Műszaki Élet, 1968. január-június (23. évfolyam, 1-13. szám)
1968-01-11 / 1. szám
Az idén 6,7 százalékkal növekszik az ipari termelés Legutóbbi számunkban foglalkoztunk a könnyűipar fejlesztési előirányzataival, most viszont az egész ipar várható fejlődéséről szeretnénk bizonyos képet adni. Az idei év sokban különbözik a korábbiaktól, hiszen január elsejével kezdtük meg az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését. Az idén tehát a legfontosabb gazdaságpolitikai cél a gazdaság zavartalan átalakítása az új mechanizmus viszonyai szerint, és természetesen magának a reformnak minél teljesebb kibontakoztatása. A feladat az, hogy biztosítsuk a kiegyensúlyozott fejlődést, hogy növekedjék a gazdasági munka hatékonysága, s persze hogy a termelés minél jobban alkalmazkodjék a bélés külföldi piaci igényekhez. Mi várható az iparban ? A tervek szerint mind az ipari, mind az építőipari termelés 1908-ban 6-7 százalékkal növekedik majd, s ez valamivel alatta marad az 1967-es fejlődésnek, amikor az ipari termelés az előzetes adatok szerint mintegy 8—8,5 százalékkal növekeden. Hozzá kell azonban tenni, hogy 1967-ben az ipar termelés a vártnál erőteljesebben növekedett. Az idei fejlődést a korábbinál erőteljesebben alakítja majd a kínálat és a kereslet. Amikor tehát azt mondottuk, hogy a növekedés előreláthatólag 6-7 százalékot tesz majd ki, akkor ugyan figyelembe vette a kormányzat az összes lehetőségeket, de ha a piac kedvezően alakul, ha a export növekszik, más arányok is kialakulhatnak. Az egyes ágazatok fejlődésében természetesen az idén is eltérések várhatók Így például a bányászati termelés aligha fog 1 százaléknál gyorsabban növekedni, mivel a kőolaj-és földgáztermelés er°TMakia növekedését bizonyos mértékig kiegyenlíti a szénbányászat termelésének csökkentése. A törekvés az, hogy növekedjék a nagyobb fűtőértékű, gazdaságosabb energiahordozók felhasználása. Mivel jelenleg folyzik a bauxitbányászat fejlesztése, az idén előreláthatólag 15 százalékkal lehet növelni a termelést. Az idén a Dunai Hőerőmű teljes kapacitása is kiépül, és így 5 százalékkal nagyobb lesz a villamosenergia-termelés. Mivel egyidejűleg erőteljesen növekszik majd az áramimport is, így az igények kielégítése biztosítható. A vaskohászatban az acéltermelés 2,3 százalékkal, a hengerelt készárutermelés azonban 4 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál, s mivel az importot is növelni szándékoznak, előreláthatólag nem lesz zavar a vaskohászati termékek piaca. A kohászatról szólva nem szabad megfeledkeznünk az aluminiumtermelésről sem. A timföldtermelés 16 százalékkal, a hazai alumíniumtermelés 2 ezer tonnával 63 ezer tonnára nő. A szovjet—magyar alumíniumegyezmény révén lehetővé válik hogy a belföldi alumíniumfelhasználás 14 százalékos növekedésével az alumíniumexport is növekedjék. A feldolgozó kapacitások 1970-ig történő kiépítéséig szükség lesz arra, hogy a szocialista országokból 10-12 ezer tonna félgyártmányt importáljunk. Az építőanyag-ipari termelésnek, feltételezve a kapacitások maximális kihasználását, 1968- ban kb. 7 százalékos növekedése várható. A cementtermelés 5—6 százalékos, a falazóanyagtermelés mintegy 9 százalékos, a beton- és vasbetontermékek gyártásának 18—19 százalékos növekedésével lehet számolni. Az élen a vegyipar és a gépipar A magyar ipar két leggyorsabban fejlődő ágazata a gépipar és a vegyipar. Ez persze nem speciálisan magyar, jelenség hiszen világviszonylatban is a