Műszaki Élet, 1968. január-június (23. évfolyam, 1-13. szám)

1968-01-11 / 1. szám

Az idén 6,7 százalékkal növekszik az ipari termelés Legutóbbi számunkban fog­lalkoztunk a könnyűipar fej­lesztési előirányzataival, most viszont az egész ipar várható fejlődéséről szeretnénk bizonyos képet adni. Az idei év sokban különbözik a korábbiaktól, hi­szen január elsejével kezdtük meg az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését. Az idén tehát a legfontosabb gazdaság­politikai cél a gazdaság zavar­talan átalakítása az új mecha­nizmus viszonyai szerint, és ter­mészetesen magának a reform­nak minél teljesebb kibonta­koztatása. A feladat az, hogy biztosítsuk a kiegyensúlyozott fejlődést, hogy növekedjék a gazdasági munka hatékonysága, s persze hogy a termelés minél jobban alkalmazkodjék a bél­és külföldi piaci igényekhez. Mi várható az iparban ? A tervek szerint mind az ipa­ri, mind az építőipari termelés 1908-ban 6-7 százalékkal nö­vekedik majd, s ez valamivel alatta marad az 1967-es fejlő­désnek, amikor az ipari terme­­lés az előzetes adatok szerint mintegy 8—8,5 százalékkal nö­vekeden. Hozzá kell azonban tenni, hogy 1967-ben az ipar termelés a vártnál erőteljeseb­ben növekedett. Az idei fejlő­dést a korábbinál erőteljeseb­ben alakítja majd a kínálat és a kereslet. Amikor tehát azt mondottuk, hogy a növekedés előreláthatólag 6-7 százalékot tesz majd ki, akkor ugyan fi­gyelembe vette a kormányzat az összes lehetőségeket, de ha a piac kedvezően alakul, ha a export növekszik, más arányok is kialakulhatnak. Az egyes ágazatok fejlődésé­ben természetesen az idén is el­térések várhatók Így például a bányászati termelés aligha fog 1 százaléknál gyorsabban növe­kedni, mivel a kőolaj-és földgáztermelés er°TMakia növekedését bizonyos mértékig kiegyenlíti a szénbányászat ter­melésének csökkentése. A tö­rekvés az, hogy növekedjék a nagyobb fűtőértékű, gazdaságo­sabb energiahordozók felhasz­nálása. Mivel jelenleg folyzik a bauxitbányászat fejlesztése, az idén­ előreláthatólag 15 száza­lékkal lehet növelni a terme­­lést. Az idén a Dunai Hőerőmű teljes kapacitása is kiépül, és így 5 százalékkal nagyobb lesz a villamosenergi­a-termelés. Mi­vel egyidejűleg erőteljesen nö­vekszik majd az áramimport is, így az igények kielégítése biz­tosítható. A vaskohászatban az acélter­melés 2,3 százalékkal, a hen­gerelt készárutermelés azonban 4 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál, s mivel az importot is növelni szándékoznak, előre­láthatólag nem lesz zavar a vas­kohászati termékek piaca. A kohászatról szólva nem szabad megfeledkeznünk az alumi­­niumtermelésről sem. A tim­­földtermelés 16 százalékkal, a hazai alumíniumtermelés 2 ezer tonnával 63 ezer tonnára nő. A szovjet—magyar alumínium­egyezmény révén lehetővé vá­lik hogy a belföldi alumínium­­felhasználás 14 százalékos nö­vekedésével az alumíniumex­­port is növekedjék. A feldolgo­zó kapacitások 1970-ig történő kiépítéséig szükség lesz arra, hogy a szocialista országokból 10-12 ezer tonna félgyártmányt importáljunk. Az építőanyag-ipari termelés­nek, feltételezve a kapacitások maximális kihasználását, 1968- ban kb. 7 százalékos növekedé­se várható. A cementtermelés 5—6 százalékos, a falazóanyag­termelés mintegy 9 százalékos, a beton- és vasbetontermékek gyártásának 18—19 százalékos növekedésével lehet számolni. Az élen a vegyipar és a gépipar A magyar ipar két leggyor­sabban fejlődő ágazata a gép­ipar és a vegyipar. Ez persze nem speciálisan magyar, jelen­ség hiszen világviszonylatban