelli. Newyork­­ban már régóta felvetődött a parkolás problémája. Páris közel 300.000 autóját újabban is foglalkoztatja, mert hogy a főutakat tehermentesítsék, a rendőrség január elsejétől közelégedetlenségre elrendelte a kötelező parkhelyek hasz­nálatát. Csak az autóklub tagjai nyugodtak, róluk külön gondoskodik a club. Hazajőve, bizony üresnek találtam a pesti utcát az első napokban és főleg nagyon „vegyesnek” a járóművek szempontjából. *­­ Addig boldog egy autós, addig járja nyugodtan vala­mely külföldi nagyváros aszfaltját, míg egy szép napon rá nem jön arra a felfedezésre, hogy az autóknak, motorok­nak számtáblájuk is van, amely a hozzáértőknek sok érdeke­set árul el. Mert, úgy­ ez először mindenki megelégszik azzal, hogy az utcán sétálva felismeri sorba a gyártmányokat, de az aztán már nem könnyű egy rohanó kocsin ráismerni a márkajelzésre, országra és városra, pedig nagyon mulatsá­gos. Ilyenkor látni, hogy a Nyugaton mit túráznak az autósok. Párisban például több az angol számozású kocsi, mint Pesten, mondjuk, a Szeged kerületi, de akad kint például vörös „B” is sok, ami Brüsszelt vagy fekete „B”, ami Barcelonát jelent. Láttam egy gráci BMW-t és az a csoda Stutz az Opera mellett „RA” országjelzéssel, csak Buenos­ Ayresből jöhetett. Aztán, ha az­­ember később jól beletanult, akkor tudja például, hogy „M. I.” Provinz Sach­sen, fehér „MI” Milánó, fekete „M” Madrid, „MC” Monte-Carlo és piros „M” Miskolc és hogy „SS”, ami az angol katalógusban oldalt vezéreltet jelent, Stuttgart kör­nyékén „Super Sport”-ot, Pamhardék monogrammja mel­lett pedig „sans sanpape”-ot (szelepnélküli), az egy spa- Az „Automobil—Motorsport—Turizmus“ összes előfizetési kedvezményei a január végén megjelenő 2-dik számában lesznek közzétéve

Next