leggyorsabb a vegyipar fejlődése, de közvetlenül nyomában jár a gépipar is. A tervek szerint a gépipar az idén 8 százalékkal növekszik, és ez a fejlődési ütem nagyjábólegészéből azonos a múlt esztendeivel. Mivel az elképzelések szerint a gépipari import is növekedni fog, egyrészt lehetővé válik, hogy a lakosság mintegy 15 százalékkal több gépipari terméket kapjon, másrészt megvan az alapja a gépipari export fejlesztésének is. Mindez pedig azért fontos, mert a magyar exportnak — és különösen a szocialista országokba irányuló exportnak — egyre nagyobb részét teszik ki a gépek és berendezések. Lesznek persze egyes gépipari ágazatok, ahol a növekedés sokkal gyorsabb lesz, mint a gépipar átlagában. Így a tervek szerint sokkal több autóbuszt, dömpert, hűtőszekrényt, gázkályhát, fürdőkádat és porszívót gyártanak az üzemek, mint 1967-ben. Ami a beruházási cikkeket illeti, a választékban eltolódások lesznek, a termelés nagyobb arányú növelésére azonban az illetékesek nem számítanak, mivel az új gazdaságirányítási rendszerre való átállás szilárdságának biztosítása érdekében a beruházásokat a múlt évhez viszonyítva nem nagyon növelték. Ugyanakkor — és ez bizonyos mértékig új tényező — az idén jobban kell számolni a beruházási cikkek importjával, mint a múltban. Igaz ugyan, hogy ez esetleg kedvezőtlenül érintheti a vállalatokat, és esetleg nem tudják kapacitásaikat megfelelően kihasználni, ezzel szemben — és ez a fontosabb! — szükségszerűen arra ösztökéli ez a beruházási cikkeket gyártó üzemeket, hogy az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a műszaki fejlesztésre. Mint említettük, a leggyorsabban fejlődő iparág a vegyipar, amely az idén ugyanúgy, mint a korábbi években, előreláthatólag 12 százalékkal növeli termelését. A kőolajfeldolgozó iparban 11 százalékos termelésnövelést tesz lehetővé a kapacitások bővülése, valamint a kb. 3 millió tonnás import és az 1,8 millió tonna belföldi kőolajtermelés. A nitrogénműtrágya-termelés 14 százalékkal, a szuperfoszfát-termelés 15 százalékkal növekszik, s ezenkívül — a mezőgazdaság igényeinek jobb kielégítése érdekében — nitrogénműtrágya importjára is sor kerül Gyors ütemben növekedhet a gyógyszeripar termelése, viszont szerényebb a lehetőség a gumi- és műanyagiparban, elsősorban az importanyag-beszerzés korlátai miatt. Térjünk át ezek után a könynyű-, illetve az élelmiszeriparra. A könnyűipar termelése a kapacitások maximális kihasználásával 1968-ban 8 százalékkal emelkedhet. Az átlagosnál nagyobb növekedés várható a lenkenderszövet, a gyapjúszövet, a selyemszövet, a kötöttáru és a bútorlap termelésében. A textil- és ruházati iparban a termelés 6—8 százalékos növekedése várható. A fafeldolgozó iparban kb. 8 százalékos, a papírtermelésben 9 százalékos növekedés valószínű. A fafeldolgozó-, bútor- és asztalosipar termelése előreláthatólag kielégíti majd a keresletet, a papíripar termékeiből viszont az ideinél nagyobb behozatalra lesz szükség. A könnyűipari export mind szocialista, mind tőkés relációkban kb. 3 százalékkal növekszik. Az élelmiszeripar termelésének mintegy 5 százalékos növelése várható. Ez lehetővé teszi a lakosság ellátásán kívül az export növelését is. Az előző évek tendenciáinak megfelelően továbbra is erőteljesebben növekszik a konzerv- és hűtőipari, valamint a baromfiipari termelés. Az átlagosnál gyorsabb ütemű növekedés várható a hús- és húskészítményekből (7 százalék), a vágott baromfiból (10 százalék), a fogyasztói tejből (6 százalék), a félkész- és készételekből (36 százalék), a húskonzervekből (7 százalék), étolajból (8 százalék), és a cigarettából (7 százalék). Az egyes fontos iparágak közül nem szóltunk az építőiparról, bár bevezetőben jeleztük, hogy ennek az iparágnak a termelése is előreláthatólag 2 százalékkal növekszik. Mivel az építőanyag-ipari termelés, mint említettük, előreláthatólag hasonló ütemben növekszik, az ilyen méretű fejlődés lényegében biztosítva van. Előreláthatólag tehát az idén az ipar és azon belül az egyes ágazatok termelése a cikkünkben felsorolt arányban fejlődik majd. A magyar ipar a felszabadulás óta mindig is erőteljesen növelte termelését, s az idei kedvezőbb körülmények bizonyára újabb lendületet adnak a munkának. Aurcsa vitának voltunk tanúi az egyik tudományos egyesület klubjában. Néhány érdekelt mérnök — legalábbis szavukból úgy vettük ki, hogy ebben a kérdésben érdekeltek — azt kifogásolta, hogy az üzemek vezetői még akkor sem tudják honorálni az „üzleti tippeket”, ha akarják. Tudjuk persze, hogy mindez a sokat bírált, régi mechanizmus következménye, amikor az üzlet is, a tipp is gyanús volt, gyakorlatilag azonban az a helyzet, hogy mindezen máig sem lehetett változtatni. Vagyis hiába van valakinek üzletileg jól kihasználható ötlete, azért gyakorlatilag lehetetlen őt honorálni. Persze ha a tippadó a vállalatnál dolgozik, neki is érdeke, hogy ötlete hasznosításával növekedjék a vállalat keresete, és hát valamiképpen „meg lehet neki magyarázni", hogy miért nem részesül valamiféle külön jutalomban. Persze ez a magyarázat is hamis és erőszakos. Arra lenne szükség, hogy a vállalati igazgatónak módjában legyen a valóban hasznos ötleteket akkor is honorálni, ha az „csak” üzlet, és nem több, mint üzlet. Ez voltaképpen hozzá tartozna jelenlegi mechanizmusunkhoz, hiszen annyit jelentene, hogy végre az ilyenfajta gondolkodást is megtanuljuk becsülni. Vannak persze olyan vállalatok, ahol mindazt, amit elmondottunk, már megértik. Ekkor viszont az a probléma, hogy hiába a megértés, ha nincs mód a gyakorlati keresztülvitelhez. Pedig véleményünk szerint ezt a módot nem is olyan nehéz megtalálni. ! Sorozatunkban most egy olyan ágazattal foglalkozunk, amelyről eddig még nem volt szó. A rövidáru ipar egyébként azért érdekes, mert ebben az ágazatban csak viszonylag kis létszámú üzemek vannak, és problémáik sok tekintetben ebből fakadnak, illetve ebben különböznek a más iparágakban felmerülő nehézségektől. A beruházás és finanszírozása Ez az elaprózottság vonatkozik mindjárt a beruházásokra is. Az egyes üzemei beruházási kerete csak ritkán haladja meg a hárommillió forintot, és ez két szempontból okoz gondot. Egyrészt lehetetlenné teszi a nagyobb volumenű beruházásokat, másrészt nehezen biztosítható az építőipari kapacitás. Az igazat megvallva, január elseje előtt e téren a helyzet valamivel könnyebb volt, mivel a jelenleg önálló vállalatok akkor tröszti irányítás alatt álltak, és a trösztnek módjában volt a beruházási kereteket egyik vállalattól a másikhoz áttenni. Ma az egyesülés keretében csak szabad megegyezés esetén lehetne szó a beruházási keretek átcsoportosításáról. Ez azonban már nem olyan egyszerű. Az a vállalat ugyanis, amelyik átadná beruházási keretét, ezért valamit kapni is akar, és egyáltalán nem biztos, hogy az az üzem rendelkezik valamiféle fölösleggel, amelyiknek a segélyezett gyár adni is tud. De tegyük fel, hogy megvan a jóakarat, s az egyes rövidáruipari