is a leggyorsabb a vegyipar fej­lődése, de közvetlenül nyomá­ban jár a gépipar is. A tervek szerint a gépipar az idén 8 százalékkal növekszik, és ez a fejlődési ütem nagyjából­­egészéből azonos a múlt eszten­deivel. Mivel az elképzelések szerint a gépipari import is nö­vekedni fog, egyrészt lehetővé válik, hogy a lakosság mintegy 15 százalékkal több gépipari terméket kapjon, másrészt meg­van az alapja a gépipari export fejlesztésének is. Mindez pedig azért fontos, mert a magyar exportnak — és különösen a szocialista országokba irányuló exportnak — egyre nagyobb ré­szét teszik ki a gépek és beren­dezések. Lesznek persze egyes gép­ipari ágazatok, ahol a növeke­dés sokkal gyorsabb lesz, mint a gépipar átlagában. Így a ter­vek szerint sokkal több autó­buszt, dömpert, hűtőszekrényt, gázkályhát, fürdőkádat és por­szívót gyártanak az üzemek, mint 1967-ben. Ami a beruhá­zási cikkeket illeti, a választék­ban eltolódások lesznek, a ter­melés nagyobb arányú növelé­sére azonban az illetékesek nem számítanak, mivel az új gazda­ságirányítási rendszerre való átállás szilárdságának biztosítá­sa érdekében a beruházásokat a múlt évhez viszonyítva nem nagyon növelték. Ugyanakkor — és ez bizonyos mértékig új tényező — az idén jobban kell számolni a beruházási cikkek importjával, mint a múltban. Igaz ugyan, hogy ez esetleg ked­vezőtlenül érintheti a vállalato­kat, és esetleg nem tudják ka­pacitásaikat megfelelően ki­használni, ezzel szemben — és ez a fontosabb! — szükségsze­rűen arra ösztökéli ez a beru­házási cik­keket gyártó üzeme­ket, hogy az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a műszaki fejlesztésre. Mint említettük, a leggyor­sabban fejlődő iparág a vegy­ipar, amely az idén ugyanúgy, mint a korábbi években, előre­láthatólag 12 százalékkal növeli termelését. A kőolajfeldolgozó iparban 11 százalékos termelés­­növelést tesz lehetővé a kapa­citások bővülése, valamint a kb. 3 millió tonnás import és az 1,8 millió tonna belföldi kőolajter­melés. A nitrogénműtrágya-ter­melés 14 százalékkal, a szuper­­­foszfát-termelés 15 százalékkal növekszik, s ezenkívül — a me­zőgazdaság igényeinek jobb ki­elégítése érdekében — nitrogén­­műtrágya importjára is sor ke­rül Gyors ütemben növekedhet a gyógyszeripar termelése, vi­szont szerényebb a lehetőség a gumi- és műanyagiparban, el­sősorban az importanyag-be­szerzés korlátai miatt. Térjünk át ezek után a köny­­nyű-, illetve az élelmiszeripar­ra. A könnyűipar termelése a kapacitások maximális kihasz­nálásával 1968-ban 8 százalék­kal emelkedhet. Az átlagosnál nagyobb növekedés várható a len­kenderszövet, a gyapjúszö­vet, a selyemszövet, a kötött­áru és a bútorlap termelésében. A textil- és ruházati iparban a termelés 6—8 százalékos növe­kedése várható. A fafeldolgozó iparban kb. 8 százalékos, a pa­pírtermelésben 9 százalékos nö­vekedés valószínű. A fafeldol­gozó-, bútor- és asztalosipar termelése előreláthatólag kielé­gíti majd a keresletet, a papír­ipar termékeiből viszont az ideinél nagyobb behozatalra lesz szükség. A könnyűipari export mind szocialista, mind tőkés relációkban kb. 3 száza­lékkal növekszik. Az élelmiszeripar termelésé­nek mintegy 5 százalékos nö­velése várható. Ez lehetővé te­szi a lakosság ellátásán kívül az export növelését is. Az elő­ző évek tendenciáinak megfele­lően továbbra is erőteljesebben növekszik a konzerv- és hűtő­ipari, valamint a baromfiipari termelés. Az átlagosnál gyor­sabb ütemű növekedés várható a hús- és húskészítményekből (7 százalék), a vágott baromfi­ból (10 