A Műiparos, 1916 (3. évfolyam, 2-12. szám)
1916-02-01 / 2. szám
2. szám. A MŰIPAROS Ez egy kis eset, de annál brutálisabb nyíltsággal bizonyítja, hogy mai szervezetében nem maradhat meg a városi vezetés. Függetleníteni kell a tisztviselői kart. A köz érdeke kívánja ezt, de azt hiszszük szívesen fogadnák a változást maguk az érdekelt tisztviselők is, mert semmiképen sem méltó qualitásaikhoz ez a függő helyzet. De a városatyák nagyobb része is örömmel látná a változást, mert sokan vannak közöttük, akik hivatásukat komolyan teljesítik, s a polgárok bizalmából kapott megbízatásukban nem magánérdek szolgálatára, hanem a polgárság egyetemes érdekeinek védelmére törekszenek. Ha meglesz ez a változás, akkor a köztisztviselő majd megbecsüli az adófizető polgárt és munkája eredményességével igyekszik érvényesülni, és nem kell a hatalmas városatyák jóindulatának kiérdemlésére törekedni. A városatyák igy hatalmukból veszítenek, de munkájuk erkölcsi szempontból eredményesebb s a közre hasznosabb lesz. ------------------------------------ Az ipari érdekképviseletek. (Dr. Soltész Adolf előadásának kivonata.) Dr. Soltész Adolf az Országos Iparegyesület igazgatóhelyettese a Miosz felolvasó ülésén páratlanul nagyszámú hallgatóság jelenlétében nagyértékű előadást tartott a fenti címen. Soltész előadása oly mélyenjáró gondolatokat tartalmaz, hogy szükséges, hogy azzal minél többen megismerkedjenek. Ezért kivonatosan itt közöljük az előadást. Az előadó bevezetésében mindenekelőtt arra a sajnálatos valóságra mutatott rá, hogy a társadalom és a közgazdasági élet különböző osztályai közül legrégebben az ipar szervezkedett a maga érdekeinek védelmére és valamennyi érdekképviselet közül mégis az iparé, a leggyöngébb. Emlékeztet a céhekre, amelyek a maguk idejében nagyon jelentékeny kiváltságok birtokosai voltak. A ma meglevő érdekképviseetek különböző kategóriákba sorozandók. Első helyen inlíti a közvetlen gazdasági előnyökre irányuló szerkezeteket, amelynek a kartellek, trösztök, szindikátusok, a kisiparban pedig a szövetkezetek. Azután munkaadó egyesületek, amelyeknek célja a munkaadók érdekeinek érvényesítése, végül az általános gazdasági és szociális érdekképviseletek. Ez utóbbi kategórián belül megkülönböztetendők az ipar egyetemének képviseletei, a szakegyesületek és a célegyesületek (Zweckverband), amelynek pl. nálunk a Kiállítási Központ, a Vámpolitikai Központ, a Kazánvizsgálók Egyesülete stb. Területi hatáskörük szempontjából országos és helyi egyesületekre osztályozhatók. Végül pedig egyik legfontosabb szempont keletkezésük szerint törvényes kényszertársulásuk és szabad egyesülések különböztetendők meg. A törvényes érdekképviseleteknek előnye, hogy fennállásuk törvényben van biztosítva, közadók módjára szedik be tagdíjaikat és így meglehetősen szilárd budget-vel dolgozhatnak. Hátrányuk viszont a kormányzattól való nagyobb függőség, amely minden autonómiájuk mellett is bizonyára bénító hatású. A szabad egyesületeknek viszont kevésbbé biztosított az exisztenciája, ezzel nagyobb a mozgékonysága, ámbár a mi sajátos viszonyaink között ezek sem tudták magukat a kormányzattól a kellő mértékben függetleníteni. Az érdekképviseletek fejlődését vizsgálva, arra a megállapodásra jutunk, hogy ennek a fejlődésnek az iránya inkább kedves a szabad egyesüléseknek és ezeké a jövő. Szükséges azonban, hogy az iparosság a maga törvényes érdekképviseleteit is jobban használja ki, az azokban részére nyújtott kétségtelen nagy előnyöket hasznosabban értékesítette, mint eddig. A jelentékenyebb szabad egyesülések, így az Országos Iparegyesület, az Ipartestületek Országos Szövetsége stb. történetének és működésének ismertetése után rátért az előadó a törvényes érdekképviseletek tárgyalására. A kereskedelmi és iparkamarákról megállapította, hogy ezek bizalmatlansággal voltak kénytelenek megküzdeni, amely bizalmatlanság forrása nem annyira a kamarák működésében, mint inkább az abszolút korszakból való eredetükben keresendők. Ez a bizalmatlanság ma már nagyrészt megszűnt és különösen a kisiparosok méltán látják a kamarákban érdekeik buzgó szószólóit. Legközvetlenebb törvényes érdekképviseletei a kisiparnak, az ipartestületek, amelyeket mai alakjukban az 1884. évi XVII. törvénycikk hívott életre. Az eleinte lassú fejlődés az utolsó évtizedben vett nagyobb lendületet. A rendelkezésre álló utolsó kimutatás szerint 1910-ben 386 ipartestület működött 129,138 mestertaggal, akiknél 158,387 segéd és 97,273 inas volt alkalmazásban. Az ipartestületek mai létszáma 422. Pontos taglétszámukról kimutatás már csak a háború miatt sem lehetséges. Az előadó az ipartestületek működését bírálva, sajnálattal állapítja meg, hogy a kisiparosok nem vették birtokukba mindazt a sok előnyt, amelyet a sokat kritizált 1884. évi XVII. törvénycikk az ipartestületekről szóló rendelkezéseikben kínált részükre. A törvény rendkívül szép és széles hatáskört biztosított az ipartestületeknek a munkaviszony rendezése körül, a békéltető bizottságok szervezése által, a szövetkezetek, szakiskolák, betegsegélyző pénztárak létesítését, szakkiállítások rendezését szintén az ipartestületek hatáskörébe utalta. Nem lehet tagadni, hogy ezekkel a szép jogosítványokkal az ipartestületek csak elvétve éltek és szorosan adminisztratív teendőiken kívül csak néhány fővárosi és egy-két nagyobb vidéki ipartestület tekinthet vissza olyan működésre, amely az iparosság gazdasági és szociális érvényesülése terén eredményeket produkált. Az okai ennek a részleges eredménytelenségnek részint a kisipar gazdasági gyöngeségében, részint egyéb szellemi és morális okokban rejlenek, amelyek közül a legkárosabb az osztály öntudat hiánya. A magyar kisiparosság jókora része csak nehezen kapható a szolidáris munkára, egyéni bajaival lévén elfoglalva, a napi küzdelmek súlyát érezve, módja is alig van arra, hogy a köz érdekében dolgozzék és áldozzon is, a közvetlen közérdekű kérdésben minden felszólalásnak, véleménynek helyet adunk. Mindenki munkatársunk, mindenki irhat ipari szakmai és ipari közgazdasági kérdésekről. Mindennemű felvilágosítással és tanácscsal díjmentesen szolgál a szerkesztőség. 23. oldal.