Műcsarnok, 1899 (2. évfolyam, 1-30. szám)

1899-01-01 / 1. szám

törve surrantak vissza odúikba a sötétség és a rombolás démonai. A művészek mint­egy varázsütésre fölszabadultak a lidércnyomás alól, mely őket egy időre megbénította volt s új erővel, új kedv­vel, friss lelkesedéssel munkához látva, rövid félesztendő alatt olyan magas mű­vészi színvonalon álló kiállítást hoztak létre, mely még a legszkeptikusabb kétel­kedőket is meggyőzte róla, hogy a ha­nyatlás, a visszaesés csak látszólagos volt s hogy ma inkább van jogunk bízni a magyar művészet jövőjében, mint eddig bármikor. Segítségére jött a magyar művészek lelkesedésének művészi életünk hivatott vezére, Wlassics Gyula dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter is, aki a Mű­csarnokban több ízben ismertetett és érde­mük szerint méltatott rendeleteivel rámu­tatott művészi életünk bajainak legfőbb forrására, a nagyközönség általános mű­ízlésének fogyatkozásaira és szerencsés kézzel jelölte meg azt az utat, amelyen továbbhaladva, ha nem is máról holnapra, de hosszú évek kitartó munkájával és a művészi élet összes tényezőinek vállvetett és kitartó együttműködésével megközelít­hetjük azt a célpontot, melyre jelmon­datul: a művészet népszerűsítése van föl­írva s mely a művészet fölvirágoztatásának úgyszólván legelső és legfontosabb föl­tétele. Wlassics miniszter azonban ennél még többet is tett és gyökerében akarván a bajokat orvosolni, egy nagyszabású művé­szeti tanácskozmányt helyezett kilátásba, amelyen a hivatalos tényezők, a művészek, a sajtó és az intelligens, műértő közön­ség kiváló képviselői fogják komoly és beható megbeszélés tárgyává tenni mind­azokat az égető művészi kérdéseket, me­lyeknek megoldása a sikeres továbbmű­­ködésnek szükséges előfeltétele. Elméletileg igen sok életrevaló eszmét és talpraesett, célirányos megállapodást várunk mi ettől a művészeti tanácskozás­tól, melynek azonban gyakorlati haszna és eredménye csak abban az esetben lesz, ha a megállapodásokat nyomon követi a végrehajtás, amelynél az illetékes ténye­zők erélyes közreműködésén kívül az egész művelt közönség hathatós támogatására is kell számítanunk. Nem akarunk itt elébe vágni a terve­zett ankétnak, csak röviden kívánunk rá­mutatni azokra a főbb kérdésekre, ame­lyekkel — szerény nézetünk szerint — a tanácskozmánynak elsősorban foglalkoz­nia kell. Ezek között első helyen áll a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács teljes újjászervezése, mely a bajok gyökeres or­voslásának conditio sine qua non-ja. Hiszen mindenki érzi és tudja — ebbeli véleményének már úgy a Magyar Képző­művészek Egyesülete, mint az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat is ismé­telten és a leghatározottabb formában ki­fejezést adott ,­ hogy ez a testület mostani szervezetében egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a miniszternek mű­vészeti ügyekben legfőbb tanácsadó fóruma legyen és különösen nem alkalmas arra, hogy a művészekre nézve a mi viszonyaink közt oly nagy horderejű állami vásár­lások ügyét szinte teljhatalmú szuvereni­­tással intézze. Második, szintén igen fontos, feladata lesz ennek a tanácskozmánynak egyöntetű és a művészet követelményeinek minden tekintetben megfelelő megállapodásokra jutni a nyilvános pályázatok alkalmával követendő eljárásra nézve, aminek sürgős szükségességét már évek hosszú sora óta sajnos ott tapasztaljuk. Foglalkoznia kell az ankétnek termé­szetesen azokkal a módozatokkal és esz­közökkel is, amelyek segítségével a Wlassics Gyula dr. vallás- és közokta­tásügyi miniszter által a műizlés fejlesz­tése és a művészet népszerűsítése érdeké­ben megindított akciónak minél nagyobb és minél gyorsabb sikere biztosítható, annál is inkább, mert nézetünk szerint

Next