százalék), a fogyasztói tejből (6 százalék), a félkész- és készételekből (36 százalék), a húskonzervekből (7 százalék), étolajból (8 százalék), és a ciga­rettából (7 százalék). Az egyes fontos iparágak kö­zül nem szóltunk az építőipar­ról, bár bevezetőben jeleztük, hogy ennek az iparágnak a ter­melése is előreláthatólag 2 szá­zalékkal növekszik. Mivel az építőanyag-ipari termelés, mint említettük, előreláthatólag ha­sonló ütemben növekszik, az ilyen méretű fejlődés lényegé­ben biztosítva van. Előreláthatólag tehát az idén az ipar és azon belül az egyes ágazatok termelése a cikkünk­ben felsorolt arányban fejlődik majd. A magyar ipar a fel­­szabadulás óta mindig is erőtel­jesen növelte termelését, s az idei kedvezőbb körülmények bi­zonyára újabb lendületet adnak a munkának. A­urcsa vitának voltunk tanúi az egyik tudományos egye­­­­sület klubjában. Néhány érdekelt mérnök — legalábbis szavukból úgy vettük ki, hogy ebben a kérdésben érdekeltek — azt kifogásolta, hogy az üzemek vezetői még akkor sem tudják honorálni az „üzleti tippeket”, ha akarják. Tudjuk persze, hogy mindez a sokat bírált, régi mechaniz­mus következménye, amikor az üzlet is, a tipp is gyanús volt, gyakorlatilag azonban az a helyzet, hogy mindezen máig sem lehetett változtatni. Vagyis hiába van valakinek üzletileg jól kihasználható ötlete, azért gyakorlatilag lehetetlen őt ho­norálni. Persze ha a tippadó a vállalatnál dolgozik, neki is érdeke, hogy ötlete hasznosításával növekedjék a vállalat ke­resete, és hát valamiképpen „meg lehet neki magyarázni", hogy miért nem részesül valamiféle külön jutalomban. Persze ez a magyarázat is hamis és erőszakos. Arra lenne szükség, hogy a vállalati igazgatónak módjában legyen a valóban hasz­nos ötleteket akkor is honorálni, ha az „csak” üzlet, és nem több, mint üzlet. Ez voltaképpen hozzá tartozna jelenlegi mechanizmusunkhoz, hiszen annyit jelentene, hogy végre az ilyenfajta gondolkodást is megtanuljuk becsülni. Vannak persze olyan vállalatok, ahol mindazt, amit elmon­dottunk, már megértik. Ekkor viszont az a probléma, hogy hiába a megértés, ha nincs mód a gyakorlati keresztülvitel­hez. Pedig véleményünk szerint ezt a módot nem is olyan ne­héz megtalálni. ! Sorozatunkban most egy olyan ágazattal foglalkozunk, amelyről eddig még nem volt szó. A rövidáru ipar egyébként azért érdekes, mert ebben az ágazatban csak viszonylag kis létszámú üzemek vannak, és problémáik sok tekintetben ebből fakadnak, illetve ebben különböz­nek a más iparágakban felmerülő nehézségektől. A beruházás és finanszírozása Ez az elaprózottság vonatkozik mindjárt a beruházásokra is. Az egyes üzemei­ beruházási kerete csak ritkán haladja meg a három­millió forintot, és ez két szempont­ból okoz gondot. Egyrészt lehetet­lenné teszi a nagyobb volumenű be­ruházásokat, másrészt nehezen biz­tosítható az építőipari kapacitás. Az igazat megvallva, január else­je előtt e téren a helyzet valamivel könnyebb volt, mivel a jelenleg önál­ló vállalatok akkor tröszti irányítás alatt álltak, és a trösztnek módjá­ban volt a beruházási kereteket egyik vállalattól a másikhoz átten­ni. Ma az egyesülés keretében csak szabad megegyezés esetén lehetne szó a beruházási keretek átcsopor­tosításáról. Ez azonban már nem olyan egy­szerű. Az a vállalat ugyanis, ame­lyik átadná beruházási keretét, ezért valamit kapni is akar, és egyáltalán nem biztos, hogy az az üzem rendelkezik valamiféle fölös­leggel, amelyiknek a segélyezett gyár adni is tud. De tegyük fel, hogy megvan a jóakarat, s az egyes