üzemek belátják, hogy egymást támogatniuk kell. De nincs tisztázva a „hogyan?” Az tudniillik, hogy milyen módszerekkel nyújthat segítséget egyik vállalat a másiknak. Ez látszólag bürokratikus kérdés, de nem olyan könnyű felelni rá, mint ahogy az első pillanatban látszik. Éppen ezért az érdekelt vállalatok megfelelő intézkedéseket várnak az illetékes minisztériumoktól. Ebbe a problémakörbe tartozik egy-egy merőben új fejlesztési irányzat meghonosítása is. Az úgynevezett nem szőtt textíliák gyártásának bevezetése ugyanis nagyobb összeget igényel, mint amilyennel az érdekelt üzem rendelkezik, és ebben a kérdésben a társvállalatoktól sem várhatnak segítséget. Volna még a kölcsön lehetősége, de az ilyen kis vállalatoknál ez sem kielégítő megoldás. Arra lenne tehát szükség, hogy egy-egy adott esetben másféle állami segítséget kaphassanak már csak azért is, mert ilyen eset ritkán fordul elő. A beruházások kivitelezése érdekében a rövidáruipari vállalatok saját építési részlegeket állítottak fel. Úgy látszik, ezzel meg tudnák oldani feladataikat, kérdés azonban, hogy lehet-e megfelelő formát találni a kölcsönös elszámoláshoz. A szellemi kapacitás koncentrálása Bizonyos mértékig hasonló problémák jelentkeznek a meglévő szellemi kapacitások kihasználásával kapcsolatban is. A nagy vállalatoknak megvan ahhoz a maguk apparátusa, hogy minden tevékenységükhöz megfelelő gárdát, megfelelő embereket biztosítsanak. A kis üzemeknek erre nincs módjuk. Ott, ahol egy nagy vállalatnak egész anyagbeszerzési osztálya van, itt legfeljebb egy előadót találhatunk. Másutt az új rendeletek feldolgozására, a piaci helyzet figyelésére egész csoportokat szerveznek, a kis üzemek még egy előadót sem tudnak beállítani. A rövidáruipari vállalatok most egy olyan megoldást keresnek, hogy egy-egy fontosabb kérdésben mindig ugyanaz a vállalat képviselje vagy informálja a többieket, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a jelenlegi felépítéssel óhatatlanul háttérbe szorulnak a nagyobbak mögött. E kérdéscsoportból külön is ki kell emelni az információ-beszerzéssel kapcsolatos tevékenységet, mivel az Információ jelentősége szinte napról napra növekszik, ugyanakkor a kisüzemek önmagukban, a növekvő követelményekkel együtt járó nehézségeket alig tudják áthidalni. A fonal minősége A rövidáruiparnak viszonylag nagy mennyiségű fonalra van szüksége, s eddig általában 40% első osztályú, és 60% másodosztályú fonalat kapott. Az új gazdasági mechanizmusban a szállítók érdekeltek abban, hogy minél jobb minőségű árut adjanak, ezért ezt az arányt az utóbbi időben megfordították. Ez látszólag kedvező, hiszen a rövidárúipar több jó minőségű fonalat kap. Igen ám, csakhogy a rövidárúiparnak nincs szüksége elsőosztályú fonalra, hiszen cérnázott állapotban szállítja tovább, s ennek technológiája olyan, hogy másodosztályú fonalból is lehet elsőosztályú cérnát gyártani. Vagyis amikor elsőosztályú fonalat használ fel a rövidárúipar, lényegében népgazdasági kárt okoz, hiszen a jobb minőségre csak kivételes esetben van szükség. A népgazdasági kár mellett ott az üzemi kár is, az tudniillik, hogy az elsőosztályú fonalért 5%-kal többet kell fizetni, s ezt sehonnan sem térítik vissza. Jó lenne tehát valami olyan megállapodás, amely lehetővé tenné, hogy a szállító jobban vegye tekintetbe a népgazdasági és az üzemi érdekeket. Ennyit a rövidáruipar problémáiról. Első tekintetre belátható, hogy valamennyi megoldható. Rövidáruipar DSZAKI ÉLET 3