rövidáruipari üzemek belátják, hogy egymást támogatniuk kell. De nincs tisztázva a „hogyan?” Az tudniillik, hogy milyen módszerekkel nyújthat segítséget egyik vállalat a másik­nak. Ez látszólag bürokratikus kér­dés, de nem olyan könnyű felelni rá, mint ahogy az első pillanatban látszik. Éppen ezért az érdekelt vál­lalatok megfelelő intézkedéseket várnak az illetékes minisztériumok­tól. Ebbe a problémakörbe tartozik egy-egy merőben új fejlesztési irányzat meghonosítása is. Az úgy­nevezett nem szőtt textíliák gyártá­sának bevezetése ugyanis nagyobb összeget igényel, mint amilyennel az érdekelt üzem rendelkezik, és eb­ben a kérdésben a társvállalatoktól sem várhatnak segítséget. Volna még a kölcsön lehetősége, de az ilyen kis vállalatoknál ez sem ki­elégítő megoldás. Arra lenne tehát szükség, hogy egy-egy adott esetben másféle állami segítséget kaphas­sanak már csak azért is, mert ilyen eset ritkán fordul elő. A beruházások kivitelezése érde­kében a rövidáruipari vállalatok saját építési részlegeket állítottak fel. Úgy látszik, ezzel meg tudnák oldani feladataikat, kérdés azonban, hogy lehet-e megfelelő formát talál­ni a kölcsönös elszámoláshoz. A szellemi kapacitás koncentrálása Bizonyos mértékig hasonló prob­lémák jelentkeznek a meglévő szel­lemi kapacitások kihasználásával kapcsolatban is. A nagy vállalatok­nak megvan ahhoz a maguk appa­rátusa, hogy minden tevékenységük­höz megfelelő gárdát, megfelelő embereket biztosítsanak. A kis üze­meknek erre nincs módjuk. Ott, ahol egy nagy vállalatnak egész anyagbeszerzési osztálya van, itt legfeljebb egy előadót találhatunk. Másutt az új rendeletek feldolgozá­sára, a piaci helyzet figyelésére egész csoportokat szerveznek, a kis üzemek még egy előadót sem tud­nak beállítani. A rövidáruipari vál­lalatok most egy olyan megoldást keresnek, hogy egy-egy fontosabb kérdésben mindig ugyanaz a válla­lat képviselje vagy informálja a többieket, mert a gyakorlat azt mu­tatja, hogy a jelenlegi felépítéssel óhatatlanul háttérbe szorulnak a nagyobbak mögött. E kérdéscsoportból külön is ki kell emelni az információ-beszer­zéssel kapcsolatos tevékenységet, mivel az Információ jelentősége szinte napról napra növekszik, ugyanakkor a kisüzemek önmaguk­ban, a növekvő követelményekkel együtt járó nehézségeket alig tud­ják áthidalni. A fonal minősége A rövidáruiparnak viszonylag nagy mennyiségű fonalra van szük­sége, s eddig általában 40% első osztályú, és 60% másodosztályú fo­nalat kapott. Az új gazdasági me­chanizmusban a szállítók érdekel­tek abban, hogy minél jobb minő­ségű árut adjanak, ezért ezt az arányt az utóbbi időben megfordí­tották. Ez látszólag kedvező, hi­szen a rövidárúipar több jó minő­ségű fonalat kap. Igen ám, csak­hogy a rövidárúiparnak nincs szük­sége elsőosztályú fonalra, hiszen cérnázott állapotban szállítja to­vább, s ennek­ technológiája olyan, hogy másodosztályú fonalból is lehet elsőosztályú cérnát gyártani. Vagyis amikor elsőosztályú fonalat használ fel a rövidárúipar, lénye­gében népgazdasági kárt okoz, hi­szen a jobb minőségre csak kivéte­les esetben van szükség. A népgazdasági kár mellett ott az üzemi kár is, az tudniillik, hogy az elsőosztályú fonalért 5%-kal töb­bet kell fizetni, s ezt sehonnan sem térítik vissza. Jó lenne tehát vala­mi olyan megállapodás, amely lehe­tővé tenné, hogy a szállító jobban vegye tekintetbe a népgazdasági és az üzemi érdekeket. Ennyit a rövidáruipar problémái­ról. Első tekintetre belátható, hogy valamennyi megoldható. Rövidáru­ipar ­DSZAKI ÉLET 3

Next